Tokio Hotel: A rajongók nagyon akarják őket!

A Tokio Hotel valószínűleg egy nagyszerű ok, hogy fejleszt a német tudásod. Az első számuknak, a ’Schrei’-nak, debütáló albumukról, a ’Schrei’-ról, sikerül kitörnie Németország határai mögül. A második album, a ’Zimmer 483’ még egy lépéssel közelebb vitte őket a sikerhez, és az első angol album, a ’Scream’ cím alatt, még közelebb vitte őket a nemzetközi rajongó táborhoz, amely folyamatosan csak nő.

S: Mennyire változtatta meg az első album az életetek?

TOM: Minden megváltozott körölöttünk, az egész életünk. És ez megtörténik minden este azóta is, folyamatosan változik az életünk. Vannak koncertjeink, rajongóink, színpadon vagyunk. Többé nem járhatunk iskolába természetesen, ez volt az első alkalom, hogy rocksztárokká váltunk, ami azt is jelenthezné, hogy bulik vagy, hogy VIP-ként kezelnek. A mai napig minden megváltozott.

S: Hogyan jellemeznétek a zenéteket? Milyen műfajhoz tartozik?

BILL: Inkább nem jellemeznénk, hogy milyen, mert nem szeretjük, mikor az emberek besorolják a zenénket.

TOM: Ez számunkra valami. Mi vagyunk a Tokio Hotel és német zenét játszunk.

GEORG: Pontosan.

S: Oké, de ha a zenétek mondjuk egy … állat lenne?

TOM: Akkor valószínűleg egy panda lenne! (nevet)

BILL: Oh istenem… panda! Amúgy gratulálok ehhez a kérdéshez, ilyet még ezelőtt nem kérdeztek tőlünk!

TOM: Vagy talán egy jóval veszélyesebb állat lehetne, de az sem lenne elég. Szerintem mi sok állat keveréke vagyunk…

S: A zenétek általánosságban szomorú?

MINDENKI: NEM!

GUSTAV: Ezt nem mondanám…

TOM: Persze van néhány boldog dal az albumunkon, de vannak szomorúak is, az elvált szülőkről…

S: Rendben, hogy érzitek magatokat mostanában?

BILL: Nagyon jól vagyunk. Hamburgban tartózkodunk. A stúdióban vagyunk, készülönk néhány koncertre és próbálunk. Visszajöttünk Európába és jól érezzük magunkat!

S: Mit gondoltok arról, hogy ilyen népszerűek vagytok?

BILL: Ötletünk sincs. Nem teszünk semmi olyat, ami nem tér el a szokásostól. Hét éve vagyunk együtt, és a sikerünk Németországban hirtelen jött, és aztán másországokban is, ahol elértünk bizonyos sikereket. Mi csak azt csináljuk, amit szeretnénk csinálni jelenleg.

S: Hogyan alakultak a dolgok köztetek és a sajtó között?

BILL: Jól és rosszul. Természetesen, volt néhány különösen rossz élményünk a sajtóval. Ami azt jeletni, hogy vigyáznunk kell. Minden lépés, amit teszünk, valamilyen reakciót vált ki és vigyáznunk kell, azzal mit teszünk.

S: Milyen irányba vigyázni?

BILL: Védenünk kell a magánéletünket. Húzni kell egy válaszvonlat az együttesbeli életünk és a magánéletünk között. Próbáljuk távol tartani a barátainak és a családunkat a nyílvánosságtól, mert végül is ők a menedékhelyünk.

TOM: Valahogy úgy érzed magad, mintha az esküdtszékben lennél. Minden egyes szavadat felhasználhatják ellened. És ez biztosan elő fog fordulni, ha nem vigyázunk eléggé és nem találjuk, meg az egyensúlyt a dolgok között.

BILL: Persze van néhány jó élményünk is. Nagyon szükségünk van a magazinok támogatására, hogy megmaradjon a sikerünk. Együttműködünk egy csomó magazinnal, és a végeredmény nagyon jó.

S: Mi volt a legrosszabb dolog, amit magatokról olvastatok?

BILL: Nem akarom elmondani neked, mert leírnád! Szóval, észre kell, vedd a dolgok vicces oldalát és nem szabad őket túl komolyan venni. Használnod kell a humorérzéked. Ott van, egy csomó új dolog lát napvilágot rólunk mindennap, de nincs mód rá, hogy megbeszéljük néhány emberrel, és még időnk sincs, hogy mindenkinek interjút adjunk. Szóval megpróbálunk nyugodtak maradni. Gyakran írnak az együttes feloszlásáról, mikor nincs új album vagy koncert.

S: Ha visszamehetnétek öt évvel ezelőttre, és beszélhetnétek magatokkal, mit mondanátok nekik?

BILL: Nem szeretek tanácsot adni, szóval annyit mondanék magamnak ’Éld az életed’.

TOM: ’Haver, van egy terved és el kell érned, hogy működjön’

GUSTAV: A tanácsadós dologban egyet értek Billel. ’Figyeld milyen lehetőségek adódnak, és ne hallgas más emberek tanácsára.’

GEORG: ’Tégy annyi dolgot, amennyit csak tudsz, tanulj meg basszusgitározni.’

S: Néhány hónappal ezelőtt azt állítottátok, soha nem fogtok angol albumot megjelentetni, és aztán megcsináltátok. Mi változott?

BILL: Egyedül döntöttük el. Először, azt gondoltuk, a dalainkat csak németül készítjük, németek vagyunk és idegennek tűnt számunkra az angol ötlete. De aztán hatalmas sikerünk lett más országokban is, mint például Franciaországban, ahol a német zenénket hallgatták. Sok ember csak lefordította a dalainkat, de voltak olyanok is kezdők voltak vagy túl lusták voltak ezt megtenni. Úgy hisszük, hogy fontos számunkra, hogy a rajongóink megértsék a dalaink mondanivalóját, szóval eldöntöttük, hogy lefordítjuk őket angolra, így könnyebbé tesszük a lustábbak dolgát, akárcsak mi.

