Csoportvezetési és vezetőképzési segédanyag gyűjtemény
Menü
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Közöségépítés
 
Beszéljük meg!
 
Szentjánosbogár
 
Klubvezetés - ÁTÍRÁS ÉS BŐVÍTÉS ALATT
 
Közösségek élete
 
Játékoskönyv kiegészítés
 
Beszámolók
 
16. Csak szeretettel, okés?

„Csak szeretettel, okés?”

Egy gyereket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni.

Szödényi Ákosra mindig is felnéztem, akár tábort vezetett, akár valamit szervezett, de pusztán emberi mivoltában is. Egyenes jelleme és következetességre törekvése példaértékű volt. Az utóbbi években az ő nevéhez fűződik az ifitáborok vezetése, amely a fiatal táborlakók esti „különprogramjai” miatt sajátos pedagógiai módszereket igényel, beleértve néhány vezető éjszakai „pásztorkodását” az utcákon. Első éjjel, indulás előtt Ákos csak ennyit kért tőlünk: „Figyeljetek! Ha találunk valakit, bármit is mondunk, bármit is teszünk, csak szeretettel tegyük! Okés? Érezzék, lássák rajtunk, hogy szeretjük, és nem bántani akarjuk őket!” – ezzel Ákos ki is mondta a lényeget. Bárhogy is nevelünk, bármit is teszünk másokkal vagy másokért, „csak szeressük őket! Okés?”

Persze mondhatná erre bárki, hogy „már bocsánat, de hogy lehet bárkit megrendelésre szeretni? Parancsra?! Ez nem akarat dolga, az érzések megszületése spontán és titokzatos dolog. Mit tegyek, ha egész egyszerűen nem tudok szeretni valakit?”

Aki már ilyen-olyan szinten foglalkozott gyermekekkel, biztos átélte már, hogy bár eleinte az egész csoporthoz teljes odaadással, jóindulattal fordult, idővel mégis egy-egy csemete viselkedése folytán úgy érezte, nem képes szeretni őt, legfeljebb eltűri a szertelenségét, de ez sem biztos.

A válasz a problémára az, hogy a szeretet nem csupán egy érzés. Persze az is, nagyon! De több annál. A szeretet döntés is, és a döntés nyomán kialakuló – vagy „kidolgozott” – magatartás. A magatartás pedig meggondolt és jól felépíthető valami. Ha jól megfigyeljük viselkedési formáinkat, ki tudjuk elemezni, miből is állnak.

Először is a figyelmességből, továbbá a valakire ráfordított időből és energiából. Nem véletlenül hívjuk fel a figyelmet nyomatékosan vezetőképzőinken arra, hogy a táborok egy hete alatt a vezetőnek legyen legalább húsz perce, amit csakis egy fiatalra szán a csoportjából. Nekem csak jó élményeim társultak e tanács megfogadása mellé, mert amikor sikerült megfogadnom, azokkal az egykori kisbogaraimmal ma is mélyebb a kapcsolatom az átlagosnál. Pedig mindössze pár perc figyelmességgel és odafigyeléssel kezdődött.

A szerető viselkedés összetevője az empátia is. Ezt az idegen szót csak körülírással lehet jól megmagyarázni. Azt a szándékot nevezzük így, hogy meg akarjuk ismerni és érteni a csoportunkba tartozók gondolatait, viselkedését és annak hátterét. Ugye, ennél sokkal egyszerűbb ráförmedni a problémás gyerekre, vagy elküldeni a többiektől, ha nem viselkedik „normálisan”. Rövidtávon, reflexből talán megoldásnak is látszik. De próbálgassuk csak képességeinket, üljünk le egy kicsit minden gyerekkel kettesben! Hallgassuk meg őket mégis, és igyekezzünk megérteni a viselkedésük mögöttes tartalmát is! Ne csak a felszínről ítéljünk, mert abból csak állandó fegyelmezés lesz!

A szeretet kinyilvánításához az érte megtett cselekedetek tartoznak, egész az önfeláldozásig. Alapvetően a vezetés nem más, mint önfeláldozás, ez ki is derülhetett mindabból, amiről ebben a sorozatban eddig szó volt. Sok vezető persze nem tartja, és nem nevezi ezt önfeláldozásnak, mert nekik már az számít annak, ha nem viselhetnek gondot egyenként és összességében a csoport tagjaira.

Ebben igazából szinte minden benne van, amit az utóbbi másfél év alatt leírni próbáltam. Ha ezeket a viselkedési formákat gyakoroljuk, egy idő után szükségszerű tapasztalat, hogy megszeretjük őket, az eleinte szerethetetlennek látszókat is. Ha felfognánk a „szeretet” szó jelentését, ha teljes mértékben sikerülne életmódunk és csoportvezetésünk alapjává tenni ezt a sajnos agyoncsépelt szót, akkor csak módszertani kiegészítőnek lett volna szükség erre a sorozatra. Ugyanis, ha őszintén megtanuljuk a szeretet művészetét, és már zsigerből képesek vagyunk szeretni bárkit, akkor lehetünk akármilyen bénák játék- vagy beszélgetésvezetés terén, hosszú távon a legprofibb mókamesternél is eredményesebb, életre szólóbb élményt nyújthatunk minden ránk bízott számára. Ha nem is tudunk túl sok játékot, vagy nem találtunk ki elég szenzációs éves tervet, amilyet szerettünk volna, vagy ha nem is tartjuk olyan tartalmasnak a beszélgetéseinket, mint amelyekkel más csoportvezetők dicsekednek, de minden erőfeszítést meghozunk annak érdekében, hogy élvezetes és szeretetteljes legyen közösségünk, akkor pótolhatatlan és jó munkát végzünk.

Tereza Worowska
és ifj. Gyorgyovich Miklós

 
Mottó

Egy gyereket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni!

 
Üdvözlet!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Kisközösség
Van kisközösséged?

igen, vezetője vagyok
igen, tagja vagyok
vezetek és tag is vagyok egy-egy kiscsoportban
nem, de szeretnék vezetni egyet
nem, de szeretnék tagként egy kisközösségbe járni
nem, de mindkettőt tervezem
nem, és nem is érdekel a téma
egyéb...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Elmélyüléshez
 
Imák
 
Tanuláshoz
 
Játékok
 
Egyéb segédlet
 
Közösségek
 
Vallási linkek
 
Válság esetén
 
Hasznos linkek
 
Szállások
 
Utazás
 
Letöltés
 
Erre tévedők
Indulás: 2006-02-21
 
Másik számláló
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre