Korhatár: Hát, Ron mond néhány durvább szót új S.V.K. tanárukra, de ennél nem több :)

Megjegyzés: ebben a fejezetben sokat segített Khim, nemcsak ötletet adott néhány helyen, de a saját, kitalált karakterét is kölcsönadta. Köszönet érte, hogy Novus Hostin ebben a történetben is megelevenedhetett! ;)

20. fejezet

A büntetés

Kővé dermedten álltunk meg az ajtóban. 

- Gratulálok! - csattant fel mérgesen a tűzvörös. Hangja kissé rekedt, éles volt. - Sikerült késnetek öt percet! Ez azt jelenti, hogy le kell vonnom öt pontot fejenként a házatoktól... - kissé elgondolkozott - Melyik házba is jártok?

- Öhm... Griffendélbe - válaszolt Harry megszeppenve.

- Az azt jelenti, hogy ötször öt pontot...

- Mi nem vagyunk Griffendélesek! - kotyogtam bele, nehogy miattam szabadítsa meg Harryéket a férfi jópár ponttól.

- Akkor mi a tüzesrákba jártok?! - csattant fel a férfi türelmét vesztve.

- Mi nem a Roxfortba járunk...

- Gütig Schlangegift! Az meg hogy a pokolba lehet?  

Halványan elmosolyodtam. "Jóságos kígyóméreg?" Szóval emiatt van az akcentus...  

- Hát, mi muglik vagyunk...

- Tessék? - úgy tűnt, a férfi nem hisz a fülének.

- Mi nem a Rox... - kezdtem, de a tanár a szavamba vágott.

- Nem kértem, hogy ismételd el! - a tanár most Harryékhez fordult. - Rendben, akkor levonok tizenöt pontot a Griffendéltől, óra végén pedig beszélünk a büntetőmunkáról is - gonoszul elvigyorodott. - Ti ketten pedig foglaljátok le magatokat - vetette oda nekünk. 

A tanterem leghátsó padjaiban ültünk le. A férfi most az osztályhoz fordult. 

- Tehát, az elkövetkező órákban én fogom helyettesíteni Lupint. Nem tudom, meddig kell szenvedjek veletek, de amíg én tartom a Sötét Varázslatok Kivédése órákat, addig feltétlen figyelmet és fegyelmet várok el mindenkitől. Világos?

- Igenis, Hostin Professzor! - teljes volt a hangzavar.  

Bizonyára kórus akart lenni, csak nem sikerült egyszerre elkántálni a tanár nevét. Majd megtanulják szegények Umbridge-nél, gondoltam. 

- Nagyszerű. Akkor akár bele is vághatunk... 

Az órán nem tudtam alukálni. Nemcsak azért, mert enyhén szólva feltűnő lett volna a horkolásom, hanem mert Hostin professzor kétpercenként felénk sandított, miközben beszélt.

Óra végére világossá vált számomra, miért jobb Remus Hostinnál. Nem elég, hogy a tanár beszéde akadozott, néhol szavakat hagyott ki, és nem találta mindenre a megfelelő kifejezést, mindezek tetejében olyan rontásokkal ismertette meg az osztályt, hogy azok megközelítették a főbenjáró átkok veszélyességét és - véleményem szerint - tilosságát. A tanár különösen élvezte, mikor - szerintem - kedvenc ártását, a Flument gyakorolta. Ez abból állt, hogy a pálcájából villámokat szórt mindenhova a tanterembe. Mindenki rémülten bukott a padja alá, Hostin pedig elégedett vigyorral a képén nézte őket.

Végre kicsengettek.  

- Hé, ti ketten - bökött rá Hostin a varázspálcájával Harryre és Ronra. - Van egy kis megbeszélnivalónk - vigyorgott sunyin. 

A két fiú összenézett, majd elindult a tanári asztal felé. Hermione már éppen készült volna elmenni, mikor... 

- A kisasszony is legyen szíves idefáradni. Ti pedig mehettek - ez utóbbi mondatát hozzánk intézte.  

