Megjegyzés: Khim egyik régi ötletét írtam le ebben a fejezetben... ;)

 - Ehhez mit szólsz?

- Aranyos, de már van egy baglya – ráztam a fejem.

- Rudi már tíz éves – mosolygott Remus.

- Miért, meddig él egy bagoly?

- Függ a fajtájától… Rudi elméletileg már nem él…

- Ezt neki is elmondhatnád – vigyorogtam. – Rendben, meggyőztél: kap egy új baglyot. 

Kifizettük a kisállat kereskedésben a macskabaglyot, majd kimentünk az üzletből.

Február elsejét írtunk. Az Abszol úton járkáltunk. Davidnek néztünk a 12. születésnapjára ajándékot. Voltunk a talárüzletben, voltunk a kviddicsüzletben, de végül mégis a kisállat kereskedésnél állapodtunk meg.  

- Mi legyen a neve? – néztem a Remusnál lévő, letakart ketrecre.

- Hmm… David majd elnevezi – mondta végül.

- Rendben.  

Az idő továbbra is elég csípős volt, a hideg szél nemegyszer az arcomba csapott. 

- De jó idő van – morogtam bosszúsan.

- Ennél már csak jobb lehet – bíztatott Remus.

- Így is fel lehet fogni…

- Ha visszaértünk a kastélyba, ihatsz forró kakaót – mosolygott.

- Ne is említsd, mert még jobban fázok – vigyorogtam. 

Remus csak mosolygott rajtam. Egy kis ideig még sétáltunk az Abszol úton, majd dehoppanáltunk Roxmortsba, ahonnan visszatértünk a kastélyba. Mikor beléptünk, elváltunk egymástól; Remus a bagolyházba ment, az új baglyot elengedni, én pedig a konyha felé vettem az irányt. Kértem a házimanóktól két bögre, forró kakaót, és felmentem a szobánkba. Az egyiket letettem az íróasztalra, a sajátomat pedig lassan szürcsölgettem, közben a kezemet is átmelegítette a bögre.

Remus nem sokkal utánam jött.  

- Kitetted a szűrét szegénynek?

- Igen – mosolygott fáradtan.

- Gyere, igyál kakaót – nyújtottam felé a bögréjét. 

Remus leült mellém, és elvette a kakaót. Halványan mosolyogva köszönte meg. 

- Mi a baj? – kérdeztem nyugodtan.

- Csak a szokásos… – nézett maga elé.

Lassan bólintottam.  

- Nem érdemled meg, hogy szenvedj…

- Ezt hogy érted? – mosolygott halványan Remus.

- Ahogy mondom… Ha eltekintünk attól, hogy szeretlek – mosolyogtam. –, te vagy a legjobb ember, akit valaha megismertem. És te mégis többet szenvedsz, mint… sokan mások. Ez igazságtalanság!

- Sajnos megszoktam – sóhajtott Remus.

- Nem akar valaki feltalálni valami csodabájitalt? – keseregtem, majd hátradőltem az ágyba.

- Kire gondolsz? – hallottam derűs hangját.

- Például Pitonra…

- Olyannak ismered Perselust, aki jót akar egy vérfarkasnak?

- Ha kap érte Arany Merlin díjat, akkor akár a barátod is lesz…

- Nem hinném – mosolygott. 

Halvány mosoly jelent meg arcomon. „Jó, talán az nem… de akkor is, feltalálhatna már valami hasznosat is!”

Korán besötétedett. Vacsora után rögtön felmentünk a szobánkba. Hamar lefeküdtünk, bár másnap nem kellett korán kelnünk. Remus hamar el is aludt, én azonban nem voltam fáradt, egyre csak a másnapi telihold járt a fejemben. Igaz, ez előtt is volt rengetek, Remus pedig minden alkalommal kínzó fájdalmak közepette változott át. Ha tehettem, mellette voltam, de nem tudtam mást tenni, mint várni, hogy véget érjen az átváltozás. Sokszor gondoltam rá, hogy egyszer bárcsak én szenvednék helyette, de ez soha nem volt több egy kétségbeesett gondolatnál.

„Valamit tennem kell!” Nem tudtam nyugton maradni; friss levegőre volt szükségem. Kimásztam az ágyból, halkan felöltöztem, és kimentem a folyosóra. Nem volt konkrét úticélom, csupán járni szerettem volna egyet. Végül, gondolataimba merülve, a könyvtárnál kötöttem ki.

„Talán itt találom meg a megoldást…?” Nem volt még késő, de az ajtó már zárva volt. Bosszankodva húztam el a számat, és már mentem volna el, mikor a könyvtáros boszorkány ajtót nyitott. 

- Miben segíthetek? – kérdezte fáradtan.

- Elnézést… Csak egy könyvre lenne szükségem.

- Melyikre?

- Nem tudom – gondolkoztam. – Olyasmire, amiben varázslatok vannak.

- A könyvtár tele van ilyen könyvekkel…

- Valóban – mosolyogtam. – De… olyan varázslatot keresek, amivel… - elhallgattam.

- Igen? – nézett fel rám a nő.

- Megengedi, hogy szétnézzek? – kérdeztem gyorsan. – A tiltott részlegnél…

- Hmm… rendben – egyezett bele, és kitárta az ajtót.  

