Lektor: Khimera, Hyphen, és Avednay

Megjegyzés: Köszönöm Jony-nak a plusz segítséget!

Hamar eltelt a nyári szünet, ám Daviden egyáltalán nem látszott csalódottság. Nagyon várta már, hogy a Roxfortba járhasson.

Augusztus utolsó napján pakoltunk össze. Sejtettük, hogy másnap reggel már nem lesz rá időnk. Másnap megreggeliztünk, készítettem Davidnek útravalót, majd kilenc óra körül elindultunk a King's Cross pályaudvarra. Hármunk közül egyedül Dave holmijait vittük magunkkal. Remus és én majd az állomásról hoppanálunk haza, onnan pedig egyenesen a Roxfort pályaudvarára.

Körülbelül egy óra alatt értünk az állomásra. Végigsétáltunk a kilencedik és tizedik vágányt elválasztó fal mentén, majd a megfelelő helyen mindhárman átmentünk.

A Roxfort Expressz már az állomáson várt. Az óra szerint még majdnem egy órát kellett várakozniuk a már ott lévő diákoknak. 

- De klassz! – ámuldozott David.

- Menj fel, keress egy fülkét! – szólt Remus. – Ha találtál, nézz ki az ablakon!

- Oké. 

Dave felszállt a vonatra, és elindult magának helyet keresni. Nemsokára kikukkantott az egyik fülke ablakából, és hevesen integetni kezdett.

Miután felraktuk Dave csomagjait a vonatra, Remus is felszállt. Davidhez vitte az utazóládát, majd visszajött a peronra. 

- Ügyes légy, kicsim! – simogattam meg David fejét.

- Próbálkozni fogok – mosolygott a fiú. 

Egy kis ideig még beszélgettünk, de nemsokára el kellett búcsúznunk Davidtől. 

- Mennünk kell – szólt Remus. – Fél óra múlva a Roxfortba kell, érjünk.

- Oh… rendben - mondtam szomorúan. - Szia, drágám! - búcsúztam el aggodalommal telve. Még soha nem hagytam egyedül Davidet. Tudtam, hogy nem lesz semmi baja, és hogy csak kis időre válunk el egymástól, mégis féltettem.

- Szia, anya! - köszönt el vidáman David és egy megnyugtató mosolyt küldött felém. - Szia, apa!

- Minden jót! – búcsúzott el Remus. 

David visszament a fülkéjébe, és onnan integetett még egy kicsit. Remus és én visszaintegettünk, majd mindketten hoppanáltunk a házunkba. 

- Remus, mindent összepakoltál?

- Reméljük.

- Akkor búcsúzzunk el a lakástól. Szia, lakás! – néztem körbe a hálószobában.

- Úgysem hallja – mosolygott Remus. – Indulhatunk?

- Persze. Menj először te!

- Rendben. 

Remus a kezében lévő bőrönddel együtt hoppanált. Hátamra vettem a hátizsákomat, kezembe fogtam a táskámat, és követtem.

Roxmorts állomása ismerős volt számomra, viszont már jópár éve annak, hogy utoljára itt jártam. A távolban a Roxfort kastélyt is megpillantottam. Gyönyörű látványt nyújtott. Pár pillanatig csak álltam, és néztem a hatalmas épületet. 

- Stelle, gyere! – zökkentett ki Remus szelíd hangja.

- Hát nem csodaszép? – kérdeztem, miközben lassan sétáltunk a kastély felé.

- Igen, szerintem is. Nagyon szeretem ezt a helyet.

- Én is. Sok emlék ideköt. Itt ismerkedtünk meg.

- Te már a Harry Potter könyvekből ismertél engem – mondta nevetve Remus.

- Igen - mosolyogtam vissza. 

Nem volt olyan hosszú az állomás és a kastély közötti táv, de a nálunk lévő csomagok kissé megnehezítették az utat.

Végül sikeresen elértük a Roxfortot. Jó érzés volt újra az épület hűs falai közt találnom magam. Mintha egy régi ismerőssel találkoznék… 

- Hol vannak a tanárok? – kérdeztem.

- Biztosan a tanári szobában - tippelt játékosan Remus.

- Ja, hogy itt tanári is van! Aha… akkor talán menjünk oda.

- Menjünk! – mosolygott Remus. 

A tanári az első emeleten volt. Mikor elértük, bekopogtunk az ajtón, és bementünk.

Kissé izgatott voltam, kikkel fogok találkozni.

