Sikítás… sikítás… a lányok… Különbözően sikítoznak a lányok a különböző országokban?

BILL: Nem, ezt nem tudod összehasonlítani.

TOM: Ezt gyakran kérdezik, de nehéz megmondani, hogy valójában nem igazán különbözik.

KERNER: Szóval a francia sikítás olyan, mint az izraeli sikítás. (A francia szóra hátulról nagy fújozás, amint a srácok csak nevetnekXD)

TOM: Igen, nem tudom, … de szerintem mikor elkezdek ordítani, az ugyanúgy hangzik, mint a többi. A sikítás, ugyanolyan minden országban, szerintem.

KERNER: Oké, de feltételezem ez minden nap így van és mindenhol, nem számít, hol jártok. A stúdiótok is egész nap ostrom alatt áll.  De ez teljesen rendben van. A rajongóitok közül néhányan még arra is képesek, hogy napokat táboroznak a csarnokok előtt, csak, hogy az első sorban lehessenek. Támogatjátok ezt? Van valaki, akiért ti is ilyesmit tennétek?

BILL: Nos, én tényleg nem értem, hogy az emberek mért táboroznak ott. Én tényleg nem szeretek kempingezni, talán én vagyok a legnagyobb „nem kempingező” (magyarán utál kempingezni), ezért mindent tiszteletem azé, aki ilyet tesz, mert elképzelem, hogy mennyire kitartónak kell lennie ezért, és szerintem, csodálatos, hogy valaki ilyet tesz értem.

KERNER: Gyűjtöttetek autogramokat, vagy írtatok magatok rajongói levelet?

BILL: Igen, szóval én hatalmas Nena rajongó voltam, mikor kicsi voltam, így írtam egy levelet, mikor hat éves voltam, elküldtem és vártam a válaszra, és az első sorban az esőben, reggel öttől és vártam…

TOM: Én is vele voltam és kényszerített engem.

KERNER: Kényszerítve voltál egy Nena koncertre. És mindenféleképpen látni akartad?

BILL: Igen, számomra ez olyan volt…

KERNER: Elmondtad neki?

BILL: Szerintem ő tudta ezt, igen. Szerintem, hogy ezt el tud képzelni, rajonganod, kell valamiért. Szerintem, mindenki rajongott egyszer valamiért, és nagyon sok mindent megtapasztalsz, sok történetet elmesélhetsz, ami nagyon szórakoztató volt, a barátaimmal és stb. na és persze Tommal.

KERNER: Vicces, hogy először mondod a barátaidat és utána és Tom. Vettük a célzást. Már meghódítottátok Németországot, és Európa nagy részét, és még Izraelben is voltatok. Hogy történt ez?

BILL: A rajongók kezdeményezték, összegyűjtöttek aláírásokat mivel mi még azt se tudtok, hogy ott ismernek minket. Én még azt se tudtam, hogy milyen zenét hallgatnak ott, vagy, hogy ez érdekelne is ott valakit. Számunka ez hihetetlenül messze volt, és …

KERNER: Szóval ezt nem a lemez kiadó intézte, úgy mint, „A szigorú menetrend szerint haladjunk.”

TOM: Nem, ez úgy működött mint a többi országban, hogy a rajongók ismernek minket az internet által és aztán írnak a médiának, hogy „Lécci játsszon a Tokio Hotel ” és így tovább. Izraelben is a rádióállomások elkezdték játszani a zenénket, és már fent is voltunk a slágerlisták tetején szerintem.

BILL: Igen, és a lemez cég nem igazán tud mit csinálni ezzel. Sok országban még nem kaphatóak a lemezeink, csak a rajongóinat érdekeljük, és csak ezután figyelnek fel a lemez cégek.

KERNER: Találtunk egy képet, ami szintén ezt mutatja… a közönségben. Hol is van?
Tokio Hotel gyertek Dániába. A kollégám mondta, van itt valakinek ilyen plakátja?

Ááá itt van. „Lécci gyertek Dániába.”