Beléptem, és követtem a könyvtáros boszorkányt. Az asztalához ment, és egy láncon függő kulcsot vett elő a fiókból. A tiltott részlet felé vette az irányt, és kinyitotta az ajtót.  

- Parancsoljon – tárta ki.

- Köszönöm. 

Bementem. Első lépésként megkerestem az „Átkok és bűbájok” részleget, és a polcsor végére mentem.

Rengeteg könyvet megnéztem, de egyikben sem találtam meg, amit kerestem. Fél órája keresgéltem, eredménytelenül. Egyszer azonban találtam egy érdekesnek tűnő, vaskos könyvet.  

- Sötét varázslatok feloldása – olvastam fel halkan a címét.  

Kihúztam, és a tartalomjegyzékhez lapoztam. A sok-sok címet átfutottam, míg egyiknél megállapodtam. Izgatottan lapoztam a fejezethez. Mikor megtaláltam, gyorsan beleolvastam. A szám elégedett mosolyra húzódott.  

- Meddig lehet nálam a könyv? – érdeklődtem a könyvtáros nőnél.

- Egy hétig – közölte, miközben felírta magának a könyv címét, és a nevemet.

- Köszönöm. Jó éjszakát!

- Önnek is. 

Kezemben a nehéz könyvvel, mosolyogva sétáltam le a sötét kőlépcsőkön. Nem a szobánkba tértem vissza, hanem a parkba mentem. Hideg volt, hidegebb, mint délután, de legalább a szél nem fújt. Az egyik üvegházba húzódtam be, és gyertyát gyújtottam. Kikerestem azt az oldalt, amit már a könyvtárban kinéztem magamnak, és olvasni kezdtem.

Lassító és enyhítő megoldások

figyelmeztetés: csak magasan képzett mágusok számára!

Végezetül vannak irreverzibilis, avagy visszafordíthatatlan varázslatok, bűbájok, és átkok, például egyes növények és varázslények okozta sérülések, harapások. A gyógyítók folyamatosan kutatnak ezek ellenszérumai után, ez idáig eredménytelenül. Kutatásoknak és kísérleteknek köszönhetően azonban lassító, és enyhítő megoldásokat fedeztek fel. Ilyen lassító főzet például a vérfarkasoknál alkalmazandó aconitum bájital /hétköznapi nevén farkasölőfű főzet/.

Veszélyesebb módja annak, hogy enyhítsük szeretteink fájdalmát, hogy testet cserélünk vele.

- Megvan! – csillant fel a szemem.

A varázslat igen nehéz, és egy átlagos tudású varázsló számára megvalósíthatatlan. Több lépés szükséges alkalmazásához. Idejét tekintve hamar megvalósítható, mindössze két óra alatt. Öt varázslat egymás után való elvégzése szükséges a teljes testcseréhez, és ha minden tökéletesen működik, a varázslat 48 óráig tart. Az idő leteltével a testet cserélő személyek azonnal visszanyerik saját alakjukat. Mellékhatásként szédülés, hányinger és rosszullét léphet fel, különösen az aktív transzporternél.

Alkalmazandó feladatok…

Érdeklődve, és izgalommal olvastam a részletes leírást. Ahogy a végére értem, fejemben szilárdan megfogalmazódott az elhatározás. Visszasétáltam a kastélyba, és az üres sötét varázslatok kivédése tanterembe zárkóztam be.

A nyitott könyvet Remus asztalára tettem, és megnéztem az első feladatot. Egy egyszerűbbnek tűnő bűbáj volt. Elővettem pálcámat, és kis köröket írtam le a levegőbe, az alkalmazandó varázsigét mormolva.

Másfél óra telt el; éppen a negyedik bűbájjal végeztem. Nem voltam biztos, hogy mindent jól csináltam, és az erőm is egyre fogyott. Nagyon gyengén éreztem magam, mikor az utolsó, és egyben legnehezebb varázslatnak is nekikezdtem.

Nehéz volt koncentrálni. Kezem-lábam remegett, egész testem hideg verítékben úszott.  

- Antus… humanitus… transzporttus… - motyogtam behunyt szemmel.  

Minden másodpercben Remusra kellett koncentráljak, miközben az ősi szavakat mondogattam újra és újra. Az idő multával egyre nehezebbnek éreztem a feladatot. Nem is fogtam fel, hogy időközben térdre estem.

Fejem lüktetett a fájdalomtól, és egyre hangosabb zúgást hallottam.  

- Remus! – kiáltottam elkeseredetten, majd elsötétült előttem a világ. 

Hirtelen felpattant a szemem. Egy sötét szobában találtam magam. A zúgás és a lüktetés megszűnt, viszont tompa, szúró fájdalom nyilallt a fejembe.  

- Au – nyögtem fel, majd ijedten kaptam számhoz.  

„Te jó ég… Sikerült volna?” Hangom mélyebb volt, és kicsit rekedtebb, mint a sajátom. Félve keltem fel, és körülnézve azt is sikerült megállapítanom, hogy a szobánkban vagyok. Lassan a fürdőszoba felé lépkedtem. Mikor belenéztem a tükörbe, még hirtelen jött fejfájásomról is megfeledkeztem.

A világos keretes tükörből Remus nézett vissza rám, arca az én döbbenetemet tükrözte.