Lektor: Khim (koomy@freemail.hu) és Ave (avednay@freemail.hu)

Megjegyzés: Köszönet mindazoknak, akik végigolvasták az egészet! Remélem, nem okoztam nekik nagy csalódást :)

Pár napig benntartottak minket a Szent Mungóban. Ez idő alatt sokan jöttek hozzánk, hogy lássák a kis Marie-t. Remus hétvégén magával hozta Davidet is, hogy üdvözölje kishúgát. 

- Ó, de kicsi! - ámuldozott David, s közben érdeklődő mosollyal figyelte a karomban tartott Marie-t. - Hozzányúlhatok?

- Persze - mosolyogtam. - Csak óvatosan… 

David lassan a feje felé vitte kezét, majd finoman megsimogatta Marie kevéske szőkésbarna haját.  

- Hogy vagytok? - érdeklődött Remus.

- Jól… Marie sokat eszik, és nagyon jó étvágya van – meséltem büszkén.

- Ó, ennek örülök - mosolygott Remus.

- Mikor engednek ki? - kérdezte David.

- Talán már holnap. De azt hiszem, szeptemberig nem fogok tudni tanítani…

- Persze - bólintott Remus. - Ne aggódj, Dumbledore mindenről gondoskodik…

- Amúgy sincs már sok hátra a tanévből - vont vállat David. 

Nem sokkal később újabb látogatóink érkeztek: Sirius és Avendy. 

- Sziasztok! - köszönt vidáman Sirius. - Jöttünk meglátogatni a kislányt, hol van? - nézett szét vigyorogva. Majd tettetett meglepődéssel felénk fordult. - Nocsak, hát nem elbújt…?

- Azért ennyire nem kicsi szegény… - mosolyogtam. Marie a karomban édesen aludt, pici szájából kidugta a nyelvét.

- Nagyon szép kislány – dicsérte Ave.

- Köszönjük. 

Siriusék még egy kicsit maradtak, és elnézegették az alvó Marie-t. 

- Azt hiszem, mi lassan megyünk… - kezdte Ave.

- De előtte szeretnénk nektek mondani valamit - folytatta Sirius. 

Mindenki feléjük fordult. Sirius és Ave egymásra mosolyogtak, majd Sirius ünnepélyesen bejelentette a hírt. 

- Ave és én szeretnénk meghívni titeket az esküvőnkre.

- Juj, de jó! - rikkantott vidáman David.

- Oh… sok boldogságot - mosolyogtam boldogan.

- Köszönjük… egyébként egy hónap múlva lesz az esküvő, úgyhogy nem mondhatjátok, hogy nem szóltunk előre…

- Rendben, elmegyünk - nevetett Remus.

- Köszönjük a meghívást - tettem hozzá.

- Sziasztok! Vigyázzatok a kislányra – köszönt el Sirius, majd becsukta maguk mögött az ajtót.  

Mosolyogva csóváltam meg a fejem. 

- Hihetetlen, hogy összeházasodnak…

* * *

Visszatértünk a Roxfortba. A tanítás még két hétig tartott, ez idő alatt én mindvégig Marie-val foglalkoztam. Kicsi volt ahhoz, hogy egyedül hagyjam több órára, ezért egész nap a szobánkban voltam vele.

Az étkezésekkor persze levittem magammal. Eleinte a diákok kíváncsi tekintetének kereszttüzébe kerültünk, de mire a tanév végére értünk, már hozzászoktak ahhoz, hogy Marie is velünk eszik. 

A tanév utolsó vacsoráján Dumbledore elmondta a vizsgaeredményeket, és kihirdette, melyik ház nyerte el a házkupát.

Vacsora után az igazgató aludni küldte a diákokat, és minket, tanárokat is.

Már éppen indultunk vissza Remusszal a szobánkba… 

- Lupin professzor! - hallottuk Eugene hangját a hátunk mögött. Megfordultunk.

- Még nem volt alkalmam gratulálni a kisbabához - mondta kedvesen. - Megengedik, hogy… megnézzem?

- Oh… persze - vigyázva kibugyoláltam Marie-t a vékony takaróból. 

Eugene pár másodpercig érdeklődve nézte a kislányunkat, majd óvatosan megsimogatta. 

- Nagyon aranyos - mondta végül. – Gratulálok…

- Köszönjük…  

Visszatértünk a szobánkba, és nekikezdtünk a csomagoláshoz.

* * *

Eltelt egy hónap, július közepén jártunk. Szokatlanul forró volt az idő, ám aznap egészen más kötötte le sok ember figyelmét… 

- Sirius Black, akarod-e az itt megjelent Avendy Catust hites feleségedül fogadni? Jóban, rosszban, egészségben és betegségben mellette maradni, míg a halál el nem választ?

- Igen - hangzott a felelet.

