Lektor: Khim és Ave

Korhatár: VAN! Ez a fejezet korhatáros, mégpedig egy kis szerelmi dolog miatt! Véleményem szerint, akit érdekel, így is, úgy is elolvassa, tehát… legyen 16 év.

Másnap, amikor felkeltem, az első dolog volt, amit észrevettem, hogy szakad rólam a víz. Ezt két dolog idézhette elő: vagy annyira leizzadtam -"amin nem csodálkoznék, mert jó szokásomhoz híven nyakig betakarva aludtam el"-, vagy más, nem tőlem függő dologtól...

Kizárásos alapon maradt... volna az első. "De akkor miért van a földön a takaróm?"

Végül úgy döntöttem, nem rágódom tovább a dolgon, inkább csendben felöltöztem, nehogy felébresszem a lányokat, akik még aludtak. Lementem a klubhelyiségbe és belevetettem magam az egyik fotelbe, és hátravetett fejjel vártam a többieket. Közben boldogan mosolyogtam, ahogy felidéztem magamban a tegnap délutánt.

Annyira beleéltem magam, hogy sikerült visszaszundítanom. 

- Csillu, te itt aludtál? - nézett rám szörnyülködve Dóri, majd lehuppant mellém egy másik fotelbe, és az órarendjét kezdte tanulmányozni.

- Dehogyis... - ráztam ki a szememből a fáradtságot - Én csak... csak lejöttem, miután felébredtem.

- Felébredtél? Magadtól?? Ez csoda... - gúnyolódott Dóri.

- Kac-kac... Miért olyan nagy kuriózum ez? - érdeklődtem mosolyogva.

- Látod, igazad van, nem ez a csoda. Hanem az, hogy te ezen csak vigyorogsz.

- Jó kedvem van. Amúgy mehetnénk már, mert éhen halok - éreztem, hogy korog a gyomrom az éhségtől.

- Egyetértek.

- Kész vagyok - szólt Hermione - Mehetünk. 

Lementünk a Nagyterembe reggelizni. Mivel sikerült az elsők között megérkezzünk, egyátalán nem várt minket nagy gyerektömeg. Leültünk a Griffendél-asztalhoz és elkezdtünk falatozni. Hirtelen hangos bagolyhuhogásra lettem figyelmes. A hang irányába fordultam. Láttam, hogy egyenesen felénk tart egy barna bagoly, csőrében levéllel. 

- Vajon kihez jött ilyenkor? - értetlenkedett Hermione.

- Nem tudom. 

Nem adtam rá nagy esélyt, hogy a bagoly hozzám jött volna, mégis figyeltem, ahogy lassan ereszkedik le, majd szépen, méltóságteljesen landol - pontosan előttem. Nagyon elcsodálkoztam, hogy valaki küldött nekem levelet. Leoldoztam a bagoly lábáról a terhet, mire az szárnyra kapott és elszállt. 

- Ki írta? Ki írta? - türelmetlenkedett Dóri.

- Nem tudom...  

Végre sikerült kibontanom a borítékot, amiből egy sárgás színű pergamendarab hullott elő. Amint megláttam rajta az írást, boldogan elmosolyodtam, és nagyot dobbant a szívem. Elégszer láttam már írni ahhoz, hogy ezer közül is felismerjem jellegzetesen szép írását...

Drága Csilla!

Tulajdonképpen nem tudom, miért írok, hiszen ma még úgyis találkozunk. Csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek. Az éjjel veled álmodtam...

Nem lenne kedved átjönni este? Úgy hét óra tájban?

A harmadik óráig ölel és csókol:

Remus

- Csillu, ha valami jó viccet olvasol, könyi, nekem is mondd el! - nyafogott Dóri. 

Bizonyára látta rajtam a boldogságom. Nagyot sóhajtottam és megpróbáltam kisebbre fogni a vigyort az arcomon, majd egy pillanatra a tanári asztal felé esett a pillantásom. Remus nem ült a szokott helyén, így nagyon meg sem kellett magam erőltessem ahhoz, hogy komolyabb tekintettel nézzek a háborgó húgomra. 

- Nem vicc volt benne, sajnálom - mosolyogtam, majd hozzátettem - Majd veszek neked Roxmortsban egy vicceskönyvet. 

