„Lépj el a fényről, ide a sötétségbe… Érezd vérvörös ajkaidon a bűn izét!”

Bűneim íze
made by LilimKiss

Mostanában kissé munkamániás lettem, amitől nem kicsit fáradttá váltam. Irodai kisegítő vagyok. Iratokat válogatok ilyen, olyan szempontok szerint. A legjobb barátnőm mellett dolgozom nap, mint nap. Ám a legjobb barátnőm elég érdekes személy. Sok bolondságot húzott már a fejemre. Természetesen mindig segíteni akart, de akkor sem vagyok ő. Ami neki segít, nekem nem mindig. Hát most is segíteni akart…

- Elég sápadt vagy ma is Kala! Nem kéne kivenned egy nap szabit? – mondta Lorina. Én ráemeltem tekintetemet, és hörögtem egy keveset. Vajon miért is vagyok sápadt? Talán, mert nem igazán alszom? Kicsit beleloholtam magamat a munkába?
- Minek? Bírom még! – nyögtem kissé rekedten, majd levágtam a fejemet az asztalra. Nem tudom mennyi idő telt el utána, de Lorina éppen az arcomat paskolgatta, míg Cat a nyakamat vizezte. Fölemeltem a fejemet.
- Figyelj Kala! Kis kikapcsolódásra van szükséged! Van pasid? – kérdezte Lorina. Valamerre bólogattam, és közben sikerült nyöszörögjek egyet:
- Nem.
- Akkor nesze! – nyomott a tenyerembe valamit, és ráhajtogatta az ujjaimat. – Ez egy nagyon pöpec hely! Imádni fogod! Most alszol itt egy kicsit, úgyis kevés a munka, estére pedig elmész a klubba, oké?
- Ja… ja… persze… - bólogattam ismét valamit és fogtam a papírszeletet.
- Megesküdsz, hogy elmész ide, ma este?
- Igen… persze… elmegyek! – válaszoltam könnyelműen, majd elmerültem álmaimban…

Mire fölébredtem a fejemhez vágták, hogy menjek haza, öltsek valami szellőset és irány a klub! Mert hiszen én megígértem. Először nem nagyon hittem el a dolgot, hogy én bármilyen klubba is elmennék önszántamból. Aztán valaki fölvette a beszélgetésünket Lorinával, és megmutatták a kezemben a kártyát. Hát egy egyszerű klub, az egy dolog… de EZ?! A kártyán csak a bár neve, és címe volt feltüntetve valami gótikus betűstílussal. Bűneim Íze. A bár neve a Bűneim Íze. És én itt állok, a bár előtt. Utálom az elveimet. „Én nem szoktam megszegni ígéreteket meg esküket csak úgy, kedvtelésből!” Hát ez a hála érte! Most pedig itt állok. Egy fekete hosszú szoknyában, egy bársonyvörös kivágott blúzban, fekete melltartóban, fekete csipkés tangában és egy hosszú kabátban. Fekete hajamat szépen a fejemhez fogtam egy szintén fekete csattal, míg arcomat nagyon szolid smink fedte. Csak egy szemhéjceruzát és szemspirált használtam mára. A csajok szerint jól nézek ki, de akkor is. Elég kényelmetlenül érzem magamat. Nem vagyok ehhez hozzászokva. A bár pedig rendkívül feszéjez. De hát megígértem. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam a kapu felé. Teljesen átláthatatlan fekete üvegek és fekete ajtó. Az ajtót két pasas figyelte. Valami őrféléknek látszottak. Meg ikreknek. Csak annyi volt a különbség kettejük között, hogy más színű volt a szemük – ezt akkor vettem észre, amikor elmentem mellettük. Nem szóltak semmit. Szobrokat köröztek volna le egy versenyen. Ahogy beléptem, ellepett a fülledtség. Meleg volt, nagyon. Egy kis előtérben voltam, ahol egy ruhatár és egy férfi volt. A pasas magas volt és finoman kidolgozott testű. Arca hófehér és érdes – persze utóbbit csak gondolom, mert így látom. Szeme sötétkéken csillogott, barna haját szalaggal fogta hátra. Fekete szmokingot viselt. Lassan meghajolt előttem és mancsomat megragadva kezet csókolt. Forró volt a nyelve, amit egy pillanatra kezemhez érintett. Mintha ízlelgetne!
