Harry és Ron éppen vitatkoztak valamin, Hermione mögöttük jött egy kicsit lemaradva. Mikor meglátta Remust, köszönt, rögtön utána rám nézett, és elkerekedett a szeme. 

- Szia! Hát te? Visszajöttél?

- Aha - mosolyogtam - hiányoztatok. 

Harry és Ron is abbahagyta a civakodást, mikor meghallották a hangom. 

- Azta, de örülök, hogy újra itt vagy!!

- Kösz. Jó ismét a Roxfortban lenni... ó, jut eszembe. Gyertek, bemutatom Dórit.

- Mi? Ő is itt van?

- Aha. Éppen Siriussal játszik a parkban. 

Most már öten sétáltunk ki a kastély előtti parkba. Dóri amint meglátott minket, felénk rohant és előttünk változott vissza emberré. 

- Sziasztok.

- Szia. Te vagy Dóri?

- Aha... - Dóri ámulva nézte őket - hát ti is léteztek?

- Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni - motyogtam vigyorogva.

- Persze, hogy létezünk!! Legalábbis ha jól tudom. Én Hermione Granger vagyok - nyújtott Hermione a kezét.

- Én Ron, ő meg Harry. - mutatott magukra Ron.

- Kádár Dóra - mutatkozott be Dóri is.

- Amúgy nagyon szép állattá tudsz változni. Imádom a macskákat.

- Naná, Csámpás után el is hiszem...

- Ron, nem szállnál le végre Csámpásról?!

- Utálom azt a dögöt.

- Nem igaz, hogy nem vagy képes...

- Fejezzétek be - szólt békítően Harry. 

Ron és Hermione csak lassacskán hagyták abba a veszekedést. Ezután leültünk a fűbe, és elkeztünk enni. Dórinak is ízlett az ebéd, amit hoztunk. 

- Jé, itt sokkal jobban főznek, mint a suliban!

- Hát azt nem nehéz - mosolyogtam. 

Miután megebédeltünk, Harryékkel felmentünk a Griffendél-toronyba, majd Dóri, Hermione és én a lányok hálószobájába mentünk. Lavender Brown és Parvati Patil éppen valamelyikük ágyán ültek és olvastak valamit. Mikor bementünk, köszöntek, de utána nem nagyon foglalkoztak velünk.

Dórinak nagyon tetszett a szoba. Mikor elindult, hogy "felderítse a terepet", én Hermionéhoz fordultam és elmeséltem neki, mi történt velünk, mióta nem találkoztunk. 

- És képzeld, mikor ma délután mentem haza, a játszótéren összetalálkoztam Siriusszal és Remusszal. Persze nagyon boldog voltam, mert már egy hete nem láttam őket, és...

- Egy hete? - ráncolta a homlokát Hermione.

- Aha... ja, tényleg, ti meg még régebben.

- Majdnem egy hónapja!!

- És azt akartam kihozni, hogy Remus... olyan aranyos volt, meg minden és... megcsókolt! - közben eléggé elméláztam, felidéztem a játszótéri találkozást.

- Ez komoly? - mosolygott Hermione.

- Aha... nagyon jó...

- Mi olyan jó? - jött oda hozzánk Dóri.

- Ő még nem tud róla? - nézett rám kérdőn Hermione.

- Miről kéne tudjak? 

A fejemet ráztam, majd Dórihoz fordultam. 

- Figyelj. Hogy is mondjam, csak... Az a helyzet, hogy... - érdekes, hogy Dórival világéletemben jóban voltunk, szinte mindig együtt voltunk, és mindent elmondtunk egymásnak. De most valahogy nem tudtam - hát...

- Még ma kinyögnéd, mert megöl a kíváncsiság.

- Csak ne sürgess! Na szóval... - mély levegő - szerelmes vagyok Remusba. És ő is szeret. - tettem hozzá halványan mosolyogva, és fülig pirulva.

- Tényleg? - nevetett Dóri - Ezt meg honnan tudod?

- Na mit gondolsz? Én tudom, mit érzek, ő meg bevallotta. Ma délután, amikor jöttem haza a suliból, találkoztunk a játszin, hátul a parkban, és... megcsókolt.

- Gratulálok!! Bárcsak Piton is így szeretne engem!!

- Na, azt várhatod! Bár... - mosolyodtam el.

- Mi van?! Csak nem belém van esve?

- Á, ott még azért nem tartunk! Tényleg, Hermione, elmondtátok valakinek a fényképet, amit Piton adott? 

Most már Hermione arcán is széles mosoly jelent meg. 

- Hát, tudod hogy van ez... véletlenül Harryék elmondták a fiúknak és a lényeg az, hogy... az egész Griffendél-ház tudja. Meg akiknek elmondták. De ne aggódj, mostanra már nem nagyon hozza fel senki. - tette hozzá. 

Nem szóltam semmit, csak a fejem csóváltam. Este még játszottunk a szobában, de korán lefeküdtünk. Hasra feküdtem az ágyban, és kinéztem az ablakon. Csodálkozva láttam, hogy a már majdnem telihold van. Max egy-két nap. Szegény Remus! "Bárcsak ott lehetnék akkor veled... Dehát ott lehetek! Hiszen állatként nem bántasz!" 

- Hermione, mikor van telihold? - kérdeztem halkan.

- Tessék? Ja. Holnap lesz. Miért?

- Csak kíváncsi voltam... - néztem ki újra az ablakon. 

Hermione kimászott az ágyából és az enyémhez jött. Halkan beszélt, nehogy a lányok felébredjenek. 

- Tudom, mire gondolsz. - mondta komolyan - Lupin után akarsz menni a Szellemszállásra, ugye?

- Nem is tudom, hogy találtad ki... - vigyorogtam.

- Az nagyon veszélyes, mi van, ha megharap? - aggályoskodott.

- Nem fog, ha átváltozok kutyává.

- És mi van, ha... ha nem tudsz olyan sokáig megmaradni kutyaként? Hiszen még csak nem olyan régóta vagy anim...

- Ne aggódjál már annyit, nem lesz semmi baj - ám ezzel egy kicsit magamat is nyugtattam, nemcsak őt.

- Jó, te tudod... Csak nehogy bajod essen... 

Ezután Hermione visszament az ágyába és reggelig fel sem ébredt. Akkor azonban olyannyira fenn volt, hogy engem is ő keltett, mint korábban szinte mindig. 

- Keljél, menjünk reggelizni!

- Ne anya, hagyjál még egy kicsit, hadd aludjak - motyogtam félálomban.

- Csillu, tényleg keljél, mert lekéssük a bájitaltant, és azt nem akarom - nevetett Dóri. 

Miután rájöttem, hogy nem otthon vagyok és hogy Hermione nem az apám, gyorsan kikászálódtam az ágyból, felöltöztem és együtt leindultunk a Nagyterembe reggelizni. Mosolyogva figyeltem Dórit, aki ámulva nézte a Roxfort ebédlőjét. Reggeli alatt nem sokat beszélgettünk, én inkább csak hallgattam a három jóbarátot, egyszer pedig a tanári asztalt néztem meg. Minden tanár a helyén volt. Reggeli után az első tanóra Bájitaltan volt, ahogy azt Dóri is megjegyezte reggel. Harryék nagyon nem akartak beülni órára, ellenben Dórival, aki nagyon fel volt dobva. 

- Ez hihetetlen!! Látok egy bájitalórát. Egy igazi bájitalórát, Pitonnal! El sem hiszem!!

- Én sem - morogta Ron.

- Hogy tudsz neki így örülni? - nézett rá Harry - Negyvenöt perc összezárva Pitonnal és a Marde-kárral! Kész katasztrófa! 

Bementünk a terembe és leültünk egy asztalhoz. Piton nem késett. Mikor bejött a terembe, és az asztalához lépett, megkeresett minket, majd néhány másodperc múlva semmitmondó arckifejezéssel a tábla felé fordult és felírta rá az aznapi bájitalrecept hozzávalóit. Egész óra alatt különös volt. Harrytől, Rontól és az egész Griffendéltől ugyanúgy vonta le a pontokat, mint ahogy szokta, de engem és Dórit békén hagyott. Ezt meg is jegyeztem Harrynek az óra végén. Harry erre csak ennyit mondott: 

- Érdekes. Velünk ugyanolyan undok volt, mint mindig. Úgy látszik, veletek kivételez. 

