A Szent Mungó Ispotályban a délutáni szokásos vizithez készülődtek a gyógyítók. Felkeresték a betegeket, és ellenőrizték állapotukat.

Perselus Piton éppen akkor ébredt fel, mikor az ő kórtermében jártak. A férfi eleinte nem is nyitotta ki a szemét, csak hallgatta maga körül a halk beszédet.

- Úgy látom, a tegnapihoz képest valamivel javult a beteg állapota… - jegyezte meg egy idősebb férfi.

- De még szüksége van néhány kezelésre, ami eltart egy ideig…

Piton hallotta a pergamenen sercegő penna hangját, majd távozó lépteket és halk ajtócsukódást is.

- Miss Taylor! - szólított meg egy bennmaradt gyógyító a nővért. - Kérem, cserélje le Mr. Piton kötését, ha felébredt.

Piton érezte, hogy ki van száradva a torka. Bár nem szívesen kérte mások segítségét sohasem, ezúttal úgy döntött, mégis kivételt tesz.

- Kérem… hozna nekem egy pohár vizet?

- Természetesen – szólt a nővér, majd elment, és nem sokkal később visszatért.

- Óvatosan itassa meg… még nem szabad nagyon megemelkednie az ágyról - mondta a nővérnek az időközben Piton mellett helyet foglaló gyógyító. Perselus, miközben a nővérke segítségével kortyolgatta a vizet, lassan meg tudta állapítani, hogy ismerős neki a férfi hangja.

- Hozok kötszert, uram - kelt fel a nővér a beteg mellől, és ismét elment egy kisebb szobába.

- Mondja, maga kicsoda? - kérdezte halkan Piton.

A gyógyító felpillantott rá a kezében tartott pergamenről.

- David Lupin.

Piton nem szólt erre semmit, de David úgy vette észre, mintha a férfi szája szélén egy elégedett mosoly árnyéka bújna meg.

A gyógyító nem reagált rá semmit, csak visszafordult a kezében lévő laphoz és feljegyzett valamit, majd sóhajtott, és letette az ölébe.

- Mr. Piton… Mint egyik kezelő gyógyítójának, nekem jutott az a feladat, hogy tájékoztassam önt az állapotáról - szólt a férfi.

Miután Piton nem mondott szavaira semmit, folytatta.

- Mint arra bizonyára emlékszik, bájital okozta súlyos sérülésekkel szállították be magát a Szent Mungóba. Mindent megtettünk az állapotáért, de ennek ellenére nem tudtuk tökéletesen visszaadni a szeme világát. Sajnos a baleset előtti állapotot semmilyen módon nem tudjuk visszaállítani…

David csak ekkor nézett fel egykori professzorára; arcán szomorúság és tehetetlenség ült.

- Fogok látni egyáltalán? - kérdezte hidegen a férfi.

- Igen… de mindenképp szükséges lesz szemüveget viseljen.

Piton csak bólintott erre, de látszott rajta, hogy egy kicsit megnyugodott.

- Most mennem kell, még meg kell néznem néhány beteget - kelt fel David Piton mellől. - Ha bármire szüksége van, szóljon nyugodtan a nővérnek…

- Rendben.

Mielőtt a gyógyító távozott, megkérte az időközben visszatérő nőt, hogy cserélje át Piton kötését.

* * *

Sven már két hete elhagyta Angliát, hogy felkutasson valakit, aki képes megfőzni a Remus számára életfontosságú farkasölőfű-főzetet. Sajnos azonban a nő ezidáig mindhiába járt be sok fejlett nyugati, északi és közép-európai országot, s keresett fel neves gyógyítókat és bájital szakértőket, senki nem tudta ezt a bonyolult főzetet elkészíteni. Sven utolsó esélyeként felkereste szülőhazája, Svédország leghíresebb gyógyító központját, ám szinte kétségbeesve kellett szembesülnie vele, hogy ott sem fog rátalálni arra, akit keres. Mielőtt azonban távozott volna, hogy hazatérve tudassa a szomorú hírt a családjával, a svédországi ispotály igazgatója azt tanácsolta neki, hogy kérdezze meg valahol Oroszországban, hiszen arrafelé gyakoriak a vérfarkasok, lehetségesnek tartotta, hogy a nő sikerrel jár. Sven megköszönte az információt, amivel a gyógyító ellátta, majd utolsó mentsvárként hoppanált a megadott helyszínre.

A nő egy jeges, havas helyre érkezett. A hideg egy pillanat alatt átjárta őt, és fázósan húzta össze magán a kabátját. Sven szétnézett, hogy merre kell tovább mennie. Szinte azonnal észrevette a távolban álló egyszerű, vastagon hóval borított tetejű építményt. A nő vacogva vonta össze szemöldökét, és előszedte a kabátja zsebébe süllyesztett pergamendarabot, amire felírta az ajánlott hely nevét: Balsaja Likovica Iskola. Sven úgy döntött, nem ácsorog tovább a térdig érő hideg hóban és viharban, inkább, ahogyan csak tud, az épülethez megy. Nem volt benne teljesen biztos, hogy jó helyen jár-e, de gondolta, megkérdez valakit az épületben.

