Korhatár: PG, 12 év

Megjegyzés: Elképzelhető, hogy nem lett megfelelően komoly a fejezet... :)

Arcomon a döbbenet helyét lassan halvány mosoly vette át.

Egy halk zaj ütötte meg a fülemet. A szoba ajtaja halkan nyílt ki csendesen. „Jó ég, Remus! Csoda, hogy tudsz aludni ilyen hallással!” Lassan, óvatosan kinéztem a fürdőszobából.  

- Mit csináltál, Stelle? – nézett rám döbbenten Remus, az én testemben.

- Csak egy kis varázslat – mosolyodtam el

- De hát… hogyan? És miért? Ez nagyon veszélyes – Remus komolyan nézett rám; olyan komolyan, ahogy nekem nem volt szokásom. 

- Szeretném egyszer megtudni, milyen érzés vérfarkassá változni - mondtam komolyabban. - Te pedig cserébe megtapasztalhatod az anyaság egyedülálló érzését… - vigyorogtam. 

Remus egy másodpercig értetlenül nézett rám, majd tágranyílt a szeme, tekintete pedig dudorodó hasára vándorolt. 

- Szegény Remus… - nevettem vidáman.

- Merlinre - mosolyodott el.

- Nézd a dolog jó oldalát! - vigyorogtam. - Nem sok férfi mondhatja el magáról, hogy gyermeket vár…

- Stelle, ez nem vicces - Remus próbált komolyabb hangon szólni, de még mindig mosolygott.

- Oh… igen - abbahagytam a nevetést, és mosolyogva indultam el felé. 

Hirtelen újra éles fájdalom hasított fejembe. Halkan nyöszörögve kaptam kezem a halántékomhoz. 

- Stelle! - teremt mellettem Remus, és próbált megtartani, de nehezen ment neki az én testemben.

- Sosem mondtad, hogy ennyire fájdalmas… - nyöszörögtem.

- Tudom… de hozzá lehet szokni - felelte Remus. - Feküdj le, akkor jobban leszel. 

Lassan eljutottunk az ágyig. Lefeküdtem, és behunytam a szemem. Remus mellém ült, és megfogta a kezemet. 

- Miért csináltad ezt? - kérdezte szelíden.

- Hogy neked jobb legyen - mosolyogtam.

- Veszélybe sodortad magad és Marie-t - mondta. 

Kinyitottam a szemem.  

- Azt akartam, hogy egyszer ne szenvedj - sóhajtottam. 

Remus halványan elmosolyodott; közelebb hajolt, és gyengéden megcsókolt. Bizarr helyzet volt, gyakorlatilag saját magamat csókoltam.

Remus is hasonló véleményen lehetett, mert éreztem, hogy belemosolyog a csókba.  

- Köszönöm – suttogta. 

Mosolyogva néztem rá. Saját magamat láttam; mégis volt valami a tekintetemben, valami, ami csak Remusra jellemző. Remus hirtelen felegyenesedett, arca rémületet tükrözött. 

- Mi volt ez? - kérdezte ijedten, és kezét hasára tette.

- Oh… a lányod - vigyorogtam.

- Valóban…? 

Remus gyermeki érdeklődődéssel figyelte a kisbaba minden mozdulatát. 

- Látom, érdekesnek találod - jegyeztem meg egy kis idő elteltével, mosolyogva.

- Ez… olyan különös. És izgalmas - mosolygott.

- Tipikus Tekergő… oh, mellesleg, a te tested legalább ennyire izgalmas - vigyorogtam, és kezem lassan ágyékom felé csúsztattam.

- Látom, már jobban vagy - ragadta meg a csuklóm nevetve. 

Ekkor kopogtattak az ajtón. Még mindig nevetve néztem Remust. 

- Viselkedj "Stellesen" - ajánlottam vigyorogva. 

Remus derűsen megcsóválta a fejét. Az ajtóhoz ment, és kitárta. 

- Perse… Öhm, Piton! - szólította meg a bájitaltanárt.

- Jó estét - morogta Piton. - Lupinnak hoztam - nyújtott egy füstölgő serleget Remusnak.

- Oh… köszönjük - hallottam saját, derűs hangomat. 

Piton biccentett, és elment. Remus becsukta az ajtót, és kezében a farkasölőfű főzettel visszatért. 

- Meg kell innod - nyújtotta át nekem a kelyhet. 

Felültem, és elvettem tőle. Bátortalanul beleszagoltam, de fintorogva eltoltam magamtól. 

- Az íze rosszabb - mondta Remus halvány mosollyal.

- Kösz a biztatást - morogtam, és beleszürcsöltem.  

Nem bírtam egy kortynál többet meginni a förtelmes ízű bájitalból. Keserű volt, forró, és kissé kocsonyás állagú. 

- Fúj - fintorogtam. - Már értem, miért akarsz bele mindig cukrot… 

Nehezen, de végül sikerült az egész főzetet meginnom.  

- Remélem, nem kell többször ilyet innom - borzongtam meg.

- Holnap reggelig… - mosolygott Remus.

- Nagyon vicces… Öhm, Remus?

- Tessék.

- Ki kell mennem - éreztem, hogy halványan elöntött a pír.

- Oh… menjél nyugodtan - mosolygott. 

Felkeltem, és a fürdőszoba felé sétáltam. 

