Remus és én nemsokára elbúcsúztunk Madam Pomfrey-től. Mielőtt kimentünk volna a Gyengélkedőről, még egyszer ránéztem Siriusra. Kiverte a víz, zihált és remegett. Meglehetősen rosszul nézett ki szegény. Sóhajtottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Remus már vagy tíz méterre volt tőlem, így futásnak eredtem és végül utolértem. Nem szóltam hozzá, hagytam gondolkodni. Ám miközben gyalogoltunk vissza Remus szobája felé, ő maga szólalt meg, de nem igazán hozzám, inkább... hangosan gondolkodott. 

- Vámpír vére... azt tudom, hol lehet szerezni. Vérfarkasnak itt vagyok én... de hogyan szerzünk tsziloknyálat?

- Hermione pont ma reggel mesélt nekem a tszilokokról - szólaltam meg én is - azt mondta, beszámolót csinál Hagridnak és felolvasta az állat jellem...

- Igen, tudom, mi az a tszilok - szakított félbe Remus, egy pillanatra halványan elmosolyodott - Nem az a gond, hol találunk tszilokot - nézett rám sokatmondóan -, hanem, hogy hogy szerezzük meg. 

Arra emlékeztem, hogy a tszilok nagyon intelligens lény, és hogy a nyála nagyon sok bájital alapanyaga meg hogy savas, csak az nem ugrott be, hol élnek. Időközben megérkeztünk a harmadik emeletre, Remus szobájához. 

- Hol találunk tszilokot? - kérdeztem, mikor már a szobában voltunk.

- Gondolkozz egy kicsit. Rá fogsz jönni. 

Hát tudok én neki ellentmondani? Elgondolkoztam, mire is gondolhatott Remus. Hol élhet tszilok Európában? 

Középhegységekben, legalábbis a közönséges tszilok...  

- Talán Magyarországon? - tippeltem szórakozottan.

- Talált.

- Tessék? - csodálkoztam - Magyarországon élnek tszilokok?

- Persze. Ha jól tudom, az Északi-Középhegységben, aaa... Mátrában...

- De jól ismered az országot! - nem tudtam elfojtani egy vigyort.

- Jártam már ott párszor - legyintett Remus. - de most a legfontosabb, hogy mielőbb el kell indulni, mert nincs sok idő... - itt megakadt.

- Mi a baj?

- Hmm... nem tudom megfőzni a bájitalt. Nemcsak mert nem ismerek minden hozzávalót, hanem mert... nos, nem vagyok valami...

- ...jártas a boszorkánykonyhában - mondtam én is vele együtt.

- Hát ezt meg honnan tudod? - csodálkozott nevetve Remus

- Olvastam - vágtam rá.

- Aha. - mosolygott - És azt is tudod, hogy vámpírvért hol találunk?

- Naná! Romániában...

- Erdélyben - pontosított Remus. - Azt viszont csak úgy kapunk, ha adunk nekik...

- Mit? - sürgettem kíváncsian szegényt. 

Remus aggódva nézett rám. 

- Vért. De... az enyém nem jó. Nem tiszta.

- Oh. Az enyém talán jó?

- Nem! Illetve.. igen, jó, de ne te adjál! Majd szerzünk egy mugli kórházban valahol ott...

- Nem hinném, hogy az a vér tisztább lenne, mint a tied... - jegyeztem meg halkan, de mikor láttam, milyen arcot vág Remus, gyorsan hozzátettem - Nem vagyok én rasszista, vagy ilyesmi, de jártam már párszor Romániában és... nem éppen a szép, tiszta városairól híres az ország...

- Jójó, akkor... majd Magyarországon...

- Kértél te már vért kórházból?

- Öhm... nem - sóhajtott Remus.

- Jó, mert még én sem. Nem hinném, hogy adnának csak úgy, ha meg elmondjuk, mire kell, hülyének néznek.

- De akkor sem engedem, hogy te adj vért!

- Miért nem?

- Mert... féltelek. - nézett Remus a padlóra. 

Erre már nem tudtam mit mondani. Inkább hallgattam, ugyanakkor magamban eltökéltem, hogy ha törik, ha szakad, én fogok vért adni. Szeretnék segíteni Siriusnak és Pitonnak. 

- Miattam történt ez az egész. - motyogtam halkan, lesütött szemmel - Ha én nem vagyok...

- Miket beszélsz? - vágott a szavamba Remus - Nem miattad történt, Piton idegesítette fel...

- De nem idegesítette volna fel Siriust, ha nem avatkozok közbe. Úgy értem... - tettem hozzá Remusra nézve - ha nem csöppenek bele az életetekbe, akkor Sirius...

- Még mindig szökött fegyenc lenne - fejezte be Remus. - Épphogy jót tettél neki, hogy közbejártál érte... és én... 

Remus megint megakadt. Nem kellett azonban folytassa, tudtam, mire gondol és a gondolatra jóleső érzés lett rajtam úrrá. Közelebb húzódtam hozzá, mire ő felpillantott a padló tanulmányozásából. Egyikünk sem szólalt meg, mégis biztosra vettem, hogy ugyanazt akarjuk... kezemmel megsimogattam az arcát. Mikor hozzáértem, Remus becsukta a szemét és szelíden mosolygott. Szívem egyre vadabbul kezdett verni. Nem bírtam tovább: megcsókoltam.

Mikor Remus megérezte, hogy szám az övéhez ér, nem tétovázott egy pillanatra sem. Azonnal viszonozta a csókot. Ismét szétáradt bennem az az eufórikus öröm, ami csak akkor jellemző rám, ha nagyon boldog vagyok. Ilyen nem sok akadt eddig az életemben, ám most újra ilyen boldog voltam. Sajnos azonban nem gyönyörködhettünk sokáig egymásban, mert valaki kopogott az ajtón. Gyorsan szétváltunk. Egy pillanatig nem néztünk egymás szemébe, majd megtettük. Boldogan mosolyogtunk a másikra. 

- Kinyitom - szólalt meg Remus halkan, még mindig mosolyogva. 

Én csak bólintottam, és mikor Remus felkelt az ágyról és elindult ajtót nyitni, kihasználtam az alkalmat és megtöröltem ruhám ujjába könnyes szememet, majd az ajtó felé fordultam, ki zavart meg minket. 

- Elnézést kérek, professzor úr, de... mondja, Sirius tényleg rosszul van? 

Felismertem Harry hangját. Zaklatottnak tűnt, de Remus előtt próbálta leplezni aggodalmát. 

- Igen, Harry...

- És nagyon súlyos? - hallottam Harry izgatott hangját.

- Inkább gyere be, ne a küszöbön beszéljük meg - invitálta be Remus Harryt.

- Köszönöm... - mikor Harry beljebb jött és megpillantott, egy pillanatra elmosolyodott - Szia!

- Hello! - üdvözöltem én is. 

Remus becsukta a szobája ajtaját. Felült az íróasztala tetejére és Harryhez fordult. 

- Harry! Sirius... muglimorfózisa van.

- Az meg micsoda? - kérdezte értetlenül Harry.

- Mikor egy varázsló nem tud varázsolni - fogalmazta meg Remus - Sirius sem tud. És... eléggé rosszul is van. Beteg. Ha harminc napon belül nem készítünk nekik ellenszert...

- Nekik? - kérdezte Harry homlokráncolva.

- Igen. Pitonnal is ugyanez a helyzet. 

Remus, szándékosan vagy sem, de nem említette Harrynek, hogy történt Piton és Sirius közt az incidens. Mindenesetre okosan tette. 

- Értem. És.. mi lesz, ha nem készül el időre az ellenszérum?

- Soha többé nem tudnak varázsolni.

- Te jó ég! Ez... borzasztó! És Piton meg pont akkor tud.. öhm, bocsánat, tanár úr.

- Semmi baj - sóhajtott Remus. 

Egy darabig senki nem szólalt meg, csak hol egymást néztük, hol a padlót. 

- Mikor indulunk? - kérdeztem bele a csöndbe.

- Jó, hogy mondod... Harry, ne haragudj, de nekünk mennünk kell. Össze kell szedjük az ellenszer hozzávalóit...

- Oh, persze, már úgyis mennem kell - már indult is az ajtó felé, amikor visszafordult - Öhm... meglátogathatom Siriust?