Mikor beléptünk, minden szem ránk szegeződött. Körülnézve megállapítottam, hogy vannak, akik még engem is tanítottak, de vannak új tanárok is. Új tanárnak számított, többek között, egy fiatal, fekete hajú boszorkány is, aki épp élénk eszmecserét folytatott Bimba professzorral.

Ahogy tekintetem továbbsiklott, egy feketébe burkolózott férfin akadt meg pillantásom. Halványan elmosolyodtam. "Piton szinte semmit nem változott, mióta utoljára láttam." A bájitaltan tanár után az ismeretlen személyeket kezdtem el fürkészni. Épp egy barna hajú, fiatal nőt figyeltem, aki a tömegtől kissé félrehúzódva fürkészte az embereket, mikor Dumbledore hangja kizökkentett szemlélődésemből. 

- Most, hogy mindenki sikeresen megérkezett, szólnék néhány szót a kedves kollégákhoz. Mindenek előtt azonban szeretném felolvasni a tanári névsort. Kezdjük Binns professzorral…

- Szerinted sokáig fog tartani? – kérdezte fojtott hangon a mellettem álló, számomra ismeretlen boszorkány.

- Nem tudom – válaszoltam halkan.

- Avendy Catus, aki ebben az évben a Mugliismeret tárgyat oktatja – mutatott Dumbledore a fekete hajú nőre, aki mosolyogva biccentett egyet.

- Isobel Hyphen kisasszony, aki Izlandról érkezett. Ő lesz az új Repüléstan tanárnő, és a kviddicsmérkőzések vezetője is egyben. 

A mellettem álló, vállig érő barna hajú nő halványan elmosolyodott. 

- Perselus Piton professzor, aki ebben az évben szintén a Bájitaltant tanítja a diákoknak amellett, hogy igazgatóhelyettesi teendőit ellátja. Sok sikert, professzor! 

Piton elhúzta a száját, és mormogott valamit maga elé. 

- Remus Lupin professzor – mutatott Dumbledore a mellettem álló Remusra -, iskolánk Sötét Varázslatok Kivédése tanára.

- Gratulálok, Professzor úr! – néztem rá vigyorogva.

- Köszönöm. Mindjárt te jössz – mosolygott vissza.

- Ajaj… előre félek – morogtam.

- Ugyan! 

Dumbledore bemutatott még két tanárt, Sinistra profeszort, az Asztrológia tanárt, és egy számomra ismeretlen boszorkányt. 

- Stella Lupin, aki ebben az évben az Átváltoztatástant tanítja a diákoknak. Sok sikert, Stella!

- Köszönöm – mondtam halkan.

- Látod, nem volt mitől félned – nézett rám Remus.

- Hmm… valóban.

- És végül, de nem utolsósorban Sybill Trelawney profeszor, iskolánk Jóslástan tanára. 

Miután Trelawneyt is "megismertük", Dumbledore elmondta az iskola házirendjét. Ennél a résznél, igazság szerint, nem nagyon figyeltem. Már a gimiben is untam, ha a házirenddel jött a tanár, és ebben az évek múlásával sem változtam meg. 

- Végül a házvezető tanárok. Nos, sok változás nem lesz a tavalyihoz képest. Mivel Minerva volt a Griffendél-ház feje, úgy határoztam, Remust jelölöm ki a helyébe. Sok szerencsét!

- Köszönöm – biccentett Remus.

- További szép napot… oh, majd elfelejtettem! – szólt Dumbledore. – Az idei tanévben gyakran találkozhattok majd valakivel. Az illető egy hírvivő, aki információkat fog hozni a Minisztériumból. Szeretném kérni, hogy a diákoknak ne beszéljetek róla. Köszönöm a figyelmet. Sikeres tanévet kívánok mindenkinek, a vacsoránál találkozunk… 

Hirtelen kivágódott az ajtó. Egy ember jött be, és torpant meg tőlünk nem messzire. Tátva marat a szám a döbbenettől, és pár pillanatra a lélegzetem is elakadt.

Az illető egy magas, vörös hajú, sötét taláros férfi volt. Novus Hostin, teljes életnagyságban… 

- Te jó ég… Hostin – suttogtam.

- Látom – sóhajtott Remus. 

Dumbledore szólt néhány szót Hostinhoz, majd a tanárokhoz fordult. 

- Kedves barátaim, bemutatom nektek Novus Hostint, a Hírvivőnket.  