Hangjában olyan gőgöt és megvetést vettem ki, hogy kisebbségi komplexusom lett hirtelen.  

- Gyere - böktem oldalba Dórit. - Viszlát! - vetettem oda Hostinnak. 

A tanár morgott valamit, majd a három jó baráthoz fordult. Becsuktuk magunk mögött a tanterem ajtaját. 

- De egy szemét... - jegyeztem meg.

- Az. De mi baja velünk? Hallottad, hogy beszél? Mint egy kiskirály...

- Aha... Remélem, Remus hamar visszajön. 

Nemcsak az óra miatt kívántam vissza Remust, hanem úgy saját maga miatt is kezdett hiányozni. 

- Én is... Na, jönnek már. 

Ekkor nyílt ki az S.V.K. terem ajtaja, és a három elkeseredett gyerek jött ki rajta. 

- Hogy az a rohadt, tetves... - kezdte Ron magából kikelve.

- Ron, ezt nem itt kéne a terem ajtaja előtt! - szólt rá mérgesen Hermione.

- Akkor hol?

- Például a klubhelyiségben, de inkább nyugodj le! - csitította a lány.

- Dehát nem szemétláda?! Hogy lehet valaki ilyen f...

- Elárulnátok, mit kell csinálnotok? - érdeklődtem kíváncsian.

- Nyetnyókat kell íratnunk - fintorgott Ron - A pincében!

- Nyetnyókat? - vigyorogtam a furcsa nevű... izékre.

- Ilyen ragacsos, nyálkás, büdös álladékokat, amik mindenhova odaokádnak - fejtette ki a fiú bővebben.

- Oh... Szegények... Majd segítünk mi is... 

Úgy éreztem, részben miattunk is késtek el óráról, ezért a büntetésben is kivesszük a részünket. 

- Biztos, hogy ezt akarjátok? - kérdezte Hermione - Amíg mi nyetnyót írtunk, ti meglátogathatjátok Garyt, és egy kicsit...

- Nem, én szeretnék segíteni. Dóri?

- Kíváncsi vagyok, mi az a nyenyó - vigyorgott.

- Nyetnyó... - javította ki Hermione - Hát, ha ezt akarjátok, akkor... Köszönjük.

- Nincs mit. 

S.V.K. után még egy Mágiatöri és egy Átváltoztatástan volt. Binns oly lehengerlően érdekes volt, hogy öt perc üveges szemmel bámulás után élettelenül bukott fejem az asztal lapjára. Fel sem ébredtem az óra végét jelentő csengetésig. Akkor is egy kis rásegítés kellett Dóri részéről, hogy életet rázzon belém. 

- Hé csipkerózsika? Menni kellene! - kezdett rá Hermione is csipkelődve. 

Az álom és ébrenlét között egyensúlyozva támolyogtam át az Átváltoztatás tanterembe, majd lerogytam az első utamba eső székre. 

- Nem kellene olyan éjszakába menően olvasgatni! - szidott Dóri, mintha nem lenne bajom rajta kívül. 

Ő nem szeretett olvasni és mélyen megvetett minden embert, aki mégis ilyen alantas dolgot csinált a környezetében. 

- Miből veszed, hogy azért vagyok fáradt? – kérdeztem fáradtan.

- Mi másért lennél fáradt?

- Ismerős ez a fogalom számodra, hogy KORÁNKELÉS??? 

Dóri csak vigyorgott. Ekkor jött McGalagony és belekezdett az órába.

Már nem voltam annyira fáradt, hogy ne bírtam volna végigülni negyvenöt percnyi Átváltoztatástant. Különben is érdekes dolgot tanultunk:

Hogyan kell két békát összepaszírozni egyszerre, úgy, hogy közben denevért is etessünk?

Az osztály nem élvezte túlságosan a feladatot, ellenben Dóri és én remekül szórakoztunk, persze csak magunkban...

Óra végére az osztályban mindenki, még Hermione is csupa békamaradvány volt. 

- Ez gusztustalan! - fintorgott Ron.

- Mosakodj le! - ajánlotta Hermione.

