Reggel körübelül tizenegy óra volt, mire felébredtem. Dóri még az ágyában volt és aludt. Halkan felöltöztem és lementem a klubhelyiségbe, ahol Hermionét találtam meg. Éppen egy könyvet bújt, de mikor észrevette, hogy jövök, letette. 

- Jó sokáig aludtál - állapította meg.

- Fáradt voltam. Dóri még mindig alszik.

- Aha. Mivel még nem jött le, ezért gondolom, nem az ablakon repült ki...

- Tényleg - mosolyogtam - na és te mit csinálsz?

- Nem látszik?

- De. És... Harryék?

- Mit tudom én! Azt mondták, lemennek a parkba, vagy Hagridhoz. Engem is hívtak, de hát könyörgöm, ennyi tanulnivaló mellett nem tudok kikapcsolódni!

- Lazítanod kéne, mert túl sokat tanulsz...

- Ezt mondja mindenki - legyintett.

- Na látod. Pedig még nem is tudnak a med... - itt megakadtam, nem tudtam, folytassam-e.

- Miről? - kérdezte Hermione elkerekedett szemmel - Te tudsz az... - itt suttogóra fogta a hangját - az időnyerő medálról?

- Öhm... igen. A könyv végére kiderül... - motyogtam.

- El ne mondd senkinek, mert McGalagony a lelkemre kötötte, hogy titok marad!

- Oké, hallgatok.

- Kösz.

- Nincs mit. Tudok segíteni?

- Nem, azt hiszem, magam is boldogulok, köszönöm.

- Mit csinálsz? - érdeklődtem.

- Á, nem érdekes, csak Hagrid adott ki szorgalmi feladatot, hogy aki szeretne, készítsen beszámolót a tszilokokról.

- Miről? - kérdeztem kíváncsian. 

Hermione válasz helyett egyik könyvéhez nyúlt, és elkezdte lapozni. Hamarosan meg is találta, amit keresett. 

- Tessék. - azzal mutatott egy képet a tszilokról, és olvasni kezdte a hozzá tartozó szöveget.

- A tszilokot, mint majdnem minden értelmes bestiát, is varázslók tenyésztették ki, és ruházták fel ember szintű intelligenciával. Őse a tengeri kígyó, és a Runespoor. Főleg Észak-Európában, Ázsiában és más magas hegységekben találkozhatunk velük. 15-20 méter hosszúra is megnőnek. Szárnyuk denevérszerű, fesztávolsága elérheti a 16 métert. Csoportokban élnek, nem beszélnek az emberek nyelvén, de a párszaszóul beszélő varázslóknak sem ajánlatos a közelükbe menni. A tsziloknak kevés ellensége van. Levegőben szinte legyőzhetetlen, földön legfeljebb a jeti vagy egy sárkány ölheti meg. A tszilok bőre nem különösebben erős. A mellkasa szinte teljesen védtelen. A háta is csak a közepes erősségű átkok felét veri vissza. Egy jól irányzott kábító átoktól kiterül. Az igazi fegyvere magas intelligenciája, és a nyála. A bestia nyála magas sav tartalmú. Bőrrel érintkezve rögtön mar. A tszilok "leköpi" áldozatát, amikor támad. Kevés esetről tudunk, amikor a tszilok embert ölt. Több fajtája ismert, de a leggyakoribb a közönséges tszilok. Kb. 15-20 méteresek, hasuk barna, hátuk születésükkor nagyon halvány zöld és az idő múlásával egyre sötétebb. Főleg Közép-Európa hegyvidékes területein találkozhatunk velük. Vadabbak a himalájainál de szelídebbek a sarkvidéki tsziloknál. Nyálukat sok bájital hozzávalójaként használják. 

Hermione befejezte a tszilokok ismertetését. 

- Nagyon érdekes állatok - jegyezte meg - csak az a baj, hogy nem túl sok könyv foglalkozik velük.

- Tényleg nagyszerű állatok - mosolyogtam. - Hát, további jó munkát kívánok…

- Hova mész?

- Hmmm... jó kérdés. Nem tudom, csak sétálok.

- Oké. Majd találkozunk. 

Kimásztam a portrélyukon és céltalanul járkálni kezdtem a kastélyban. Nem nagyon futottam össze senkivel, egyszer találkoztam Frics macskájával, Mrs. Norrisszal, valahol az ötödiken meg Siriusszal futottam össze. 

- Csak nem felébredtél? - mosolygott.

- Mint látod.

- Hova mész?

- Nem tudom. Unatkozok...

- Remus a szobájában van - vigyorgott.

- Hé! Zseni vagy, Sirius! - gondolkoztam mosolyogva.

- Tudom - nevetett.

