Estére elérték az északon fekvő hatalmas, sziklás hegyek alját. Vonat nem sokkal később fékezni kezdett.

- Ajaj, mindjárt megérkezünk – pattant fel Marie. – Vegyük fel a talárokat!

Gyorsan magukra kapták a fekete iskolai talárt.

A vonat megállt. Edward már nyúlt volna a táskájáért, de Marie rászólt.

- Hagyd itt, majd felviszik a cuccokat…

Leszálltak a vonatról. A két lány és Edward más-más felé mentek, Marie és Sarak haladtak a többséggel a számukra láthatatlan lovak vontatta fiákerekhez. Edward pedig a korabeli gyerekekhez csapódott.

- Elsősök hozzám! – hangzott fel nem messze tőlük egy rekedt, mély férfihang. Egy sötét hajú, középkorú ember hangja volt. A gólyák a férfi köré gyűltek.

- Mindenki itt van? – kérdezte éles hangon.

Azok dideregve bólogattak, néhányan elmotyogtak egy halk „igen”-t is.

- Helyes. Kövessetek – indult el a varázsló.

A diákok követték. Edward egy kicsit lemaradva kullogott a többiek mögött, és csendesen figyelte a halkan pusmogó, illetve némán baktató diákokat maga előtt. Hamarosan elértek egy hatalmas tó partjára.

- Ott a Roxfort! – szólalt meg egy vékonyka hang, nagy ámulattal.

Valóban: a tó túlsó végében egy hatalmas kastély állt a félhomályban magasztosan, büszkén. Rengeteg torony díszítette az épületet, az ablakokból, mint ezernyi pici csillag, ragyogott a fény.

- Szálljatok be a csónakokba. Egy csónakba négyen – utasította őket a sötét ruhás férfi.

A kis ladikok csendesen siklottak a tükörsima vízfelszínen. Mikor elérték a túlpartot, kiszálltak. Csendben követték a férfit, aki bevezette őket a Roxfortba. Felmentek egy hatalmas, márvány lépcsősoron, mely egy ajtóig vezetett. A varázsló bevezette őket rajta, egy terembe.

- Várjatok türelmesen, megyek szólok… - az ember nem fejezte be mondatát, csak becsukta maga mögött az ajtót. A gólyák nagyon izgultak az előttük álló beosztás miatt.

- Szia – szólította meg Edwardot egy kicsi, szőke lány. – Szerinted milyen lesz a beosztás?

- Remélem, gyors – válaszolta a fiú.

- Te tudod, hogy lesz? – érdeklődött a lány.

Edward lassan bólintott.

- Tényleg? De, ugye, nem kell hozzá nagyon bonyolult varázslatokat megcsinálni, vagy ilyesmi?

- Nem, semmit… - Edward még emlékezett Sarah és Marie szavaira. A két lány ugyan csak ijesztgetésnek szánta a trollt, de a fiúban mégis maradtak kétségek. Talán igazuk is lehetett, gondolta magában szorongva.

- Akkor jó – a szőke kislány láthatóan megkönnyebbült. – Egyébként a nevem Sven.

- Edward – mutatkozott be ő is.

A teremben mindenki elcsendesült, ahogy egy férfi lépett be az ajtón. Ősz haja és magas termete tekintélyt parancsoló volt, tekintetén azonban egy csepp szigorúság vagy keménység sem volt.

- Szervusztok – Edward az ismerős hangra kapta csak fel a fejét. A férfi folytatta. – Köszöntelek titeket a Roxfortban. Hamarosan kezdetét veszi a beosztási ceremónia, kis türelmeteket kérjük addig.

A diákok úgy érezték, gyomruk egyre kisebb labdává zsugorodik az idegességtől. Az őszes hajú férfi derűs mosollyal nézett végig rajtuk. Tekintete elidőzött Edwardon. A fiú elmosolyodott, mikor tekintete találkozott apjáéval…

- Remus, jöhettek – egy sötét hajú nő nyitott be a terembe, hogy szóljon a férfinek. Majd vissza is tért a Nagyterembe. Remus ismét a diákokhoz fordult.

