Teljesen belemerültem a gondolataimba, olyannyira, hogy azt sem tudtam, merre megyek. Dumbledore hangjára ocsúdtam fel, amint azt irodája előtti kőszobornak mondta a jelszót.
- Citrompor.
Felmentünk a csigalépcsőn, majd bementünk Dumbledore irodájába. A szoba nem volt üres. Az íróasztal előtti székben egy ember ült, háttal nekünk. Kócos, ősz haja a vállát érte és a jobb kezében egy botot szorongatott. Mikor az igazgató is belépett, megfordult, és - bár eddig még sohasem láttam - rögtön felismertem. Orrából hiányzott egy kis darab. Az egyik szeme normális volt, de a másik nagyobb volt és forgott a helyében. Kicsit mogorvának tűnt, mikor rám pillantott.
- Öhm... Jó napot!
Meglöktem a mellettem döbbenten álló Dórit, mire ő is köszönt. Mordon csak biccentett felénk.
- Üljetek le! - szólt Dumbledore.
Intett egyet varázspálcájával, mire két szék jelent meg a semmiből. Leültünk, majd feszült figyelemmel néztünk Dumbledore-ra. Az igazgató Mordonra nézett, mire ő bólintott. Az igazgató felénk fordult.
- Gondolom, Alastor Mordont nem kell nektek bemutatni.
Megráztam a fejem. Dumbledore folytatta.
- Azt viszont nemigen tudjátok, hogy létezik egy titkos csoport, vagy ha jobban tetszik, rend, aminek a tagjai Voldemort ellen harcolnak...
- A Főnix Rendje.
Dumbledore és Mordon csodálkozva néztek rám. Mordon az igazgatóhoz fordult.
- Hát ez hihetetlen. Még a Rendről is tud. Van egyáltalán valami, amiről nem tudsz? – nézett ekkor rám.
- Biztosan... Mindent én sem tudhatok... - motyogtam zavartan
- Ha megkérhetlek, mondd el, mit tudsz a Rendről?
- Sok mindent.
- Azt tudod, hogy akit megmentettél, Gary Hartdegen, ő is a tagja?
Gary kicsoda? Nem olvastam róla... Ismét megráztam a fejem.
- Nem, nem tudtam. Ki ő és... mit keresett itt?
Éreztem, hogy talán nem kellett volna így beszéljek, de egyszerűen kicsúszott a számon. Dumbledore viszont cseppet sem lett rám mérges.
- Nos, azt még én sem tudom, mit keresett Mr. Hartdegen az erdőben. Hogy ki ő, arról pedig Sirius vagy Remus tud neked mesélni... De azt gondolom, sejted, hogy nem a Rend miatt hívtalak ide. Másról van szó...
Vártunk. Dumbledore felállt a helyéről és várt néhány percet, mire ismét megszólalt.
- Nem véletlen, hogy tudtok varázsolni. Mindketten varázslók vagytok.
Őszintén szólva nem akartam elhinni. Mindenre gondoltam, de erre... Erre nem mertem gondolni. Nem lehet... Dumbledore nem várta meg, míg szóhoz jutunk, hanem folytatta:
- Véletlenül találtam a könyvtár zárolt részlegében egy családfát. Kiderítettem, hogy nagyon régen élt egy ember a családotokban, aki varázsló volt. Ő volt az utolsó. Egy fia született, aki nem örökölte a varázslást. És az ő gyermekei sem. Ti már érdekes módon örököltétek, de ez idáig nem derült ki még számomra sem. De arról meggyőztél - itt mosolygott -, hogy nem akármekkora varázserő birtokában vagytok.
Dumbledore "hatásszünetet" tartott. Teljesen ledöbbentem a hallottaktól. Az igazgató hamarosan folytatta: hangja büszkén, szinte ünnepélyesen csengett.
- Úgy gondolom, meg kell tanuljatok egyet s mást a varázslóvilágról, még akkor is, ha már tudtok rengeteg mindent. Leteszitek a vizsgákat, és diplomás varázslóként léphettek ki a Roxfort kastélyból. Év elején beosztunk titeket a négy ház valamelyikébe, és akkor majd kiderül, ki melyik évfolyamba kerül. Gratulálok. Ennyit szerettem volna mondani... Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Azzal Dumbledore visszaült a székébe. Alig bírtam megmozdulni a döbbenettől. Azon is csodálkoztam, hogy ennyit ki tudtam nyögni:
- Köszönjük...
