A Madeline esküvőjét megelőző egy hónap gyorsan eltelt. Mire a nő igazán felfoghatta volna, milyen hatalmas kötelesség is készül a vállára nehezedni, már csupán egy szűk hét választotta el őt az ünnepélyes egybekeléstől.

A fiatal nő éppen az esküvő helyszínéül kiválasztott templomot szemlélte meg belülről az apjával. Madeline, hogy jó szokásához híven megint bosszantsa Pitont, konok mogorvasággal és leplezetlen érdektelenséggel méregette az amúgy gyönyörű, egekbe nyúló kupolájú templomot.

- Ha erre sem szólsz semmit, akkor az előző templomban lesz megtartva az esküvő - morogta idegesen Piton.

- Nem akarok esküvőt, egyik templomban sem - vágta rá Madeline.

- Már késő visszakoznod.

- Nem én akartam hozzámenni ehhez az emberhez - mérgelődött a nő. - Különben is, ez a templom túlságosan kicsi, és sötét.

- Akkor menjünk a másikba. Annak szép nagy ablakai vannak, és tágas…

- De a fala olyan kopott, mintha már ezer éves lenne - nyafogta.

- Akkor a te kedvedért kimeszeltetjük addigra, jó? - gúnyolódott a férfi.

Madeline sötét szeme dühösen villant, ahogy az apjára nézett.

- Én oda be nem teszem a lábam!

- Felőlem a templom lépcsőjén is esküdhettek…

- Keressünk inkább egy másikat - vetette fel elhúzott szájjal Madeline.

- Jó. Menjünk - sóhajtotta türelmetlenül a férfi.

Kiléptek a templomból, és folytatták útjukat. Az óra eközben már túlmutatott az egy órán, s Madeline egyre jobban érezte, hogy a reggel óta tartó gyaloglás és kutakodás igencsak kifárasztotta.

- Nem pihenhetnénk valahol?

- Természetesen, mihelyst kiválasztottuk a templomot.

- De a környék minden templomát felkerestük már, én pedig nagyon fáradt vagyok - nyűgösködött a nő.

- Jó. Pihenhetünk, de még ma vagy kiválasztod a templomot, vagy én mondom meg, melyikben lesz az esküvő.

- Jól van, na… - Madeline a hozzájuk legközelebbi padhoz ment, és fáradtan foglalt helyet rajta.

Piton is leült mellé. Őt is igencsak kimerítette az egész napos járkálás, de a világért sem mutatta volna ki.

- Miért is kellett ezt az egész esküvőt így rendezned… - mérgelődött maga elé a nő.

- Magadnak köszönheted - mordult rá a férfi.

- Én nem akartam hozzá menni!

- Ez a te bajod!

- Az én bajom? Te szóltál bele az életembe! - dühöngött Madeline.

- Ha nem teszem, elrontod te magad! - idegeskedett Piton.

- Az az én dolgom lett volna.

- Mivel az apád vagyok, igenis érintett vagyok az ügyben.

- Felnőtt nő vagyok, és igenis bosszant, hogy beleszólsz az életembe - hajtogatta nyűgösködve a nő.

- Sajnálom, de nem úgy viselkedsz. Semmi felelősségtudatod nincs - jelentette ki Piton.

Madeline sértetten fordított hátat az apjának.

- Na gyerünk! Még ma el kell intézni a templomot.

- Még nem pihentem ki magam - mondta.

- Majd este kipihened magad.

- Na persze… - morogta Madeline, de azért felkelt a padról. Erre a tettére is csak azért volt hajlandó, hogy minél hamarabb befejezhesse végre apjával folytatott „keresőútját”.

Hamarosan betértek egy újabb templomba, amit Piton nagyon szépnek talált.

Madeline is kénytelen-kelletlen körbenézett, és megállapította, hogy mind közül talán az a leghasználhatóbb.

- Jó lesz ez - jelentette ki. – Most már mehetünk haza?

- Gyerünk - mondta fáradtan a férfi.

Madeline kelletlenül követte apját a paphoz. Röviden megbeszélték a nő esküvőjének időpontját, és lefixálták a következő hét szombatját.

Majd mindketten kimerülten tértek haza.

* * *

Piton a nappaliban pihent, miközben felesége a vacsorát készítette. Madeline pedig, amióta hazatértek, a szobájába zárkózott, és nem is jött elő jópár órahosszáig.

Amikor azonban besötétedett, megjelent a nappaliban, és lehuppant szendergő apja mellé a kanapéra.

Piton szemei felpattantak, és ijedten nézett körbe.