- Harry, szerintem haggyad Siriust, majd ha jobban lesz, beszélhetsz vele - mondtam.

- Dehát...

- Igaza van, hagyd a keresztapádat pihenni. - mondta Remus is - Madam Pomfrey készít nekik orvosságot, amitől jobban fognak lenni. Ez körübelül két nap. Addig bírd ki, rendben?

- Rendben. - sóhajtott Harry lemondóan - Viszlát!

- Szia! És Harry! - fordultam hozzá - megmondanád Dórinak, hogy pár napig nem leszek itt, és vigyázzon magára?

- Persze, átadom.

- Kösz. 

Megvártam, amíg Harry kimegy, utána szólaltam meg újra. 

- És... hogy jutunk el...

- Hoppanálunk.

- Dehát én nem is tudok hoppanálni.

- Tudom - felelte nyugodtan Remus - de ha jó erősen koncentrálsz, hogy ott szeretnél lenni, ahol én vagyok, akkor talán sikerül a dolog. De ez egyáltalán nem biztos - tette hozzá gyorsan.

- Kipróbálom. Maradj itt! 

Azzal meg sem vártam, hogy Remus válaszoljon, kisiettem a szobából és sietősen elindultam a folyosón. Egyszerre, mikor már úgy éreztem, elég messze vagyok Remustól, megálltam. Félrehúzódtam a fal mellé és behunyt szemmel koncentráltam, hogy legyek Remus mellett. És egyszerre elkapott az érzés, mintha egy szél kapott volna fel... Mikor éreztem, hogy újra talaj van a lábam alatt, kinyitottam a szemem. Remus jó, ha egy méterre volt tőlem. 

- Sikerült - mosolyodtam el büszkén.

- Nagyszerű - mosolygott ő is - akkor... akár indulhatunk is. Ó, majd elfelejtettem... Várj meg itt, egy perc és visszajövök. 

Azzal Remus a kandallóhoz lépett, egy kis port szórt bele és határozottan mondta: 

- Dumbledore professzorhoz! 

A kályhában tűzcsóva tört fel, majd Remus eltűnt. Most sóhajtottam egyet és az ablakhoz léptem. Kinéztem, és 

eltűnődtem, vajon meg tudjuk-e szerezni idejében a hozzávalókat? Mi fog velünk történni az elkövetkező napokban? Ám nem túlságosan sokat morfondírozhattam ezeken a kérdéseken, mert nemsokára visszatért Remus. 

- Elmondtam Dumbledore professzornak, mi történt. - mondta, miközben köpenyét magára vette és elpakolt pár takarót is egy ütött-kopott bőröndbe - Engedélyt adott rá, hogy elutazzunk megszerezni a vámpírvért és a tsziloknyálat. Van minderre huszonöt napunk. Holdtöltére vissza kell érjünk a Roxfortba. Ja, és... tessék - nyújtott felém is egy köpenyt.

- Köszönöm - felvettem a ruhát.

- Kicsit nagy - állapította meg Remus mosolyogva.

- Nem baj. 

Mivel a Roxfort területén Remus nem tudott hoppanálni, ki kellett sétáljunk a Roxfort birtok határán túlra. Mikor a Nagyterem elé értünk, lementünk a konyhába ételt és italt kérni a házimanóktól. Miután sikerült elpakolni mindent a táskánkba, elindultunk a kapu felé. Útközben nem sokat beszélgettünk, mindketten izgultunk az előttünk álló feladattól. Legalábbis ezt láttam Remus szemében is. Mikor kisétáltunk a Roxfort birtok határát jelző kapun, Remus hoppanált. Sóhajtottam és visszanéztem a kastélyra. Majd egy hónap, mire újra láthatom 

ezt a csodálatos helyet, gondoltam szomorúan. Ugyanakkor nem voltam szomorú, csak izgatott. Becsuktam a szemem és arra koncentráltam, hogy legyek Remus mellett. Hogy nagyon szeretnék most Remusszal lenni. Ekkor jól ismert lökést éreztem a gyomromban és éreztem, hogy egy láthatatlan erő húz magához, húz Remus felé…