Délelőtt volt egy Bűbájtan óra Flitwick professzorral, egy Átváltoztatástan-óra McGalagonnyal és egy Jóslástan. Ez utóbbi volt a legszörnyűbb, nemcsak azért, mert a kastély legfelső emeletére kellett felmászni, hanem a rettenetes szag miatt is, ami a teremben fogadott minket. Ezután az óra után következett az ebéd, amit jólesően fogyasztottunk el.

Ebéd után Legendás Lények Gondozása volt. Hagrid még mindig a knezléket vette, amit a többiek már nagyon untak. Én viszont nagyon is örültem, mert már Mike is nagyon hiányzott. Sosem volt háziállatom, ezért is nőtt a szívemhez a kis knezlé. Meg hát aranyos is volt. Miután Hagrid mindenkinek kiadta a feladatot, nekem is idehozta Mike-ot. 

- De aranyos! Mi ez? És mi a neve? - kérdezte Dóri, miközben simogatta a kis szőrmókot.

- Mike.

- Miért pont Mike?

- Találd ki - mosolyogtam. Tudtam, hogy rögtön eltalálja.

- Hmmm... Mike, mint Mike Shinoda a Linkin Parkból?

- Talált-süllyedt.

- Miért?

- Csak. - adtam meg a pontos választ.

- Jó, te tudod. Naaagyon aranyos! 

Óra után visszamentünk a kastélyba Sötét Varázslatok Kivédése órára. Remus késett egy kicsit. Annak ellenére, hogy éjjel telihold, nem látszott betegnek. Talán csak egy kicsit kialvatlannak. Mikor megszólalt, hangja remegett. 

- Gyerekek! A mai órán egy új állatot szeretnék nektek bemutatni. Sajnos nem tudom behozni a terembe, de ez lehetetlen is lenne, egyrészt, mert ha megérezné az embereket, kitörne és... és megharapna, másrészt pedig ez az állat csak teliholdkor aktív és veszélyes. - egy pillanatra rámnézett és alig észrevehetően elmosolyodott, majd folytatta - Gondolom, kitaláltátok, hogy a mai óránk témája: a vérfarkas. 

Lopva Hermionéra néztem, aki viszont Remust figyelte, így én is visszatértem hozzá.  

- Tisztában vagyok vele, hogy Piton professzorral már egyszer sablonosan végigvettétek, ám ezen az órán egy kicsit más szemszögből ismertetem meg veletek. Kérlek, nyissátok ki a könyveiteket a 394. oldalon... Megvan? Tehát: a vérfarkas jellemző... 

Csodálattal figyeltem, hogy Remus nemcsakhogy nagyszerűen tud tanítani, hanem emellett olyan nyugodtan tud beszélni a vérfarkasokról, mit bármely másik állatról. 

- Lupin professzor, igaz, nem kell kéttekercses házi dolgozatot készítenünk?! - kérdezte bátortalanul Neville.

- Nem - mosolygott Remus - azt hiszem, ez nem szükséges. 

Az osztályon megkönnyebbült sóhaj futott végig, amire én sem tudtam elfojtani egy mosolyt és a tanárra néztem. Ő is engem nézett. 

Óra után visszatértünk a klubhelyiségbe. Harryék, Hermione unszolásának eleget téve nekiveselkedtek a házi feladataiknak. Dóri és én viszont lesétáltunk a parkba. A tóparton Sirius üldögélt. Mosolyogva állapítottam meg, hogy unatkozik: épp kavicsokat dobált a tóba. 

- Méghogy nem ismeri ezt a szót - jegyeztem meg Dórinak.

- Mit?

- Azt mondta, ők soha nem unatkoztak, mindig el voltak foglalva valakivel.

- Szegény Piton...

- Aha. Leginkább vele - bólintottam. 