- Ja, csak te vagy - nyugodott meg, amikor meglátta a lányát.

- Apa, én nem akarok férjhez menni - vágott bele a mondandója közepébe a nő, és komoran apjára függesztette tekintetét.

- Már késő ezen bánkódnod. Ideje, hogy benőjön a fejed lágya.

- Nem fogok elmenni a templomba szombat délután - folytatta taglaltan Madeline.

- De igen - sziszegte Piton dühösen.

- Ebbe nem fogsz tudni beleszólni!

- Dehogynem. Ha kell, erőszakkal viszlek az oltárhoz!

- Kár erőlködnöd, apa. Nem fogok odamenni, és kész!

- Pedig azt teszed, amit mondok, vagy kitagadlak!

Madeline összeszorított fogakkal, de némán nézett farkasszemet apjával.

- Ezt nem teheted meg velem - jelentette ki kicsivel később.

- Miért?

- Kitagadnád a saját lányodat?

- Igen.

- De… ezt nem teheted! Hogy lehetsz ennyire kegyetlen? - nyögte Madeline remegő hangon.

- Csak a javadat akarom…

- Azzal, hogy tönkreteszel! Mihez kezdek, ha elüldözöl otthonról?

- Megtanulsz tisztességesen élni és bánni az emberekkel! Éppen rádfér már!

Madeline erre dühösen felpattant, és beviharzott a szobájába, majd nemsokára egy bőrönddel a kezében tért vissza.

- Most mégis hová akarsz menni? - kelt fel dühösen Piton, amikor meglátta, mire készül lánya.

- Alfredhoz - kiabálta hisztérikusan Madeline - Ő legalább megért!

- Ha jól emlékszem, az imént jelentetted ki, hogy nem akarsz feleségül menni hozzá, és most mégis felé igyekszel - húzta gúnyosan el a száját Piton.

- Az az én dolgom, ha úgyis kitagadsz! - Madeline arca kivörösödött, szemei szikrákat hánytak a méregtől.

Piton nem kevésbé nézett dühösen a lányára, de megpróbált nyugalmat erőltetni magára.

- Menj hozzá feleségül, és nem tagadlak ki.

- Jó. Hozzámegyek. De többet ide be nem teszem a lábam, az biztos! - határozott léptekkel elindult kifelé. Vissza se nézett, hanem idegesen bevágta maga mögött az ajtót.

Piton is hasonló vehemenciával viharzott el, de a nappali helyett a dolgozószobája felé vette az irányt. Ingerülten csapta neki az ajtót a keretnek, kis híja volt, hogy nem esett szét az egész.

- Ostoba kölyök – sziszegte fújtatva a méregtől.

Fejében egymást követték a gondolatok, szinte fel sem fogta, mihez nyúlkál. Néha levert a polcáról egy-két fiolát, de a férfi nem törődött velük.

- Mit ronthattam el… - morogta dühösen összehúzott szemöldökkel, miközben szinte már rutinból elkezdte összeszedegetni a farkasölőfű-főzet hozzávalóit.

Mivel tele volt a feje az elmúlt percekkel, igencsak idegesen látott hozzá a bonyolult és nehéz főzet elkészítéséhez. Piton mindig éles koncentrációja ezúttal kicsit megingott, s két nagyon fontos összetevőt, a holdport és a csillagport összekeverte. Egyik óvatlan pillanatban a férfi holdpor helyett az utóbbit szórta a főzetbe, mely abban a pillanatban, amikor érintkezett az idegen anyaggal, hatalmas sercegéssel fröcskölt ki szerte a laboratóriumban.

Piton éppen felette szemlélte a bájital milyenségét, így a kiszökő tűzforró főzet pontosan az arcába vágódott. A férfi fájdalmasan felordítva vágta le magát a földre, és arcára szorította mindkét kezét.

Arcán a bőre iszonyatosan megégett, és hátborzongatóan füstölt rajta a beleégett bájitalból felcsapó zöldessárgás színű füst.

Amikor a férfi hatalmas fájdalmak közepette kinyitotta a szemét, azt hitte, az egész helyiséget sűrű, fekete füst borítja. Megpróbált az asztalba kapaszkodva feltápászkodni, de az esés során megsérülhetett máshol is.

Belenyilallt vállába a fájdalom, s mielőtt talpra állhatott volna, visszazuhant a földre.

- Perselus! Mi történt odabent? - dörömbölt Meloé aggódó hangon. Kissé elcsodálkozott, hogy sikerült kinyitnia a labor ajtaját - férje mindig ügyelt rá, hogy gondosan bezárkózzon, valahányszor odament. Ekkor azonban Meloé nyitva találta az ajtót.