- Ó, mér? Így akartam lemenni vacsorázni... 

A délutánunk viszonylag kellemesen telt, csak egy gond volt: Nagyon hamar eljött a hat óra. Fél hat körül már mindenki gyomra öklömnyire zsugorodott, hat előtt tíz perccel pedig elindultunk a Roxfort pincéjébe, nyetnyókat írtani. 

- Nem lehetett volna valami más munkát? Például írjuk le százszor, hogy Hostin egy szadista...

- Ron!

- Jól van, na. Mikor érünk már oda? - nyafogott a fiú.

- Nektek muszáj mindig elkésnetek? - csendül fel egy hang a hátunk mögött. 

Ijedten pördültünk meg, és szembetaláltuk magunkat a vörös hajú tanárral. 

- Menjetek a folyosón végig, ott egy ajtóra ki lesz írva: Pince, veszélyes, belépni tilos!

- De tanár úr, ha nem szabad belépni, mi hogy...

- Engedélyt adok rá - eresztett meg egy gúnyos vigyort Hostin.

- Öhm... értjük. 

A tanár bólintott, majd megfordult és távozott. Olyan hirtelen tűnt el, mint amilyen hirtelen megjelent... 

- Mi ez, valami kísértet? - kérdeztem.

- Mit tudom én - vont vállat Harry. 

Nemsokára elértük a sötét, hideg folyosó végét. Itt egy ajtóval találtuk szembe magunkat, amire egy tábla volt akasztva, "Belépni szigorúan tilos és életveszélyes!" felirattal. 

- Nagyszerű - morogta Ron. - Gőzünk sincs, ki ez a Hostin, de azt tudom, hogy nála rosszabb Sötét Varázslatok Kivédése tanár nincs a világon!

- Ehemm… Ezt nem mondtam volna - jegyeztem meg.

- Miért nem? - kíváncsiskodott Harry.

- Csak annyit mondok, hogy Remus messze a legjobb tanárotok, akit kaphattatok... - mosolyogtam.

- Ebben egy percig nem kételkedtem... De szerintem essünk túl a büntetésen.

- Egyetértek - fűzte hozzá Hermione. 

Azzal beléptünk az ajtón. A roxforti pincében koromsötét volt, így a három jóbarát elővette varázspálcáját és fényt varázsolt elő.

Szétnéztünk. A nyirkos falú, hűvös helyiségben minden volt, csak rend nem. Halmokra álltak a hatalmas ládák, könyvespolcok és minden egyéb, számomra ismeretlen tárgy. Hirtelen éles, ciripelő hangokra lettünk figyelmesek. 

- Mi volt ez? - sikkantott fel Dóri ijedten.

- Amiért drága Hostin tanár úr ideküldött minket... - dünnyögte idegesen Ron, maga elé tartva pálcáját.

- Ahha... - ráncoltam a homlokomat. 

Nem volt túlságosan bizalomgerjesztő sem a hely, sem a nyetnyó által kiadott éles hang.

Ám mielőtt bármit is mondhatunk volna, láttam, hogy valami mozog az egyik sarokban. Megbökdöstem Hermione vállát, és arra mutattam.

A lány odakapta világító pálcáját, és végre-valahára megcsodálhattuk a nyetnyót.

Amint megpillantottam az "állatot", elhúztam a számat. A valami zöldes szürkés színben tündökölt, irtózatos bűzt bocsátott ki magából, hegyes kis fogai kiálltak szájából és egyfolytában ciripelt, mint egy közönséges tücsök.  

- Fúúj... - fejtette ki Dóri véleményét.

- Egyetértek - szólalt meg Harry is.

- És tudja valaki, hogy kell ezeket az izéket kinyuvasztani? - tette fel a költői kérdést Ron.

- Már hogyne tudnám - válaszolt Hermione úgy, mintha naponta kellene ilyen gusztustalan kis férgeket irtson. - Megmutatom. 

Azzal suhintott varázspálcájával, közben egy igen bonyolult varázsigét mormogott. A nyálkás kis teremtés vinnyogva szétpukkant, teste pedig összevissza - de leginkább ránk - fröccsent. 

