Ilyen furcsa ruhába öltözött fiú volt Edward. A sápadt arcú, vékonyka fiú egy kirakat előtt ácsorgott, és vágyakozva nézegette az üveg mögött lapuló, érdekesebbnél érdekesebb könyveket.

- Bárcsak megvennék nekem anyáék… - sóhajtott fel.

- Mit szeretnél már megint? – kérdezte a háta mögött egy lány.

Edward nem fordult meg, továbbra is a kirakatot bámulta sóvárgó tekintettel.

- Olyanom még nincsen – mutatott egy vaskos könyvre.

- Mi az? Képes Biológiai Enciklopédia?! – olvasta fel a lány fintorogva a könyv címét.

- Szerinted megkaphatnám a szülinapomra? – kérdezte reménykedve Edward.

- Kizárt dolog.

- Miért?! – háborgott a fiú.

- Ez legalább száz galleon – mondta a lány.

- De ez mugli könyv, Marie! – világosította fel Edward.

A lány újabb fintort vágott, és hátat fordított a fiúnak.

- Amúgy hol vannak már apáék? – kérdezte Edward.

- Jegyeket vesznek, kocsit lopnak, meg hasonlók…

- Ha-ha…

Néhány percnyi várakozás után a gyerekek megpillantották szüleiket. Egy sötét, hosszú hajú, mosolygós nőt, és egy őszülő hajú, idősebb férfit. A nőnél két különös papír: két vonatjegy volt, maga előtt pedig egy jól megpakolt kézikocsit tolt. A férfi úgyszintén.

- Megnézhetem? Add ide, anya! – kérte Edward izgatottan a nőnél lévő vonatjegyeket.

- Tessék – nyújtotta át neki mosolyogva.

A fiú elvette, és tüzetesen tanulmányozni kezdte. Marie közben alig feltűnően félrehívta apját.

- Megvan, mit szeretne! – mosolygott diadalmasan.

- Valóban? – hunyorgott a férfi.

- Aha… bár a Káma Szutrán is erősen gondolkozott, mégis maradt inkább egy unalmas, és jó vastag biológia könyvnél.

- Értem… kösz, Marie.

- Máskor is – mosolygott az.

- Hát, ti meg miről beszélgettek? – lépett oda hozzájuk kíváncsian Edward.

- Arról, hogy milyen pocsék ízlésed van könyvek terén – felelte jóindulatúan Marie.

- Én legalább olvasok is néha, nem úgy, mint te! – vágott vissza a fiú.

- Gyerekek! – szólt rájuk végül a nő. – Ne veszekedjetek…

- A vonaton folytatjuk – pusmogta a lány az öccsének. Az kurtán biccentett.

- Segítsünk tolni a kocsikat? – kérdezte a fiú, szüleire nézve.

- Úgysem bírnád el – mosolygott Remus. – Nehéz ez neked.

- De, elbírom.

Edward odaférkőzött a kocsihoz. Eltolta róla apja kezét, és ő maga vette át az irányítást. Hamar rájött, hogy tényleg nem könnyű tolni a rengeteg holmi miatt, de egy hanggal sem jelezte, hogy szeretné visszaadni apjának.

Elértek a kilencedik és a tizedik vágányt elválasztó falhoz.

- Mehetek először én? – kérdezte izgatottan Edward.

- Csak vigyázz, be ne verd a fejed a falba – kuncogott Marie.

- De kedves… - morogta a fiú.

Sóhajtott, majd szépen nekikészült, hogy átmegy a válaszfalon. Már majdnem elindult, amikor egy kéz a vállánál fogva megállította.

- A kocsit hagyd csak itt – mondta Remus.

Edward bólintott. Elengedte, és így készült újra nekifutni a falnak. Mellette álló nővére jajveszékelése is az ő idegességére játszott, de próbált nem odafigyelni rá, mikor a két vágány közti fal felé futott. Mielőtt elérte, szorosan behunyta a szemét, „biztos, ami biztos” alapon.

Ám a fal áttetszővé vált, mielőtt hozzáért volna. Egyszerűen átfutott az egész téglafalon. Mikor Edward kinyitotta a szemét, egy hatalmas, piros-fekete gőzmozdonyt pillantott meg, közvetlenül maga előtt. Az elején piros, kacskaringós betűkkel a „Roxfort Expressz” felirat állt.

Marie ment másodiknak át az elválasztó falon. Edward még mindig nagy áhítattal nézte a vonatot, amivel hamarosan eljut a Roxfortba. Marie csak mosolygott rajta, majd ő is félreállt, utat engedve éppen érkező szüleiknek.

- Segítsetek a csomagokban… - szólt oda nekik Stella.

A kilenc és háromnegyedik vágányon már sok varázslópalánta gyűlt össze, legtöbben a szüleikkel érkeztek. Edward és Marie segítettek a cuccokat a vonathoz cipelni. Kerestek egy helyet, ahol viszonylag kevesebben voltak még. Ott a két gyerek felszállt a vonatra, Remus és Stella pedig feladogatták nekik a csomagjaikat.

Még volt vonatindulásig egy kis idejük, így mikor bepakoltak egy fülkébe, Marie és Edward leszálltak a vonatról búcsúzkodni.

