Piton gyorsan karon ragadta a férfit. 

- Nem segítenétek? - nézett dühösen ránk. 

Sirius nemigen akart Pitonnak segíteni, ellenben Remus azonnal segítségére sietett. Kíváncsian néztem, miközben az idegent rakták fel egy ágyra, hogy Remus döbbenten nézi hol Pitont, hol a vörös hajú férfit. 

- Ki ez? - kérdezte Pitontól.

- Nem látszik? - morogta a bájitaltanár.

- Csak nem Hos...

- Ne most, Lupin! - szólt rá Piton szigorúan, majd az ájult idegenre pillantott - Igen, ő az. Dumbledore majd mindent elmond. Nekem most mennem kell. 

Azzal fogta magát és kiviharzott. Szóhoz sem jutottunk, máris újabb látogató jelent meg a Gyengélkedőben, Dumbledore személyében. Az igazgató rögtön Harryékhez és hozzánk fordult. 

- Kérlek, menjetek ki!  

Némán bólintottunk, és mind az öten távoztunk a Gyengélkedőről. Becsuktuk magunk mögött az ajtót és elindultunk a Griffendél-klubhelyiség felé.  

- Ez is izgalmas nap volt... - jegyezte meg Harry.

- Ja... Szerintetek ki a franc ez a szakadt fickó?- kérdezte Ron.

- Mit tudom én... - vont vállat Harry. 

Míg ők beszélgettek és találgatták, ki lehetett az a sápadt idegen, én ugyanezen gondolkoztam. Túl sokan jelennek meg, akiket nem ír Rowling. De miért? Ennyire megváltoztattuk volna a történetüket? Nem tudom... 

- Gömbvillám - vetette oda Harry a Kövér Dámának.  

Összerezzentem a jelszó hallatán. Mindannyian bemásztunk a portrélyukon és körülültünk egy szabad asztalt. 

- Nem gondoljátok, hogy kissé sokan tévednek be a suliba? - érdeklődött Ron - Először Gary, utána ez a tűzhajú...

- Nem is ismered, ne sértegesd! - vette védelmébe rögtön az idegent Hermione. - Amíg nem ismered, ne mondj róla véle...

- Én csak azt mondtam, hogy tűzhajú, nem értem, ez mitől olyan sértő!

- Rád is nyugodtan mondhatnánk ilyesmit, ne feledd, a te hajad is vörös. 

Ron erre nem tudott mit mondani, csak elpirult.  

- Nem baj, ha én most felmegyek? - kérdeztem.

- Nem. Valami baj van?

- Nem, semmi... Csak kicsit pihenek...

- Oké. 

Mire felértem a lányok hálószobájába, legalább ötször akartam bekapni fél Roxfortot...

Befeküdtem az ágyamba, és becsuktam a szemem. Nem tudtam elaludni, ezért keresni kezdtem az "altatómat". Táskámhoz kaptam, és kotorászni kezdtem benne.

Nemsokára megtaláltam, amit kerestem. Egy könyvet dobtam a párnámra, hasra feküdtem, és találomra felcsaptam egy helyen.

Mosolyogva vettem észre, hogy már megint ugyanott nyílt ki, mint szokott. Ahol a legtöbbször lett rongyosra olvasva... 

- Kisgyermekkoromban kaptam a harapást. A szüleim mindent megpróbáltak, de akkoriban még nem volt orvosság az ilyesmire. A bájital, amit Piton professzor szokott nekem főzni, egészen új találmány. Enyhíti a tüneteket... 

És így tovább. Gyakran már bele se kellett nézzek a könyvbe, annyiszor olvastam, hogy fejből tudtam idézni Remus beszédét. 

Elvoltam, mint a befőtt. Ha nem tudtam elaludni, mindig olvasni kezdtem, azon előbb-utóbb elaludtam...

Ebben az esetben is egyre gyakrabban csukódott le a szemem, végül, kezemben az Azkabani Fogollyal, elaludtam. 

Hirtelen riadtam fel. Világos volt még, csukott szemhéjamon keresztül megállapítottam.

Felültem és kinyitottam a szemem. A szoba üres volt. Ásítottam egy nagyot, megdörzsöltem a szemem... Valami az ágyam előtt hevert: a Harry Potter és az Azkabani Fogoly. Felvettem a földről, besuvasztottam a táskámba, majd leballagtam a klubhelyiségbe. 