- Üdvözöllek! Lépj el a fényről, ide a sötétségbe… Érezd vérvörös ajkaidon a bűn izét! – mondta miután fölemelkedett és rámmosolygott. Fölcsillantak szemfogai, melyeket biztosan szívesen vájna a nyakamba. Olyan nyersen sugallja felém, hogy szinte a bőrömön érzem megint az engem ízlelgető nyelvét.
- Elvehetem a kabátod, kedves? – kérdezte mézes-mázos hangon. Hogy hízeleghet egy férfi? Juj! Lassan levettem a kabátomat és végigfutott rajtam a libabőr. Láttam, amint a pasas szeme gyémántosan megcsillan. Mosolyt erőltettem magamra és elindultam a másik ajtó felé. Kitártam és beléptem a terembe. Itt már csak szimplán langyos volt a levegő. Az egész termet gyertyák világították meg. Mindent bársony és fekete, fényesre csiszolt és lakkozott fa borított. A fekete, fényes asztalokat vörös bársonnyal fedett karosszékek vették körül. A terem egyik sarkában egy színpad helyezkedett el két szárnnyal, melyek a terem másik két oldalán futottak végig. Az asztalok között fekete, hosszú ruhába öltözött pincérnők, és fekete bőrnadrágban, csupasz felsőtesttel virító pincérek mászkáltak. A színpad néhány pontján rudak íveltek a plafonig, melyeken mezítelen, hófehér női, vagy férfitestek riszáltak. Egy… vámpír sztriptízklub! Hát ez a hülye Lorina, ilyen helyre császkál? Na én megyek! Rögtön fordultam, de egy szintén meztelen felsőtestbe ütköztem. Fölnéztem. A gyönyörű mellkashoz egy vastag, erős nyakon ülő gyönyörű arccal megáldott fej díszelgett. A fejet hosszú, talán derékig is érő fekete haj borította. A finom vonalakkal büszkélkedő arcot egy vörös szempár koronázta meg. Teljesen elernyedtem, úgy, hogy majdnem hátraestem. A csodálatos pasi éppen időben ragadta meg a derekamat. Éreztem, hogy körmök helyett kicsit élesebb karmai vannak. Másik kezével az enyémet fogta meg és ő is kezet csókolt.
- Üdvözöllek itt, kedves! Kérlek, bűnhődj velem… - búgta mély és kissé borzoló hangján. Én megborzongtam. Ez a hely… rabul ejt!
- B… Bűn… Bűnhődjünk… - suttogtam remegve, mire ő elmosolyodott. Ismét talpam teljes méretére segített.
- Most vagy itt először, kedves? – kérdezte még mindig búgón. Felállt a szőr a hátamon. Egyszerűen izgulok erre a hangra. Tömény erotikát pumpál a levegőbe. És szakadatlanul kedvesezik. Biztos munkaköri leírás, és nem csak én vagyok neki „kedves”, de ez akkor is jó! Veszettül!
- Igen… igen. Most vagyok itt először öhm… - hagytam nyitva a mondatot nevére várva. Kissé habogtam csak…
- Merom. A nevem Merom, kedves – ejtette ki érzékien. B*sszus! Én menten megerőszakolom itt és most! Körülnéztem, asztalt keresve, mire a pasi elragadott. Egy üres asztalhoz vezetett és kihúzta nekem, a fotelnek beillő széket. Visszatolt az asztalhoz, majd maga is leült mellettem. Megerőszakolom, ez holt tuti!
- Én Kala vagyok – mondtam csak úgy mellékesen. Nem mintha kérdezte volna. Csak ült mellettem, és a kezemet fogta. Búgó hangja egyszerűen lemeztelenített.