- Megmutatnád, hogy kell… hogy kell tartani… jaj, gyere már!

- Mit hogy kell tar…? - kezdte Remus értetlenül, majd rájött, mire céloztam. - Oh, vagy úgy… 

Bementem a fürdőszobába, Remus pedig utánam jött, és bezárta az ajtót. Kezem a rajtam lévő nadrág övével volt elfoglalva. Lassan levettem magamról a ruhát, de mikor az alsónadrágot is le akartam húzni, kezem habozva megállt, és Remusra pillantottam. 

- Ne félj, láttam már magam - mosolygott.

- Eh, tényleg - mosolyodtam el én is, és megszabadítottam magam az utolsó ruhadarabtól is.  

Kisebb nehézségekkel, de végül sikerült túlesnünk a dolgon.

Mivel mindketten fáradtak voltunk, ágyba bújtunk, és hamar elaludtunk.

Másnap reggel nagyon korán felébredtem, Remus még aludt mellettem. Majdnem elnevettem magam, ahogy meghallottam. "Nem is tudtam, hogy ennyire horkolok" vigyorogtam magamon.

Felkeltem, és halkan a fürdőszobába mentem. Mire végeztem, Remus is ébren volt már. 

- Jó reggelt - mosolyogtam.

- Neked is.

- Már fel is öltöztél? - mért végig Remus érdeklődve.

- Öhm… igen - vigyorogtam. 

Remus nevetve csóválta a fejét, és ő is felkelt. Felöltözött, és együtt mentünk le reggelizni. 

- Egyél sokat, Marie biztos éhes lehet - mondtam.

- Nincs egyedül… neked mindig így korog a gyomrod? - vigyorgott Remus.

- Hozzá lehet szokni - vontam vállat mosolyogva.

A Nagyterembe lépve láttam, hogy már sokan reggeliznek, diákok és tanárok egyaránt. A tanári asztalhoz sétáltunk. Megszokásból a saját helyemre akartam leülni, de Remus egy halk köhintéssel felhívta a figyelmem a tévedésre.

Végül sikerült helyet foglalnunk. Vidáman Remusra pillantottam, de jókedvem hamar elillant… 

- Jól vagy? - néztem rá ijedten.

- Öhm… nem tudom - felelt sápadtan.  

Próbáltam kideríteni, milyen fájdalma lehet, de mielőtt igazán aggódni kezdhettem volna, Remus felsóhajtott. 

- Megrúgott - közölte, halvány mosollyal nézve maga elé. 

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. Visszatérve a reggelimhez, ismét éles fájdalom nyilallt fejembe, és mellkasomba. Összeszorítottam a fogam, és kezem ökölbe szorítottam. 

- Stelle - suttogta Remus halkan. – Jól érzed magad?

- Nem egészen… - préseltem ki magamból a szavakat. 

Remus aggódva tette kezét remegő öklömre. Próbáltam nyugodt tekintettel felnézni, és láttam, ahogy Piton előttem áll. 

- Itt az utolsó adag - morogta szenvtelenül, és egy gőzölgő serleget tett elém.

- Idd meg, attól jobban leszel - mondta Remus. 

Bólintottam, és a serleg után nyúltam. Viszolygás nélkül nyeltem, egyik kortyot a másik után. Mikor kiittam, letettem, és fintorogva húztam el a számat. 

- Ha nem lennék olyan hülye bájitalkészítés terén, kikísérleteznék egy cukros löttyöt - mérgelődtem. - De legalább jobban vagyok - dőltem hátra, nagyot sóhajtva. 

Reggeli után visszamentünk a szobánkba. Leültem az íróasztalhoz, és magam elé húztam az Átváltoztatástan könyvemet. Valamivel le akartam magam kötni, hogy ne a fel-feltörő fájdalmaimon járjon az eszem. Ám alig öt percnyi olvasás után kopogtattak az ajtón. 

- Ki lehet az? - néztem az ágy szélén ülő Remusra.

- Kinyitom - kelt fel, és az ajtóhoz ment.

- Szia anya - hallottam David vidám hangját. 

Elmosolyodtam, és visszafordultam a könyvhöz.  

- Apa, mit olvasol? - jött közelebb hozzám, mire gyorsan becsuktam a könyvet.

- Én? Öhm… Semmit - mondtam gyorsan.

- Jól vagy? - kérdezte óvatosan.

- Fogjuk rá - mosolyogtam.

- Stelle, mondjuk el neki - csukta be az ajtót Remus. 

David értetlenül nézett hol rá, hol rám. 

- Tudod… - kezdte Remus. - Tegnap éjjel történt egy…

- Testcsere - fejeztem be mosolyogva.

- Testcsere? – értetlenkedett David.

- Igen – folytatta Remus. – Tudom, elég furcsán hangzik, de… anya és én testet cseréltünk.

- Így most apa vár gyermeket – nem bírtam megállni, és elvigyorodtam.

- Stelle…

- Eh, bocsánat – komolyabb arcot erőltettem magamra. 

Davidhez fordultam, hogy lássam, hogy fogadja a „hírt”. A fiunk nem tudott megszólalni a döbbenettől; az ágyhoz ment, és lehuppant. 

- Azt hiszem, jobb lesz, ha mindent elmondok – Remusra pillantottam, aki alig észrevehetően bólintott.  

Én pedig újra Davidre néztem, és belekezdtem a történetbe.