- Vigyázzatok magatokra – szólt aggódva a nő.

- És egymásra is – tette hozzá Remus.

- Nem lesz semmi baj – nyugtatta őket Marie. – Legalábbis velem nem…

- Velem sem! – vágta rá gyorsan Edward.

- Rendben…

A két felnőtt megvárta, míg az óra tizenegyet ütött. Addig még beszélgettek. Felhangzott a mozdonyvezető sípja, majd a Roxfort Expressz elindult. A gyerekek egy ideig integettek szüleiknek, míg el nem tűntek a szemük elől.

Edward az ablak mellett foglalt helyet Marie-val szemben, és némán nézett ki az ablakon. Kiértek a belvárosból, majd kis kertes házak, és emberkéz által művelt földek mellett haladt el a vonat. Később a végtelen, füves síkságokat erdő váltotta fel.

Kopogtattak az ajtón. A két gyerek az érkező felé fordult. Marie vidáman ugrott fel helyéről.

- Sarah!

- Szia, Marie! – köszönt vissza a lány boldogan. – Van nálatok szabad hely?

- Persze, gyere csak be – invitálta be Marie.

Sarah helyet foglalt. A lány pillantása a még mindig a tájat figyelő Edwardra esett.

- Ő az öcséd? – érdeklődött Sarah, Marie-ra nézve.

Edward összerezzent, és zavartan futtatta végig tekintetét a lányon.

- Igen, az – felelte Marie.

- De jó nektek – sóhajtott Sarah. – Idén az egész családod a Roxfortban lesz…

- Aha, nagyszerű… - húzta el a száját Marie.

- Mellesleg, neve is van az öcsédnek? – kérdezte vigyorogva Sarah.

- Öh… Edward – mutatkozott be halkan a fiú.

Sarah egy pillanatig elgondolkozva fürkészte arcát.

- Edward… Azt hiszem, illik rád a név.

- Tényleg?

- Aha – bólintott a lány, majd Marie-hoz fordult. – mesélj, milyen volt a nyár? Mit csináltál?

Míg Marie a barátnőjével beszélgetett, Edward ismét a tájat kezdte el fürkészni. A barátságos, sűrű erdőt egy zordabb, sziklás vidék váltotta fel. A fiú fél füllel hallgatta Marie és Sarah beszélgetését. Mikor a lányok kifogytak a témákból, Sarah Edwarddal próbált meg beszélgetni.

- Félsz a beosztástól?

A fiú megrázta a fejét.

- Miért nem? – csodálkozott a lány. – Tudod, hogy történik a beosztás?

- Anya mesélte.

Sarah Marie-ra pillantott, majd elvigyorodott.

- És ha anyukád tévedett? Idén talán valami veszélyes feladaton kell átvergődniük az elsősöknek…

- Igen, mondjuk megküzdeni egy trollal! – tódította Marie. Edward szemében aggodalom csillant.

- Trollal?

- Vagy… - Sarah elmosolyodott. – veled kivételt tesznek, és nem troll elé küldenek, hanem…

Csend.

- Hanem? – unszolta idegesen a fiú.

A két lányból kitört a nevetés.

- Hanem egy ócska süveg elé! – nevettek jóízűen.

- Nagyon vicces… - forgatta meg a szemét dühösen Edward.

Miután abbahagyták a vihogást, Sarah újabb kérdést szegezett a fiúnak.

- És melyik házba akarsz bekerülni?

- A Griffendélbe – felelte magától értetődően Edward.

- Oda a bátrak kerülnek, öcskös, szóval neked esélyed sincs – mondta tárgyilagos hangon Marie.

- Te sem vagy valami bátor… - mondta Edward.

- De igen.

A fiú már majdnem visszavágott nővérének egy „nem”-mel, aztán úgy döntött, semmi kedve vitába szállni Marie-val. Végül egy vállrándítással jelezte, részéről a dolog lezárva.

Kopogtattak újra. Egy őszes, kontyba csavart hajú boszorkány nyitott be a kupé ajtaján.

- Adhatok valamit, kedveskéim? – kérdezte barátságosan. Maga előtt egy lebegő bevásárlókocsit tolt, ami telis-tele volt mindenféle finomsággal.

A gyerekek vettek egy-egy csomag Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét, és néhány csokibékát.

Jóízűen elfogyasztották az édességeket, majd a beszélgetésük témája az iskolára terelődött vissza.

- Idéntől lesz pár új tantárgyunk – mondta Sarah.

- Aha, a Legendás Lények Gondozását már nagyon várom, szeretem a varázslényeket – mosolygott Marie.

- De apa szerint a jóslástan a világ legrosszabb tanórája – fintorgott Sarah.

- Adjuk le – mondta hirtelen ötlettel Marie.

- Miért, le lehet?

- Nem tudom – vont vállat. – Majd megkérdezem anyát.

- Ha leadjuk, veszünk fel helyette valamit? – kérdezte Sarah.

- Talán… azt sem tudom, mit lehet felvenni…

- Akkor majd ezt is megkérdezed.
Edward csak némán ült, és hallgatta a két lányt.