- Dóri, gyere, indulnunk kell… Nehogy elkéssünk - hallottam Hermione hangját.

- És… Csillu? 

A pár pillanatnyi csendből arra következtettem, hogy Dóri és Hermione rámnéztek. 

- Hagyd csak, hadd aludjon - Hermione furcsán, derűsen beszélt - Úgysem tudna koncentrálni egy órára sem.

- Ja… Egyfolytában Remuson jár az esze - mondta Dóri. 

Halk kuncogás… "Nah, megállj, kiröhögsz? Ha felkelek, majd visszakapod…" 

- Tegnap megint naplót írt - Dóri hangja egyre távolabbról hatott. 

Ajtócsukódást, majd tompa, egyre halkuló beszélgetést hallottam.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy Dóri és Hermione kimentek a szobából és nem is szándékoznak visszajönni, kinyitottam a szemem és felültem.

A lányok hálóterme kihalt volt. Minden ágy üresen állt, néhol (főleg a Dórién) az ágynemű még összehajtva sem volt. "Mint otthon" mosolyodtam el, majd felkeltem és lassan, ráérősen felöltöztem. Mikor elkészültem, éreztem, hogy éhes vagyok. "Hmm… Először is lemegyek enni… Utána indulás!"

Órámra nézve azonban megállapítottam, hogy nem tanácsos a folyosón mászkáljak, amíg bárkibe belebotolhatok. "Aztán meg küldenek órára… hahh! Azért sem megyek ma be…" Jókedvűen hajtogattam össze ágyneműmet, közben halkan dúdoltam egy Edda számot… 

- Minden érzés, amit adtál, jó volt nekem… Minden szavad megérint, megéget… bezár szívembe téged… 

Sóhajtottam egyet, majd elmosolyodtam. "Ez a dal rólunk szól…"

Miután úgy, ahogy rendbevágtam a szobát, már nyugodt szívvel indulhattam le a parkba.

Útközben nem is találkoztam senkivel szerencsére. A konyhába érve rengeteg házimanó sietett hozzám, és hamarosan egy kosár finomsággal a kezemben mentem a parkba, a megbeszélt helyre.

***

- Látom, éhes voltál - jegyezte meg Sirius vigyorogva.

- Ahamm… Neked meg fürödhetnéked volt - vágtam vissza. 

Sirius lábszárig állt a Roxfort mellett elterülő hatalmas tó partján, és ide-oda fröcskölte a vizet. 

- He-he… Mikor indulunk?

- Felőlem akár máris mehetünk… Rád várok - mosolyogtam.

- Igazán? - jött ki a vízből Sirius - Ez érdekes, mert én meg rád vártam…  

Végre-valahára el tudtunk indulni Roxmortsba.  

- És hogyhogy tegnap elfelejtetted? - kérdezte hirtelen Sirius.

- Mit?

- Hát Dóri szülinapját.

- Hmm… Sose tudtam, hogy ötödikén vagy hatodikán született-e.

- Na szép vagy… - jegyezte meg Sirius.

- Jól van, na, máson járt az eszem… - mentegetőztem.

- Állandóan máson jár az eszed - jegyezte meg Sirius.

- Csak nem féltékeny vagy? - néztem rá.

- Féltékeny? Ugyanmár… Tudod, hogy örülök, ha boldogok vagytok Remusszal. 

Sirius bíztatóan mosolygott. Boldogság öntött el, majd én is elmosolyodtam.  

- Kösz. 

„Jajj, drága Remus, annyira szeretlek… Olyan boldog vagyok, ha csak rád gondolok” Egyfolytában, éjjel-nappal Remuson járt az eszem. Mikor két héttel ezelőtt testileg is magáévá tett, el sem tudtam volna képzelni, hogy tudom még fokozni az iránta táplált érzelmeimet, de rá kellett döbbenjek, sokkal jobban szeretem, mint azelőtt bármikor… 

- Szóval mit szeretnél venni neki? - zökkentett ki elmélázásomból Sirius hangja.

- Oh, bocs, nem figyeltem… Mit is kérdeztél?

- Hogy mit is akarsz venni Dórinak, szülinapi ajándék gyanánt.

- Még nem tudom… amit találok… 

„Amit meg tudok venni!” Hiszen alig volt varázslópénzem. Ami volt, azt is Hermionétól kaptam. Nem nagyon tudtam a magyar forint és az angol varázslópénz között az átváltást, csak saccperkábé alapon "váltogattunk". 

- Mit szeret? Minek örülne szerinted?

- Mi? Ja… nemtudom. Imádja a hülyeségeket… - mosolyogtam.

- Ismerős - vigyorgott Sirius.

- He-he… tudom én, ne aggódj… 

Nemsokára leértünk Roxmortsba. Igazából nem akartunk sokat időzni a faluban, mert pár napja jártunk itt. A másik, pedig, hogy ebédre vissza akartunk érni a kastélyba.

Így rögtön Zonko Csodabazára felé vettük az irányt. Míg én a „bámulatosabbnál bámulatosabb” kacatok közt keresgéltem valami szülinapi ajándéknak megfelelőt, Sirius mindent csillogó szemmel, ámulva nézett meg magának. Mosolyogva figyeltem: olyan volt, mint amilyennek egy igazi, csínytalat Tekergőt el lehet képzelni.  

- Ez fantasztikus! - mutatott fel egy számomra inkább veszélyesnek titulált holmit. - Ezt megveszem.