A szobában majdnem mindenki mondott egy "Üdv"-öt vagy egy "Jó napot"-ot… kivéve engem. Még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől. Némán figyeltem Hostint, aki fölényesen végighordozta tekintetét a tanárokon. Mikor meglátott, szeme összeszűkült, ajkai résnyire kinyíltak.

Csak jó néhány perc elteltével tudtam megszólalni. 

- Remus? – szólaltam meg, mikor Remus és én a szobánkban csomagoltunk ki.

- Hm?

- Észrevetted, hogy… hogy Hostin semmit nem változott, mióta utoljára láttam?

- Igen, tudom – szólt halkan Remus.

- Miért?

- Nos… talán te magad is rá fogsz jönni, miért - mondta sejtelmesen.

- Miből? – kérdeztem értetlenül. 

Remus sóhajtott egyet, és felpillantott a pakolásból. 

- Gondolkozz! Mire emlékeztet a kinézete?

- Hmm… talán ő is vérfarkas? – tippeltem.

- Már csak az hiányozna… – legyintett Remus. – De jó helyen keresgélsz.

- Szóval félvér.

- Nem egészen…

- Hmm… – elmosolyodtam – Nézzük csak: magas, vékony, halottsápadt és egy kibírhatatlan alak. Mije van még? Nagy varázsereje

- Én inkább képességeknek mondanám – szólt Remus.

- Milyen képességei?

- A fajtájára jellemző képességei.

- Nocsak! – mosolyogtam. – Hostin külön fajba tartozik? Ja, és tegyük hozzá, hogy halhatatlan… várjunk csak! – hirtelen egy gondolat fogalmazódott meg a fejemben.  

Egyre inkább erősödött bennem az érzés… És végre minden összeállt! Döbbenten néztem Remusra. 

- Szerintem kitaláltad – mondta halkan.

- Hát ez hihetetlen! Hogy nem jöttem már előbb rá? Az orrom előtt volt a megoldás! És ez megmagyarázza, miért nem öregszik! – arcomon egy félmosoly jelent meg.

- Hallottad Dumbledore-t! Nem szabad eláruljuk.

- Ne félj, nem fogom elmondani – nyugtattam. – Hány titkot is kell megőrizzek? Lassan elfelejtem, mit nem szabad eláruljak…

- Az a legbiztosabb! – mosolygott Remus. 

Remus régi szobája lett a kettőnk roxforti otthona. Dumbledore megírta ugyan, hogy lehetnénk külön szobában, de nem akartunk elválni egymástól. A régi, egyszemélyes ágyat viszont kicserélték egy nagyobbra. 

- Ezen mindketten elférünk – mosolyogtam pajkosan, az ágyra mutatva.

- Kipróbálhatjuk – Remus szemében huncut fény csillogott.

- Igen… 

Dél körül lementünk ebédelni. Először ültem a tanári asztalnál. Mint kiderült, mindenkinek megszokott - pontosabban kijelölt - helye van. Az enyém Dumbledore-tól balra volt, Remus mellett. "Úgy tűnik, gondoskodtak róla, hogy egymással legyünk" –mosolyogtam magamban. Jobb oldalamon tehát Remus ült. Balra tőlem az új Repüléstan tanárnő, Isobel Hyphen foglalt helyet. A nő másik oldalán pedig az újdonsült Hírvivőnk, Hostin ült. A férfi undorodva nézett a kezében tartott kehelyre, melyből időnként fintorogva kortyolgatott.

Délután kimentünk sétálni a parkba. Élveztük a nyugalmat, a csendet. "Nemsokára megérkeznek a diákok, ők majd benépesítik a Roxfortot". 

- Szerinted, mit csinálhat most David? – kérdeztem Remustól, miközben a tó partján ültünk, és gyönyörködtünk a festői tájban.

- Nem tudom. Biztos a barátaival játszik.

- De hiszen nem is ismer senkit - aggodalmaskodtam.

- Sirius, James és én már a vonaton tudtuk, hogy a legjobb barátok leszünk – mesélte nyugtatóan Remus – Majd figyeld a beosztásnál! – mosolygott.

- Rendben. 

Egészen alkonyatig maradtunk a tó partján. Ahogy közelítettünk a kastélyhoz, megpillantottuk a távoli horizonton a Hold növekvő korongját. Furcsa látványt nyújtott a narancssárga égen.

Elértük Roxfort kapuját, és bementünk az iskolába.