- Nem aludtál sokat - jegyezte meg Dóri.

- Nem?

- Maximum fél órát - mondta Hermione is.

- Mit csináltok? - kérdeztem.

- Próbálunk nevet adni annak a vörös hajúnak. Várj! Öhm... Murdock! - vigyorgott.

- Nem jó, nem néz ki murdock-osan...

- Miért, milyen a murdock-os? - vonta fel a szemöldökét Ron.

- Szerintem legyen Hanis... vagy Hans. Nem, várjatok! Honest!

- Mi lenne, ha megkérdeznétek valakit? - vetettem fel. - Piton biztos tudja, hogy...

- Piton? Na neee... - rázta a két fiú a fejét - Akkor inkább ne tudjuk meg a nevét.

- Ahogy gondoljátok - hagytam rájuk.

- Te mit gondolsz róla? - nézett rám Dóri. 

Elgondolkoztam. Kissé furán nézett ki a férfi. Nagyon megtépázott ruhát viselt, csontsovány volt és rettentő sápadt. Biztos beteg szegény, gondoltam. Ezenkívül egy, számomra különleges dolog volt rajta: derékig érő, vörös haja.  

- Nem tudom - mondtam végül. 

Harryék nem akarták tovább taglalni a témát, inkább sakkozással múlatták az időt. Én és Dóri pedig elmélázva néztük őket. Hermione tanult, valami fura írású könyvből. Biztos rúnaismeret, gondoltam mosolyogva.

Miután Ron mattot adott Harry királyának (a kisasztalon már rengeteg bábumaradvány hevert addigra), besötétedett. Harryék kelletlenül neki kezdtek a házi feladatuknak. Trelawney-nak kellett leírniuk, mi történik velük a héten. Ez ismerős volt a könyvből is... 

- Harry, vigyázz, nehogy kétszer fulladj vízbe - vigyorogtam, miután már semmi ötletük nem volt, hogy haljanak meg.

- He-he... mondj már valami halált!

- Ööö... például fulladj meg egy pohár vízben... vagy párbajozz Voldemorttal... 

Ron és Hermione egyszerre sikított fel. 

- Mi a baj... jaaa, tudom már - csaptam a homlokomra - ti nem bírjátok, ha a nevét kimondják...

- Nagyon vigyázz vele - rémüldözött Hermione.

- Jó, jó. 

Nemsokára felmentünk a hálószobába. Hermione leült és folytatta házi feladatát, ahol abbahagyta, mi viszont az ágyunkba feküdtünk és hamarosan elaludtunk.

Másnap reggel korán keltünk. Reggel hatkor ébresztett Hermione. Csak tíz percet vett igénybe, hogy az ágyból kikászálódjak, mert mindig vissza akartam aludni. Végül is sikerült felöltöznöm és rendbe hoznom magam. Fél hétkor indultunk le a klubhelyiségbe. 

- Mi a baj? - kérdezte Hermione aggódva.

- Semmi. Miért?

- Csak, mert olyan bágyadt képet vágsz...

- Fáradt vagyok - és a nyomaték kedvéért ásítottam egyet.

- Aha, látom.

- Mi lesz az első óra? - kérdezte Dóri.  

Úgy láttam, ő már elég élénk volt. Nem is nagyon csodálkoztam rajta. Ha egyszer ő felkel, onnantól fogva egész nap elvan... 

- Legendás Lények Gondozása

- És aztán?

- Bájitaltan.

- És aztán?

- Tudod mit? Várj egy percet. 

Táskáját letette az egyik asztalra, majd rövid kotorászás után előhúzott egy papírlapot, melyen az órarendje volt.

Aztán a varázspálcáját húzta elő, és rászegezte az órarendre. 

- Replica. 

Az órarend kettévált. Két ugyanolyan darabra szakadt, de mindkét felén ugyanaz az írás állt. 

- Tessék.

- Kösz.

- Megnézhetem? - néztem a Dóri kezében lévő órarendre.

- Aha. 

Tulajdonképpen két tantárgyra voltam kíváncsi: a bájitaltanra és a sötét varázslatok kivédésére. Előbbire azért, mert azon még véletlenül sem lóghattunk (nem mintha akartunk volna...), utóbbira pedig Remus miatt.

Bájitaltan hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken volt (pénteken duplaórában), svk pedig hétfőn, szerdán és pénteken. Ennél a tárgynál szerdán volt duplaóra. 