- Ha-ha... és szerény is, mi? 

Együtt indultunk Remus szobája felé. A harmadik emeleten elváltunk. Sirius tovább ment lefelé a lépcsőn, én pedig Remus szobája felé vetem az irányt. Mikor odaértem, bekopogtam az ajtón. 

- Szabad!

- Szia.  

Remus az asztalánál ült és szorgalmasan írt valamit. De ahogy meghallotta a hangomat, felkapta a fejét és gyorsan felém fordult. Elmosolyodott. 

- Szia.

- Nem zavarok?

- Dehogyis! Gyere be! 

Becsuktam magam mögött az ajtót. 

- Ülj le valahova.

- Ne haragudj, hogy zavarlak... - kezdtem.

- Már mondtam, hogy nem zavarsz.

- Ja... szóval... mit csinálsz?

- Dolgozatokat javítok.

- Segíthetek?

- Háát... - nézett Remus a papírhalmazra.

- Tudok dolgozatot javítani. Megtanítottak rá.

- Tényleg? Akkor megpróbálhatod, nem bánom. 

A dolgozatjavítás nagyon élvezetes volt. Főleg mert Remusszal csináltam. A kis elsős Griffendélesek dolgozatát javította éppen és, bár nem mindenről tudtam, micsoda, jókat nevettünk ilyeneken, hogy az unikornis egy vízben élő emlős állat.... Már az utolsónál jártunk, mikor valaki betört az ajtón. 

- Holdsáp! 

Mindketten összerezzentünk és az ajtó felé néztünk. 

- Sirius! Mi a baj?

- Nem... nem... Merlinre, Remus, nem tudok varázsolni!!

- Hogyhogy nem tudsz varázsolni? - ráncolta a homlokát Remus.

- Úgy, hogy nem tudok!! Rá akarta küldeni Pitonra egy átkot, mikor...

- Hogy mit akartál Pitonnal csinálni?!

- Mindegy, nem izgalmas. Csak összekaptunk... és mikor ráküldtem volna a rontást, egyszerűen nem tudtam... meg se pisszent a pálcám - Sirius nagyon rémült arcot vágott és a pálcáját mutogatta.

- Hadd nézzem meg - vette el Remus a varázspálcát. 

Sirius odaadta neki a pálcáját. Közben rám nézett és biccentett, megpróbált mosolyogni. Visszaköszöntem, majd mindketten Remusra néztünk, mit csinál. 

- Invito váza! – mutatott a virágvázára. 

A váza meg se moccant a szekrényről. 

- Hmmm… a pálcával van...

- Nem hinném. Ugyanis…

- Igen?

- Piton sem tudott megátkozni. Szerencséje, mert kitekertem volna a…

- Sirius, fejezd be! - szólt rá Remus miközben derékszíjából előhúzta saját varázspálcáját és rászegezte a vázára. 

- Invito váza! 

A váza könnyedén a kezébe röppent. 

- Most már végképp nem értem - töprengett Sirius. - Egy pillanat! - egyszerre elsápadt, és kikerekedett a szeme.

- Sirius...

- MEGÖLÖM!!! Ezt nem éli túl!! - üvöltött.

- Maradj már csendben!

- Add ide a pálcádat egy pillanatra! 

Sirius meg se várta, hogy Remus megszólalhasson, hanem kikapta a kezéből a pálcáját és az íróasztalon fekvő könyvre szegezte azt. 

- Invito könyv! Invito!

Ha azt hittük, a könyv Sirius kezébe repül, tévedtünk. Csodálkozva figyeltük Siriust, aki görcsösen szorította a varázspálcát, miközben az "Invito!" szót kántálta. 

- Mi a baj? - kérdeztem Remustól.

- Fogalmam sincs - nézett rám homlokráncolva.

- Tudom! Megvan! - kiáltott fel Sirius. 

Én és Remus kíváncsian néztünk rá. Sirius folytatta. 

- Összefutottam Pitonnal az alagsorban - húzta el a száját -, mikor a konyha felé mentem. Tudjátok lekéstem a reggeliről … Felidegesített és.. öhm… gyomorszájon rúgtam. Jó nagyon lökhettem, mert nekiütődött a vitrinének. Hogy sajnáltam - mosolyodott el - na szóval... Nekiütődött és összetört egy csomó... mittudomén milyen folyadékos üveget. Aztán feltápászkodott, és elkerekedett szemmel nézett vissza rám. - mosolygott diadalittasan Sirius, majd folytatta - aztán meg... asszem fogott egy üveget és rámöntötte nekem vágta "Ezt nem úszod meg!" felkiáltással. Naaggyon megijedtem... - gúnyolódott Sirius fennhangon.

