Megjegyzés: Köszönöm Isonak és Khimnek a plusz segítséget!

Hostin egykedvűen üldögélt a székén, közben a kezében lévő üveget billegtette. Lassan szájához emelte, majd ivott belőle. 

- Nem akarsz nekem elmondani valamit, Novus? - kérdeztem ártatlanul. 

Hostin összerezzent, és ijedten kapta fejét a hangom irányába. Végigmért, majd visszatért poharához. 

- Jah… csak te vagy az - szólt megvetően.

- Mit iszol? - néztem az üvegre, mit sem törődve Hostin cseppet sem szívélyes hangnemével.

- Nem sok közöd van hozzá - morogta, és elhúzta előlem a sötét színű üveget. 

Hiába rántotta el, sikerült észrevennem, hogy a pohárban lévő folyadék vörös. Rögtön tudtam, miért. 

- Talán vörösbort? - tippeltem halványan mosolyogva.

- Talán - morogta Hostin. 

Hostin még egyszer ajkához emelte, majd kiitta az üveget.

Eközben a Nagyterem már majdnem teljesen kiürült, csak pár diák és tanár volt még jelen. Egyik ilyen tanár volt az új Repüléstan tanárnő, Isobel Hyphen. A nő eddig a még ott lévő diákokat próbálta kiterelgetni a Nagyteremből. De ebben a pillanatban felénk fordult. Elindult a tanári asztalhoz, közben gyanakvó tekintettel mért végig mindkettőnket. 

- Mennem kell, nem cseverészhetek egész áldott nap! - mordult fel Hostin, nem túl barátságosan.

- Tessék? - pillantottam a férfire. – Várj!

- Öhm… Elnézést, csak itt felejtettem valamit… - szólalt meg Isobel, nem messze tőlünk.

- Nyugodtan… - vetette oda Hostin a nőnek, majd újra hozzám fordult. - Nincs kedvem rád pocsékolni az időmet!

- Én… Sajnálom, hogy megzavartam önöket a… beszélgetésben… - motyogja kissé zavartan Isobel. 

Nem válaszoltam. Egyrészt, mert nem tudtam rá mit mondani, másrészt, mert észrevettem, hogy Hostin figyelme egyre inkább átterelődik a barna hajú tanárnőre. 

- Lényegtelen. Már épp menni készültem.  

„Hostin stílusa hagy még kívánni valót maga után, de jó úton halad…” gondoltam magamban mosolyogva.

A fiatal nő úgy tűnt, megtalálta, amit keresett, mert láttam, hogy valamit talárja zsebébe csúsztatott. 

- Ó, nem! Miattam, nem kell… már megyek is. Folytassák csak nyugodtan, amit elkezdtek

- Mi nem kezdtünk el semmit! - dühöngött Hostin - Csak Mrs. Lupin zaklat felesleges kérdésekkel!

- Felesleges? Csak tudni szeretném… 

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban kinyílt a Nagyterem ajtaja, és Dumbledore lépett be rajta. Mindnyájan az igazgató felé fordultunk. Dumbledore határozott léptekkel, nyugodtan sétált hozzánk. 

- Jó estét! - köszönt derűsen Dumbledore.

- Jó estét! - köszönt vissza szinte mindenki.

- Jó reg… illetve éjt! - morogta Hostin. 

Halványan elmosolyodtam Hostin félmondatán. Észrevettem viszont, hogy Isobel szúrós szemmel méri végig a vörös hajú férfit. Hostint ez láthatóan nem zavarta. 

- Mi a válasz? - fordult egykedvűen Dumbledore-hoz.

- Tessék - az igazgató egy bíborszínű pergamentekercset nyújtott át a Hírvivőnek. 

Hostin elvette, és talárja zsebébe süllyesztette. 

- Hosszú út áll még előttem, úgyhogy én nem is zavarom tovább a társaságot - mondta, megütve a tőle telhető leggunyorosabb szintet, majd sietve távozott.

- Ki ez az ember? - Isobel volt köztünk a legjobban megdöbbenve Hostin viselkedésén.

- Ember? - morogtam lemondóan. 

Egy darabig mindhárman némán néztünk arra, amerre Hostin az imént távozott. 

- Én… felmennék a szobámba - szólalt meg a Repüléstan tanárnő. 

Elköszöntünk Isobeltől, aki halványan elmosolyodott, majd elment.

Hirtelen eszembe jutott, miért is vagyok én újra a Roxfortban. „Hiszen én is tanár vagyok! Nem ártana legalább egy kicsit felkészülni a holnapi napra…” 

- Azt hiszem, én is megyek. Jó éjt, igazgató úr!

- Jó éjszakát!

* * *

- Szeretlek – suttogtam, miközben Remus kócos, őszülő barna hajába túrtam.

- Én is téged – Remus szelíden mosolygott rám. 

Hiába tértem fel este viszonylag korán, nem készült fel egyikünk sem a másnapi óráira. Ami azt illeti, nem is tudtunk volna, hiszen még egyikünk sem tudta az órarendjét.

Hajnal volt már, ám egyikünk sem aludt egész éjjel. Volt egy olyan érzésem, hogy a szobánk közelében lévő emberek sem…