- Unatkozunk? Unatkozunk? – kérdeztem Siriusra nézve, mikor odaértünk hozzá.

- Tessék? Ja, ti vagytok? Á, hova gondolsz...

- Persze, látom.

- Na jó, bevallom. Unatkozom. Nincs kedvetek beszélgetni?

- De, szívesen. - leültünk mellé.

- Sirius! Hermione mondta, hogy ma éjjel telihold...

- Á, tényleg! - kapott a fejéhez - el is felejtettem. Szegény Holdsáp.

- Igen, én is pont rá gondoltam. - kedztem - Arra gondoltam, hogy esetleg, ha nem baj... vele lehetnénk, amikor átalakul. 

Sirius eddig a tavat figyelte, de most szétnézett, nem hallja-e senki, majd rámfigyelt. 

- Tudod, hogy az veszélyes. - mondta, tőle szokatlan komolysággal.

- De régen ti is vele voltatok.

- Igen, de...

- Mi de?

- Az más volt. És különben is, régen is amiatt voltunk vele, mert Pipogyusz...

- Piton profeszor - szólt közbe Dóri.

- Jó, Piton professzor - húzta el a száját Sirius - akkoriban még nem főzött neki farkasölőfű főzetet.

- Mindjárt más - jegyezte meg elégedetten Dóri.

- Hát, az - sóhajtott Sirius - Na jól van, nem bánom, megpróbálok beszélni Remusszal, hogy legyen...

- Szerintem ne mondd meg neki, mert akkor úgyse engedné meg.

- El kell mondjam, mert ha nem tud róla, akkor a szobájában marad éjszaka és ott meg nehezen férünk be ilyen sokan.

- Mér, tán te is jönnél? - vigyorogtam.

- Naná, mit hittél? Már olyan régen nem jártam a Szellemszálláson, azt sem tudom, hogy megvan-e még... és tudod, hogy élek-halok a kalandokért...

- Sajna tudom - sóhajtottam

- Akkor éjfél előtt legyetek a Fúriafűznél. Majd valahogy kicsalogatom Holdsápot - kacsintott - Rendben?

- Oké! És kösz. 

Még sokáig beszélgettünk, mindenféléről. Este aztán együtt visszamentünk a kastélyba, vacsorázni. A kaja finom volt. A tanári asztalra nézve megláttam Remust, amint Siriusszal beszélgetett. Nagyon sápadtan nézett ki és egy falatot sem evett. Mikor rámnézett, tekintetében aggodalom ült.

Vacsora után felmentünk a hálószobába. Már mindenki aludt, mikor tizenegy óra után elindultam Dórival a parkba. 

- Most változzunk át? - kérdezte, mikor már lennt voltunk.

- Még nem. Ha szabad érdeklődnöm, miért is jöttél te velem?

- Én is szeretnék a Szellemszállásra menni!!

- Holnap nem fogsz tudni ébren maradni...

- Dehogynem - és hogy nyomatékosítsa önmagát, ásított egy nagyot. 

Megérkeztünk a Fúriafűzhöz. Siriusék még nem voltak ott, ígyhát leültünk a fűbe, jó távol a Fúriafűztől. Fél tizenkettő körül aztán megjelent Remus és Sirius. Futva jöttek felénk. 

- Nem szeretném, ha... bajotok esne... miattam, világos? - szegény Remus kapkodva vette a levegőt, de még így sem tudott elrejteni egy hálás mosolyt.

- Ne aggódj, nem lesz semmi bajunk. - mondtam gyorsan.  

Remus csak a fejét csóválta. Pár percet még vártunk, amíg kifújják magukat, majd Remus felkapott egy hosszú ágat, óvatosan a Fúriafűzhöz ment és megérintette vele az egyik görcsét. Az eddig kitartóan hadonászó fa nyomban kővé dermedt. Mindannyian lemásztunk az alagútba, ami elvezetett minket a Szellemszállásra. Futva tettük meg az utat, mert már nem volt sok időnk teliholdig. Végre elértük a házat. Miután kimásztunk, megállapítottam, hogy a házikó belülről ugyanolyan romos, poros, mint kívülről. A falon a tapéta csíkokban volt letépve, a bútorok ripityára törve hevertek a sarokban és egy helyen fekete volt a padló az alvadt vértől. 

