Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Kisebb versek		2006.12.26. 20:37
BERDA JÓZSEF : MACSKÁNKRÓL Ernyedtségünket elandalítja, még inkább elszenderíti mákonyos dorombolásod. Az álom szült e földre nyílván: a túlvilágon is megcirógat majd minden jó barátod. ONO BUSHI Kölykét viszi a macska, morgó szájában. S mint a tigris, körös-körül lángol a napraforgó.

Bella István		2006.12.26. 20:34
BELLA ISTVÁN: DOROMBSZÓ Ki tudja, miket gondol egy macska, ha dorombol. Ki se látszik a gondból. Kiugrana karomból. Élete kész karambol. Szőrből van és koromból, sok völgyből, kis halomból, két ég-pupillagombból, mit - bárki bármit gondol - ha a lét begorombol, mindig magára gombol. S bár a világ künn tombol, halál csahol a lombból, úgy néz az álomalomból, tudatalatti limlomból, létanalízis-akolból, mint fény egy csillagatomból. Messze-magában barangol. S egy kicsit elborongón igazít a dorombon, halálból hangokat hangol, és dorombol és dorombol.

Vörös István		2006.12.26. 20:30
VÖRÖS ISTVÁN : MACSKA A JÁSZOLBAN Karácsony másnapján elmentünk a Bazilikába. A barna sötétben lámpák fénye vibrált, mint az elektromosság előtt. Mi magunk is gyertyákat gyújtottunk. A jászolban a Kisjézus mellé egy valódi macska tekeredett, az egerek népét a lehelletével igyekezett távol tartani. De fönt a templomi zászlók csattogtak, és jöttek a szürkék, jöttek az apró szeműek, nézték a műanyag pohárból kihajtó búzát, snidling, mondta valaki, léptek kopogtak, bársonyos surranás halt el. Egy új, jobb év felé csúszott a hóréteg a háztetőn, lezúdult, és a hangja ott téblábolt a benti sötétben.

Weöres Sándor		2006.12.26. 20:29
WEÖRES SÁNDOR : FEKETE KANDÚR Szívem görcs, vérem szilvalé, közeledem hetven felé. Macskánk gyógyítja májamat, ráborul és meleget ad, vérrel fűtött kis termofor, karmos talpakkal megtipor. Állat-lényének deleje, akár őserdő ereje. Mint fűből szűrt tea, áthat pezsdítő árama. Tappancstól fülig fekete, bundája, bajsza, termete, de arcából süt élesen kerek két citromszínű szem, s az élő sötét vánkoson ezüstös fényhullám oson. Féléves múlt és bölcs nagyon, tudós, tapasztalt doktorom. De nem soká időz velem, nem bír megülni egy-helyen, nagyot szökken, nem is köszön, már fönn cikáz a fatetőn. Gombot, csatot butor alól s elgurult pénzt előkotor, mindent vizsgál, zugokba túr, a kertben, házban ő az úr. Ha lót-fut élettel tele, én is száguldoznék vele, feledném annyi évemet s hogy vissza élni nem lehet.

Dési Ábel		2006.12.26. 20:27
A párduc (megszólítása) Tovább…

VÉKÁS SÁNDOR : A BALGA MACSKA		2006.12.26. 20:24
Lankás tetőn ül el egy macska, lusta, balga, tarka macska, hunyorítva néz a Napba, s gombszemével azt kutatja, útját vajh' merre folytatja fenn az a fényes ebadta, árnyékűző bolond Napja. Mert, ha nincs árnyék csak fény, fenn a tető peremén heverészve hevenyén, lássuk be, hiszen ez tény, ha nincs sapka a fején, még napszúrást kap szegény, mindig álmos, buta lény. Hát ezért nézte a Napot a macska, aki ásított kettő, három jó nagyot s bámulva egy alakot - aki csendben hallgatott s róla verset faragott - a balga macska elaludt...

HAROLD MONRO : A CICA TEJET KAP		2006.12.26. 20:22
Ha ötkor beviszik a teát, s elfüggönyöződik a szoba már bent dorombol a zöldszemű, tűzszemű fekete cica. Először úgy tesz, mint akit nem érdekel, csak a tűz közele, de késhet a tea, megalhat a tej, ő nem késik sose. Lassankint tejszínű, nagy puha köd üli meg achát szemeit és szabadon föl-fölfigyelő tekintete megkeményedik. Aztán füle, karma remegni kezd, farka mozog és a csodás karcsú test már egyetlen élő dorombolás. A gyerekek esznek, a két öreg hölgy selyemben suhog: de a cica a nagy vágyban egész kicsire zsugorodott. A tányér holdja az asztali felhőkből végre alálebeg; s ő csupa sóhaj, izgalom, álom és szeretet. Odahajlik a fénylő kör fölé, a krém-tenger fölé s iszik, farkát elereszti, altató gyönyör oldozza térdeit. Nagy, lankadt mámor fogja el; világa végtelen és fehér; még egy szent csöpp, - fölnyalja, és érzi, hogy száll le rá az éj: a karosszékben álmosan felpúposodik és kinyúl és magába temetve pihen éjfélig öntudatlanul.

CHARLES BAUDELAIRE: A MACSKÁK		2006.12.26. 20:20
A lázas szeretők és a szigorú bölcsek ért éveik során egyaránt szeretik a macskákat, a ház nagy, puha díszeit, melyek, akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek. A tudományok s a kéj barátai, a homály rémeit keresik és a csöndet; gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket, ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani. Ha merengenek, oly nemes szobor-alakban nyúlnak el, mint a nagy Szfinkszek a sivatagban, melyeket az örök álom varázsa fog. Ölükből bűvösen pattog a villamosság s rejtélyes szemüket, mint finom, tört homok, kis aranydarabok szikrái csillagozzák. (Szabó Lőrinc fordítása)

François de Corniére: Kedvem lett volna leírni azt a pillanatot		2006.12.26. 20:08
Macskánk ma reggel hosszan nézett be ránk a konyhaablakon. Nem volt más épp csak ő maga mi is mi voltunk csupán. De kedve telt benne hát odajött s az üvegen át nézte ahogy bentről nézzük őt amint (akár ma reggel) benéz miránk. És kedvem lett volna leírni azt a pillanatot. Pontosan úgy ahogy ő tette a szemével. Megkísérelni versben visszaadni nem pusztán a tekintetet hanem ama jelenlétet mely egyszersmind hiány is. De te ablakot nyitottál. A macska kicsit tétovázott kérette magát majd beugrott a konyhába. És nem történt semmi minden ment tovább. Tovább…

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk