Lektor: Khimera, Phoenixe és Hyphen

Megjegyzés: Tudom, ennyi idő kihagyás után egy kicsit hosszabb részt is írhattam volna, de ígérem, az utolsó fejezet hamarosan fenn lesz ;)

Mikor már a Fúriafűz közelében voltam, átváltoztam kutyává, és gyorsan a fához rohantam. Megérintettem azt a bizonyos „megdermesztő görcsét”, majd bemásztam az alagútba. Végigfutottam rajta. Amikor elértem a Szellemszállást, megálltam, és fülelni kezdtem. Nem tudtam, Remus mikor változik át, de volt egy sejtésem, hogy még nem öltött farkasalakot. Ezt a csendből következtettem ki. Úgy döntöttem, megnézem az emeleten. Felszaladtam, és az ajtó előtt visszaváltoztam emberré. Majd halkan, észrevétlenül benéztem a szobába.

Remus a harmadik Harry Potter könyvből ismert baldachinos ágy közepén feküdt, mereven nézte a plafont. Egy pillanat alatt elvörösödtem, és elfordítottam tekintetem. Remus meztelenül várta a telihold eljövetelét…

Ez az egyetlen pillantás egy egész folyamatot indított el testemben. Szívem vadul zakatolni kezdett, légzésem akadozott, és egy leírhatatlanul gyönyörű érzés futott végig gerincemen.

Néhány percig kerültem a vele való találkozást. Egyszerre Remus fájdalmasan felkiáltott. Egy tompa puffanást hallottam, amiből arra következtettem, hogy Remus leesett az ágyról. Gyorsan állatalakot öltöttem, majd befutottam a szobába. Könnycsepp csillant szememben. Remus a földön vonaglott a fájdalomtól. Nagyon fájt, ha szenvedni láttam őt…

Nem mertem közel menni az ágyhoz. Leültem a földre, és megvártam, amíg Remus vérfarkassá változik. Ez pár perc múlva be is következett… 

- Remus? – szólítottam meg.

- Csilla? – nyöszörgött. – Mit keresel… te itt?

- Veled akarok lenni! – bújtam hozzá. 

Remus megpróbált feltápászkodni, de hamar visszahanyatlott a padlóra.  

- Pihenj egy kicsit!

- Nem – rázta a fejét. 

Remus újra megpróbált talpra állni, és most sikerült is neki. 

- Hová mész? - kérdeztem, mikor már a lépcsőnél járt.

- Gyere! 

Ezt talán felesleges volt mondania, hiszen eleve azért voltam ott, hogy vele legyek – helytől függetlenül. Így hát elindultam én is.

Remus az alagút kijárata felé igyekezett. 

- Csak nem ki akarsz menni? - ütköztem meg.

- Miért ne? - nézett vissza rám. 

Remus arcán, így farkasalakban is, egy mosolyt véltem felfedezni. Bólintottam, és követtem őt.

* * *

- Hova is megyünk tulajdonképpen? – érdeklődtem, miután percekig szó nélkül lépkedtünk a sötét erdőben.

- Mindjárt odaérünk.

- De hova?

- Majd meglátod. 

Kíváncsian vártam, Remus hova vezet. Nemsokára egy tisztásra értünk. Bár késő este volt, a telihold szinte nappali világosságot kölcsönzött a tájnak. Nem messze tőlünk egy patak csörgedezett. A víz visszatükrözte a Hold fényét, csillogásának és halk csörgedezésének egészen különleges varázsa volt. 

- Ez gyönyörű – suttogtam áhítattal.

- Gyere, menjünk a patakhoz! – hallottam Remus hangját. 

Sokáig játszottunk a patakban, mintha gyerekek lettünk volna. Élveztük a hűs vizet… és egymás társaságát.

Mikor mindkettőnk bundája kellőképpen vizes lett, kifeküdtünk a fűre.

Egy darabig a csillagokat nézegettük, majd egymáshoz bújtunk, és hamarosan elszenderedtünk.

Másnap délelőtt arra ébredtem, hogy nagyon melegem van. Kinyitottam a szemem. Ahogy felültem, láttam, hogy Remus mellettem fekszik - immár emberként -, és mélyen alszik. Nem akartam felébreszteni őt, inkább nyugton maradtam. Figyeltem Remust, ahogy szuszog… Figyeltem az arcát, a mellkasát, a kezét… "Milyen gyönyörű vagy…" Sóhajtottam, majd megráztam a fejem, és halkan feltápászkodtam.

Visszafutottam a Szellemszállásra. Mikor végre elértem a házikót, visszaváltoztam emberré, felkaptam Remus ruháit, és próbáltam minél gyorsabban visszaérni a tisztásra.

* * *

- Köszönöm – hallottam a hátam mögött Remus hangját.

- Nincs mit. 

Miután Remus sikeresen felöltözött, visszaindultunk a Roxfortba.  

- Remus!

- Igen?

- Meddig tart még a tanítás? – kérdeztem.

- Még egy hét. Oh, jut eszembe… – pillantott rám hirtelen.

- Igen? - mosolyogtam.

- Nem lenne kedved a nyáron meglátogatni?

- Hát ez nem is kérdés! – nevettem. – Az egész nyarat nálad töltöm! Nah, jó, csak egy kis ideig fogom zavarni békés nyugalmadat.

- Zavard csak nyugodtan – mosolygott Remus.

- Tényleg? És hol laksz? – érdeklődtem.

- Londonhoz közel, egy erdőben – magyarázta Remus.

- Biztos szép hely – jegyeztem meg.

- Majd meglátod. 

Lassan felértünk a kastélyba. A harmadik emeleten egy gyengéd csókkal búcsúztunk el egymástól, majd tovább mentem, fel a Griffendél-toronyba.