- Rég jártam itt utoljára - jegyezte meg Remus, miközben ujját végighúzta a falon, ami csupa por volt.

- Hát, meg is látszik rajta.

- Jobb, ha átváltozunk. - mondta Sirius és átalakult kutyává.  

Dóri rögtön követte, én viszont még maradtam egy kicsit Remusszal. 

- Vigyázz magadra. - mondtam, és megfogtam a kezét.

- Ti is nagyon vigyázzatok magatokra. - megszorította a kezem - Sajnos nem tudom garantálni, hogy nem bántok senkit. - elengedett és levette magáról a köpenyét - Leveszem, legalább ez maradjon... 

Azonban a mondatot már nem tudta befejezni. Elakadt a szava és megremegett, majd fájdalmasan felordított. Térdre esett, majd a földre és rángatózott. Megkövülten figyeltem, mikor egyszercsak egy kutyaugatást hallottam és éreztem, hogy a ruhámnál fogva húznak el Remus közeléből. Magamhoz tértem és gyorsan átváltoztam kutyává.

Amit akkor láttam, mélyen bevésődött az emlékezetembe. Láttam, ahogy Remus átalakul vérfarkassá. Összeszorult a torkom és mindenem remegett. A szívem szakadt meg, ahogy láttam szerelmemet szenvedni. Pár perc múlva abbahagyta az üvöltést. Nem volt többé ember. Átalakult... és nem támadott.  

- A legfontosabb az, hogy soha, de soha ne változzatok előtte emberré!! - Sirius hangja is remegett, még így, kutya alakban is.

- Oké!

- Lehet vele beszélni?

- Persze. 

Odamentem a földön fekvő vérfarkashoz és megpróbáltam talpra állítani. 

- Jól vagy?

- Aha. - Remus alig bírt beszélni -  Csak... rettenetesen fáj mindenem... De hamar elmúlik. Csak nehogy átváltozzatok, mert akkor nem tudom magam megfékezni. 

Sirius és Dóri is idejött mellénk, és leültünk egymás mellé a padlóra és "beszélgettünk". 

- Mond, Sirius, hogy jöttetek rá, hogy Remus vérfarkas?

- Bevallotta.

- Tényleg? - néztem Remusra, aki bólogatott.

- Miért, mire gondoltál?

- Hát, hogy utána mentetek egyszer és kikémleltétek.

- Áh! Mondjuk igaz, ami igaz, volt a dologban egy kis leskelődés, de a végén magától árulta el. Igaz, Holdsáp?

- Igen. Előbb-utóbb úgyis rájöttetek volna, gondoltam, jobb, ha tőlem tudjátok meg - nézett barátjára. 

Egész éjjel beszélgettünk. Már világosodott, mikor Remus visszaváltozott. És hárompercnyi szenvedés után újra ember lett. A fájdalomtól elájult. Mi is visszaváltoztunk emberré és odasiettünk hozzá. Letérdeltem mellé és megfogtam a kezét. Úgy nézett ki, mintha aludna, olyan békés volt az arca. Aggódva néztem és vártam, hogy térjen magához. Sirius közben idehozta Remus köpenyét, majd Dórival együtt felmentek az emeletre, így egyedül maradtam egy kis időre Remusszal. Könnyes szemmel néztem őt. Egyszerre elfogott egy gyönyörű, bizsergető érzés: úgy éreztem, meg kell csókoljam. Fölé hajoltam és gyengéden megcsókoltam. Először nem reagált rá semmit, de mikor magához tért, erőtlenül viszonozta. Forróság öntött el. Éreztem, hogy forró a teste, és hogy mennyire gyorsan ver a szíve, ahogy mellkasára feküdtem. 

- Ne sírj - suttogta halkan. Elengedtem és felültem. Ő szintén. Mosolyogva nézett rám, és letörölte arcomról a könnyet. - Nem szabadott volna így láss - hajtotta le a fejét.

