A két gyerek a hideg padlón ért földet. Fájdalmasan felnyögtek, majd felkeltek, és szétnéztek. Meglepetésükre egy régimódian berendezett otthonban találták magukat.

- Szerinted hol vagyunk? – kérdezte suttogva Sven.

- Sejtelmem sincs…

A szoba ajtaja hirtelen kinyílt, s egy fiatal, fekete hajú férfi lépett be. Edward és Sven megdermedtek. Némán meredtek az alakra, és vártak, hogy rájuk szóljon, mit keresnek ott…

A férfi azonban úgy tűnt, nem vette észre őket – a két gyerek csodálkozott ezen, hiszen a kis szoba közepén álltak, a legfeltűnőbb helyen.

- Chris! – hallatszódott a másik szobából egy fiatal nő fájdalmas kiáltása. A fiatalok összenéztek, majd a férfira vándorolt tekintetük.

- Öh… uram, elnézést a zavarásért… - mondta Sven, de a Chris nevű illető nem hallotta őket.

- Megyek, drágám… egy pillanat… - a férfi arca gondterheltnek tűnt. – Hol lehetnek azok a pokrócok… - motyogta maga elé idegesen. Mikor megtalálta a szekrényben, sietett vissza a nőhöz.

- Ki lehet ez a Chris? – kérdezte Sven. - És miért nem hall minket?

- Nem tudom - ráncolta a homlokát Edward. – Menjünk utána, hátha kiderül…

A két gyerek halkan beosont a szobába. Ahogy a félig nyitott ajtót lassan bentebb tolták, a férfi egy röpke pillanatra feléjük nézett; majd visszatért az ágyhoz.

Abban egy fiatal, fekete hajú nő feküdt, nem lehetett több húsz évesnél. Sven és Edward csakhamar megállapította, miért vannak ekkora fájdalmai: a nő terhes volt, s éppen vajúdott.

- Merlinre… - figyelte Edward a szerencsétlen nőt.

- Chris… - nyögte a nő a férfi nevét. Chris megfogta kezét.

- Ne félj, Adrienne… nem lesz semmi baj… - próbálta nyugtatni feleségét. - Tarts ki, mindjárt ideér az orvos…

A nő ismét fájdalmasan felkiáltott, arca verítékben fürdött.

- Chris! Jön, érzem!! – a nő megfeszítette magát, és fájdalmasan felüvöltött.

- Szegény asszony – suttogta Sven sajnálkozó tekintettel.

- Miért nem mennek a Szent Mungóba? – ráncolta a homlokát idegesen a fiú. – Vagy jöhetne egy gyógyító…

Hamarosan éles csengő hangja rázta meg a szobát. A férfi felpattant, és sietett ajtót nyitni. Hamarosan visszatért, nyomában egy fehér köpenyes, szakállas férfival, aki egy hatalmas, kopott barna táskát tartott a kezében. Letette a földre, és az ágyhoz lépett.

- Mennyi ideje kezdődtek a fájások? – kérdezte Chris felé fordulva.

- Olyan két órája – felelte az. – Amikor hívtam önöket…

- Sajnálom, egy kicsit nagy volt a forgalom…

- Edward, gyere, menjünk ki – ragadta karon Sven a fiút. Az orvos vizsgálatra készülődött, a két gyerek pedig kiment a szobából.

- Nálad van az az időmicsoda? – kérdezte a lány.

- Aha – húzta elő talárja zsebéből a fiú a fekete szerkezetet. Csodálkozva állapította meg, hogy azon számok jelentek meg. - Ez számol visszafelé – mondta.

- Mennyiről?

- Hát… tíz percnél jár most…

- Talán ha letelik az idő, történni fog valami… - töprengett a lány.

- Lehet.

Bent a szobából Adrienne fájdalmas, hosszan elnyújtott kiáltása tompította el hangjukat. Majd a nő kimerült zihálása, s egy kisgyermek vékony hangú, keserves sírása hallatszódott.