- Gyertek utánam.

Remus kitárta előttük az ajtót, s a diákok követték őt a Nagyterembe. Odabent a felsőbb éves diákok elcsendesültek. Az elsősök szinte lélegzetvisszafojtva bámulták a hatalmas termet; tekintetük a plafonon időzött el, ahol a kinti égbolt pontos mása volt látható.

Az elsősök felsorakoztak a tanári asztal előtt, amely pont merőlegesen állt a négy másik asztalra. Nem messze az asztaltól egy rozoga kis széken egy barna, kopott varázslósüveg hevert. Remus a talárja zsebébe nyúlt, és egy összetekert pergament húzott elő. Az egy ideje beálló feszült csendet is ő törte meg.

- Akit szólítok, kérem, jöjjön ki ide, és üljön le erre a székre. A fejére rakom a Teszlek Süveget – mutatott a kopott varázslósipkára –, és az beosztja az illetőt a négy Roxforti ház valamelyikébe.

Remus újra a pergamentekercsre nézett.

- Raymond Armstrong – szólította az első diákot.

Egy sötét hajú, hűvös tekintetű fiú lépett ki a sorból, és magabiztos léptekkel ment a kis székhez. Leült, s ahogy Remus a fejére húzta a Teszlek Süveget, az éles, rekedt hangon kiáltotta is a házat.

- Mardekár!

Raymond Armstrong elégedetten elmosolyodott, majd felkelt, és a házához sétált. Ott kisebb tapssal fogadták.

A következő gólya egy kócos barna hajú fiú, Jason Baggin-Smith volt, akit a Süveg a Hollóhátba osztott be.

Edward egyre jobban izgult, vajon ő melyik házba fog majd kerülni. A családjában mindenki Griffendéles volt – és Marie még mindig az, gondolta. A fiú úgy érezte, ha nem oda osztják be őt, azzal csalódást fog nekik okozni…

A Süveg időközben beosztott három Hugrabugos, egy Hollóhátas, két Mardekáros és egy Griffendéles diákot.

- Ryan Lern – szólította Remus a következőt.

- Hugrabug! – hangzott az ítélet.

- Debbie Karen Little.

Edward mellől kilépett a sorból egy világosbarna hajú lány, és kissé ügyetlenül lépkedett a székhez. Leült, Remus pedig a fejére tette a Teszlek Süveget. Az sokáig néma maradt, végül a Griffendél mellett határozta el magát. Debbie leszállt, és megkönnyebbült sóhaj kíséretében az asztalához vonult.

Remus visszafordult a pergamenhez. Szája halvány mosolyra húzódott.

- Edward John Lupin – szólt.

A fiú nyelt egyet. Magán érezte a felsőbb évesek, az elsősök és a tanárok figyelő tekintetét. Lassan lépdelt a tanári asztal előtt álló szék felé. Próbálta nem mutatni, mennyire izgul a beosztás miatt.

- Sok szerencsét – suttogta halkan Remus, majd rátette a fiú fejére a süveget.

Az szinte azonnal megszólalt, ám hangját csak Edward hallotta.

- Ó, egy újabb Lupin… hmm, hová is osszalak én téged? Bár nincs benned annyi magabiztosság és önbizalom, mint az apádban, de legyen: Griffendél!

Az utolsó szót már az egész iskola hallhatta. Edward egy hosszú pillanatig azt hitte, álmodik. Aztán, ahogy a Griffendéles asztalnál hangos tapssal üdvözölték, boldog mosoly terült szét arcán. Edward visszaadta Remusnak a Teszlek Süveget, majd az asztalához sétált. Leült egy szabad helyre.

- Gratulálok, öcskös! – szólt elismerő mosollyal arcán a közelében ülő Marie.