Ahogy közelebb ért, Sven ki tudta venni, hogy a ház egy kopottas, régi épület, melyet sejtése szerint bármelyik pillanatban beomlaszthatja a tetejére felgyülemlett, hatalmas mennyiségű hó. Mindazonáltal a boszorkány, ahogy a bejárathoz ért, megdöngette néhányszor a kopogtatót, és várt.

Egy fiatal, szőke hölgy nyitott ajtót, és kérdezett Sventől valamit – oroszul. Sven nem értette őt, de megpróbált vele kapcsolatba lépni.

- Elnézést… Egy bizonyos Nyikolaj Szvetlov igazgatóval szeretnék beszélni - mondta angolul a lapról olvasva a keresett férfi nevét.

- Jöjjön be - mondta a nő, most már hibátlan angolsággal. - Az igazgató úr a szobájában van, szerintem tudja önt fogadni.

Svent szinte megcsapta a benti kellemes meleg. A kunyhó belülről teljesen máshogy nézett ki. A fából készült falak kellemes nyers illatot árasztottak, az egyszerű bútorokat szép kézimunkák díszítették. A hölgy egy lépcső felé vette az irányt, ami az alsóbb szintekre vezetett. Itt már látszott, hogy az iskola milyen nagy - csak elrejtették a föld felszíne alá.

Svent ámulatba ejtette a hely szépsége.

- Milyen szép így belülről ez az épület! - jegyezte meg a nő mögött haladva.

- Igen, talán ez az egyik legotthonosabb az összes mágusiskola közül - mosolyodott el a nő büszkén.

Hiába mentek még lejjebb, nem érződött, hogy voltaképpen pincehelyiségben járnak.

Végül elértek egy szép, faragott díszes ajtót, ahol a nő bekopogott, majd megvárta, míg odabentről engedélyt nem kapnak a belépésre, és benyitott.

Az asztalnál egy nagydarab szakállas férfi ült. Amikor megpillantotta a jövevényt, felkelt, és udvariasan hellyel kínálta őt.

- Köszönöm… - Sven kissé feszengve foglalt helyet az igazgató előtt.

- Üdvözlöm a Balsaja Likovica Iskolában. Én Nyikolaj Szvetlov vagyok, ennek az intézménynek az igazgatója - mutatkozott be.

- Az én nevem Clara Swenson - szólt a nő. - Mindenek előtt nagyon köszönöm, hogy időt szakított rám, igazgató úr.

- Mi sem természetesebb - mosolyodott el a férfi - Kér egy csésze teát?

- Köszönöm, az jól esne… - biccentett Sven, viszonozva a mosolyt.

Mr. Szvetlov elővarázsolt egy csészét, és beleöntött egy kevés sűrű teát, majd átadta Svennek, és az asztalon gőzölgő szamovárra mutatott.

Sven belenézett a csészéjébe, majd tanácstalanul pislantott fel a fém szamovárra.

- Milyen erősen szereti a teát? - kérdezte az igazgató.

- Általában gyengén iszom…

Az igazgató elkérte Sventől a csészét, és az ezüstszínű edény kis csapja alá tartotta, hogy beleengedjen egy kis forró vizet.

A nő megköszönte a férfi segítségét, majd visszavette a csészéjét. Azonban várnia kellett, mert a tea még gőzölgött a forróságtól.

- Egy nagyon fontos dolog miatt jöttem el Önhöz… - kezdett bele Sven, amikor úgy látta, hogy ideje belevágni a dologba.

- Hallgatom - bólintott az igazgató.

- Az elmúlt két hétben bejártam sok európai országot, olyan mágus vagy boszorkány után kutatva, aki el tud készíteni egy igen bonyolult bájitalt… az aconicum-főzetet.

- Ebben tudok segíteni. Az egyik volt tanítványom tud ilyen főzetet készíteni. Maria Gregovics öt évvel ezelőtt végzett itt, ha jól tudom, most Moszkvában lakik. Ha vár néhány percet, előkeresem a címét.

Sven szemében az utóbbi hetek óta először igazi remény csillant.

- Nagyon hálás lennék érte, Mr. Szvetlov.

- Igazán semmiség - mondta kedvesen a férfi, és intett a pálcájával az irattartó polc felé. Hamarosan egy pergamen repült a sok közül Sven kezébe.

A nő megfogta a kartont, és hálásan tekintett a férfira.

- Köszönöm a segítségét! Nagyon sokat segített!

- Szívesen. Ha még tudok valamit tenni önért, csak szóljon.

- Köszönöm - mosolygott hálásan Sven. - Ha megbocsát, uram, akkor most azonnal indulok is, sürget az idő…

- Csak nyugodtan - a férfi felkelt az asztaltól, és ajtót nyitott Svennek. - Majd írjon, hogy mennyire járt sikerrel.

- Feltétlenül! - bólintott a nő. - Minden jót, Mr. Szvetlov! És még egyszer köszönöm!

Sven izgatottan indult vissza a kijárat felé, hogy onnan hoppanáljon az utolsó reményükhöz, Maria Gregovicshoz…