Átsuhant az agyamon: Biztos, hogy mindez csupán pár napja volt? És egyáltalán: mindez valóban megtörtént velem? Voltak kétségeim, nem is kevés. Az órámra néztem. Hajnali fél 3 volt.  Bár már elég késő volt, furcsamód nem éreztem magam fáradtnak. Mindenképp tudni akartam, tényleg megtörtént-e velem mindez a Roxfortban. De ha nem, akkor mi történt? 

Halkan kimentem a szobámból. Az étkezőasztalon volt anya mobiltelefonja.  Azon volt dátum. Bevittem a szobámba, bekapcsoltam és izgatottan vártam, hogy jelezze ki az aznapi dátumot a kijelzőn.  Mikor megláttam, egy pillanatra elállt a szívverésem: június 4-e volt rajta. Egy nappal volt később, mint mikor elmentem... de csak mert időközben hajnalodott.

Szomorúan feküdtem le az ágyamba. Ekkor hirtelen eszembe jutott a fénykép, amit Pitontól kaptam. Gyorsan keresni kezdtem a nadrágzsebemben. És... megtaláltam! Mindenki rajtavolt és mindenki mozgott. Tehát tényleg megjártam Roxfortot? Olyan izgatott voltam, hogy aznap éjjel nem tudtam aludni.

Reggel jött anya ébreszteni, mint azt szokta, de már fent voltam. Nem mondtam neki, hogy nem is aludtam... Készülődtem  az indulásra. Itthon ugyanis még tartott az iskola. A reggel kapkodósan telt, úgyhogy egy röpke órára elfeledkeztem a  Roxfortról és mindenkiről...

A suliban azonban nem tudtam koncentrálni. Nemcsak, mert  nagyon fáradt voltam, és mert meleg volt, hanem mert egész álló  nap Siriusra és Remusra gondoltam. Vajon ők most mit  csinálhatnak? Ez elég hülye kérdés volt még magamtól is. Remus  biztos tanít. Meg Piton is... Sirius meg... nos, ő sem unatkozik.  Meg persze Harryék sem. Így ábrándoztam tanórákon és a nap minden percében. Nagyon  hiányzott a Roxfort, hiányoztak Harryék, de a legjobban Remus  hiányzott...

Egy hét telt el így. Egyik nap suli után megebédeltem, aztán  gyorsan siettem haza. A buszról egy megállóval hamarabb szálltam le, mint szoktam. A játszótéren át mentem hazafelé,  amikor észrevettem, hogy velem szemben két ember jön.  Mindketten egyforma, vagy legalábbis nagyon hasonló ruhában voltak.  Nem is igazán ruhában, hanem... talárban?! Ahogy közelebb  értek, már felismertem őket. Leesett az állam.

- Remus? - suttogtam, amikor már pár méterre voltak tőlem.

Mostanra már ők is felismertek, és boldogan mosolyogtak rám.

- Hát itt vagy!

- El sem hiszem! Szóval tényleg nem álom volt? Úgy  hiányoztatok...

- Levegőt azért vegyél, mert még megfulladsz - vigyorgott  Sirius. - Amúgy te is nagyon hiányoztál. Két hónapja nem  láttunk!

- Két hónapja?!

- Igen. Miért?

- Hát, ez érdekes. Még csak egy hete vagyok itthon.

- Ja, igen, mondta Dumbledore, hogy ez elképzelhető mellékhatás... vagy mi...

Ám ekkor már nem igazán rá figyeltem, hanem Remusra. Félig  mosolyogva nézet rám, és vidáman csillogott a szeme. Mint  Siriusé, amikor...

- Szia! - suttogta halkan.

Remegni kezdett a kezem és a gyomrom is görcsbe rándult.  Istenem, olyan szép a szemed... Remus ekkor odalépett hozzám  és... megtette azt, amire már oly' régóta vágytam. Ajkaink lágy csókban találkoztak össze. Forróság áradt szét a testemben. Hirtelen azt  sem tudtam: álmodom vagy ez a valóság. Olyat éreztem, amit még Siriusnál sem...

Miután elengedtük egymást, Remus halványan mosolygott. Arca  kipirult, és nehezen talált szavakat.

- Én... nos... úgy értem, te is nagyon hiányoztál...

- Örülök, hogy újra látlak - mosolyogtam szintén kipirult arccal.

Sirius eddig kitartóan nevetett rajtunk. Most abbahagyta, de  még mindig mosoly terült el az arcán. Hozzámlépett és a fülembe  súgta.

- Nagyon szépek vagytok így együtt.

- Na ne mondd - nevettem boldogan.

Végül, hogy, hogy nem, eszembe jutott, hogy hazafelé  slattyogtam.

- Öhm... nincs kedvetek feljönni hozzánk?

- De, miért is ne? - vágta rá Sirius.

- Azért azt csak kérdezd már meg, hogy nem zavarnánk-e. -  szólt rá mosolyogva Remus.

- Öhm, tényleg... Nem zavarunk?

- Most viccelsz? Ti soha nem zavartok...

Mostmár hárman sétálgattunk a Füredi út felé. Én és Remus  kézenfogva, Sirius meg előttünk. Minden nagyon érdekelte,  kivéve mi. De ezt valahogy nem is bántuk...