TOM: De nem maradunk angolul. A zenénket németül készítjük, és aztán ha szükséges lefordítjuk angolra.

S: Intenzív angol tanfolyamon vettetek részt?

BILL: Nem, semmi ilyen. Először, lefordítottuk a dalainkat aztán elkezdtem énekelni őket, ami elég nehéz volt. Maximalista vagyok és azt akartam, hogy minden tökéletesen szóljon, szóval ez időbe telt nekünk. Alapvetően, az ahogy beszélünk egymással vagy más emberekkel angolul, szóval nem azt akartuk, hogy úgy szóljön mintha egy német srác keményen próbálkozna angolul énekelni!

S: Nagyon stresszel lehetett, mert a ’Zimmer 483’ megjelenése után kijött az angol albumotok és aztán a turné. Szükségetek volt nyaralásra, ugye?

(Mindannyian fáradtan felsóhajtanak, és kiálják ’Igen’)

BILL: Legalábbis nekem ez túl sok. Néha azt gondoljuk, lehetetlen megcsinálni ezt, és ez mindent szét fog zúzni. De, lehetőségünk van, hogy egy jó életet éljünk, vidámsággal és, hogy tapasztalatokat/élményeket nyerjünk. Időről időre szükségünk van a nyaralásra. De ez a mi hibánk, mióta úgy döntöttünk, hogy legyen egy angol album.

S: MIilyen az élet az úton?

BILL: Fárasztó, de ugyanakkor mulatságos. Mikor turnén vagy, ez azt jeletni, hogy minden nap fel kell lépned és volt olyan, hogy lázasan voltam színpadoN!

TOM: Persze, különben is betegek vagyunk! (nevet)

S: Volt már olyan alkalm hogy elszúrtátok a fellépésetek?

TOM: Természetesen, vannak, alkalmak mikor a dolgok nem mennek jól. Vannak jó és rossz koncertek.

BILL: Néha, elfelejtem, melyik dal következik…

TOM: De mindig sikerül befejeznünk a fellépést.

S: Milyen dolgokat kértek mindig, mikor a backstagebe vagytok?

TOM: Nagyon szerények vagyunk: gyümölcsöket.

GEORG: Ásványvizet.

BILL: Valamit, amire leülhetünk!

TOM: Turné alatt, van egy szakácsunk, aki azt készít nekünk, amit akarunk: pizza, hamburger, spagetti. Ennyi.

GEORG: Nem csak ránk főz, hanem az egész stábra.

S: Mi a legnagyobb álmotok a Tokio Hotellel?

TOM: A mi álmunk, hogy zenét készítsünk és az egész világon turnézzunk. A legszórakoztatóbb számunkra hogy embereknek játszunk.

S: Hol költitek el a pénzetek?

GEORG: Akárcsak az összes srác, aki zenél, új hangszereket veszünk.

BILL: Igen, gitárt és ilyen dolgokat.

S: Van barátnőtök?

TOM: Nincs.

BILL: Egyikünknek sincs.

GEORG: Nincs időnk.

BILL: Számunkra a zenélés az elsődleges, de biztos vagyok benne, hogy megtörténik majd, hogy szerelmesek leszünk.

S: Vannak olyan napok, mikor rossz hangulatba vagyok és elegetek van mindenből?

BILL: Természetesen vanak olyan napok, mint ez is, mikor fáradtnak érzed magam és csak nem akar semmit sem csinálni.

TOM: Köszönöm istenem, hogy vannak, olyan napok mikor pihenni tudunk és meglátogatjuk a családjainkat. De mindannyiunknak van rossz napja, mikor csak ágyban akarsz maradni. Kivéve Gustavot!

GUSTAV: Szóval én legtöbbször 8 körül reggelizem, és aztán hamarosan jön az ebédidő dél körül. Mindig tartom ezt a beosztást, enélkül nem működne a nap.

GEORG: Másrészről, mindannyian annyit akarunk aludni amennyit csak, lehet, csak azért kelnénk fel, hogy elmásszunk a hűtőig és ennyi. Ez lenne az ideális nap számunkra.

S: Bill mit mondasz azoknak, akik azt mondják rád, hogy „őrült”?

BILL: Semmit. Szerintem, ez jó hinni valami olyanba, mint ez mert így kiderül mit gondolnak rólam az emberek. És ez mindnekinek a joga. Az ahogy kinézek és ahogy érzek az pontosan az az út amin járni akarok.

S: Szeretnél megosztani néhány sminkelési titkot?

BILL: Nem mondhatok semmit kivéve, ez olyan valami, amit neked kell kipróbálnod. Én személy szerint, a fekete színt szeretem.

S: Tetszenek a lányok piercingekkel és tetoválásokkal?

TOM: Igen, nagyon, mert nekünk is van. De ha nem lenne, nem is tetszene.

BILL: Szuper. De nincs különösebb elképzelésünk az ideális lányról, és hogy milyen piercingja vagy tetoválása legyen.

TOM: Viszont nem igazán tetszik mikor a lányoknak tipikus tetoválása van, egy minta a derekuk alján.

S: A rajongóitok dobálnak, fel dolgokat mikor színpadon vagytok?

GEORG: Igen!

TOM: Fehérneműt és mackókat. Rózsaszín fehérneműt.

GEORG: Használt fehérneműt (nevet).

BILL: Igen, mackókat, kulcstartókat, posztereket…

TOM: Ez egy aranyos mód, hogy kifejezék szeretetüket, és szerintem ez nagyon édes.