Kettős játszma

A Weasley ikrek éppen a konyhában ücsörögtek, és a Viccbolt számláit ellenőrizték a pár nap múlva esedékes leltár miatt, mikor a kandallóban hirtelen Remus Lupin feje jelent meg.

- Bocs, fiúk, a zavarásért – szólalt meg.

George ijedtében elhajította a pergament ami a kezében volt, majd a szívéhez kapott.

- Remus, öregem – kiáltott fel. – Ha ki akarsz nyírni, annak jobb módja is van.

Lupin elmosolyodott.

- Még egyszer, bocsánat. Fred, veled akartam beszélni. Azaz, pontosabban nem is én, hanem Dumbledore. Ide tudnál hoppanálni?

Fred meglepett arcot vágott, majd bólintott.

- Persze. Most rögtön?

- Igen – felelte Lupin. – Dumbledorenak még ma éjszaka el kell mennie, úgyhogy jó lenne. Ha nem gond.

- Dehogyis! – felelte Fred, majd a bátyjához fordult. – Mindjárt folytatjuk.

- Rendben – felelte George, majd csendben figyelte, ahogy Fred egy pukkanás kíséretében eltűnik. – Te, Remus!

- Igen?

- Mi ez az egész?

Lupin megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs. Dumbledore nem mondott semmit, csak hogy Freddel szeretne beszélni.

- Érdekes.

- Igen, az – bólintott Lupin, majd hátranézett a kandallóban lebegő feje. – Jó, jövök. Figyelj, George, mennem kell. Később majd beszélünk. Viszlát!

George a kandalló felé intett.

- Viszlát!

Fred kíváncsian lépett be a Dumbledore irodájának kinevezett szobába a Grimmauld tér 12-ben. A tágas helyiség tele volt furcsábbnál furcsább forgó, kotyogó, zörgő és pattogó berendezésekkel. Mintha a roxforti irodáját látnám, futott át Fred agyán.

- Á, Mr. Weasley! – hallatszott az asztal felől, és Fred csak akkor vette észre az öreg varázslót, aki a kézzel faragott karosszékben üldögélt.

- Dumbledore professzor – szólt Fred. – Úgy hallottam, beszélni akar velem.

Az igazgató hosszasan üldögélt csendben, ujjait egymásnak támasztva, és közben a fiút méregette.

- Így van – mondta végül. – Úgy hallottam, hogy nem elégedett a Rendtagként önre osztott feladatokkal. Igaz ez?

Fred elvörösödött.

- Igen… azaz nem – hebegte. – Szóval, úgy értem… tehát, úgy érzem kaphatnék fontosabb feladatokat is, de ha ön úgy ítéli meg, hogy még nincs itt az ideje…

- Nos – vágott közbe Dumbledore. – Úgy vélem, itt az idő. Persze, csak ha vállal egy olyan feladatot, ami akár veszélyes is lehet, habár nem valószínű, hogy az lesz.

Fred fülig érő vigyorral meredt a professzorra.

- Ez most komoly? – kérdezte.

- Igen, ez most komoly – mosolyodott el Dumbledore.

- Mi lenne a feladat?

- Találkoznia kell egy férfival, aki hasznos információkkal szolgálhat Voldemort néhány titkos bázisáról. És talán még másokról is.

Freddel forgott a világ. Végre egy igazi feladat. És ilyen fontos.

- Elvállalom – vágta rá.

Dumbledore csendben bólintott.

- Rendben. De a küldetés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ez az informátor már lassan fél éve szolgáltat komoly információkat, és mindig úgy ferdíti a beszélgetést a hírnökkel, hogy azért neki is legyen valami haszna belőle.

Fred értetlenül meredt az idős varázslóra.

- Kettős játszmát játszik – magyarázta Dumbledore. – Mindkét oldalnak kémkedik, habár ő úgy véli, erről rajta kívül senki nem tud. A tőlünk származó adatokat mindig csak úgy mellékesen szerzi meg, beszélgetés közben.

Fred összevonta a szemöldökét.

- De hát, ha…

- Nyugalom – mosolyodott el Dumbledore. – Ő sosem tud meg pontos adatokat. Az eddigi hírnököt minden út előtt felkészítettük, hogy mit kell elhintenie. Hamis adatokat. Ön is ilyeneket fog vinni.