- És te, Avendy Catus, akarod-e az itt megjelent Sirius Blacket férjedül fogadni? Jóban, rosszban, egészségben és betegségben mellette maradni, míg a halál el nem választ?

- Akarom - mondta Ave meghatottan. 

A ceremónia egyszerűen gyönyörű volt. Ahogy ültem a templomban, a sokaság között, és figyeltem Sirius és Ave párosát, felidéződött bennem a saját esküvőnk. Régen volt már, de mindenre pontosan emlékeztem… hogy is felejthetném el? Siriusék ceremóniája is gyönyörű élmény volt számomra… 

- Akkor a rámruházott hatalomnál fogva, mostantól házastársakká nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatod a menyasszonyt - fejezte be a pap a ceremóniát. 

Ave és Sirius megcsókolták egymást, majd éljenzés és lelkes taps kíséretében elhagyták a templomot. Az emberek utánuk mentek, s kint gratuláltak az ifjú párnak.

Marie felébredt a nagy hangzavarra és vékony hangon sírni kezdett. Félrehúzódtam, és megpróbáltam elcsendesíteni. 

- Sziasztok - jött oda hozzánk Meloé. Szép, könnyű, fehér ruha volt rajta, karjában tartotta kisfiát, Doriant.

- Oh… sziasztok - köszöntem vissza. – Jól van, ne sírj, Marie… - ringattam a még mindig keservesen síró kislányom.

- Biztosan éhes - jegyezte meg Meloé.

- Valószínűleg… Tudsz valami helyet, ahol megetethetem? - kérdeztem.

- Hát… szerintem akár itt is - mosolygott halványan. - Most mindenki Avendyékkel van elfoglalva.

- Igaz… - mosolyodtam el.  

Mégis félrehúzódtam valami kevésbé nyilvános helyre, és megetettem Marie-t. Pici lányom mohón falta magába az anyatejet, s nem sokkal később újra aludt. Visszatértem, és láttam, hogy Meloéék az egyik padban ültek. 

- Megetettem, most alszik, mint a bunda - mondtam derűsen. 

Leültem Meloé mellé. 

- Egyébként mi újság veletek? - érdeklődtem.

- Hát… semmi különös - mondta a nő. - Illetve mégis… - mosolyodott el.

Kíváncsian vártam, hogy folytassa.

- Nos… az a helyzet, hogy… gyermeket várok. 

Szám széles mosolyra húzódott a hír hallatán. 

- Ó, gratulálok! - mondtam őszinte boldogsággal.

- Köszönjük…

- És… mikorra várható? - kérdeztem kíváncsian.

- Hát, még egy kicsit későbbre… olyan február-március körül.

- Hát… sok boldogságot - mosolyogtam. Majd felkeltem mellőlük. - Megyek, megnézem az ifjú párt…

- Azt hiszem, illene nekem is gratulálnom - állt fel Meloé is. 

Kimentünk a sokasághoz. Siriust és Ave-t még mindig rengetegen fogták közre, hogy gratuláljanak nekik, és voltak, akikkel egy kicsit jobban elbeszélgettek. Odamentünk mi is a párhoz. 

- Sziasztok… - köszöntem vidáman.

- Szép vagy, Stelle… - tettette a felháborodottat Sirius. - Most jut eszedbe idejönni hozzánk?

- Bocsánat - hunyorogtam. - Csak megetettem Marie-t.

- Hm… most az egyszer meg van bocsátva.

- Egyébként szívből gratulálok, nagyon szép pár vagytok - mosolyogtam. 

Kicsit még beszélgettünk, Siriusék meséltek a jövőbeli terveikről.

Ekkorra az emberek már lassan elkezdtek hazafelé menni. Éppen arról beszélgettünk kis csoportba verődve, hogy Sirius és Ave mikorra terveznek esetleg kisbabát, amikor is egy hideg, mély férfihang szakított félbe minket. 

- Meloé, gyere, menjünk - fogta meg Piton a nő kezét.

Meloé sóhajtott, de belátta, hogy valóban ideje nekik is hazamenniük.

- Sziasztok - köszöntünk el tőlük.  

Egy darabig néztük őket, míg el nem tűntek a szemünk elöl. Marie nyöszörgésére ocsúdtunk fel elmélázásunkból. 

- Oh… azt hiszem, nekünk sem ártana hazamenni - mondtam.

- Megkeresem Davidet - szólt Remus. Nem sokkal később mindketten visszajöttek, és elbúcsúztunk mi is a még ott lévőktől.

- Azért ha van időtök, látogassatok meg minket - mondta Sirius.

- Rendben… de ti is gyertek néha.

- Oké.

- Sziasztok! 

Megfordultunk, és elindultunk London utcáin, a Foltozott üst felé, s nemsokára hazaértünk.

Vége.

Epilógus: Ave és Sirius nászéjszakáját mindenki képzelje el maga…;-)