Aranyom, Sárkányom…
made by LilimKiss

- Ugyan Philia kisasszony, ne légy már ennyire szégyenlős! Gyere csak ide… - hívott Xellos, és megragadta idegességemben előbukkanó aranyszínű, szalaggal díszített farkamat. Én kétségbeesetten próbáltam kalimpálni, hogy elkaphassam szabadulásom kulcsát, a szoba ajtajának kilincsét, de nem ment. Ez az ostoba szörnyeteg!
- Engedj el Xellos! – sipítottam, de erre megrántotta farkamat, én pedig fenékre estem az ágy mellé. Nem is habozott soká, megragadta állam és fölrántotta. Megharapta alsó ajkamat, mitől könnycsepp gördült le arcomon. Szinte kitéptem magamat állkapcsából.
- Te szemét… - sziszegtem, és hátamat az ajtó felé fordítva hátrálni kezdtem. Ő az ágyon kígyózott és csak mosolygott.
- Ne csináld ezt Philia. Ne mondd, hogy ennyire rossz lenne. – és legurította botját az ágyról. Én bevertem a fejemet az ajtóba. Rögtön kaptam is a kilincs után, mire a fény egy fémes tárgyat csillantott meg Xellos kezében. A kulcs. Az átkozott… fölpattantam és úgy álltam az ajtóban. Fáradtan sóhajtott és felállt.
- Nehogy közelebb gyere! Hallod, Xellos! – kiabáltam kétségbeesetten, de ő csak közeledett mosolyogva. Későn jutott eszembe, hogy nem egyszerűen ravasz, de kegyetlen állat is. Már éppen fordultam volna, de kezét vállam mellé ütötte, hogy még az ajtó deszkái is belereccsentek. Annyira megrémültem, hogy sírva fakadtam. Másik kezével, melyhez több ezer sárkány vére tapad, megfogta ismét állam és kicsit fölemelte fejemet. Kibuggyanó könnyeimet lenyalva arcomat is ízlelgette.
- Ne sírj Philia, nem akarlak bántani téged. Csak szeretnék egy kicsit veled lenni. Ennyi az egész. – és közben angyali arccal vigyorgott rám. De én nem bírom ki. Ha valamit tesz velem, akkor én… megölöm magam, semmint egész életemben hordozzam a szégyent! Elengedte államat és rátapasztotta hosszú ujjait nyakamra. Elkezdte szorítani, de csak annyira, hogy levegőt is kapjak a fájdalom mellett. Megragadtam kezét és le akartam magamról hámozni, de nem engedte. Másik kezét, mellyel az ajtót repesztette meg, mellemre tette és erősen belemarkolt, hogy én erre felsikoltottam. Körmei átalakultak apró karmokká, melyekkel ruhámat kezdte szétszaggatni. Könnyeim sós patakokként ömlöttek kezére, de nem érdekelte. Csak mosolygott és csinálta. Halkan próbáltam kinyögni:
- Ker… Kérlek… hagy… hagyd a… abba… Xellos…
- Ha megígéred, hogy nem sírsz többet, amíg csinálom. – kacsintott rám, és elengedett. Én a földre rogytam, és gyorsan letöröltem könnyeimet.
- Az ágyon gondolom neked is kényelmesebb lenne. – mutatott a puha párnákkal és takarókkal terhelt nyoszolyára. Én szó nélkül fölálltam és remegve néhány perc alatt eljutottam az ágyhoz. Melléroskadtam, így jól bevágtam térdemet és fenekemet.
- Ejnye Philia, így fájni fog mindened. Várj, had segítsek. – és e szavakkal kísérve mellém lépett. Hónom alá karolt és fölemelt az ágyra, majd durván el is döntött rajta. Nem akartam, de kibuggyantak ismét könnyeim. Ő csalódottságot tettetve levette köpenyét és matatott vele valamit.
- Nem azt mondtad, hogy nem fogsz többet sírni, ha abbahagyom? – kérdezte, és kihúzta köpenye kötőmadzagjait. Lábaim közé térdelt az ágyra és rám parancsolt:
- Most pedig tedd föl a kezeidet az ágytámlához.
