IGN interjú /Jess/ (2008)
Az Origliasso ikettestvérek, akiket The Veronicasként ismernek, nagyon sikeresek hazájukban, Ausztráliában. A duó nemréágiben bocsátotta ki második leemzét az USA-ban, amely hazájukban 2007 októberében látott napvilágot. A Hook Me Up képviseli az eslő albumuk, a The Secret Life Of... folytatását. “Több, mint két éve készítettük el az első lemezünket, azóta kicsit megváltozott a zenei ízlésünk.”, mondja Lisa. “Jelenleg Los Angelesben élünk, és megismertük az egész elektro-poprock felhozatalt. Amikor eljött az ideje, hogy megírjuk a dalokat a második lemezünkre, ez a zenei irányzat inspirált minket.” A Hook Me Up lemezüket Hollywood Hills-i otthonukban rögzítették, olyanokkal együttműködve, mint Shelly Peiken (Christina Aguilera), Greg Wells (Mika), John Feldmann (The Used, Good Charlotte), and Billy Steinberg (Madonna). Sok dalt írtak Toby Gad-del, aki három számot írt az első lemezükre, mellesleg ő írta Fergie ’Big Girls Don’t Cry’ című számát is. Nemrég elértük a lányokat (illetve Jesst), hogy beszélgessünk vele az új albumukról.
Eladtatok egy csomó lemezt, és jónéhány díjat is begyűjtöttetek már. Melyik jelent számotokra többet?
Jess: Mindegyik nagyon király, de úgy vélem az ARIA díj volt a legfontosabb számunkra, mert kiskorunk óta néztük azt a díjátadót. Nehéz elhinni, hogy kettő ilyen is van a hallunkban.
Az elektro világából ki inspirált titeket a legjobban?
Jess: Annyi különböző zene és stílus volt, ami kiskorunk óta hatással volt ránk. Pédául, akiket mostanában nagyon szeretünk, a CSS, The Sounds, Under the Influence of Giants, N'Sync, és a The Dandy Warhols.
Kikkel működtetek együtt az albumotokon?
Jess: A fő író, akivel együttműködtünk, Toby Gad volt. Ő egyszerűen bámulatos. Bezárkóztunk két hétre a hallunkba, és csak pletykáltunk, írtunk, sírtunk, ettünk, énekeltünk és alig aludtunk. Bámulatos volt.
Mesélj nekünk egy vicces sztorit a felvételről.
Jess: Annyi van… Néhányszor volt, hogy sokáig kellett magasan énekelnem, és volt, amikor nagyon rosszul ment… Toby megtartotta… Megbuherálta és beletette a dalba :)
Melyik a kedvenc számod az albumról és miért?
Jess: Mindkettőnknek mindig más… Jelenleg Lis az Untouched-ot szereti, én pedig a Take Me On The Floor-t.
Milyen egyedüli kihívásaid vannak, miközben a testvéreddel vagy és együtt zenéltek?
Jess: Az, hogy ne öljük meg egymást :) . Nem, mi testvérekként is együtt vagyunk, nem csak, mint bandaként.
Mi a legnagyobb különbség az amerikai és az ausztrál zenei közönség között?
Jess: Mindkettő őrült és lelkes! Annyira király. Talán az egyetlen különbség, hogy kicsit régebbi rajongóink vannak Amerikában.
Honnan jött a nevetek?
Jess: A bandánk nevét Veronica Lodge ihlette az Archie Comics-ból, és a Heathers /Gyilkos játékok/ című film is.
Mi a legjobb abban, hogy LA-ben élsz és dolgozol?
Jess: A kaja, a kaja, a kaja, a kaja! És a vásárlás! :)
Mit hallgatsz jelenleg az iPOD-odon?
Jess: a The Vines új albumát.
|