- Itt mindenki névtelen maradhat. Jobb is így, talán. Nem gondolod, kedves?
- Persze… akkor… - kezdtem megint habogni és száz százalék, hogy olyan vörös vagyok, mint a bársonyok. Merom csak mosolygott és óvatosan végigsimította blúzzal fedett alkaromat.
- Igen. A Merom nem a valódi nevem. De kellemes kiejteni, nem, kedves?
- De… persze… - izzik az ágyékom. Fölcsúsztatta a blúzomat a karomról és lassan végignyalta. Másik kezemet hirtelen ágyékomhoz kaptam. Nagyon vörös vagyok! Merom csak rámmosolygott és csinálta tovább. Másik kezét viszont az én ágyéktáji kezemhez rakta. Hatalmas tenyerében elveszett az enyém. Szemfogaival óvatosan felsértette alkaromon a bőrt. Halványan piros folt kezdett körülötte megjelenni. Fölnézett rám és vörös szeme csak úgy villogott és égett.
- Bocsáss meg, hogy bántottalak, kedves! – búgta szemeimbe, de én úgy éreztem, hogy a fülembe suttog. Kihúztam kezemet az övéből és megfogtam. Szoknyámat fölcsúsztattam a combomon és tangámba irányítottam.
- Bánts csak… ölj meg, ha akarod… finom íze van a bűnnek! – suttogtam el-elcsukló hangon. Éreztem, hogy keze életre kel tangámban. Másik karom, melyet megsértett, fölemelte az asztalról. Középső ujjamat bekapta, és szopni kezdte. Ennyire izgatóan… istenem! Résnyire nyitottam a számat, míg szemeimet lassan becsuktam. Hogy lehet még ez is ennyire… perzselő? Halk voltam, mégis szinte kongott a fejemben saját hangom.
- Ah… hahm… miért… - suttogtam. Merom lecsúszott a székről. Nem láttam, csak éreztem, mivel ujjam még mindig a szájában volt. Lassan felnyitottam szemeimet. Ott térdelt mellettem. Óvatosan fogai közé vette ujjamat és elengedett kezeivel. Kifordította a széket az asztaltól és combjaim közé fúrta fejét. Én jobban szétterpesztettem lábaim, mire teljesen a derekamig csúszott a szoknya. Kit érdekel most úgy őszintén?
- Remélem, élvezed, kedves! – hallottam meg a búgó orgánumot. Ujjamat már eleresztette és az élettel telve vándorolt föl nyakán, füle mellett és befúrta magát a fekete loboncba. Biztos ezrek imádják ezt! Óvatosan húzta le rólam a tangát és én már bújtam is ki belőle. Egyik lábamon fityegett még, csak hogy ne hagyjam itt. Forró nyelvével szeméremajkaim kezdte nyalogatni. Nyögtem egyet és csukott szemmel hátravetettem a fejem. Lapátra hasonlító tenyerei combomat kezdték el markolni. Olyan vörös lehetek, mint egy tűzvész! Megragadtam fekete sörényéből néhány tincset és arcomhoz dörzsöltem. Hát biztosan a derekáig ér! És milyen édes illata van! Istenem!
- Hahm… kérlek… örökké… ahh… - sóhajtoztam, de úgy éreztem, csak magamat akarom figyelmeztetni erre. Merom örökké fogja csinálni, mégha én nem is szólok neki. Hallottam a cuppogó hangot, éreztem, ahogy nyelve belém hatol, erősen markoltam a haját az arcomnál. Egyszerűen… belehalok! Pedig ez semmi… csak kinyal… nem több… mégis, egyszerűen… belehalok! Mintha csak érezte volna a csúcsom, lassan kihúzta nyelvét hüvelyemből és a székre, a lábaim közé támaszkodva fölemelkedett. Én visszaemeltem a fejemet és kinyitottam szemem. Tökéletesen fölösleges volt. Vissza is zártam menten, amint a felhevült ajkak az enyémre tapadtak. Szemfogai belekaptak ajkamba, és kissé felsértették. Nyelve gyorsan kanalazta el a vért. Csaknem a fulladásig csókolt. Hirtelen eltolt magától és én lihegve ejtettem fejemet ismét hátra. Karmos ujjaival óvatosan cirógatta végig nyakamat az ütőérnél.