- Oááh... - fintorgott Ron.

- Most ti jöttök - mutatott Hermione arra a helyre, ahol nemrég még a nyetnyó sétált.

- Csillu! - nyögött egyet Dóri, majd térdre esett.

- Mi a baj?! - kérdeztem ijedten.

- Azt hiszem... rosszul vagyok.

- Látom - tényleg nagyon sápadt volt szegény.  

Felsegítettem és szóltam Harryéknek, hogy Dórit felkísérem a Gyengélkedőbe. 

- Rendben.

- Jobbulást! Lehet, hogy nemsokára mi is követünk... - húzta el a száját Harry, miközben egy nyálkás nyetnyót átkozott apró darabokra. 

Bólintottam és kitámogattam Dórit az ajtón kívülre, majd elindultunk a Gyengélkedő felé.

Nem kis időbe telt, mire felértünk. Dórinak párszor meg kellett állnia, mert szédülni kezdett. Mikor elértük a Gyengélkedőt, bekopogtam és bementünk. Nem tudtam szétnézni, de azt láttam, hogy Gary nincs itt. 

- Mi történt magukkal?? - csendült fel egy női hang.

- Rosszul lett lenn a pinc... A folyosón egyszer csak rosszul lett. - mondtam végül. 

Madame Pomfrey felvonta a szemöldökét és végigmért, majd hamarosan felocsúdott, átvette tőlem Dórit. Lefektette az egyik ágyra, és gyógyszerért ment. 

- Csillu, ne menj el! - kért Dóri.

- Nem is akartam - ültem le mellé a székre.

- De igenis, legyen szíves kimenni, később majd bejöhet - szólt rám a javasasszony, közben elmélyülten kutatott a gyógyszeres szekrényben.

- Miért? Mi baja van...

- Semmi komoly - nyugtatott Madame Pomfrey, majd rövid hallgatás után... - Rendben. Maradhat, de ne zavarjon. Maga meg üljön fel! És vegye le a cipőjét! 

Dóri engedelmeskedett. Gyenge volt, de fel tudott ülni, én pedig segítettem levenni a cipőjét. Mikor leoldoztam bal lábáról, furcsa, zöldes nyálkát éreztem a kezemen. Megnéztem a bokáját, és ekkor megpillantottam egy furcsa harapásnyomot.  

- Madame Pomfrey! - kiáltottam a javasasszony után.  

A nő otthagyta a gyógyszeres szekrényt és a betegágyhoz csörtetett.  

- Ezt nézze meg - emeltem fel Dóri lábát. 

A nő döbbenten nézte a testvérem lábát. 

- Merlinre, ez...

- Mi a baj?

- Mondja, jártak mostanában a pincében? - tette fel idegesen a kérdést.

- Igen, az előbb.

- Mit kerestek maguk ott, mikor...

- Harryék büntetést kaptak Hostin professzortól, amiért késtek és mi velük mentünk, hogy segí...

- NOVUS??! Hát ez nem igaz... - azzal mérgesen visszasietett a gyógyszeres szekrényhez. 

Novus? Furcsa neve van Hostinnak...  

- Meg tudja gyógyítani őt? - kérdeztem aggódva.

- Meg, persze... Amint sikerül lecsavarnom ezt a fedelet...  

Sóhajtottam, majd csettintettem egyet, mire a fedél kattant egyet és kinyílt. Kicsit meglepett, hogy sikerült pálca nélkül varázsolnom, de úgy gondoltam, ha Garynek megy, nekem is mennie kell. Madame Pomfrey döbbenten meredt rám, majd megrázta a fejét és az orvossággal a kezében Dórihoz lépett.  

- Igya ezt meg! - nyomott a kezébe egy kék folyadékkal teli üvegpoharat.

- Mi van benne? - kérdezte halkan Dóri.

- Ne akarja tudni - felelte kurtán Madame Pomfrey. 

Dóri nyelt egyet, majd kiitta a bájitalt és nemsokára mély álomba szenderült.