- Perselus, nem esett bajod? - sietett oda a földön térdeplő férjéhez. Rémülten hőkölt hátra, amikor megpillantotta Piton szétégett arcát.

- Perselus… - szólította halálra rémült, elvékonyodó hangon.

- Meloé… te vagy az? - Piton feléje fordította az arcát, de a heves fájdalom miatt nem bírta visszafogni a nyöszörgést.

- Mi történt?

Piton nem tudott felelni felesége szavaira, csak arcára szorította a kezét. Meloé remegve tápászkodott fel, és megpróbálta felsegíteni férjét a földről. Nehezen, de betámogatta a nappaliba, és lefektette az ágyra.

- Hívok segítséget!

 Meloé hangján érezhető volt, hogy még mindig nagyon meg van ijedve. Elsietett, hogy papírt és pennát kerítve egy sebtében írt segítségkérést megfogalmazzon, majd futva kereste meg baglyukat, és repítette útjára. A madár, mintha csak tudta volna, hogy sürgős levelet szállít, sebesen reppent fel a sötét égbolt felé.

A nő visszatért férjéhez, kezében egy időközben előkerített nedves ruhával. Leült az ágy szélére, és óvatosan a férfi égett arcához emelte.

Mikor Piton megérezte a hideg vizet, felszisszent, hiszen forrón égett az egész arca.

- Nem lesz semmi baj, nemsokára itt vannak a gyógyítók - nyugtatta Meloé, bár az ő hangja is tele volt aggodalommal.

- Nem látlak - mondta meggyötört hangon a férfi.

- Biztos csak… átmeneti állapot. Nemsokára jobban leszel - a nő rémült tekintettel meredt rá.

Úgy tűnt, Piton fekete szeme előtt valóban elsötétült a világ.

A segítség hamarosan megérkezett. Amint meghallotta a kertben szirénázó, éppen seprűikről leszálló gyógyítókat, felkelt, és sietve engedte be őket.

Meloé bevezette őket a nappaliba, és aggodalmas hangon elmondta a fehér köpenyes gyógyítóknak, hogy milyen állapotban talált rá férjére, és azt is, hogy Piton nem látta őt. Ketten egy lebegő hordágyra varázsolták a sebesült Pitont, és sietve elszállították a Szent Mungóba. Az egyikük meghagyta Meloénak, hogy nyugodjon meg, és hogy megtesznek mindent, hogy a férje rendbe jöjjön.

- Kérem, hadd menjek magukkal - kérte a nő az induló gyógyítókat.

- Sajnálom, de nem tudjuk önt is elvinni… holnap délután jöjjön be a Szent Mungó Ispotályba, és akkor talán már tudunk szolgálni önnek valamivel…

Meloé így beletörődve nézett a felreppenő gyógyítók után, majd hatalmasat sóhajtott, és aggodalmasan tördelve ujjait visszatért a nappaliba.

A nő ismét pennát és pergament szedett elő, hogy értesítse Piton balesetéről Eugene-t és Doriant.

* * *

Eugene-ék kapták kézhez először a levelet. A férfi és családja éppen az asztalnál ültek és vacsoráztak, amikor a bagoly kopogtatott hozzájuk. Eugene kelt fel ablakot nyitni, majd elolvasta a levelet.

- Ez nem lehet… - hebegte falfehéren.

- Kitől jött? - kérdezte Hermione homlokráncolva, amikor látta, hogy férje arcára kiült az aggodalom.

- Meloétól… azt írja, hogy az apám balesetet szenvedett. Nemrég szállították a Szent Mungóba, és… súlyos az állapota - a férfi a kezében szorongatott pergamenre meredt.

- Ne félj - nyugtatta rögtön a nő. - Nem lesz semmi baja!

- Remélem. Holnap meglátogatom őt…

Dorian és Marie is az estebédet fogyasztották éppen, amikor kézhez kapták Meloé aggodalmas üzenetét. A kisebbik Piton is hasonlóan reagált a levélre, mint fivére, s ő maga is eltökélte, hogy a másnapi első útja a kórházba fog vezetni.

- Azt írja anya, hogy apa súlyosan megsérült… remélem, nincs nagy baja - sóhajtott Dorian.

- Hát persze, hogy nem lesz! - karolta át Marie.

Aznap éjszaka, akárcsak a hatalmas Piton-kúriában Meloé, a két férfi sem tudott elaludni; mindkettejük gondolatai egyazon gondolat körül jártak: mi lehet az apjukkal?