- Nesze - adtam vissza az órarendet.

- Hű, de kedves itt valaki... - jegyezte meg Dóri.

- Bocs... 

Kimásztunk a Kövér Dáma portréján, és lecammogtunk a Nagyterembe. Nem voltam éhes, így nem ettem egy falatot sem, csak a fejemet pihentettem az asztalon. Egy kis időre becsuktam a szemem, majd mikor kinyitottam, szétnéztem. Hermione és Dóri egymással beszélgettek. Ez idő tájt szállingóztak be diákok és tanárok a Nagyterembe. Fáradtan a tanári asztal felé pillantottam. Remust kerestem, mint mindig, ha arra nézek. Csalódottan hajtottam vissza fejem a karomra. Remus nem ült a helyén. Biztos még alszik, gondoltam kicsit irigykedve. Aztán megráztam magam. Dehogy alszik, szegény biztos adminisztrál... hogy mit csinál?? Te jó ég, miket nem gondolok… 

- Na jó, ebből elég. Mit lehet enni? - kérdeztem gyorsan.

- Amit találsz - felelte Dóri.

- Akkor jó. 

Fél óra múlva Harry és Ron is betámolygott a Nagyterembe. Alighogy leültek velünk szembe, baglyok százai jelentek meg a fejünk fölött. Egy fehér bagoly pont Harry előtt landol, csőrében levéllel.
- Ki írt? - kérdezte Ron.

- Sirius szórakozik - nevetett Harry. - Nincs jobb dolga... de, várj csak... - olvasta tovább a levelet, majd mikor a végére ért, felsóhajtott.

- Mit ír? - kérdezte Ron rögtön.

- Hogy el kellett mennie. És Lupinnak is.

- Tessék?? Jajj, ne, ha megint Piton jön be órára...

- Nem ő megy, mert ő is velük van - Harry arcán halvány mosoly jelent meg.

- Hál' Istennek.

- Siriusszal meg fogják ölni egymást...

- Sirius nyuvassza ki Pitont! - vigyorgott Harry.

- Várjatok már! Az nem lehet! - szólt közbe Hermione - Akkor ki tartja az órákat?

- Kit érdekel... Piton helyett biztos Dumbledore. Lupin helyet... ööö... jó kérdés.

- Pitonnál mindenki jobb - szögezte le Ron.  

Nemsokára végeztünk és elindultunk Legendás Lények Gondozása órára. Egész óra alatt ásítoztam. Nem mintha Hagrid nem lett volna szórakoztató, de... Nem tudtam figyelni, mert még nem múlt el a fáradtságom. Óra végén csak nehezen szántam rá magam, hogy visszamenjek a kastélyba. Piton professzort tényleg Dumbledore professzor helyettesítette. Ha emlékezetem nem csalt, ő régen átváltoztatástan tanár volt, ennek ellenére értett a bájitalkészítéshez is. Ezen az órán megpróbáltam figyelést színlelni, ami többé-kevésbé ment is. 

- Mi jön most? - kérdeztem nagyot ásítva.

- Nekünk jóslástan, Hermionénak pedig... Valami más.

- Rúnaismeret - vágta rá a lány.

- Aha...  

Trelawney professzornál meg sem próbáltam figyelni. Óra végén a tanárnő hangjára riadtam fel. Éppen a Harry dolgozatát olvasta fel, és közölte vele, hogy milyen bátor, hogy így szembe mert nézni a sorsával (minden nap meghalt szegény fiú). Ezen szélesen elmosolyodtam. Ron alig bírta ki nevetés nélkül a dolgot. 

- Ez tetszett neki, Harry - jegyezte meg, miután lefelé baktattunk a harmadik emeleti sötét varázslatok kivédése tanterem felé.

- Kíváncsi vagyok, ki helyettesíti Remust - mondtam.

- Én is... 

Trelawney nagyon sokáig tartotta fel a Griffendéleseket, így pár perce becsengettek már, mire elértük Remus tantermét. Ron magabiztosan benyitott, majd megtorpant. 

- Menjél már... - noszogatta Harry. 

Nem értettem, miért torpant meg Ron. Erre a kérdésemre csak pár másodperccel később kaptam választ. Mikor megpillantottam a katedrán álló helyettesítő tanárt. Az a vörös hajú férfi állt az asztal mögött, akit előző nap Piton támogatott be a Gyengélkedőbe…