Dóri még ennyit sem. Csak akkor tudott megszólalni, mikor már a csigalépcső alján álltunk.
- Csilu! Ez... ez komoly? Varázslók vagyunk?
- Hallottad... Hú, ha ezt megtudják...
- Ki az a Gary Harle... izé...
- Nem tudom. Nem írt róla Rowling...
Nemsokára elértük a Griffendél-klubhelyiségét. Mondtam az aktuális jelszót és bemásztunk a Kövér Dáma portréján. Hermione egy asztalnál ült és szokása szerint könyvet olvasott.
- Képzeld, mi történt...
Elkezdtem mesélni, mi történt, mikor lementünk sétálni a parkba. A Főnix Rendjét nem árultam el nekik, így valami olyasmi jöhetett le neki, hogy Gary - akinek nem tudtam megjegyezni a vezetéknevét - véletlenül került a Tiltott Rengetegbe. Végül pedig, hogy mi zajlott le Dumbledore irodájában.
- ... és mi is ide fogunk járni, csak még azt nem tudjuk, melyik évfolyamba és házba. - fejeztem be.
Hermione tátott szájjal hallgatta a történetet.
- Ez nagyon jó! Gratulálok! És persze szorítok...
- Opsz! - eszembe jutott Sirius - Siriust meg kell keresnem, ne aggódjon. Hol lehet? Nem tudod véletlenül?
- Nem. Kellene a Tekergők Térképe, az megmutatná. De...
- Remusnál van.
Már mentem is ki a portrélyukon. Dóri és Hermione követett. Sietve ugrottam át a lépcsőfokokat. Már majdnem a harmadik emeletnél jártam, mikor nem figyeltem és rosszul léptem. Fájdalom hasított a bokámba. Nem tudtam megállni a lábamon és legurultam. Mivel el akartam kerülni, hogy orra bukjam, ráálltam kificamodott bokámra. Ezt nem bírtam elviselni és felordítottam.
- Csilu!! Jól vagy?? - hallottam Dóri ijedt hangját.
- Úgy nézek ki?? Ááá... - nem volt szokásom ordítani, de ekkora fájdalomnál ezt nem tudtam megállni.
Összeszedtem magam és felálltam. Felszisszentem, de megpróbáltam ráállni lábamra. Rájöttem, hogy ha kapaszkodom valamiben, rá tudok lépni.
- Segítsek? - kérdezte Hermione.
- Nem, kösz... Megoldom...
- Csillu, ne makacskodj, ez nem vicc...
- Nem viccnek szántam.
Tényleg tudtam menni... néhány lépést. Remus szobájánál összecsuklottam. Lüktetett a fejem a fájdalomtól, de nem mutattam. Hamar sikerült újra lábra álljak és bekopogtam Remushoz.
- Nyitva - jött a válasz.
- Szia. Ne haragudj. Van egy perced?
- Gyertek csak. - mosolygott.
- Megnézhetnénk valamit a Térképen? - kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangon - Siriust keressük.
- Az asztalon van - mutatott Remus az íróasztalára.
Megindultam az asztalhoz, de két lépés után térdre estem és újra felnyögtem.
- Mi a baj? - kérdezte Remus ijedten.
- Lupin professzor - szólalt meg Hermione - Nem tudna valami varázslatot, mert... Csillának kificamodott a bokája.
- Ez igaz? - nézett rám Remus.
Lemondóan sóhajtottam, miközben bokámat szorongattam. Remus előhúzta varázspálcáját, és a lábamra szegezte...
- Várj!
- De miért...
- Add ide - nyújtottam a kezemet felé.
Remus szó nélkül átadta a pálcát.
- Mit kell mondani?
- Luxatura.
Kimondtam a varázsigét, mire kékesfehér fénycsóva tört elő Remus varázspálcájából. A bokámban kis bizsergést éreztem, majd megszűnt a fájdalom.
- Köszönöm. - mosolyogtam hálásan Remusra.
- Nincs mit...
Remusnak nem esett le először, hogy varázsoltam, de mikor felfogta, annál jobban elcsodálkozott.
- Hát ezt meg hogy csináltad?
- Varázsló vagyok - nevettem.
- Tessék?
- Jól hallottad. Majd elmeséljük, de... Odaadnád a térképedet?
Remus bólintott és elhozta az íróasztalról a Tekergők Térképét.
- Keresd meg Siriust!
- Ha szabad tudnom, miért akarjátok annyira megtalálni Siriust?
Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - szegezte rá a pergamenre pálcáját.
- Majd elmondom, csak keresd meg, légy szi'!
Rövid keresgélés után megtaláltuk Siriust. A Gyengélkedőn volt, ahogyan a Gary Hartdegen nevű idegen is. Remusra néztem, kíváncsi voltam, ismeri-e ezt a férfit.
- Gary mit keres itt? - kérdezte Remus megütközve.
- Tehát ismered...
- Igen, de mit csinál a Gyengélkedőn? - érdeklődött Remus.
- Gyengélkedik... - miután meggyőződtem róla, hogy Remus nincs vicces kedvében, hozzátettem - Megtámadták a dementorok, én meg megmentettem... Menjünk már, majd elmondok mindent!
Remust karon ragadtam és szinte kirángattam a szobájából. Miközben mentünk a Gyengélkedő felé, Remusnak is beszámoltam mindenről. Mikor bementünk a gyengélkedőbe, láttuk, hogy Sirius az egyik ágyon ül, vele szemben a fekete hajú férfi, Gary feküdt. Még
mindig nem tért magához. Remus Siriushoz sietett.
- Sirius! Jól vagytok?
- Látod... Nem tudjuk, Gary miért van itt. Csilla és Dóri találtak rá. Mikor odaértem, már nem volt ott senki, csak ők. Dumbledore meg elhívta őket, mert Csilla elűzött három dementort és... - Sirius itt döbbent rá, mit is mondott - Tényleg! Dumbledore elmondta, hogy voltál erre képes?
- Igen.
- És? Miért?
- Meg fogsz lepődni: varázslók vagyunk.
Sirius úgy tűnt, elfelejtette, hogy a Gyengélkedőn van. A szeme elkerekedett és hangosan felkiáltott.
- Komolyan?? Ez... nagyszerű!
- Kösz - mosolyogtam.
- Szerintem menjünk ki, mert ha így folytatjuk, felébresztjük - mondta Remus Garyre pillantva.
Így mindannyian kimentünk a gyengélkedőből.
- Elárulnátok, ki ez a Gary? - kérdeztem kíváncsian.
Sirius és Remus egymásra néztek.
- Ő is a Roxfortba járt, mikor mi... - mondta Sirius.
- Tényleg? És milyen ember?
- Rendes - felelte Remus.
- És ő is Ren... hopsz.
- Jó ég, nem mondod, hogy még... még arról is tudsz?? - kérdezte Sirius megütközve.
- Öhm... igen.
Időközben megérkeztünk Remus szobája elé. Remusra néztem, és mikor visszanézett rám, az ajtó felé sandítottam. Bólintott.
- Be tudnál jönni egy kicsit a szobámba? - kérdezte hangosan.
- Persze.
A többiek mentek tovább. Dóri és Hermione a Griffendél-torony felé, Sirius pedig lefelé a lépcsőn.
- Gyere!
Bementünk a szobába és becsuktuk magunk mögött az ajtót.
- Köszi. Tudod, Hermione nem tud a Főnix Rendjéről, te tudod, hogy elmondhatom-e neki.
- Ne mondd meg neki. Egyelőre...
- Oké - mosolyogtam. - És...
- Igen?
- Nem beszélnél egy kicsit erről a Gary Hardi... ?
- Hartdegen - javított ki mosolyogva Remus. - Nos, rendben. Gary Griffendéles volt, akárcsak mi, csak ő három évvel fiatalabb nálunk...
- '63-mas?
- Látom, a számtanban otthon vagy - nevetett Remus - Szóval Gary '63-mas születésű, igen... Sokat voltunk együtt akkoriban. Negyedikben be is avattuk őt a titkomba, mert addigra rájöttünk, hogy nagyon megbízható.
Arra nem emlékszem, hogy valaha is mosott volna hajat... - nevetett Remus.
- Kicsit kócos... - mosolyogtam.
Nagyon jól elbeszélgettünk egymással. Este elköszöntem Remustól, és jókedvűen ballagtam fel a hetedik emeletre, a Griffednél-toronyba. Bemásztam a portrélyukon. Láttam, hogy Harry és Ron az egyik asztalnál ült és sakkoztak. Nem mentem oda hozzájuk, csak köszöntem nekik, majd felmentem egyenesen a lányok hálószobájába, ahol rajtam kívül már senki sem volt ébren. Átöltöztem és kis idő múlva már én is aludtam.