- Bocsánat, hogy meg kell zavarjunk titeket - mosolygott Sirius a lépcsőről - de vissza kellene menni a kastélyba. 

Remus sóhajtott egyet.  

- Azt hiszem, igazad van, Tapmancs. 

Felállt és magára vette a köpenyét. Ezután visszaindultunk a kastélyba. Az alagútban nem sokat beszélgettünk, én magam is a gondolataimba voltam merülve. Mikor kiértünk, a Nap a keleti égboltról a szemünkbe sütött. Mivel eddig jobbára sötétben voltunk, nehezen szoktuk meg még ezt a gyenge fényt is. 

Felmentünk a kastélyba, egyenesen Remus szobájába. Ott Remus habozva ránknézett, de végül elszánta magát és levette magáról tépett ingjét. Miközben egy másikat keresett magának, megbabonázva néztem őt. Amióta megismertem, még soha nem láttam őt félmeztelenül. Ilyen gyönyörűnek még soha... . Nem is hittem volna, hogy ennyire... 

- Valami baj van? - nézett rám Remus mosolyogva.

- Öhm... nem, semmi baj... - elpirultam és elfordítottam a fejem, hogy ne nézzek a szemébe. 

Szerencsére nem vette észre, vagy legalábbis nem tette szóvá a dolgot. De Sirius több mint valószínű, hogy észrevette, mert mikor ránéztem, próbálta elfojtani a nevetését. 

- Még jó, hogy ma nincs első órám, mert most... - kezdte Remus, de ekkor kicsengettek.

- O-óóó! Mi volt az első óránk... illetve, Harryék első órája? – nézett rám Dóri.

- Hmmm... talán gyógynövénytan. Hát akkor, nekünk most mennünk kell. Sziasztok - néztem rájuk, majd kimentünk a szobából.

- Sziasztok - mosolyogtak mindketten.

- Nagyon szeret téged - szólt Dóri, mikor már majdnem elértük az Átváltoztatástan termet.

- Igen… Oh, ha tudnád, hogy szeretem... - sóhajtottam.

- El tudom képzelni - mosolygott Dóri sejtelmesen. 

Bementünk McGalagony tantermébe. Már ott voltak a harmadikos Griffendélesek. Hermionénak kezdtem el mesélni, hol voltunk, de ekkor bejött McGalagony, és elkezdődött az óra.

Ő már befejezte az animágusokat és a kisebb tárgyak transzformálását mutatta be. Óra után ebédszünet volt. Ebéd után dupla bájitaltan következett. Harryék nagyon fel voltak dobva. 

- Óriási! Minden nap kell legyen bájitaltan! Mintha nem utálnánk már eléggé Pitont meg a Mardekárosokat! Dehogy dupla óra, ez már azért sok a jóból, oáhhh... 

Az órán egy különösen nehéz főzetet kellett elkészíteniük. Mire véget ért a duplaóra, a Griffendélesek teljesen kikészültek. Még Hermione is siránkozott. 

- Ez az óra... Legszívesebben lefeküdnék és aludnék egy jó nagyot.

- Akkor miért nem mész? - kérdezte Dóri.

- Még van egy mágiatörténet. - mondta lemondóan Hermione.

- Akkor ott aludhatsz... - mondtam.

- Hát... Inkább nem. 

Bementünk a mágiatörténet-terembe. Érdekes, de valahogy nem voltam fáradt, ellenben Dóri elaludt Binns professzor érdekfeszítő előadásán. Óra végén ébresztettem fel. 

- Dóri! Ébredj! Vége az órának!

- Mi? Jaj, elaludtam! Csak nagyon fáradt voltam... Nem aludtam szinte semmit az éjjel.

- Hát, én sem. De ma éjjel végre aludhatunk. - ásítottam. 

Ezután jókedvűen, és persze fáradtan ballagtunk fel a Griffendél-toronyba. Elmeséltem Harryéknek, mi történt a Szellemszálláson, majd a délután hátralevő részében játszottunk. Este korán elmentünk lefeküdni. Mivel előző éjjel sem én, sem Dóri nem sokat aludtunk jóformán semmit, nagyon hirtelen jött álom a szemünkre.