- Kérlek… ne… - nyögtem kétségbeesetten, mire megragadta egyik kezemet és odatette az ágy rácsos támlájához. Odakötözött, méghozzá olyan szorosan, hogy éreztem, amint langymeleg vérem végigfolyik karomon és beissza magát ruhám ujjába. Másik kezem is megbéklyózta. Én már sírni sem tudtam. Ő viszont csak mosolygott… mióta bejöttünk ebbe a szobába… csak mosolyog… gyűlölöm…
- Te rohadt, szemét, állat! Utállak! Hagyj engem békén! Inkább ölj meg, csak hagyj békén! – kezdtem neki teli torokból üvölteni és rángatózni. Szorosan megkötözött kezeimbe fájdalom nyilallt, melyet vérem megindult szivárgása koronázott meg. Xellos erre megpofozott, majd megragadta államat és megcsókolt. Mindez másodpercek alatt. Olyan forróak voltak az ajkai. És nem is bántott. Nem okozott nekem fájdalmat miközben csókolt. Pedig teljesen megszégyenített és a földig rombolt. Most pedig gyengéden simogatja szájpadlásomat, nyelvemet és fogaimat nyelvével. Éppen csak egy pillanatra hagyta el szám, hogy levegőhöz juttasson mindkettőnket. Kezét mellemre simította és letépte róla a kissé véres ruhacafatokat. De nem okozott fájdalmat. Teljesen lecsupaszított. Szakadt, recsegett, tépődött rólam az anyag, de nem fájt. Közben pedig csak pillanatokra állt meg a csókkal. Teljesen elragadott. De ekkor hirtelen megragadta a kezemet és megrántotta. Szájába sikoltottam, míg arcomra és hajába vérem freccsent. Csuklóim égtek a fájdalomtól. Elhagyta ajkaimat és rámmosolygott. Kínkönnyeim legalább homályosnak mutatták őt, ennyivel könnyebbé téve életemet. Xellos levette felsőjét, mely alól felsőteste szinte már kikívánkozott. Megragadta egyik tincsem és annál fogva emelte föl fejemet.
- Nyalj csak meg Philia. Érezz engem, ahogy én téged. – lehelte felém. És én vakon cselekedtem. Testéhez húzta fejemet, mire én megnyaltam mellkasát. Végig mellizmait, majd kissé kemény mellbimbóját is. Összeszorítottam szemeimet és nem akartam tudni a világról. Hirtelen eldöntött ismét az ágyon, mire én bevágtam a támlába a fejemet.
- Bocsáss meg Philia, csak nem fájt? – túrt bele hajamba, majd megragadta és megrántotta szőke loboncom. Jó néhány szál kezében is maradt, melyektől fejbőröm is sajogni kezdett. Nem láttam, mit csinál. Csak annyit tudtam, hogy matat. Hallottam a neszeket. Azt kívántam bárcsak itt hagyna. Még akár így is. Nem érdekel. Csak ne kínozzon tovább…
- Készen vagyok Philia! – csengett hangja és éreztem, amint forró meztelen testét hozzám dörgöli. – Hát nem isteni Philia?
- Ne… - suttogtam, de nem számítottam valami hatásra. Karmaival felhasította bőrömet a nyakamtól egészen combjaimig. Éreztem vérem lassú szivárgását, mely az ágyra és annak huzatába ivódott. Xellos ezt a vért kezdte nyalni combomról. Majd beljebb ment, míg nyelve el nem érte hüvelyemet. Kigúvadtak szemeim, amint nyelvével csiklómat nedvesítette. Valamiért… nem tudom… élveztem… Xellos szája szegletében a jól ismert hófehér nedv virított, melyet nem hagyott veszendőbe és el is nyelt. Kicsit följebb emelte fenekemet és farkam tövénél kezdett bősz nyalakodásba, majd meg is harapta bőröm. Felsikítottam és elkezdtem rángatni kezeimet, mivel lábaimat erősen fogta. A fájdalom gyorsan kimerített. Leengedte lábaimat és fölém térdelt. Farkasszemet néztünk egymással. Egy apró izzadságcsepp homlokáról az arcomra cseppent. Letörölte rólam és arcomon hagyta kezét. Ismét elgyengülhetett, mivel most nem okozott fájdalmat.
- Azt akarom, hogy az enyém legyél. Azt akarom, hogy szétfeszítse tested az enyém. Azt akarom, hogy ne legyél mással többé… - suttogta és már nem mosolygott. Behatolt testem templomába és mindent tönkre tett. Dúlt-fúlt bennem. Nem tudtam mit tenni. Minden egyes alkalommal, hogy testünk egymásnak csapódott én felsikkantottam, míg Ő folyamatosan nyögött. Belémmart a hűvösség és megéreztem a beteljesedést. Mellémdőlt és csak bámulta a plafont. Én nem mozgolódtam, hogy ne érezzem a fájdalmat. Se a külsőt, se azt, ami a lelkemben izzott. Ő fölkelt és felöltözött. Odaült mellém az ágyra és megsimította vérmocskos arcomat. Még csak meg sem próbáltam ellenkezni, amikor lehajolt hozzám és ismét megcsókolt. Csak csókolt… és én megéreztem… valami hideg volt… a szívemben… jeges hómezőre kerültem… ahonnan nincs visszaút…

Xellos leszúrta Philiat és otthagyta a fogadó szobájában megkötözve, vérbe fagyva és megszégyenítve… De aznap Xellos, nagyon furcsa volt… szinte… búskomor…