- Mégis miből? - bukott ki belőlem a szemtelen kérdés.

- Te csak ne aggódj… A drágalátos anyámtól volt mit örököljek - vigyorgott.

- Oh… És Harry seprűje?

- Á, az semmi… ne aggódj, van még a Gringottsban egy pár knútom… - Sirius odavitte az eladóhoz újdonsült "kincsét".

Kis beszélgetés után a boltos írt fel valamit egy pergamenre, majd Sirius elé tolta, aki szintén írt rá valamit („Biztos aláírta”). Az eladó ezután papírba rakta az ezüstösen csillogó varázsholmit.  

- Mire való az az izé?

- Még nem tudom - felelte sejtelmes mosollyal Sirius.

- Akkor mitől olyan fantasztikus?

- Hát nem gyönyörű? - szedte elő szerzeményét.

- De… csillog-villog - jegyeztem meg - Mi lenne, ha egy ilyet vennék? - mutattam fel egy pár tükröcskét.

- Ikertükröt? Áh, az ósdi…

- Harry szépen összetöri a tiedet… - motyogtam, majd észbekaptam, hogy ezt talán nem kellett volna eláruljam - Öhm, vagyis… 

"Nem igaz, csak egyszer az életben fogjam már be a szám…" 

- Micsoda? - hökken meg Sirius - Mi az, hogy…

- Oh, ne is törődj velem… Butaságokat beszélek… Veszek egy ilyet, ez jó lesz. Örüljön, hogy kap valamit - mosolyodtam el, bár a dolog nem sikerült túl meggyőzőre.

- Ahogy gondolod - nézett maga elé Sirius.

- Mi a baj?

- Á, semmi… Csak gondolkoztam.

- Értem. 

Kifizettem az eladónak az ikertükröt, majd kisétáltunk a boltból. 

- Sirius, látom, hogy bánt valami.

- Semmi baj, tényleg… csak…

- Igen?

- Az ikertükör.

- Mi van vele? Szerintem nagyon hasznos… Tud más emberrel beszélgetni, ha akar…

- Tudom, és nem is ez a baj…

- Hanem? 

Sirius sóhajtott egyet, majd megállt és rámnézett. 

- Nekünk is volt ikertükrünk Jamesszel… És eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik most ő nekem.

- Oh… 

"Én hülye…" Sóhajtottam. 

- Ne haragudj, nem akartam… Csak hirtelen nem ugrott be, hogy a másik tükör Jamesé volt, és…

- Nincs semmi baj - mosolygott halványan Sirius - Gyere, menjünk vissza.

- Rendben. 

Lassan, ráérősen sétáltunk vissza a Roxfortba. Ebédre értünk vissza.  

- Csillu! Idáig aludtál? - csodálkozott Dóri, mikor lehuppantam mellé a Griffendél-asztalhoz.

- Nem, dehogy… Illetve igen - javítottam ki gyorsan.

- Most melyik?

- Igen… Tudod, hogy szeretek aludni - mosolyogtam.

- Sajnos tudom. 

A harmadikos Griffendéleseknek azon a napon nem volt több tanórájuk, és mivel másnapra sem kellett tanulniuk, ebéd után lementünk a parkba sétálni egyet.

Meglátogattuk Hagridot, játszottunk a knezlékkel és megsimogattuk Csikócsőrt.

Miközben Hagrid a hippogriffet etette, elgondolkoztam. „Hogyhogy még életben van? Miért nem végezték ki? A könyv szerint mostanra már halott…” Persze nagyon örültem, hogy nem végeztek ki egy ilyen szépséges állatot, épp csak csodálkoztam, hogy nem a könyv szerint járnak el vele. Aztán eszembe jutott Remus, mire halványan elmosolyodtam. „Ő sem a könyvbéli Remus Lupin… amióta itt vagyok, minden átrendeződött… Nah, szép vagyok, jól felforgatom az életüket… Talán nem kellett volna beleavatkozzak semmibe” Sajnos ezt sem éreztem helyénvalónak, hiszen ha én nem vagyok, Sirius még most is bujkálna. „Csilla, ne rágd magad emiatt, ami történt, megtörtént!”

Így hát abbahagytam az önmarcangolást, és tovább csodáltam Csikócsőrt, aki épp egy menyétet evett.

Esteledett, mire visszamentünk a klubhelyiségbe.  

- Dóri! - szólítottam meg tesómat.

- Igen? 

Egy pillanatig kotorásztam talárom zsebében, majd előhúztam a délelőtt vásárolt szülinapi ajándékot. 

- Boldog Szülinapot! - nyújtottam át Dórinak a papírba csomagolt ikertükröt. 

Dóri csodálkozva meredt hol rám, hol az ajándékra, majd szélesen elmosolyodott. 

- Már azt hittem, eszedbe sem jutok. Amúgy köszi.

- Nincs mit. 

Dóri boldogan bontotta ki becsomagolt ajándékát. Mikor látta, hogy két tükröt rejt a csomag, kissé értetlenül nézett rám.

- Ez egy ikertükör - magyaráztam - Az egyiket add oda valakinek, és ha kimondod a nevét, beszélhetsz vele. Amolyan varázsló telefon - vigyorogtam.

- Tényleg - nevetett. 

Nemsokára felmentünk a hálóterembe, és lefeküdtünk. Körübelül fél óra múlva mindenki békésen szuszogott. Mindenki… Kivéve engem.

Halkan kikászálódtam az ágyamból, magamra kaptam taláromat és elindultam.