Elértük az alagút kijáratát. Sirius gyorsan megdermesztette a fát, majd mindketten kimásztunk.

Az ég alja már kezdett világosodni. Arcomba hideg, jeges szél csapott, fázva összehúztam magamon a Siriustól kapott vékony köpenyt. Ő maga kutyává változott, így bundája melegen tartotta.

Siettünk vissza a Roxfortba, ahogy tudtunk. Kellemes melegség vett körül, ahogy a hatalmas ajtón beléptem.  

- Hogy itt mennyivel jobb az idő! – jegyezte meg Sirius, miután visszaváltozott.

- Dehiszen neked bundád is volt! – hangom még mindig remegett.

- Nem olyan vastag az, mint hinnéd. 

A Nagyteremből gyerekzsivaj szivárgott ki. Benézve láttam, hogy a reggeli már javában tart.  

- Felmegyek, átöltözöm – mondtam.

- Siess! 

Felmentem a szobánkba. Levettem a vékony köpenyt, és végignéztem magamon. „Annyira nem vészes” gondoltam halvány mosollyal. Nadrágot cseréltem, mert amiben este lementem, mostanra elég megviselt lett. Több helyen is el volt szakadva.

Éppen Remus Sötét varázslatok kivédése tankönyveit és jegyzeteit szedegettem össze, mikor az ajtó kinyílt. 

- Szia Stelle – hallottam magam mögött Remus hangját.

- Szia – elmosolyodtam, és felé fordultam. 

 Az ajtóban drága férjem nézett rám mosolyogva. Mellette Sirius állt, aki homlokráncolva nézett hol rám, hol Remusra. 

- Ti összebeszéltetek?

- Miért? – kérdeztem ártatlanul.

- Méghogy testcsere… - dünnyögte Sirius.

- Hidd el, Tapmancs – mondta Remus.

- Egyébként nem érződik a mondatainkon, hogy kik vagyunk? – kérdeztem vigyorogva.

- Most, hogy mondod… de ez akkor is lehetetlen!

- Jó tudni… egyébként, milyen volt az éjszaka? – kérdezte Remus megkomolyodva. – Hogy viselted?

- Volt társaságom – néztem Siriusra. – De… maga az átváltozás… elég fájdalmas volt – suttogtam.  

Közelebb léptem Remushoz, és megfogtam a kezét. 

- De minden hónapban el tudnám viselni ezt a fájdalmat helyetted – mosolyogtam halványan.

- Ne szenvedj helyettem – simogatta meg arcom. 

Nem mondta ugyan, de tekintetéből ki tudtam venni, mennyire hálás azért, hogy egyszer magamra vállaltam a tortúráját.

- Marie hogy van? – kérdeztem, kezem hasára téve.

- Nem mocorog… talán alszik.

- Egyem a kis szívét… - mosolyogtam szeretetteljesen.

- Kezdem azt hinni, hogy tényleg testet cseréltetek – fintorgott Sirius.

- Végre – nevettem.

- Hogy jutottál el idáig? – érdeklődött Remus.

- Úgy, hogy Remus – akármelyikkőtök is az – nem ennyire nyálas.

- Szóval Stelle ennyire nyálas? – kérdeztem tettetett felháborodással.

- Most mit mondjak erre…? - vigyorgott Sirius. 

Mielőtt részletesebben kifejthettem volna véleményem Sirius szókimondásáról, Remus szólalt meg. 

- Meddig tart a varázslat?

- Hát… két napig, elvileg – feleltem, még mindig mosolyogva.

- Hmm – ráncolta a homlokát Remus. – Az már letelt.

- Komolyan? 

Remus lassan bólintott. Csodálkozva, szinte rémülten néztem rá, mikor kopogtattak. 

- Kinyissam? – kérdezte Sirius, aki még mindig az ajtónál állt.

- Igen.

- Sirius! – kiáltott fel boldogan David.

- Dave! – ölelte át a fiút Sirius. – Hogy s mint, kisöreg?

- Kösz, jól – nevetett. – Öhm… anya, bejössz ma órát tartani? – nézett rám.

- Mármint melyiket?

- S.V.K-t.

- Bemegyek – bólintottam.

- Hát ez őrület! – nézett Sirius hol rám, hol Remusra. – Már a gyereketek fejét is ezzel a testcserével tömitek?

- Ő legalább fel tudta fogni – dünnyögtem.

- David, te hiszel nekik? – fordult a fiamhoz.

- Miért ne hinnék? – kérdezte kis mosollyal a szája sarkában. – De most mennem kell, mert Piton megátkoz, ha elkések óráról…

- Azt próbálja csak meg! – horkan fel Sirius. 

David csak mosolygott rajta. Gyorsan elköszönt, majd sietett bájitaltanra. Órámra néztem, és megállapítottam, hogy már nekünk is órán kéne lennünk. 

- Menjünk – mondtam. – Te mész Átváltoztatástanra, én meg Sötét varázslatok kivédésére.

- Rendben. 

Felkaptuk könyveinket, és elsiettünk a tantermeinkbe.  

- Én mit csináljak egész nap egyedül? – háborgott Sirius.

- Látogasd meg Avendyt – ajánlottam vidáman.

- Valószínűleg neki is órája van.

- Elképzelhető…  

Végül Sirius úgy döntött, keres egy helyet, ahol kipihenheti „az éjszaka fáradalmait”. Remus és én pedig különváltunk, és mentünk órát tartani.

Ebédidőben találkoztunk újra össze, a Nagyteremben. Mivel hamarabb engedtem el az ötödéveseket, korábban is jöttem le ebédelni. Csak néhányan voltak még a Nagyteremben, a tanárok közül pedig én voltam az első. Leültem Remus helyére, és fejemet karomra hajtva pihentettem.

Alig néhány perc múlva tompa hangok ütötték meg fülem, melyek a tanári asztal melletti ajtó túloldaláról hallatszódtak. 

- Mit akarnak? – felismertem kedvenc vámpírom hangját.

- Magához jöttünk, Mr. Hostin – válaszolt egy idegen hang.  

Érdeklődve füleltem. Szerencsére Remus füle élesebb volt az enyémnél, ezért nem esett nehezemre hallgatózni.  

- Értem – válaszolt higgadtan Hostin.  

Néhány másodpercig, úgy tűnt, nem csinálnak semmit, majd újra az idegen férfi szólalt meg, ezúttal sokkal hivatalosabb hangon. 

- Novus Hostin! Én, mint a Mágiaügyi Minisztérium Bűnüldözési Főosztály vezetője, ezen felhatalmazás végett, a Minisztérium 34. törvénycikkelye értelmében, ezennel letartóztatom David Lupin 2005. december 20-i elrablása miatt. Velünk kell jönnie, kérem, ne ellenkezzen!