BILL: De ez nagyon izgalmas különösen nekünk. Mivel nagyon sok ország van, és minden ország azt akarja, hogy ellátogassunk hozzájuk, és őszintén szólva, nem tudjuk hol voltunk először, és hova ugrunk át most Európában, és ez nagyon nagyon izgalmas, de…

KERNER: Az addig oké, hogy egy rövid időre külföldre mentek, de azért figyelnetek kell a német rajongóitokra is.

BILL: Természetesen.

KERNER: Igen, erre is időt kell fordítanotok. De most Izrael. Az első hely az izraeli sláger listákon, egy izraeli magazin címlapján is voltatok, hány ember volt ott a koncerteteken?

TOM: Hány ember volt?

BILL: Nem tudom. 3500 vagy valami ilyesmi?

TOM: Yeah…

KERNER: Tel Avivba vagy hol?

BILL: Tel Aviv pontosan.

KERNER: Ez számotokra különleges, hogy ti vagytok az első német együttes, aki #1 Izraelben?

BILL: Ez … mindegy… Szóval számomra persze, hogy különleges, és természetesen nem tudtuk elhinni, mert ezt el sem lehet képzelni. Nagyon messze van, és még egy ottani újságot  vagy rádiót sem ismerek. Mindazon által az én arcom volt az újságokon, és az emberek látni akartak bennünket. Oda mész, a repülőút hihetetlenül hosszú, és hirtelen egy teljesen más környezetbe kerülsz, és ott is rajongók várnak a szálloda előtt, éneklik a német dalaidat.

KERNER: Németül?

BILL: Igen. Tényleg ott álltak a szálloda előtt és egész éjjel a „Durch den Monsun”-t énekelték.

KERNER: De a német nyelv nem igazán elterjedt Izraelben. 1989-ben születtetek, nem?

IKREK: Igen.

KERNER: Mindkettőtök? … oh várjatok, ti ikrek vagytok. Okés, szóval 1989-ben születtetek. Van számotokra valamilyen jelentősége, ha a történelmi hátteret nézitek?

TOM: Igen, az egész utazás, nagyon különleges volt számunkra, elsőként, együttesként… egy német együttesként Magdeburgból, és úgy, hogy általában kis helyeken játszottunk, a lehetőség, hogy oda menjünk egyszerűen hihetetlen volt. És mindent összevetve ennek nincsen fontos történelmi háttere. MI nyitottak voltunk és csupán fel akartunk lépni. Meglepettek voltunk, mert nem tudtunk arról, hogy a dolgaink megjelennek itt vagy hogy ott van lemez cég. Szóval az Universalnak van ott egy leányvállalata, és így jelennek meg ott a lemezeink, de erről nem tudtunk. Szóval nagyon meg voltunk lepődve.

KERNER: Rendben, és mindazon által ellátogattatok Jeruzsálembe…

TOM: Igen, és nagyon érdekesnek találtuk. Nagyon izgalmas kirándulás volt, Úgy értem mi négyünk Izraelben, nagyon akartuk ezt… a fellépés előtt… első alkalommal, azt kell hogy mondjam. Általában nincs túl sok időnk külföldön, de ezúttal három napig voltunk ott és szakítottunk időt Jeruzsálemre a fellépés előtt. Sok mindent láttunk ott.  Nyitott kerteket, olajfákat és ilyen hasonló dolgokat. Azt kell, hogy mondjam tényleg nagyon érdekes volt.

KERNER: Volt valamilyen megbeszélés a koncerteknél, hogy ti németül akartok énekelni, vagy,  ez nem volt téma?

BILL: Nem ez nem volt téma. Ez tényleg nem volt téma, el se tudom képzelni, hogy valaki is el tudja ezeket énekelni, és tudja a dalszövegeket, ez fantasztikus volt. Mikor a szállodába voltunk és ki kellett mentem az erkélyre, hogy lássam azokat az embereket, akik németül énekelnek.

KERNER: A Goethe intézet, amely szállítja a német kultúrát külföldre, együtt akar veletek működni, mert például Franciaországban, sok ember hirtelen elkezdett németül beszélni újra, és sokan vesznek német órákat az iskolákban. Csakis a dalszövegeitek miatt.

