Az a nap már a reggellel kezdődően baljós előérzeteket hordozott, a borús égbolt is elfödte a napot, megakadályozta, hogy megvilágítsa azt a vészjóslóan sűrű atmoszférát, ami a Forma 1-ben uralkodott. Folytatódott a két tábor közti nyílt ellenségeskedés, s mintha ez nem lett volna elég, további konfliktus született a Ferrari csapaton belül is. Időpont: 1982, május 8. Helyszín: a Belga Nagydíj időmérő edzése. Tíz perc hiányzott mindössze az edzés befejezéséig, amikor a 27-es rajtszámú Ferrari kigördült a boxból Gilles Villeneuve-vel a vezetőfülkében, akinek egy cél lebegett a szeme előtt: legyőzni a nagy vetélytársat, Pironit, és pole pozícióba kerülni!
Amikor Villeneuve megjelent a brit GP-n 1977-ben a paddockban, a világ számára egy ismeretlen kanadai volt, aki eddig az ideig a hazai Atlantic formulában versenyzett, időnként sportautókkal is rajthoz állt az IMSA vagy a Can-Am szériákban. Nagyon kevesen tudták volna ezt megtoldani azzal, hogy ez a gyerekarcú, törékeny alkatú fiatalember a motorosszánok világbajnoka. James Huntnak köszönhetően - aki Teddy Mayer csapatfőnöknek ajánlotta be - egy évre megkapta a 40-es rajtszámú McLaren MP23/8-ast, ezzel együtt a nagy lehetőséget is. Az ezt megelőző két szezonban már néhány nagy sztárnak megmutatta, hogyan is kell versenyezni. Néhányan a Forma 1-es mezőnyből ugyanis ilyenkor ősszel ellátogattak Quebec-be, hogy versenyezhessenek a nemzetközi Atlantic formulában Trois Riviers utcáin. 1975-ben Patrick Depailler próbálta legyőzni a fiatal kanadait - sikertelenül, egy évvel később James Huntot iskolázta le mindenféle gond nélkül. Huntnak rögtön feltűnt a kivételes tehetség: "Az embernek elég volt őt néhány percig figyelni, s egyszeriben minden világos lett. Ez a srác hihetetlenül gyors, ezért aztán rögtön beszéltem a csapattal." Így került Gilles Villeneuve a Forma 1-be.
Szóval Gillest Nagy-Britanniában kevesen ismerték akkoriban. Ezek közt volt Chris Amon, aki után Gilles "örökölte" Walter Wolf csapatának autóját a Can-Am szériában. "Ez a fiú valami extra - mondta Amon. - 15 éves versenyzői pályafutásom során nem láttam még soha senkit, aki úgy reagált volna egy balesetre, mint ő. Azt akarom mondani, hogy sehogyan sem reagált! Úgy tett, mintha semmi sem történt volna, pedig az autó igencsak gallyra volt..." Ez a viselkedés az első pillantásra sápadt fiúhoz valahogy nem illett, de aki látta őt tesztelni, egyszeriben megváltozott a véleménye.
Márpedig Gilles nagyon sokat tesztelt, rengeteg kört teljesített, rengetegszer kicsúszott. Néhányszor a motor is lefulladt alatta. Ha ma valaki hasonló módon fogna hozzá az első tesztekhez, valószínűleg befejeződne a karrierje. Villeneuve-nek azonban szüksége volt ilyen módon áthidalni azt a szakadékot, ami az eddigi és a Forma 1-es technika között tátongott. Sikerült: élete első F1-es versenyén 9. hely jutott neki a rajtrácson, megelőzve ezzel Jochen Masst, aki pedig már az új MP26/2 autóban ült. A versenyben is sokáig Mass előtt autózott, hetedik volt mindaddig, míg túlhevült motorral kénytelen volt bejönni a boxba. Itt aztán kiderült, hogy mindössze a kijelzője hibásodott meg, így aztán visszatérhetett a versenybe, és az 5. leggyorsabb kört futotta. Igaz, hogy a kiállás miatt csak a 11. helyen sikerült célba érnie, ám Huntnak igaza lett: nagy tehetség!