- Gratulálok, kisfiú – hallották az orvos hangját. Edward megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Megnézzük? – fordult Svenhez.

- Persze!

A két gyerek nemsokára ismét besurrant a szobába. A nő kimerülten pihegett, karjában egy fehér lepedőbe bugyolált újszülöttet tartott.

A két férfi meghatottan nézte a nőt, karjában a gyermekkel. Majd Chris az orvos felé fordult.

- Köszönöm, hogy eljött…

Mindketten kimentek, hogy megbeszéljék a továbbiakat. A két gyerek egyedül maradt a nővel és a csecsemővel. Sven kíváncsian közelebb merészkedett, és megnézte a babát. Sötét, nedves hajszálai a fejéhez tapadtak, szemei és a szája be volt csukva.

- Milyen kicsi! – jegyezte meg Sven mosolyogva.

- Hasonlít a mamájára – mosolygott Edward. A fiú tekintete a nőre vándorolt.  Edward arcáról eltűnt a mosoly, s gondterhelt arcot vágott. – Sven… nézd csak…

Mindketten a nő felé fordultak. A fiatalasszony feje élettelenül csuklott félre a párnára, kezeiből majdnem kiesett a bebugyolált csecsemő. Ajkaiból és arcából kiszökött a vér.

- Mi van vele? – kérdezte halálsápadtan Edward.

A lány remegve vitte felé a kezét. Bár láthatatlanok és mások számára hangtalanok voltak, Sven mégis meg tudta érinteni a nőt. Arcát meglepően hidegnek érezte, s ami még jobban megrémítette, hogy nem érzett benne életet…

- Remélem, nem az, amire gondolok – suttogta Sven remegő hangon.

Ekkor lépett be a szobába Chris. Mosolygós arca egy pillanat alatt rémültté vált.

- Adrienne… Adrie! Mi van veled? – a férfi letérdelt a nő mellé, s ujjait annak nyakához tette. Arcából kiszökött a vér.

- Ne, kérlek, Istenem, ne… - suttogta, majd megtörten borult a halott nő mellé, s a szobát néhány hosszú percig a férfi zokogása törte meg.

Edward és Sven megrendülve álltak a nő mellett. Egyikük sem látta még magához olyan közel a halált, mint akkor. Sven remegő, hideg kezével a kisbaba felé nyúlt, és vigyázva megsimogatta a homlokánál. A csecsemű nyöszörögni, majd sírni kezdett.

Erre a hangra emelte meg a fejét Chris.

- Hát te élsz? – kérdezte rekedt hangon. Felkelt, s megkerülte az ágyat, majd óvatosan felvette a babát. – Te maradtál nekem egyedül. Mi legyen a neved? Stephen? Vagy… Nicholas! – a férfi halványan elmosolyodott, és egy pillanatra a halott kedvesére nézett. – A nagyapád után leszel Nicholas, énutánam pedig Lupin.

- Lupin? – Edward szeme csodálkozva meredt a férfire, és a karjában tartott kis csöppségre.

- Edward – szólt Sven. – Szerintem ők itt a te rokonaid… méghozzá a múltadból.

A fiú szája megremegett. Hát persze! Hiszen azt kívánta, bárcsak láthatná a családját… szenvedni.

- Oh, Sven… Hogy kérhettem ilyen szörnyűséget? – suttogta maga elé önvádlóan.

- Nem te tehetsz róla – próbálta vigasztalni a lány. – Megtörtént… sajnos ezen nem tudsz változtatni…

Edward kezébe vette a fekete szerkezetet. Szorosan, minden fájdalmát beleadva összeszorította. Sven nem szólt, de nyugtalanította a kapcsolón található számláló, mely mindössze már csak néhány másodpercet mutatott.

- Nemsokára eléri a nullát…

A fekete szerkezeten a számláló megállt. A fényes, kék sugár ez alkalommal is megjelent, s kiszélesedett. Az Időkapu ismét kinyílt, s magába szívta a két gyermeket.