- Kösz… - A fiúból egy megkönnyebbült sóhaj tört fel.

Míg a süveg a még várakozó diákokat osztotta be, addig Edward alaposabban is megnézte magának a Nagytermet. A négy ház asztala felett egy-egy zászló függött, rajtuk a házak színeivel és jelképeivel. A többi asztal előtt merőlegesen álló tanári asztal felett pedig egy négy színből álló, díszes lobogó volt, a Roxfort címere.

Edward szétnézett a tanárok között is. Középen egy fehér hajú, fehér szakállú idős varázsló ült, aki félhold alakú szemüvege mögül derűsen hunyorogva figyelte a beosztást. Nem messze tőle, baloldalon ült Stella, az anyja. A többi tanár még ismeretlen volt Edwardnak.

- Louis Morton – szólította Remus a következő diákot.

Egy sötét hajú, vézna fiú lépett ki az egyre foghíjasabb sorból. Leült a székre, a fejére tette a Teszlek Süveget, s az rövid időn belül beosztotta Louis-t a Mardekárba.

A következő két diák, egy fiú és egy lány a Griffendélbe került. A következő lánnyal, Linda Sagittával viszont a Hugrabug ház gazdagodott. Egy francia származású lány a Hollóhátba került, utána pedig egy ismerős, szőke hajú kislány következett.

- Clara Swenson – szólította Remus.

Edward kicsit elcsodálkozott, hiszen a lány neki Sven néven mutatkozott be. Nem tudta eldönteni, vajon miért tette…

A lány időközben leült a székre, s a Süveg hamarosan rákerült az ő fejére is.

- Griffendél! – hangzott a teszlek Süveg döntése.

A Griffendélesek megtapsolták az újonnan érkező lányt. Sven Edward mellett foglalt helyet.

- Gratulálok – mosolygott halványan a fiú.

- Kösz – sóhajtott a lány.

Remus időközben új diákot szólított, Eliza Taylor néven. A Teszlek Süveg sokáig néma maradt, mikor a lány fejére került, de aztán beosztotta őt a Griffendélbe. A diákok újfent lelkes tapsba kezdtek, mely talán a Marie mellett ülő Sarah-tól jött leghangosabban. 

Már csak pár diák várt beosztásra. Mikor az utolsó fiú is elfoglalta helyét a Mardekár ház asztalánál, az igazgató felkelt, és a teremben lassan újra elcsendesültek a diákok.

- Köszöntök mindenkit a Roxfortban – szólt Dumbledore. – Mielőtt kezdetét venné az ilyenkor hagyományosan megrendezett lakoma, szeretnék néhány szót szólni, elsősorban az újonnan beosztott diákjaink kedvéért. Szeretném felhívni minden tanuló figyelmét, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, bemenni életveszélyes és tilos, kivétel nélkül mindenki számára.

Dumbledore megköszörülte a torkát, majd folytatta.

- Továbbá szeretném felhívni a tanulóink figyelmét, hogy az órák közötti szünetben a folyosókon ne varázsoljanak. Végezetül pedig csak annyit szeretnék mondani: jó étvágyat mindenkinek! – az igazgató tapsolt egyet, s az asztalokon egy szempillantásra megjelentek a finomabbnál finomabb ételek.

A diákok jóízűen szedtek maguknak bőségesen az ételből. Többé-kevésbé sikerült hangtalanul megvacsorázzanak, majd mikor befejezték, halk beszélgetésbe kezdett mindenki. Edward mellett a kis szőke lány nagyokat pislogva turkálta a tányérját. A fiú épp befejezte a desszertet is.

- Öhm… - köszörülte meg a torkát Edward. – Megkérdezhetem, hogy… neked tulajdonképpen mi a neved?

A lány felnézett az ételből.

- Clara Swenson.

- Csak, mert a beosztás előtt… - kezdte Edward, de a lány a szavába vágott.