Ezzel végre sikerült mosolyt csalnom Dóri arcára. Nemsokára lejöttek Harryék is, majd reggeli után együtt mentünk a nap első órájára, ami történetesen bájitaltan volt. Méghozzá duplaóra, csakhogy teljes legyen a Griffendélesek öröme.

Leültünk a leghátsó padokba és halkan beszélgetve vártuk Piton professzort. Piton, szokásához híven, a szívbajt hozta mindenkire, mikor szabályosan betörte az ajtót, ami aztán a falról visszapattant.

Ijedten rezzentem össze. 

- Ez mindig ezt csinálja? - suttogtam Dóri felé.

- Hát nem aranyos? - vigyorgott.

- Nagyon... 

Az óra maga viszonylag nyugisan telt el. Piton a duplaórán csak kétszer fordult felénk undorodó arckifejezéssel, mikor egymással pusmogtunk, ami nála komoly előrehaladásnak számított.

Második óra végén mindenki megkönnyebbült sóhaj kíséretében hagyta el a bájitaltantermet. 

- Milyen óra lesz? - kérdezte Dóri Hermionétől.

- S.V.K. - előztem meg Hermionét. 

A lány furcsán, csodálkozva nézett rám. 

- Honnan tu...

- Tippeltem - mondtam ki hirtelen a legelőször eszembe jutó dolgot.

- Lottóznod kellene... Tényleg az.  

Ekkor értek be minket Harryék. 

- Szerintetek milyen lesz ma Lupin? - kérdezte Harry.

- Remélem, nem olyan, mint tegnap volt - morogta Ron.

- Szerintem kedves, aranyos, mint mindig - vigyorogtam.

- Te már csak tudod...

- Igen, tudom. 

Elértünk a harmadik emeleti Sötét Varázslatok Kivédése teremig.

Bementünk a terembe és leültünk a szokott helyeinkre.

Pár perc csendes várakozás után Remus is megérkezett.

Mindenki feszülten figyelte, milyen hangulatban van, kivéve engem. Szárnyaltam a boldogságtól, leplezni sem próbáltam, hogy mennyire örülök.

Remus legalább olyan vidám és boldog volt, mint én. Egész órán madarat lehetett volna fogatni vele. Nem is nagyon tudott normálisan tanítani, mindig egymással szemeztünk.

Óra végén Remus jóval csengetés előtt engedte ki az osztályt, házit pedig nem adott fel nekik. Ezt a hírt mindenki kitörő örömmel fogadta.

Felültem egy pad tetejére, és onnan néztem, ahogy mindenki elhagyja a tantermet.  

- A kisasszony nem óhajt felkészülni a következő órájára? - viccelődött Remus, mikor becsukta az ajtót.

- Felesleges. Tudja, uram, nekem a kisujjamban van minden varázstudomány - feleltem vigyorogva.

- Igazán? Na ne mondd...

- De mondom. 

Lábamat kezdtem el himbálni. Remus mosolyogva jött felém, majd felült mellém a padra. 

- Kösz a levelet... ma reggel.

- Nincs mit.

- Mit is álmodtál? - érdeklődtem mosolyogva.

- Titok. Ha elmondom, nem válik valóra - felelte Remus.

- Értem. Egyébként... azt hiszem, én is veled álmodtam...

- Hiszed?

- Igen... de ne árulom el, mit - hirtelen elpirultam.  

Furcsa, de most tisztán emlékeztem álmomra. Így, hogy tudtam, mit álmodtam, már értettem, miért voltam reggel úgy leizzadva... 

- Most sajnos mennem kell - szólalt meg Remus - Este át tudsz jönni?

- Persze.  

Mindketten leszálltunk a padról. Egy pillanatra Remus szemébe néztem, majd hirtelen ötlettől vezérelve nekilendültem és szájoncsókoltam.

Remus pedig viszonozta szenvedélyességemet, majd derekamat fogta át kezével és gyengéden magához húzott. Az érintésétől valami csodálatos, leírhatatlanul gyönyörű érzés áradt szét testemben.

Fájdalmasan rövid idő múlva elengedtük egymást. Remus gyengéden megsimogatta arcomat. Én szinte bújtam bele a tenyerébe. 

- Mennem kell...

- Kár - suttogtam mosolyogva. 