Teddy Mayer mégis mellőzte Villeneuve-öt, 1978-ban Tambay-t részesítette előnyben. Enzo Ferrari, aki közismerten nem szerette a fiatal, tapasztalatlan versenyzőket, ekkor olyat tett, ami maga volt a csoda: Azután, hogy Lauda bejelentette, vele már nem kell a továbbiakban számolni, vette a telefont, és személyesen hívta fel a fiatal Villeneuve-öt. Azt nem lehet tudni, Gilles milyen képet vágott hozzá, az azoban tény, hogy Watkins Glen-ben végigjárta a boxokat, és fogadta a gratulációkat. Ez volt Lauda utolsó Ferraris versenye. Negyedik lett, amivel bebiztosította a világbajnoki címet, s egy héttel később a kanadai Mosport-ban már nem állt rajthoz. Helyét Gilles foglalta el, aki a hazai közönség előtt néhány piruettet mutatott be, majd technikai hiba miatt feladta a versenyt. A szezon utolsó versenyén a japán Fuji-ban Peterson Tyrrelljét hátulról megtorpedózta, a Ferrari a levegőbe repült, majd "földet éréskor" két néző halálát okozta a tiltott zónában. Elég volt két verseny, s máris arról beszéltek a rossz nyelvek, hogy az "öregúr" a pilótaválasztáskor túllőtt a célon... Villeneuve az 1978-as szezont is hasonlóképpen kezdte: Rioban is bemutatott egy-két vad csúszkálást, majd megint megtorpedózta Petersont, aki most már megkérdezte: "Miért mindig én?" Villeneuve, akinek Peterson volt a példaképe, így védekezett: "Túl hamar fékeztél!". Long Beach-ben végre más versenyzőt kapott puskavégre, vezetve a versenyben összeakaszkodott a lekörözendő Regazzonival. Ha megfontoltabb, ezt a versenyt bizony megnyerhette volna! Az első győzelmére még picit várnia kellett, de a sors, mintha feledtetni akarta volna vele a monacoi vagy belgiumi defektjét, hazai földön kárpótolta: itt ünnepehette az első győzelmét a szezonzáró versenyen.
Villeneuve otthonosan érezte magát a Ferrarinál.Feleségével, Joanne-nal és hétéves fiukkal Jaques-kal, Nizzába költöztek. Ő volt az a versenyző, akit Enzo Ferrari saját fiaként szeretett, és minden ballépését elnézte. Gilles Villeneuve emlékezetes manővereivel sokat tett hozzá a Ferrari amúgy is nagy népszerűségéhez. A kanyarokat a szokásosnál nagyobb sebességgel, mindig a kisodródás határán vette. Emiatt aztán sokszor kisodródott, karambolozott.
Az olasz tifosik az 1979-es Olasz Nagydíj alkalmából végképp a szívükbe zárták. Az első sorból rajtolt, Andretti (Lotus) mellől. A rajt után az élre ugrott, mögötte azonban elszabadult a pokol, amely örökre elnyelte Petersont. A megismételt rajt előtti felvezető körön Scheckter karambolozott, ami újabb várakozást jelentett. Az egyetlen pilóta, aki teljes egy órán át bent maradt az autóban sisakkal a fején, az Gilles volt. Aztán megint ő rajtolt a legjobban, de végül második lett, a lelkes tifosik számára azonban Villeneuve lett a megváltó. Mindenki tudta, hogy felnőtt a Forma 1-hez.
1980-ban a Ferrari 312T5 modellje ugyan elmaradt a konkurencia mögött, a fiatal kanadai azonban semmilyen körülmények között nem adta fel a harcot. 1981-ben a Ferrari 126CK már jobban muzsikált, ugyan még mindig nem volt a legjobb autó, ám a Spanyol Nagydíjon parádés győzelmet aratott. Vajon ki gondolta volna még a verseny előtt, hisz csak a 7. helyről rajtolt? (Csapattársa, Pironi csak a 13.-ról) Gilles valami elképesztő módon kapta el a rajtot, és az első kanyarba már a 3. helyen fordult be! A második körben aztán sokak döbbenetére megelőzte az addig második helyen autózó Reutemann-t és a vezető Alan Jones nyomába eredt. A 14. körben a világbajnok Jones hibázott, és Villeneuve átvette a vezetést, igaz a nyakán még mindig szorosan ott volt a rutinos Reutemann. Az argentin pilóta minden tudását latba vetette, de mégsem tudta megelőzni. Villeneuve-öt egyáltalán nem érdekelte, hogy a gumijai teljesen elkoptak, a pályán ide-oda csúszkált, ennek ellenére szándékosan sohasem blokkolta Reutemann támadásait. Mikor Reutemann elfáradt, a Jacques Laffite vette át a támadó szerepét, de ő sem bírt Villeneuve-vel. A csatározások közben megérkezett nyakukra az üldözőboly, és a verseny végén az első 5 autó között alig több, mint 1 mp volt a különbség. Gilles Villeneuve-öt azonban azon a napon nem tudta megverni senki.