- Igen, tudom… Sven a becenevem – mosolygott.

- Értem.

- Te angol vagy? – érdeklődött Sven.

- Persze – Edward kissé összehúzta szemöldökét. – Miért? Te nem?

- Én Svédországban élek – mondta a lány.

- Oh… az biztosan szép hely.

- Az. Sok a hegy, a víz… és rengeteg erdő van nálunk. Különösen, ahonnan én jöttem…

- És… vannak az erdőben varázslények? – kérdezte Edward kíváncsian.

- Persze – lelkesült fel Sven. – Majdnem minden fajtával találkoztam már, ami ott él! Az unikornisok egyszerűen fantasztikusak… a kentaurok egy kicsit visszahúzódóak, de egyszer teliholdkor kimerészkedtek az erdőből… tudod, mi ott lakunk egy kis faházban, az erdő szélén közvetlenül… nos, azt hiszem, a vérfarkasok miatt kellett elmeneküljenek aznap éjjel.

Edward szíve dobbant egy nagyot.

- Vérfarkasok?

- Aha… sajnos még nem sikerült élőben látnom egyet sem. Apa vadőr, ő mesélt róluk rengeteg mindent. Szóval sokat tudok a fajtájukról, de még élőben nem láttam… – a lány elgondolkozott. – Vajon ebben az erdőben élnek vérfarkasok?

- Talán… – felelte tartózkodóan Edward.

A diákok lassan felkeltek helyükről, és visszatértek a hálókörzeteikbe. Edward és Sven követték a többi Griffendélest, és közben próbálták magukban tartani az elsőre igen bonyolultnak tűnő útvonalat. Felmentek néhány emeletet, majd végigmentek egy hosszú folyosón. Az egyik festménynél megálltak. Egy felsőbb éves diákprefektus elmondta a festménynek a jelszót, s a kövér, rózsaszín ruhás hölgy portréja utat engedett nekik a Griffendél klubhelyiségbe.

A klubhelyiség berendezése első látásra nagyon otthonosnak tűnt. A kandallóban vidáman lobogott a tűz, hangulatos, sejtelemes fénybe vonva ezzel a helyiséget.

A prefektus fiú ismét csendre intette az elsősöket.

- A lányok hálószobája az emeleten balra, a fiúké jobbra található. A reggeli nyolc órakor lesz a Nagyteremben, akkor kapjátok majd meg az órarendeteket.

Az elsősök felmentek a lépcsőn, majd a lányok és fiúk különváltak. Edward megállt az egyik ajtó előtt, és olvasni kezdte rajta a neveket. Mikor látta, hogy az övé nem szerepel rajta, ment tovább másik ajtóhoz. Nem sokkal később megtalálta a szobája ajtaját. Azon öt név szerepelt, névsorban: Edward John Lupin, Adam Monza, Gabriel Philliph, Michael Ryan Prichard, Slave Rubber.

- Szia – köszönt neki a háta mögött egy vékony hangú fiú. Megfordult, és mosolyogva viszonozta a köszönést. A fiú megnézte magának a kiírást. – Azt hiszem, ez lesz az… - majd Edwardra nézett újra. – Téged hogy hívnak?

- Edward – mondta a fiú.

- Örvendek… én Slave vagyok. Bemegyünk?

- Aha…

Az ajtó nyitva volt. Bementek, a szobát üresnek találták. Öt ágy volt elhelyezve a helyiségben, mindegyik mellett jópár csomag hevert. Slave és Edward megkeresték a saját cuccaikat, majd lehuppantak az ágyukra.

Hamarosan megérkezett három másik szobatársuk is. Köszöntek, és egy rövid ideig beszélgettek, de mivel mindannyian kimerültek voltak, úgy döntöttek, majd lesz még alkalmuk hosszabb beszélgetésre is. Lefeküdtek az ágyaikba, és nemsokára mind az öten aludtak is.