A hátsó kapun mentünk be a házba. Kivettem a postaládából a  dolgokat (egy levél Dórinak és egy Hőszolgáltatós számla) és  beszálltunk a liftbe.

- Mi ez az izé? - kérdezte Sirius kíváncsian.

- Lift.

- Az meg mit csinál?

- Majd meglátod... - azzal megnyomtam az ötös gombot.

A lift ajtaja bezárult és elindultunk felfelé. Sirius nagyon  élvezte az "utazást". Az ötödik emeleten megálltunk. Mikor  kiszálltunk, Sirius végül megjegyezte.

- De mókás dolgokat tudtok kitalálni varázslás helyett...

- Kösz!

Kinyitottam az ajtót és bementünk. Láttam Dóri iskolatáskáját a  földön.

- Szia, Dóri!

- Szia, Csillu.

- Hol vagy?

- A szobádban.

- Gyere ki egy kicsit - mosolyogtam Remusra.

Dóri hamarosan kinyitotta a szobám ajtaját és kijött. Nem  sokkal volt fiatalabb nálam: ő 18 éves volt. Velem ellentétben ő  barna hajú volt, és zöld szemű. Mikor észrevette, hogy nem  vagyok egyedül, megtorpant.

- Szia. Biztos te vagy Dóri. Már sokat hallottunk rólad. -  köszöntötte Sirius.

- Igen? És... maguk kik?

Ezen elmosolyodtam. Sirius alig bírt megszólalni a nevetéstől.

- Nyugod... nyugodtan tegezz... legalábbis engem... Remus?

- Természetesen engem is... - mondta Remus mosolyogva.

Dórinak elkerekedett a szeme.

- Remus? Csak nem Remus Lupin?!

- Személyesen - mosolygott.

- Akkor te... Sirius?

- Jé, hogy jöttél rá?

Dóri elmosolyodott.

- Dehát hogy kerültetek ide? Azt hittem, csak a könyvben...  dehát...

- Majd mindent elmesélek - mondtam.

Bementünk a nagyszobába és leültünk az ágyra. Sirius persze  nem bírt ülve maradni, mindent megszemlélt. Különösen a TV és a  videó érdekelte.

Közben Remus és én Dórival beszélgettünk.

- Képzeld, voltam Roxfortban! - újságoltam.

- MI?! Dehát... hogyan? És mikor?

- Az éjjel. Az úgy volt, hogy...

Fél órába telt, mire mindent elmeséltünk.

- Még Piton is elbúcsúzott. Hopsz, várj csak, mutatok valamit.

Elővettem a fényképet a nadrágzsebemből és odaadtam Dórinak.  Persze rögtön megtalálta rajta Pitont.

- Jaj, de aranyos!! És mozog!

- Naná, hogy mozog! - szólt bele Sirius.

- Látnod kellett volna az óráit!! CSÚCS volt!! Öhm, persze a tied  volt a legjobb - vigyorogtam Remusra.

- Ó, de jó neked! Én is szeretném látni! Szeretnék vele  találkozni!

Mielőtt bárki megszólalhatott volna, nagy zaj támadt a  szobában, és hirtelen megjelent Piton, teljes életnagyságban. Dórinak tágra nyílt a szeme a felismeréstől.

- Piton professzor!!

Piton Dórira nézett.

- Te vagy Dóri?

- Igen... - rebegte.

- Örvendek. - mondta neki Piton, majd  hozzám fordult - Nos, én azért...

Ekkor torkára forrott a szó. Dóri odament hozzá és átölelte.  Piton szeme elkerekedett. Egy pillanattal később szelíden, de  határozottan eltolta magától Dórit.

- De szépen néztek ki, így együtt - jegyezte meg Sirius.

- Ha azonnal nem fejezed be, Black...

- Jól van na, ne kiabálj!

Piton most Dórihoz fordult vissza.

- Örülök, hogy így örülsz nekem, de ez már azért túlzás. -  hozzám fordult - Dumbledore megkért rá, hogy szóljak: vissza  kell menned, mert szükség van rád.

Most nekem nyílt tágra a szemem.

- Komolyan?! Visszamehetek?!

- Igen, miért mit mondtam??

- Köszönöm!

Dóri persze mindenáron jönni akart.

- Én is, én is, könyi én is!!!

Piton ránézett.

- Nem vállalom a felelősséget érted...

- Perselus, azt hiszem, megengedhetjük. Majd én vállalom. -  szólt Remus.

- Hmm... rendben - mondta Piton lemondóan.

- Éljen! Köszönöm! Éééés... hogy jutunk oda?

- Képzel azt, - kezdte Remus - hogy a Roxfort falai közt vagy. Éld át, amit olvastál, és...

- De én nem olvastam! - szólt közbe Dóri.

- Tessék?!

- Én nem olvastam a könyvet!

- Akkor honnan tudsz rólunk? - kérdezte gyanakodva Piton.

- Csillu nagyon sok mindent mesélt. És az összes eddigi filmet  is láttam.

- Akkor képzeld el azt, amit Csilla mesélt neked a Roxfortról. Képzeld el az igazgató irodáját, rendben?

Dóri bólintott, majd behunyt szemmel koncentrálni kezdett. Hirtelen eltűnt a szobából. Most én is visszagondoltam Dumbledore irodájára. Lökést éreztem a hasamnál, majd megszűnt körülöttem a világ...