Megjegyzés: Innentől kezdve a 'David története' cím névleges.

Teltek, múltak a napok, minden a legnagyobb rendben zajlott körülöttünk…

- Stelle - szakított félbe Remus. - Nem szeretnék beleszólni, de… olvasd el ennek a regénynek a címét. 

Kissé értetlenkedve, de elolvastam: David története. 

- Mi a baj vele? - néztem Remusra kérdőn.

- Nekem ez úgy tűnik, mintha az Én Roxfortban folytatása lenne… úgyértem, a saját életed írod, nem pedig Davidét. 

Tekintetem lassan a monitorra vándorolt, ahol a kis, villogó kurzor már várta, hogy folytassam a félig elkezdett mondatot. Én viszont nem írtam hozzá többet. Elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy Remusnak igaza van.  

- Ezen már késő változtatni - mondtam csüggedten.

- Változtatni sosem késő - szólt Remus. - De mivel már hét fejezetet megírtál, és feltettél…, nos, ezekkel már nem tudsz mit tenni. De a többit írd úgy, hogy David szerepeljen benne, lehetőleg minél többször - mosolygott halványan.

- De hát… hogy váltsak ilyenkor? - meredtem a monitorra. - Hét fejezetig Stella fejével gondolkodni, az ő szavait írni, az ő életét…

- Akkor miért adtad a David története címet a regénynek? – kérdezte Remus.

- Hát… - próbáltam valami magyarázatot találni… Nem hittem volna, hogy nem jut egy sem az eszembe. És mégis így volt. - Nem tudom - ráztam meg végül a fejem. 

Remusra siklott tekintetem, de ő nem engem figyelt. Maga elé nézett, láttam, hogy töpreng. 

- Írjam még egyáltalán? - kérdeztem halkan. - Vagy hagyjam abba?

- Szerintem ne - rázta a fejét Remus.

- Azt hiszem, tényleg az ÉR-t akartam folytatni ezzel a regénnyel…

- Ennyire megszeretted? - kérdezte halvány mosollyal arcán.  - Korábban azt mondtad, az Én Roxfortban a 27. fejezettel teljes, egy regényt alkot… hogy be van fejezve…

- Igen, tudom… de utólag jöttem rá, mennyire szerettem írni. És igenis hiányzik, és szerintem ezt a hiányt akartam pótolni a regénnyel… - újra a számítógépre néztem.

- Akarod írni…? - kérdezte Remus.

- Persze - vágtam rá kapásból. De utána mégis elgondolkoztam. - Illetve nem tudom. Ha… ha meg tudnám oldani, hogy… vagyis, hogyha normális ficet tudnék belőle kihozni, akkor minden akadály nélkül.

- Eddig is normális volt a történet - jegyezte meg Remus mosolyogva. 

Kezem az egér után nyúlt. Kijelöltem az eddig megírt részt, és kitöröltem. Majd újra a klaviatúrára tettem a kezem. 

- Akkor próbáljunk meg írni - mosolyodtam el.

- Helyes - Remus is mosolygott. - Meglátod, jobban fog menni, mint az Én Roxfortban…

- Annál semmi sem lesz jobb, de ha a közelébe érek vele, akkor már boldog leszek. 

Kezem továbbra is a billentyűzeten pihent.  

- Mi is volt akkor? - néztem töprengve Remusra.

- Egy darabig tényleg nem történt semmi különös - mondta. - De utána annál több.

- Akkor ugorjak az időben?

- Igen… mondjuk karácsonyig.

- Rendben - bólintottam, és visszaemlékeztem, mi történt pár éve, karácsonykor. – Hmm… hideg volt, Hostin volt, és… akkora már tudtuk - pillantottam Remusra. 

Nem szólt semmit, csak sejtelmesen elmosolyodott.

- Talán mégiscsak történt valami, még karácsony előtt - csillant fel a szemem.

- Látod, tudsz te mit írni - kelt fel mellőlem. - Ha már így szóba került, megyek, megnézem, jól van-e.

- Bent játszik a bátyjával – mosolyogtam. 

Remus utoljára még rámpillantott, majd becsukta az ajtót. Én pedig összeszedtem a gondolataimat, és írni kezdtem a David története nyolcadik fejezetét.