Végül sikerült elbúcsúznunk egymástól. Remus a szobájába vonult vissza, én pedig a folyosón lófráltam. Úgy gondoltam, megvolt az a két óra, ahol bent szerettem ülni.

Otthon sohasem lógtam el egy tanóráról sem... illetve...

Elmosolyodtam. "Egy teljes napot képes voltam ellógni Remusért" Akkoriban adták a magyar mozik az Azkabani Foglyot. A premierre szerettem volna elmenni, ami... Hát, iskolaidőben volt. És anyával írattam egy igazolást, hogy elmehessek. "Remusért bármit" nevettem magamban.

Azonban ahogy elterveztem, hogy fogok távol lenni minden óráról, pont Dóriékba botlottam. 

- Végre! Már azt hittük, felszívódtál. Gyere, kezdődik a jóslástan. Nehogy elkéssünk!

- Hát, szerinem is halál fontos, hogy egy órát tespedjünk és hallgassuk, hogy fogunk ma este meghalni - szólt közbe Ron.

***

A jóslástan óra negyvenöt percét végigunatkoztuk. A végére annyira elszédültem a sok tömény és büdös szagtól, hogy csak Dóriba támaszkodva tudtam elhagyni a termet. Óra után ebédelni indultunk. Az Északi toronyban még igen nagyfokú hányingerem volt, és eldöntöttem, hogy inkább kihagyom az ebédet. Mikor azonban leértünk a Nagyterembe, étvágyam nyomban visszatért.

Gyakorlatilag nem is figyeltem, mit eszek. Így azt sem vettem észre, hogy mazsolás túrós süteményt szedtem a tányéromra. 

- Csillu!

- Höm?

- Figyelj már! Mióta szereted te a mazsolát?

- Teffék? - kérdeztem teli szájjal.

- Mazsola van a sütiben, nem veszed észre? 

Döbbenten néztem rá, majd a sütire. Csak a jómodor tartott vissza, hogy ne köpjem ki a számban lévő falatot. Fintorogva lenyeltem a félig megrágott sütimet. 

- Utálom a mazsolát - morogtam Harryék felé, akik csak nevettek rajtam.

- Aha... Vegyél Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét - nyújtott felém Ron egy színes cukorkákkal teli tálat.

- Kösz, erről meg eleget olvastam - utasítottam vissza a "csábító" finomságot. 

Ebéd után egy bűbájtan és egy átváltoztatás óra következett, délután pedig visszatértünk a Griffendél-klubhelyiségbe. Míg Harry, Ron és Hermione fennmaradtak -házit csinálni bájitaltanból és jóslástanból-, addig Dórival úgy döntöttünk, lemegyünk, sétálunk egyet. 

- Csillu! - szólalt meg, mikor már majdnem a Nagyterem elé értünk.

- Tessék.

- Te... tényleg szereted Remust?

- Hogy tudsz ilyen hülyeséget kérdezni? - néztem rá megdöbbenve - Te tudod a legjobban, mennyire... Ahogy te Pit...

- Sssshhh - némított el ijedten, majd szétnézett. - Ne pont itt.

- Akkor meg ne kérdezz ilyeneket.

- Csak mert...

- Igen? - kezdtem egyre kíváncsibb lenni, mire akar kilyukadni.

- Á, mindegy... nem érdekes. Ööö... nem baj, ha én itt erremegyek? - mutatott az alagsor felé.

- Nem - vontam vállat. 

"Biztos a konyhába megy... megéhezett", gondoltam. Egy darabig Dórit figyeltem, ahogy eltűnik a sötét lépcsőkön, majd egyedül indultam ki a parkba.

Lesétáltam a tópartra és kavicsokat kezdtem dobálni a vízbe. Néhány dobás után egy ismerős hang ütötte meg a fülem. 

- Csilla? 

Megfordultam, és szembe találtam magam Siriusszal. 

- Szia. Nem ülsz le? - néztem rá mosolyogva.

- De... köszönöm.

- Mi a baj? 

Sirius nagyon komoly volt. Önmagához képest túlságosan is. Sóhajtott egyet, majd rámnézett. 

- Figyelj, én... sajnálom, ami... ahogy viselkedtem. Remus mindent elmondott...