- Értem – bólintott Fred, majd hirtelen az eszébe jutott valami. – Mi történt a régi hírnökkel.

- Pár hete sajnálatos módon elhalálozott.

Fred arcából minden szín kiszaladt, mire Dumbledore halványan elmosolyodott.

- Egy másik akció során – tette hozzá.

- És hol lenne a találkozó? – kérdezte Fred egy hatalmas sóhajt követően.

- Bristolban, holnapután – felelte Dumbledore, miközben előhúzott egy darabka pergament egy hatalmas könyv alól. Rápillantott, majd átnyújtotta azt Frednek. – A pontosabb információk ezen a papíron találhatók. Jól jegyezzen meg mindent.

Fred hosszú ideig meredt a lapra, majd miután kellőképp memorizálta az adatokat visszaadta azt az igazgatónak. Dumbledore elvette, és a markába gyűrte. Az ujjai közül sárga fény csapott ki, majd kitárta a kezét, és lefújt egy kevés hamut a tenyeréről.

Ez után hosszan tárgyalták, hogy mik legyenek a téves információk, amivel Fred fog szolgálni a titokzatos férfinak, majd végezetül az igazgató így szólt Fredhez:

- És ennek az útnak a céljáról senkinek nem beszélhet, vagy hogy mit csinált ott. Megértette?

- Még a testvéremnek sem?

- Nem – rázta meg a fejét Dumbledore. – Azzal csak veszélybe sodorná. Annál jobb, minél kevesebben tudnak az informátorról. Épp ezért van az, hogy összesen négy ember tud, vagy tudott erről az egyességről. Az előző hírnök, maga, az a bizonyos halálfaló, és én. És ez nem is fog megváltozni.

Fred komoran bólintott, majd elköszönt az igazgatótól. Az iroda előtt rossz előérzett vett erőt rajta, és már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy vállalta a küldetést. De már nem volt visszaút.

George felpillantott a pukkanásra, mikor megérkezett a bátyja.

- Na mi van? Mit akart Dumbledore? – kérdezte.

Fred elgondolkozott rajta, hogy vajon mit feleljen.

- Csak figyelmeztetett, hogy Roxmorts környékén megnőtt a halálfaló aktivitás. Jobban oda kell figyelnünk.

- Hogy ezért miért volt szükség ekkora titkolózásra? – motyogta maga elé George, de úgy tűnt, nem foglalkoztatja tovább a dolog.

Hosszú percekig ismét a számlákba mélyedtek, majd Fred az egyik papírt nézegetve így szólt:

- Úgy látom, fogytán van a denevérszárny. Azt hiszem, holnapután leugrom Bristolba, és veszek pár ládával.

George felpillantott, majd megvonta a vállát.

- Rendben – felelte. – De miért pont Bristolban?

- Tegnap kaptam egy fülest, hogy ott egész olcsón lehet hozzájutni néhány dologhoz – magyarázta Fred, és voltaképpen igazat mondott. Tényleg hallott pár dologról, ami olcsóbb Bristolban, de a denevérszárny nem volt köztük.

Még órákig bújták a számlákat, s végül Mrs. Weasley rábeszélőképességének köszönhetően kerültek az ágyba.

Két nappal később Fred hangos pukkanás kíséretében jelent meg egy bristoli sikátorban. Nem a megbeszélt helyre érkezett, és nem is a megbeszélt időben, hiszen valóban be kellett szereznie néhány láda denevérszárnyat, ha nem akarta, hogy George gyanút fogjon.

Háromnegyed óra múlva már lerendezte a boltossal, hogy a roxmortsi üzletbe szállítsák le az árut. Frednek még a kiszállítási egy hetet is sikerült három napra lealkudnia, így elégedetten lépett ki a lenyugvó nap által élénkvörösre festett utcára. Ideje volt, hogy megkeresse azt a titokzatos idegent.

A férfi már várt rá egy sötét, szűk sikátorban, nem messze az üzlettől. Mikor Fred megpillantotta, azonnal felismerte. Csak egy halálfaló vehet fel a tikkasztó, májusi hőségben fekete talárt. És sokban segítette az is, hogy a férfi mélyen az arcába húzta a csuklyáját. Semmi nem látszott az arcából.

