Lektor: Khim, Iso és Ave

Megjegyzés: Mivel sokan kérdezték már, hogy a Stelle elírás-e, vagy direkt az, nos, elárulom: ez a Stella becézése... :)

- Sziasztok. A nevem Stella Lupin. Idén én tanítom nektek az Átváltoztatástant – mosolyogva néztem végig a feszülten figyelő elsős diákokon, majd folytattam. – Kérlek, mutatkozzatok be! Kezdjük veled – mutattam rá egy lányra az első sorból. 

A fekete hajú lány határozottan felállt helyéről. 

- A nevem Phoenixe, Mardekáros vagyok, szeretek olvasni, írni, nincs testvérem, aranyvérű vagyok… – hadarta a lány diplomatikusan szinte egy szuszra. 

Miközben hallgattam a diákok bemutatkozását, egy sötét talárba burkolózott személyre lettem figyelmes, aki a tanterem leghátsó soraiban foglalt helyet. Csuklyája a fején volt, akárcsak a beosztási ceremónia alatt. 

- William Backer – szólt félénken a következő felszólítottam. – és… a Hollóhátba kerültem.

- William, miért nem nézel a szemembe? – kérdeztem kíváncsian. 

A fiú lassan felemelte tekintetét a cipőjéről, és a szemembe nézett.

„Tiszta Remus” csodálkoztam magamban. „A szeme, a haja… a tekintete, mind-mind rá emlékeztet” 

- Köszönöm… A következő legyen… 

Végignéztem az osztályon. Még jó néhány diák „várt” bemutatkozásra. A leghátsó padban észrevettem a tegnap talpig bebugyolált lányt, Khimet. Ezúttal csak annyiban különbözött évfolyamtársaitól, hogy a rajtalévő talár csuklyája a szemébe volt húzva. 

- Khim Felis – mondtam ki a nevét. 

A lány összerezzent. A teremben minden szem rászegeződött, mikor felállt helyéről, és bemutatkozott. 

- Aranyvérű vagyok, egyke, rajongok a macskákért, anyám és apám animágiát oktatnak – morogta kelletlenül.

- Animágiát? Érdekes lehet… – tűnődtem el néhány másodpercig. – És miért van rajtad a kapucni? – hangomban nyoma sem volt haragnak vagy dühnek, egyszerű kíváncsiság hajtott. – Vedd le, még beleizzadsz – barátságosan elmosolyodtam. 

Khim azonban mogorván megrázta a fejét.  

- Ahogy gondolod… Akkor nézzük, kiket nem hallottunk még… 

Az óra végét jelző csengőig be is tudtam fejezni az első órámat. A székemben ültem, és az órarendemet nézegettem, mikor ismerős gyermekhang ütötte meg a fülem. 

- Jó voltál, anya! - David az asztal előtt állt, hüvelykujját az ég felé emelve.

- Kösz - mosolyodtam el. - Nektek még könnyű órát tartani… de a harmadikosoknak például nehezebb lesz - néztem újra a kezemben lévő pergamenre.

- Nem nehezebb, mint az ötödik évfolyamnak egy Sötét Varázslatok Kivédése – szólalt meg Remus, aki a terem ajtajában figyelt minket.

- Neked biztos nem nehéz, mivel te tizenkét éve itt tanítasz – vágtam vissza halványan mosolyogva.

- Apa, veled mikor lesz óránk?

- Ha jól tudom, csak holnap – válaszolt Remus.

- Kár… Már mindenki várja az órádat… - Dave közben visszaballagott asztalához, és összepakolta a könyveit. – Nem úgy, mint a Bájitaltant! - tette hozzá, majd vállára vette táskáját. – Sziasztok! 

David kisietett a teremből.  

- Milyen volt az óra? – kérdezte Remus, miközben becsukta a terem ajtaját.

- Semmi különös… Megkértem őket, hogy mutatkozzanak be.

- Kibújtál a tanítás alól, mi?

- Csakis – hagytam rá szórakozottan.  

Közben becsengettek, már a terem ajtaja előtt várakozó diákok hangját is hallottam. 

- Neked nincs most órád? – kérdeztem Remust.

- Nincs. 

„Mázlista… nah, engedjük be a diákokat!” 

Remus kiment a tanteremből, a harmadikosok pedig beözönlöttek, és helyet foglaltak. Végignéztem rajtuk, majd bemutatkoztam. Utána elővettem a harmadikos Átváltoztatástan tankönyvet, és megnéztem, mi az első „lecke”. Animágia alapszinten volt a címe.  

- Tehát… a mai órán elkezdünk az animágiával foglalkozni. Ki tudná megmondani, mi is az animágia? Igen? – mutattam az egyik jelentkező lányra.

- Az animágia olyan emberi transzformáció, mely során a varázsló egy bizonyos állat alakját tudja magára ölteni.

- Pontosan! – bólintottam – Mi a neved?

- Laura Simmons.

- Házad?

- Griffendél.

- 10 pont a Griffendélnek! – mosolyogtam rá a lányra. 

Ezután beszélni kezdtem az animágiáról. Jószerével alig néztem bele a könyvbe, inkább fejből beszéltem. Még nem csengettek ki, de az anyagot végig le tudtam adni, közben további pontokat osztottam ki.  