BILL: Ez a legfurcsább dolog számunkra, hogy valamivel hozzá járulunk az iskolához.

TOM: Szerintem ez az első alkalom, hogy a tanáraink büszkék ránk. Nagyon rossz voltam franciából. Alapvetően nagyon béna vagyok, ha idegen nyelvekről van szó, szóval szerintem ez az első alkalom, hogy a tanáraink büszkék ránk.

BILL: Rendszeresen vannak ’Meet & Greet’-jeink, és ott volt egy tanár, kezet rázott velünk, és mindannyian izgatottak voltak. Azt mondta, Német tanár vagyok, és nagyon örülök, hogy most mindenki németül akar tanulni.’

TOM: És apropó, a tanár németje rosszabb, volt, mint a diákoké. 

BILL: Igen!

KERNER: Mivel tudják a dalszövegeiteket.

TOM: Igen, mivel a tanár némete meglepően rossz volt.

BILL: De az tényleg meglepő volt, hogy a tanárok kezet ráznak veled, és ilyenért gratulálnak.

KERNER: Van egy dokumentumfilm a turnétokról, amelynek a neve ’Zimmer 483 – Live in Europe’ és valamelyik nap lesz a mozikban is.

BILL: Igen.

KERNER: És csak egy nap? Izgulhattok a DVD miatt a moziban. November 25-én?

TOM: Igen, pontosan.

KERNER: Több mint 100 moziban, Németország szerte. Nem tudjuk megmutatni nektek az egészet, de hamarosan láthatunk egy kis részletet. És most lássuk.

KERNER: Wow, tényleg tudták a dalszövegeket. 1989-ben születettek, most 2007 van, most már nagykorúak vagytok.

IKREK: Igen.

KERNER: A legrosszabb rész már mögöttetek van, és mindig van egy olyan dolog, amit igazán akarunk.

BILL: Igen.

KERNER: Miért olyan különleges érzés számotokra, hogy nagykorúak vagytok?  

BILL: Szóval,a dolog aminek legjobban örültem, mikor azt mondhatom most, ’Ok, buli van és igen, alkoholt is ihatok!’ és senki…

KERNER: Mi?

BILL: Igen én örültem ennek, mivel ez sok bosszúságot okozott. Mikor elmentünk egy buliba 16-17 évesen, akár csak a többi tinédzser és ünnepeltük a díjainkat…

KERNER: De nem lehetett…

BILL: Igen ez mindig is nagy téma volt. Ilyenek „Istenem, milyen rossz, milyen példát mutatnak? ” és ehhez hasonló dolgok. De végül talán ártatlanabbak voltunk mint más emberek, de most már 18 évesek vagyunk és az emberek többé nem csinálhatnak ebből nagy ügyet. Ez volt számomra a legfontosabb dolog.

KERNER: Számodra van valamilyen különleges jelentése a szabadság érzetnek?

TOM: Igen, most már vezethetek, persze. Mindig is ezt vártam. 18 legyek bepattanjak az autó és arra menjek, amerre csak akarok. És ez igazán…

BILL: Számunkra ez egy nagy lépés a szabadság felé.

KERNER: Az autóvezetés?

BILL: Igen, mert…

KERNER: Azt olvastam, hogy az autóba akarsz szexelni.

TOM: Igen azt is.

KERNER: Azt is?

TOM: Igen.

BILL: De nem az elején, arra még várnia kell egy kicsit.

KERNER: Igen, de ez a nehezebbik része. Várjunk…várjunk én nem akarom tudni, hogy te hogy élsz, de ha szexelsz a kocsiba, akkor közbe ne vezess. Csak parkolj le, aztán nyugodtan csinálhatsz bármit. Na szóval, koncentráljunk inkább fontosabb dolgokra. Boldoguljatok ezzel. Tudjátok, hogy az elméleti autós vizsgát Németországban a legnehezebb megcsinálni?

BILL: Nem. De el tudom képzelni.