- És aztán mit csináltál? - kérdezte Remus, előre félve a választól.

- Mivel nem tűrhettem, előrántottam a pálcámat és... nem tudtam elátkozni.

- Kíváncsi lennék, mit öntött rád Piton - gondolkoztam hangosan.

- Az tényleg nem lenne rossz… Mi a baj? 

Sirius elsápadt és kis híja volt, hogy térdre essen, de még időben megkapaszkodott egy székben. 

- Semmi... - köhögött egyet - nincs semmi baj...

- Látom. Mobilicorpus - szólt Remus, Siriusra szegezve pálcáját, mire Sirius felemelkedett a levegőbe.

- NEE!! Nincs semmi bajom, érted?? - kiáltott erőtlenül.

- Rosszul vagy! Felviszlek a gyengélkedőre...

- Azt próbáld meg! - nyöszörgött Sirius, miközben Remus kezéhez kapott és kilökte belőle a varázspálcát, ő meg a földre esett és felkiáltott.

- Sirius, nagyon kérlek, ne makacskodj!

- Ne vigyél fel, mert… Piton… - mondta immár halkan Sirius majd elájult. 

Nyeltem egyet. Remusra néztem. Láttam, hogy ő is halálsápadtan néz barátjára. 

- Mit tettek ezek egymással?

- Felviszed a gyengélkedőbe?

- Persze - mondta határozottan. - Gyere! 

Azzal újra a levegőbe emelte Siriust, aki immár nem tudott ellenkezni.

Felvittük Siriust a Gyengélkedőre. Mikor odaértünk, bekopogtam majd benyitottam. Előreengedtem Siriust és Remust, majd én magam is bementem. 

- Merlin Szent Szakállára!! Black! - hallottam Madam Pomfrey hangját.

- Elájult, előtte meg...

- Muglimorfózis. - szólt közbe Madam Pomfrey.

- Tényleg - döbbent meg Remus, miközben lenavigálta Siriust egy üres ágyba.

- Nemcsak neki... - mutatott Madam Pomfrey az egyik ágyra. 

Odafordultunk ahova mutatott és megláttuk a benne fekvő, szintén ájult Piton professzort. Nagyon rosszul nézett ki. Homlokáról patakokban folyt a víz: látszott, hogy lázas. 

- Az ifjú Malfoy úrfi talált rá így és értesített engem. Nemrég ment el.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Hát… - kezdte Remus. 

Nem tudta azonban folytatni, mert észrevette, hogy Piton kezd magához térni. Fekete szeme úgy fénytelenül csillogott, ahogyan a beteg embereké szokott... 

- Perselus, jól vagy? - kérdezte.

- Képzelheted... Black barátod volt oly szíves és... - Piton nehezen kapott levegőt és csúnyán köhögött.

- Tudom, mit csinált. Mi volt az a szer, amit ráöntöttél?  

Piton először hallgatott. Ahogy láttam, szerintem ha akart volna sem tudott volna megszólalni. Beletelt egy percbe, mire megszólalt: 

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod? - ütközött meg Remus.

- Nem tudtam elolvasni! Azt hittem... mindegy - szólt végül elhaló hangon. Becsukta a szemét majd pár perc múlva újra kinyitotta. Remus pillantását kerülte: helyette hol rám, hogy Madam Pomfrey-re nézett. - Még régen kellett csináljak egy szert. Megcsináltam és - köhögött egyet - és felraktam a szekrény tetejére... talán azt verte le az a szerencsétlen... - nézett egy pillanatra a szemközti ágyon fekvő Siriusra. - egy olyan szer volt benne, ami muglimorfózist idéz elő, akinek a bőrére kerül. Gyorsan hat és… - újra köhögött egyet. Alig bírt ébren maradni, láthatóan küzdött az ájulás ellen – és… és egy ellenszere van. Ha nem… nem kapjuk meg 30 napon belül... muglikká válunk. - nyögte ki. 

Elhallgatott. Remusra pillantottam, aki viszont Pitont nézte aggódva. 

- Mi kell az ellenszerhez? - szólalt meg nyugodt hangon.

- Úgysem tudod elkészíteni, mert… nehéz... - suttogta Piton.

- Azért csak mondd el…

- Kell hozzá… vámp… vámpír vére és... vérfarkas szőre - Piton egyre nehezebben beszélt - Ennyi. Ezt kell... összefőzni a...

- Mivel? - kérdezte Remus. Még mindig nyugodt volt, de a szer összetevőit hallva ő is remegni kezdett. 

Piton elájult. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, egy szót suttogott, amitől Remus és Madam Pomfrey egymásra néztek, és nyeltek egyet. 

- Tsziloknyál…