- Helló! – köszönt rá Fred az alakra.

- Te? – kérdezte a férfi. – Úgy értem, te nem Simmons vagy. Ő hol van?

Fred, bár nem tudta, ki az a Simmons, gyanította, hogy az előző hírnök.

- Simmons nem jön többé – felelte.

- Á! Értem – hangzott a válasz, majd a sötét alak a zsebébe nyúlt. – És neked van neved? – érdeklődött, miközben egy papírt húzott elő.

- Fred. És magának? – kérdezett vissza Fred, habár nagyon jól tudta, ki rejtőzik a csuklya árnyékában. Dumbledore ezt is elárulta.

- Örvendek, Fred. Az én nevem lényegtelen. Itt van – mondta az alak, majd átnyújtotta az összehajtogatott lapot.

- Mi ez? – kérdezte Fred, és átvette a pergament.

- Egy lista – felelte a férfi, és a hangjában egy csipetnyi türelmetlenség csengett. – Azokat a bázisokat tartalmazza, amelyek a leginkább fontosak, valamint tizennégy nevet. Tizennégy varázsló és boszorkány, akik sikeresen épültek be a Főnix rendjébe.

Fred alig tudott elfojtani egy kiáltást. Beépített ügynökök? A Rendben?

- Értem – bólintott, majd átolvasta a papírt.

A férfi türelmesen várt, míg Fred az eszébe véste a listát, majd egy pálcaérintéssel meggyújtotta azt.

- Egyébként elég fiatal vagy Rendtagnak, nem? – kérdezte ekkor a csuklyás alak.

Most jön hát az ártatlannak tűnő csevely, gondolta Fred.

- Még csak egy éve vagyok tag. Igazából ez az első komoly megbízatásom.

A férfi megvakarta a fejét a fekete kesztyűs kezével.

- Akkor te minden jó kis ügyből kimaradtál, igaz?

- Igen – bokszolt a levegőbe Fred. – Mindig csak azt hajtogatják, hogy nem! Nem, Fred, te nem vehetsz részt a megfigyelésekben!

A férfi elmosolyodott a csuklyája alatt.

- Valamelyik nap is – folytatta Fred egyre dühösebben. – Éppen azt tervezték, hogy személyzetet toboroztak, valami titkos fegyver építéséhez. De neeem! Én nem léphetek be. Nem baj, gondoltam, akkor hátha én is beépülhetek a halálfalók közé, amiket most szerveznek, de ahhoz túl fiatal vagyok.

- Nyugi – csitította az alak, és közben lopva körülnézett. – Ne idegesítsd fel magad. Elvégre ezt a melót megkaptad.

- Na persze! Miután kifakadtam a megbeszélés után, amin a dementorok kiiktatásáról szavaztunk. De mit is untatom magát a gondjaimmal!

- Dehogyis – rázta a fejét a férfi –, érdekelne a dolog, csak lassan mennem kell.

Fred elmosolyodott.

- Akkor nem is zavarom tovább. És kösz az infót! – mondta, majd összevonta a szemöldökét. – Igaz is, miért teszi, ha ezzel nem sértem meg?

Az árnyékba burkolózó alak hosszasan meredt Fredre.

- Legyen elég annyi – mondta végül –, hogy le kell rónom az adósságomat valakinek.

- Értem – bólintott Fred. – Hát akkor, viszlát!

Azzal hátat fordított, és elsétált. Közben végig azon járt az agya, hogy vajon nem játszotta-e túl a dühöt, de úgy vélte, nem.

Ez idő alatt a csuklyás ember is a gondolataiba merült. Igen, le kell róni az adottságot, gondolta. Na persze az sem hátrány, hogy utána bármelyik oldal kerül ki győztesen, ő mindenképpen megússza. Hiszen a Sötét Nagyúr nem tud a dologról, a Rend meg majd tisztázza. Igen, ennél jobban nem is csinálhatta volna.

A cserepes ajkak mosolyra húzódtak a csuklya árnyékában. Teljes mértékben elégedett volt a tetteivel. Ez a kettős játszma nagyon is megéri.

Nézte, ahogy Fred alakja eltűnik a sarkon, majd Féregfark is dehoppanált.