- Semmi baj - megfogtam a kezét és bíztatóan megszorítottam.

- Megbocsátasz?

- Meg. 

Sirius halványan elmosolyodott. 

- Kösz. Nem akartam Remusnál mentegetőzni... Különben is: ez a nap az övé...

- Hogyhogy? - hökkentem meg.

- Ma van a... Nem mondta el?

- Nem, de nyögd már ki, légy szi'.

- Jó, elmondom: ma van a szülinapja. 

Pár másodpercre tátva maradt a szám, majd elvigyorodtam. 

- Ez biztos?

- Hallod, hát csak tudom... a legjobb barátom - mosolygott Sirius.

- Este mondta, hogy menjek át - mondtam - De nem állíthatok oda csak úgy... Mit vigyek neki ajándékba? - töprengem hangosan.

- Szerintem semmit. Te vagy neki a legnagyobb ajándék - mosolygott sejtelmesen Sirius. 

Nem tudtam mit mondani rá, de éreztem, hogy elönt a pír. 

- Hány óra van?

- Nem tudom. Tizenkét éve nincs órám - meredt maga elé Sirius.

- Oh, ne haragudj... - mentegetőztem.

- Megbocsátok, de csak, mert olyan kedves vagyok.

- Meg persze szerény - vigyorogtam - Akkor jobb, ha felmegyek. Készülődni - tettem hozzá.

- Oké... És Csilla?

- Igen?

- Köszönöm. 

Elmosolyodtam. 

- Nincs mit. 

Otthagytam Siriust a tóparton kavicsokat dobálni, és felmentem a Griffendél-toronyba. Hermione a klubhelyiségben volt, egyik asztalnál ült és egy hatalmas könyvet bújt éppen. 

- Szia - köszöntem. 

A lány összerezzent, majd visszaköszönt. 

- Öhm... nem zavarok?

- Nem.

- Kérdezhetek valamit?

- Már megtetted - Hermione fel sem pillantott a könyvből -talán nem igazán akart rólam tudomást venni-, de ha már belekezdtem, folytatom.

- Nem tudnál valami ruhát kölcsönadni ma estére? 

A lány úgy elcsodálkozott a kérdésen, hogy még a könyvét is leejtette az asztalra. 

- Miért kell az neked?

- Gyere fel, és megmondom - indultam a hálószoba felé.

- Oké, csak várj meg.

* * *

- És ehhez mit szólsz? - mutatott egy királykék talárt Hermione.

- Nagyon... szép. Csak... kicsi.

- Oh... az nem baj - mosolyodott el. 

Előkapta pálcáját és a ruhára szegezte. 

- Baziteo! 

A kék ruha elkezdett bővülni, egészen addig, ameddig akkora nem lett, hogy belefértem.

Felvettem, és boldog mosollyal állapítottam meg, hogy jól áll. 

- Köszönöm.

- Nincs mit. Aztán csak ügyesen - vigyorgott Hermione.

- Rendben!

A beszélgetéssel és a ruhaválogatással úgy eltelt az idő, hogy mire elkészültem, fél hét is elmúlt. Próbáltam nem elbotlani egy lépcsőn sem, és szerencsére sikeresen megérkeztem Remus szobájához. Szívem a torkomban dobogott. Izgatott voltam, de mély lélegzetet vettem.

Mikor benyitottam, mosolyogva Remusra pillantottam. 

- Szia. 

Remus az ágyon ült és tágranyílt szemmel, mosolyogva mért végig.  

- Istenem... - suttogta. 

Majd lassan felkelt és elindult felém. Elengedtem a kilincset és megöleltem Remust. Fejemet a vállára hajtottam. 

- Boldog Szülinapot! - suttogtam kissé remegő hangon. 

Remus még szorosabban ölelt magához, ruhámon át éreztem vékony testét. Szívem vadul zakatolt...

Mikor elengedett, Remus barna szeme meghatóan csillogott, és furcsán nézett a szemembe. 

- Remus, ne haragudj... - szólaltam meg halkan -, de csak nemrég tudtam meg, hogy ma van a szülinapod, és nem volt időm ajándé...

- Sssshhh... - Remus a szám elé tette mutatóujját. 

Elhallgattam és elmosolyodtam.

