Megjegyzés: elnézést, hogy ilyen rövid lett. Mielőtt bárki bárkit letámadna, Meloé és Piton közt nincs közvetlen vérrokonság, ergo nem történik vérfertőzés!

Végül én voltam az, aki megtörte a kínos csendet. 

- Meloé… a feleséged?! – kérdeztem megütközve. – Én azt hittem, az unokahúgod…

- Rosszul hitte – morogta ingerülten Piton. 

A kórteremből hangos, és fájdalmas kiáltás szivárgott ki. Meloé… Most fogtam csak fel, hogy a nő voltaképp szül. Nem mozdultam, bár volt egy olyan érzésem, Piton nem szívesen tud minket maga mellett. Nem ismertem annyira Meloét, mint ő. Mindössze egyszer találkoztunk, mégis… úgy éreztem, itt kell maradnom.

Nem szólt egyikünk sem. Vártuk, hogy majd valaki kijön, és közli velünk a fejleményeket.

Ez a pillanat is bekövetkezett egyszer; a nővérke lassan kinyitotta a kórterem ajtaját.  

- Mi történt? – rohanta le Piton a nővért, tőle szokatlan hevességgel. – Meloé jól van?

- Igen, uram, nyugodjon meg – mondta a nő, és megeresztett egy halvány mosolyt. – Mindemellett hadd gratuláljak! Megszületett a gyermek. Fiú. 

A hír hallatára én is elmosolyodtam, és boldogság melengette a szívemet. Tudtam, hogy vajmi közöm van Piton családjához, mégis… én magam is állapotos voltam, és furcsán – és kellemesen – hatott rám a baba megszületése. 

- Bemehetünk? – kérdezte izgatottan Eugene.

- Néhány percre igen – bólintott a nővérke. 

Piton és a fiú bementek, a nő már épp zárta volna be utánuk az ajtót, mikor megszólítottuk őt. 

- Megengedi, hogy mi is megnézzük őket? – kérdeztem reménykedve.

- Önök is rokonok…?

- Öhm… nem. Ismerősök vagyunk – feleltem végül.

- Nem bánom… de tényleg ne maradjanak sokáig, a hölgynek és a kisfiúnak pihenésre van szüksége.

- Természetesen… és köszönjük! 

Beléptünk a kórterembe. A szoba közepén állt Meloé ágya, benne feküdt a nő. Arca kipirult volt, és szaporán szedte a levegőt. Mellette Piton és Eugene álltak; a férfi fogta Meloé kezét, és szemmel láthatóan nem zavarta a jelenlétünk. Meloétól kicsit távolabb állt egy különös, átlátszó falú doboz, ami leginkább a mugli inkubátorra emlékeztetett. Benne feküdt a kisbaba.

Tekintetem újra Pitonékra tévedt, majd vissza a babára. Kíváncsi voltam a gyermekre, én is látni szerettem volna. Előbb mégis Meloéhoz sétáltam.

A nő fáradtan pislogott rám, boldogságtól sugárzott az arca.  

- Sziasztok – köszönt halkan.

- Szia. Hogy érzed magad? – kérdeztem halvány mosollyal, és közelebb léptem az ágyhoz.

- A körülményekhez képest jól.

- Örülök… És gratulálunk! – mosolyogtam. 

Meloé elmesélte, hogyan folyt a szülés. Dorian-nek nevezték el a babát, aki héthónaposan jött a világra, ezért kellett neki az „inkubátor”.

Nem akartam kérdezősködni arról, hogy kije is neki Piton. Bár furdalta az oldalam a kíváncsiság, tudtam, ez magánügy. Másrész Piton sem lett volna túl boldog tőle, ha családi állapotukról faggatózom. Kis idő múlva elköszöntünk tőlük, és visszatértünk a Roxfortba.