Remus és én helyet foglaltunk a tanári asztalnál. Ahogy tekintetem végighordoztam a rengeteg fekete taláros diákon, eszembe jutott néhány dolog: "Vajon jó tanáruk leszek? Vajon milyen lesz az első napom? Melyik évfolyammal lesz életem első tanórája? Mit fognak szólni, ha netán nem sikerül… valami?" Igazából nem volt miért féljek. "Legrosszabb esetben kiröhögnek… legalább vidáman indul a tanév." 

- Valami baj van? – fordult hozzám Remus.

- Nem, semmi – nyugtattam meg, majd ismét a diákok felé fordultam. – Furcsa érzés innen látni őket.

- Igen, az – mondta Remus komolyan. 

Kivágódott a Nagyterem ajtaja, és Piton jött be rajta, nyomában az elsősökkel. Mindenki elhallgatott, és az érkezők felé fordult. Én magam is kíváncsian néztem végig a megszeppent kisdiákokon.

Végre megtaláltam, akit kerestem. David azonban nem rám figyelt. Csillogó szemmel nézett körbe, az elvarázsolt mennyezettől kezdve a négy ház asztaláig. Akkor nézett végre a tanári asztal felé, mikor a Teszlek Süveg előtt felsorakoztak. Mikor meglátott, elmosolyodott, és hüvelykujját felfelé nyújtotta.

Eközben Piton kissé mogorván előhúzott talárja zsebéből egy pergamentekercset. 

- Aki a nevét hallja – szólalt meg –, jöjjön ki! Vegye a fejére a Teszlek Süveget, és várja meg, amíg az beosztja a négy ház egyikébe – Piton a pergamenre pillantott. – Amicus, Phoenixe. 

Egy magas, sötét hajú lány nyugodtan lépkedett a Teszlek Süveghez. Fejébe húzta a fejfedőt, ami néhány másodpercnyi csend után kihirdette az "ítéletet": 

- Mardekár! 

A lány ügyesen lekapta fejéről a sapkát. A Mardekár asztalnál tapsolni kezdtek, majd lassan az egész Nagyterem csatlakozott hozzájuk.

A következő gólya egy Kimi Animosus nevű fiú volt, aki a Griffendélbe került. Egy fiút a Hugrabugba, két lányt, pedig a Hollóhátba osztott be a Süveg. 

- Vajon hová fogja osztani? – kérdeztem halkan, miközben szemem le se vettem a fiamról.

- Viccelsz? – szólt derűsen Remus. – Vérbeli Griffendéles!

- Úgy legyen… Oh, most kit is tapsolunk? – kérdeztem, miközben egy fekete hajú lány sétált vidáman a Griffendél-ház asztalához.

- Hmm, nem tudom. Nem figyeltem – vont vállat Remus. 

Visszafordultam a még beosztásra váró elsősök felé. A Griffendélbe beosztott lány után egy fiú következett, név szerint Pet Danison, aki a Hugrabug ház tanulója lett.

Miután Pet leült háza asztalához, Piton kifejezéstelen arccal fordult újra a pergamentekercs felé. 

- Felis, Khim – szólította a következő jelöltet. 

Az elsősök közül egy fekete köpenybe burkolózott gyerek lépett elő. Arcát csuklya fedte, így még azt sem tudtam megállapítani, fiú-e az illető, vagy lány.

Khim lassan lépkedett a Teszlek Süveg felé. Leült a kis sámlira, és a fejébe húzta a fejfedőt. 

- Szerinted, miért van így bebugyolálva? – kérdeztem kíváncsian Remustól.

- Fogalmam sincs – Remus homlokráncolva nézte az elsős diákot.

- Mardekár! – kiáltotta a Süveg néhány perc elteltével. 

A Mardekár asztalánál néhányan tapsolni kezdtek, majd egyre többen követték példájukat. Khim azonban nem mozdult a sámliról. 

- Miss Felis, legyen szíves az asztalához fáradni! – fordult felé Piton, mire Khim felkelt, és bizonytalan léptekkel a Mardekárosokhoz sétált.

- Miss? Ezek szerint lány – motyogtam magam elé.

- Mondtál valamit? – nézett rám Remus.

- Semmi különös – legyintettem. 

"Khim Felis… hmm… mintha már hallottam volna valahol". Miközben továbbra is a ceremóniát figyeltem, gondolataim a titokzatos lány körül forogtak. Biztos voltam benne, hogy hallottam már a nevét, és kicsit dühített is, hogy nem jut eszembe, honnan ismerős. "Mindegy, majd eszembe jut" nyugtattam magam. 

- Laniare, Dina – zökkentett ki Piton hangja.

- Hugrabug! 

A szőke hajú lány után Mandy Lewis következett, akivel a Hollóhát gazdagodott. 

- Lupin, David – Piton enyhe döbbenettel olvasta fel Dave nevét. 

Szemlátomást el sem akarta hinni… David viszont előjött a gyerekek tömegéből. Leült a székre, és a fejébe húzta a Teszlek Süveget. 

- Nézd meg Pitont! – suttogtam halkan.

- Látom – Remus hangja vidám volt, láttam, hogy alig bírja visszatartani kitörő nevetését. 

Piton szája résnyire kinyílt a csodálkozástól. Egy pillanatra a fiamról egyenesen ránk pillantott, majd hirtelen újra a kezében lévő papírt kezdte el nézegetni.

Mindketten visszafordultunk Dave-hez, és feszült figyelemmel vártuk, hova osztja be a Süveg. Néhány másodperc múlva megszületett a döntés. 

- Griffendél! – kiáltott a Süveg. 

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és elmosolyodtam. A Griffendélesek asztalánál kitörő örömmel fogadták a boldogan nevető fiút. 

- Griffendéles lett! – mosolygott boldogan Remus, miközben megtapsolta fiát.

- Ő… a fiatok? – kérdezte a mellettem ülő Isobel meglepetten.

- Igen.

- Gratulálok! – mosolygott a barna hajú Repüléstanárnő. 

Davidre néztem, aki felénk pillantott, és elmosolyodott.

Utána osztottak be még három fiút és egy lányt, majd egy ismerős névre lettem figyelmes. 

- Parvus, Andrew.

- Ez az az Andrew, aki a fagyizónál…

- Igen – vágtam közbe. 

Andrew, Dave legnagyobb örömére, a Griffendélbe került. Ahogy leült az asztalhoz, David és ő rögtön beszélgetni kezdtek.

Nemsokára befejeződött a beosztás. Dumbledore professzor szólásra emelkedett. Köszöntötte a diákokat, majd bemutatta az új tanárokat. Mikor az én nevemhez ért, kissé zavartan keltem fel helyemről, és halvány mosoly kíséretében biccentettem egyet.

Az ünnepi vacsora nagyon finomra sikerült. Miután mindnyájan jóllaktunk, az igazgató jó éjszakát kívánt, diákoknak és tanároknak egyaránt.

Már majdnem elhagytuk a Nagytermet, mikor eszembe jutott valaki. Hátrafordultam, és keresni kezdtem a tanári asztalnál… Hostint.

Meg is találtam. Hostin magányosan üldögélt az asztal szélén, egy kelyhet tartott a kezében, miközben mogorván nézte a távozó diákokat. 

- Stelle, mi a baj? - kérdezte Remus.

- Oh, semmi… – már azon voltam, hogy tovább megyek, mikor megálltam. – Remus, menj előre! Nemsokára én is felmegyek.

- Biztos, hogy nincs semmi baj?

- Persze… csak egy perc.

- Rendben.  

Miután elváltunk, megfordultam, és egyenesen Hostin felé vettem az irányt.