1982 az ő nagy évének nézett ki. Csakhogy kissé másként alakultak a dolgok: Kyalamiban cserben hagyta a turbo, Brazíliában karambolozott, Long Beach-ben harmadik helyről diszkvalifikálták a nem előírásszerű hátsó spoiler miatt. Az idény tehát nagyon katasztrófálisan kezdődött. Villeneuve-nek nem ment elképzelése szerint. "Azelőtt egy körön belül 15 alkalmam volt, hogy örüljek, most 15 körben talán egyszer." - mondta a brazil GP-t követően, ami után diszkvalikfikálták Piquet-ét és Rosberget a minimális tömeg be nem tartása miatt ( a fékek fiktív vízhűtése), fellángoltak az ellentétek a brit (FOCA) és a nemzetközi (FISA) csapatok között. Némely FOCA közeli csapat bojkottja miatt Imolában mindössze 14 csapat részvételével kezdődött meg a verseny. A csapatmegegyezés szerint Villeneuve-nek kellett volna nyernie, ennek megfelelően úgy vezetett, ahogy kellett. Pironi néhányszor megelőzte, azt hitte, valami baj van az autóval, Villeneuve az előzést mindig visszaadta. Didier azonban az utolsó körben újra támadott, nem hagyván a kanadainak lehetőséget a visszaelőzésre. Villeneuve úgy érezte, meglopták, kifosztották. Megesküdött, Pironival többé nem beszél többé, és úgy fog ellene harcolni, mintha más-más csapatban lennének.
A belgiumi időmérőn a "mindenáron pole pozícióban lenni"-vágy hajtotta vissza a pályára. A lassan haladó Jochen Mass egyszer csak azt vette észre, hogy a kanadai fergeteges iramban közeledik felé. Ő a baloldali gyors nyomot akarta meghagyni az egyre közeledő Ferrarinak, ezért az utolsó pillanatban jobbra akart lehúzódni, ám ugyanabban a pillanatban Villeneuve is jobbról akart elmenni mellette. A Ferrari első kereke az Arrows hátsó kerekének ütközött, az ellentétesen forgó kerekek szörnyű ereje a Ferrarit a levegőbe repítette, majd az a hátsó felével a földhöz csapódott, és többször megfordult. Gilles az iszonyú erejű ütés hatására kirepült az autóból. Még pislákolt benne az életnek a lángocskája, de a megmentésére tett minden erőfeszítés hiábavaló volt. Este szomorú hír járta be a világot: Gilles Villeneuve halott...
A versenytársak a fejüket csóválták, ha szóba kerültek Gilles őrült mozzanatai, azt azonban mindig hozzátették, hogy becsületesen harcolt. Keke Rosberg így emlékezett rá: "Gilles számára a versenyzés sport volt, ezért soha nem kellett attól tartanunk, hogy ellenünk valami alattomosságot követ el. A legkeményebb pilóta volt, akivel versenyeztem, de egyben lovagiasan becsületes. Ha például valaki kifékezte a kanyar előtt, ő akceptálta, és hagyott neki helyet. Az illető azonban biztos lehetett abban, hogy nem marad adósa, a következő kanyar előtt visszaadja. Az igaz, hogy néha túl sokat kockáztatott, de mindig a saját bőrére. Azért is bosszant mindig engem, ha Sennával hasonlítják össze. Igen, nagy versenyző volt, és becsületes ember!"
Villeneuve az európai tartózkodása alatt megváltozott, magabiztosabb lett, de nem arrogáns. Mindent teljes erőbedobással végzett. Amikor fényképezni akart, összevásárolt egy csomó felszerelést, amikor egy szerszám kellett neki, megtöltötte vele az egész garázst. A tifosik szerették, mert hű maradt a Ferrarihoz, de őt a rajongók nem érdekelték. Mint versenyzőt, Villeneuve-öt elsősorban a sebesség érdekelte. A végsőkig küzdött, sőt még azon is túl. A világbajnoki cím mellékes volt számára. "Nem vágyok a világbajnoki címre - nyilatkozta egy interjúban. - Nem úgy, mint Pironi. Számára a cím az elsődleges, azért versenyez. Kicsit sajnálom ezért. - majd hozzátette: - Az ilyen embereket nem értem, úgy tűnik, mintha bizonyítékot akarnának arról, hogy ők a legjobbak. Csakhogy rengeteg kitűnő versenyző van, akik nem lettek világbajnokok, mint például Ronnie Peterson. Nem, én nem akarok világbajnok lenni, csak egyszerűen a leggyorsabb. És ha nincs egy győzelemre esélyes autóm, legyek bár a tizedik, de tudni akarom, hogy senki sincs a világon, aki azzal az autóval gyorsabb lenne nálam."
Megszállott volt, nehéz lenne őt bárkivel is összehasonlítani. Nagyságát ismerték el azzal, hogy róla nevezték el a montreali pályát, ahol élete első Forma 1-es győzelmét aratta.
Az 1982-es év szomorú év volt. És amikor 1983-ban elbődültek a rajtnál a motorok, a Forma 1 már más lett...

GILLES VILLENEUVE:
Született: 1950 január 18
Elhunyt: 1982 május 8
Rajtok száma: 67
Pontjainak száma: 101
Győzelmeinek száma: 6
Dobogós helyezések: 13 (6-5-2)
Pole position: 2
Leggyorsabb körök: 8