Remus megfogta arcomat, magához húzott és gyengéden megcsókolt. Kezét végighúzta gerincemen. Hiába próbáltam, nem bírtam visszatartani egy halk nyögést.

Remus egyre szenvedélyesebben csókolt. Teljesen elolvadtam a karjaiban, s mire feleszméltem, az ágyon ülve simogattuk, kényeztettük egymást.

Nagyon féltem, hisz még soha életemben nem voltam férfival. Nem tudtam, mit kell ilyenkor tenni. Mégis... Nagyon régóta vágytam már Remus szerelmére.

Szinte ösztönösen mozdult karom hol lábára, hol mellkasára, hol pedig szép arcára.

Egyik alkalommal, mikor mellkasára vándorolt kezem, hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kigombolni Remus ingjét. Szemébe néztem és vártam, mit szól a dologhoz.

Remus borostyánszín szemében valósággal égett a tűz. Fényesen csillogott, majd Remus elmosolyodott és hátraszegte a fejét.

Boldogan mosolyodtam el én is, és lassan levettem Remusról az inget.

Szívem eszeveszettül dobogott, mikor remegő kézzel végigsimítottam Remus immár meztelen mellkasát. Ugyan - szerencsére - még soha nem éltem át szívrohamot, de gyanítottam, nem sokban tér el az érzés attól, amit akkor átéltem.

Kezem elvettem Remus mellkasáról és remegő csuklóját ragadtam meg, majd lassan magam felé húztam.

Beleremegtem a gyönyörbe, mikor Remus keze a mellkasomat érintette.

Rámnézett, én pedig bíztatóan rámosolyogtam. Remus is elmosolyodott és gyengéden elkezdte levenni rólam a ruhát.

Nem telt bele sok idő, és lekerült rólam a Hermionétól kapott kék ruha...

Ekkorra már nem bírtam magam türtőztetni. Bár mindig is félénk, csendes lány voltam, ebben a pillanatban félresöpörtem minden szendeségem. Átkaroltam Remus nyakát és szenvedélyesen megcsókoltam. Olyan váratlanul estem neki, hogy sikerült szegényt hanyattdöntenem.

Mikor megéreztük egymás meztelen, forró testét, kéjesen felnyögtünk. Remus átölelte derekamat és finoman magához húzott. Majd keze egyre lejjebb csúszott...

* * *

Míg mi a régóta érzett elfojtott vágyaink beteljesedésén "munkálkodtunk", odakint a Nap utolsó, lágy sugaraival festette be a Roxforti birtokot narancssárgára és vörösre.

Később, mikor már az égen kis lámpásokként világítottak a csillagok, felkelt az éjszakai ég istene, a Hold, mely ezen az éjszakán vékony sarló alakját vette magára.

Ám Remus és én mindebből a változásból semmit nem érzékeltünk.

Az egyszerű, hófehér takaró jótékonyan fedett minket. Zihálva nyúltunk végig az ágyon, arcunk kipirult a gyönyörtől. Vadul kapkodtuk a levegőt és mindkettőnk szíve hevesen lüktetett, forró ágyékunkról nem is beszélve...

Pár perc múlva lecsitult bennünk a szenvedély. Oldalamra fordultam. 

- Remus - mondtam ki a szeretett nevet, miközben lágyan beletúrtam kócos hajába.

- Igen?

- Annyira szeretlek - suttogtam a boldogságtól elfúló hangon.

- Én is téged... Csillus - mosolygott Remus.

- Csillus? - néztem rá vidáman.

- Nem tetszik? - simogatta meg Remus arcomat.

- Oh, dehogynem... Remy - vigyorogtam. 

Remus elnevette magát. 

- Hát ezt meg honnan szedted?

- Egyik barátnőm hív téged így... - feleltem, felidézve magamban régi barátnőm, Ave kedves e-mailjeit, melyekben Remust szinte mindig Remynek becézte - Szerintem nagyon aranyos.

- Valóban? - mosolygott kitartóan Remus. 

Pár pillanat múlva ajkunk újra gyengéd csókban forrt össze.

Hosszú-hosszú percek múltán egymás karjaiban ért minket az álom. Mielőtt elaludtam, csillogó szemmel figyeltem magam mellett édesen szuszogó szerelmemet, és magamban köszönetet mondtam Istennek a csodálatos éjszakáért...