- Házi feladatot még nem adok fel, de a következő órára nézzétek át az animágiáról szóló fejezetet! Sziasztok! 

Amint összepakoltam, elindultam a Nagyterembe ebédelni. Már sok diák és tanár ült az asztaloknál, de voltak, akik még csak akkor érkeztek meg az óráról.

A tanári asztalhoz sétáltam. Remus, ahogy sejtettem, már a helyén ült. Lehuppantam mellé. 

- Szia.

- Neked is – válaszoltam szórakozottan.

- Látom, kifáradtál – jegyezte meg derűsen Remus.

- Á, nem… csak gondolkodom, mit hagyhattam ki… 

Közben megjelent a tányérokon az ebéd. Evés közben szétnéztem az asztalnál.

Piton bal kézzel könyökölt az asztalon, a másikkal pedig unott arccal piszkálta az ételt. A mellette ülő Avendy nyugodtan evett, de észrevettem, hogy időnként felpillant Pitonra, majd ismét visszatér tányérjához.

Isobel mellettem ült, és kissé szomorú arckifejezéssel turkált az ebédjében.  

- Mi a baj? – fordultam kolléganőmhöz.

- Semmi – Isobel összerezzent, majd gyorsan összegyűrt egy papírt a kezében.

- Biztos nincs semmi baj? – kérdeztem homlokráncolva.

- Ne aggódj… semmi baj – Isobel halvány mosolyt erőltetett arcára, majd tányérjára nézett.  

Vállat vontam, és visszatértem az evéshez. 

- Kivel lesz még órád? – kérdeztem ebéd után Remust, ahogy együtt lépkedtünk fel a lépcsőkön.

- A hetedikesekkel, és… azt hiszem, a harmadikosokkal.

- Aztán majd meséld el, ki minek nézi a mumusodat – vigyorogtam.

- Rendben – mosolygott Remus. 

A második emeleten elbúcsúztunk. Remus ment tovább a harmadikra, én pedig az Átváltoztatástan terem felé siettem.

A mai utolsó órám az ötödik évfolyammal volt. Ugyanazt a „taktikát” alkalmaztam náluk is, mint a harmadikosokkal, vagyis gyors bemutatkozásom után elkezdtem velük az első fejezetet, vagyis az eltüntető bűbájokat.

Kissé aggódtam, mikor üvegpoharat vettem elő, és készültem a feladat bemutatására. Tudtam, hogy nem egyszerű kihívással állok szembe, mégis megpróbáltam a lehető legnyugodtabb arccal koncentrálni. Tudtam, hogy könnyebben megy a varázslás, mint a legtöbb boszorkánynak, mégis megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, mikor sikerült a bűbáj bemutatása.

Az ötödikesek nagy részének azonban korántsem ment olyan könnyen az eltűntető bűbáj, mint nekem.  

- Ne csüggedjetek! – vigasztaltam őket óra végén. – Ez a bűbáj az egyik legnehezebb az RBF vizsgán kértek közül, nem várom el, hogy elsőre sikerüljön. Házi feladatként gyakoroljatok egy kicsit! Következő órán innen folytatjuk. Sziasztok! 

Miután minden diák elhagyta a tantermet, elővettem az órarendemet. Mosolyogva állapítottam meg, hogy aznap nincs több órám. „A hétfő a legkönnyebb nap, csak három órám van…” Mondhattam volna, hogy milyen jó nekem, de az igazat megvallva szerettem tanítani, és nem éreztem tehernek.

Összepakoltam a dolgaimat, és felmentem a szobánkba. Az üres volt, és látszott, hogy valaki járt benn. Reggel egyikünknek se volt ideje összepakolni vagy megigazítani az összegyűrt ágyneműt, ám most mindenhol rend volt. „Biztos a házimanók szorgoskodtak” mosolyogtam, majd lehuppantam az ágyra, és hanyattvágódtam. Behunytam a szemem, és élveztem a csendet, a nyugalmat.

* * *

- Stelle, ébredj! – hallottam egy kedves hangot. 

Kinyitottam a szemem. Remus mellettem térdelt, az ágy mellett. Ásítottam egyet, és felültem.  

- Elaludtam? – hangom még halk és fáradt volt.

- Igen… most sem akartalak felébreszteni, csak…

- Semmi baj – pillantásom az ablak felé esett, és megállapítottam, hogy sötét van.

- Oh… ennyire ki voltam bukva? – csodálkoztam.

- Tegnap éjjel nem aludtál szinte semmit – mosolygott Remus derűsen.

- Oh… hát, tényleg nem – mosolyogtam vissza rá.

- Gyere vacsorázni! – Remus megfogta a kezem, és segített felállni. 

A Nagyterembe lépve kissé megilletődötten néztem körbe. Láttam, hogy már egy ideje tart a vacsora. Mindenki a Nagyteremben volt, csak mi érkeztünk később.

A tanári asztalhoz sétálunk, leültünk, és mi is enni kezdtünk.

Vacsora után visszamentünk a szobánkba. Mivel délután kipihentem magam, egyáltalán nem voltam álmos. Nekiültem, és nézegetni kezdtem a tankönyveimet.

Körübelül éjfél körül hagytam abba. Ásítottam egyet, majd lefeküdtem, és nemsokára álomba merültem.