KERNER: Csak mondjátok meg, hogy ki akar először vezetni?

BILL: Várjatok… azt azért tudnotok kell: ilyet még soha nem csináltunk előtte.

KERNER: Szerintem ezt hamarosan meglátjuk, hogy ilyet még soha nem csináltatok előtte.

TOM: Várj…

KERNER: Ebbe a kocsiba ültök itt… ez vagyok én (az emberke a képen)

TOM: Igen…

KERNER: Tom vagy Bill

TOM: Ugye, hogy ki vezet először?

KERNER: Igen, na ki?

BILL: Szóval…

KERNER: Ha megmondod nekem, hogy ez melyik terület, akkor meg tudod csinálni.

BILL: Rendbe, de azt szeretném mondani…, hogy nem akarok rosszat mondani.

KERNER: De azt akarom, hogy mondjál hibásat is.

BILL: Szerintem, ő mehet át először.

KERNER: Igen…

BILL: A bicikli. Aztán… átmegyek én és utánam a motor.

KERNER: Gratulálok, ez így igaz. Akkor most még egyszer Tom.

TOM: Az mondanám, hogy a motor mehet először.

KERNER: Várj… várj…

TOM: A motor a főúton van.

KERNER: Igen.

TOM: Valószínűleg ő mehet először.

KERNER: Oh, te már tanultál egy kicsit, amint látom. Oké Tom, folytassuk. Először a motor, és aztán?

TOM: Aztán… a másik kocsi és végül én mehetek.

KERNER: A kék kocsi…

TOM: Igen.

KERNER: ÉS aztán te fordulsz.

TOM: Igen.

KERNER: Te is átmentél.

TOM: Köszi.

KERNER: De attól még nem vezethettek, hogy itt átmentetek, de végül is tudjátok a dolgokat. Roberto, most te jössz.

ROBERTO (az az öregebb néger férfi mellettük): Szóval, úgy látom, hogy a fő úton vagyok.

KERNER: Van jogosítványod?

ROBERTO: Igen. Ez a fő út.

KERNER: Pontosan.

ROBERTO: Ez azt jelenti, hogy én mehetek elsőnek. Egyenesen előre, nem? Oh várj… balra kell mennem?

KERNER: Ti ketten segíthettek neki…

ROBERTO: Nem, nem. A motor is a főúton van. Ez egy motor nem?

TOM: Igen.

ROBERTO: Az megy először. Először a motor, aztán én fordulok, és aztán a sárga autó.

KERNER: Pontosan! Nagyon jó!  Nem rossz. Egy kis vicc a végére… sok ember beszél az „irányjelző táblák erdejéről”. Meg tudnátok mondani, hogy ez mit jelent?

ROBERTO: Oh istenem.

TOM: „Figyelem, az út a vízbe vezet, beleborulhatsz”

KERNER: „A szex az autóban szex a vízbe fordulhat. „

BILL: Vagy…

KERNER: Mit mondott Tom? „Az útnak itt vége,… ”

TOM: Pontosan. „Figyelem, az útnak itt vége, és a víz jön…”

BILL: Vagy „Még nem építettünk ide hidat.”

KERNER: „Még nem építettünk ide hidat.” ez jó. Oké, a válasz, igazad van, az út a vízpartra vezet, de most jön a különös része: Éjszaka és a rossz látási viszonyok miatt, lehetséges, hogy a víz felszín útnak látszik.

TOM: Ahh, látom.

KERNER: Igen, az ilyen dolgok ezt szabályozzák.

TOM: De azért nem voltam olyan rossz.

KERNER: Nem nagyon jók voltatok és nagyon kellemes vendégek voltatok, és gratulálok ezúton is az EMA Inter Act díjhoz. Ahol a nemzetközi előadók otthon vannak, ott a Tokio Hotel nem adhat nagyobb fellépést, de kaptatok egy díjat, és sok szerencsét kívánunk nektek a ’Zimmer 483 – Live in Europe’ DVD-tekhez. Köszönjük a látogatásotokat Bill és Tom Kaulitz.

IKREK: Köszönjük.