- Nem kényszeríthetlek, kedves, de számomra a pénznél nagyobb fizetség a vér… - suttogta a nyakamra forró lehelettel. De nem harapott meg. Várt a válaszomra. Ezek után mi lenne a válaszom?!
- Csak legyen az is ilyen jó… - súgtam a fülébe. Éreztem a forróságot a nyakamon. Nyelve megnyalta ütőerem helyét, majd lassan belevájta fogait. Megszakadt a bőröm és elkezdett belőle ömleni a vér. Szívni kezdte nyakamból a vörös nedvet, és én megint nyögni kezdtem. Egyik kezét vállamra simította, míg a másikkal blúzom egyik gombját szétcsúsztatva, melltartóm alá nyúlt és mellbimbómat csippentette ujjai közé. Lassan megláttam a fehéres foltokat szemem előtt. Behunytam, mert elég zavaró volt. Kezemből is lassan elúszott az élet és alig bírtam a kellemes illatú loboncban tartani. Hirtelen megállt. Merom nem szívta tovább a sebet, hanem elkezdte nyalni. Egy aprócska csepp vér végigfolyt nyakamon, kulcscsontomon, és beitta magát fekete melltartómba. Elhajolt tőlem és mellbimbóm is elengedte. Visszacsúszott térdelésbe elém. Én nehézkesen ugyan, de kinyitottam szememet és ráemeltem. Néhány helyen fehér pacát láttam arcából.
- Miért… - suttogtam halkan, mire elmosolyodott.
- Szeretnél még velem lenni, kedves? – kérdezte búgó, lágy hangján. Megszólalni sem tudtam már… elég gyenge vagyok… de várakozón behunytam szememet. Ő erre ismét ránehezedett a székre, lábaim között, és szétcsúszott blúzomat félretolva megnyalta kulcscsontomat. Nem is tudom, mikor engedtem el, de most ismét megragadtam haját és úgy próbáltam magamhoz szorítani. Ilyen kevés erővel ez igen érdekesen hat…
- Kedves, neked lassan menned kell. Hamarosan eljön értünk a fény… - súgta melleim közé. Nem nagyon értek vele egyet, de lassan tényleg mennem kéne. De előbb… összeszedtem minden erőmet és mély levegőt vettem.
- Csak… egy… csók… - suttogtam csukott szemmel. Éreztem, ahogy följebb emelkedik melleimtől és a forró lehelet már nem mellkasomat, hanem arcomat perzseli.
- Csak egyet, kedves… utána pedig hazamész, rendben? – suttogta apukát játszva, majd ajkaimat rabul ejtette. Egyre fogyott a levegőm, de nem érdekelt. Ameddig csókol, addig az sem számít, ha belehalok! Semmi…

Lakásomban, az ágyon feküdve tértem magamhoz. Mellettem egy széken Lorina ült. Elmesélte, hogy csókolózás közben elájultam a vérveszteségtől, és Merom – a táskámból előkotorva a számát – őt hívta fel, hogy vigyen haza.
- De ha jól látom, még harapást is engedtél! Ráadásul elsőre! – ujjongott mellettem Lorina. Nyakamhoz emeletem a kezem, bár nem kissé nehézkesen. Éreztem két picike heget.
- Miért, te talán nem? – kérdeztem vissza szórakozottan.
- Én csak másodjára engedte meg a harapást. Ja, és Merom üzeni, hogy kivett egy kis lóvét a pénztárcádból… nyugi, jó a pasi, nem zsebelt ki… ismerem! Ő volt az első harapásom! – újságolta Lorina. Felfogtam a szavait, de valahogy átúsztak rajtam. Még az a kevés pénz, amim van, az is kevés fizetség lenne Meromnak… sokkal többet érdemel! Megízleltette velem… a bűnt…