Stella éppen a konyhában dolgozott, készítette az ebédet, amikor csengőszóra kapta fel a fejét. Letette az asztalra varázspálcáját, melynek segítségével addig az ételt kevergette a fazékban, és elsietett ajtót nyitni. A küszöbön a lánya, Marie állt.

- Szervusz, drágám! - mosolygott Stelle. - Gyere beljebb! - tárta ki neki az ajtót.

- Szia. Hogy vagytok? - érdeklődött a fiatal nő.

- Az apád gyengélkedik… mint mindig, teliholdas éjszakák után - felelte a nő szomorúan.

- Szegény… olyan rossz nézni sokszor, ahogy szenved - sóhajtotta Marie.

- Igen… Gyere, ülj le egy kicsit, éppen főzök - invitálta ki a konyhába Stella. A helyiségben a levegő jónéhány fokkal melegebb volt, mint a ház többi részében. A kinti levegő viszont kifejezetten hűvösnek lehetett mondani, ezért az ablaküvegre vékony réteg pára telepedett.

- És ti hogy vagytok? - érdeklődött Stella is, közben a tűzhelyhez lépett, hogy az ebéddel is foglalkozzon egy keveset.

- Megvagyunk… Tegnap voltunk Pitonéknál, és… hát, jobban is elsülhetett volna az a látogatás - mondta végül.

- Miért, mi történt?

- A vacsoráig nem is volt semmi gond - magyarázta a fiatal nő. - Csak Piton viselkedett egy kicsit furcsán… kedves volt.

- Hm… valami komoly oka lehetett rá - dünnyögte az anyja.

- Szerintem csak örült, hogy az unokái nem lesznek vérfarkasok - mondta Marie. - Célzott arra a levélre is, amit Dorian írt neki még… amikor megtudtuk.

- Értem.

- Aztán hazatért Madeline - folytatta Marie. - És volt vele egy dúsgazdag, arisztokrata mugli férfi… egy újabb felszedett szerencsétlen.

Stella éppen leült a lánya mellé egy székre, és hallgatta volna a folytatást, amikor egyre erősödő léptek zaja ütötte meg a fülüket. A hang az emeletre vezető lépcső felől jött.

- Apa lenne az? - csodálkozott Marie.

- Valószínűleg. Nem tud sokáig ágyban maradni… - forgatta meg bosszúsan a szemét Stella.

Az ajtóban hamarosan megjelent Remus. Látszott rajta, hogy nincs valami jó bőrben, de azért mosolyogva nézett a konyhában ülő két nőre.

- Miért nem fekszel az ágyban? - kérdezte Stella aggodalmasan.

- Már jobban vagyok - felelte Remus.

- Gyere, ülj le te is - hívta Marie az apját. Remus helyet foglalt az asztalnál.

Stella hozott mindhármuknak teát. Éppen öntötte ki a csészékbe, amikor a konyhaablak felől kopogásra lettek figyelmesek. Egy barna fülesbagoly kopácsolt az üvegen, csőrében egy sárgás színű pergament tartva.

- Ez meg vajon kitől jöhetett? - töprengett Stella, amikor beeresztette a madarat.

A bagoly azonban nem nekik hozott levelet, hanem Marie-nak. A fiatal nő meglepetten vette tudomásul, hogy a feladó néhai bájitaltan tanára, Perselus Piton volt.

- Vajon miért küld nekem levelet? - nézett fel szüleire egy pillanatra, majd folytatta a levél kibontását.

A nő átfutotta a szöveget, majd felolvasta tartalmát:

Kedves Marie Piton!

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Madeline Piton és Alfred Charles de Lachsahn esküvőjére.

A ceremónia kezdete: október 12., délután egy óra.

Mikor Marie a levél végére ért, leeresztette a pergament, és szinte gondterhelten nézett maga elé.

- A tegnap este után nem is tudom, mennyire akarok erre elmenni…

Stella megfogta a lánya kezét, és bátorítóan megszorította.

- Mi történt tegnap este? - kérdezte Remus.

Marie röviden elmesélte apjának a történteket.

- Nem illik visszautasítani egy ilyen meghívást - mondta végül Stella.

- Azt hiszem, igazad van… de Piton azt írja, a családommal menjek. Szóval… ti is meg vagytok hívva.

- Persze, mi is elmegyünk - bólintott Stella. - Igaz, Remus?

- Igen - biccentett a férfi. - Biztosan szép esküvő lesz.

- Hogy szép, az nem kétséges - vélte Stella, majd felelt, hogy megnézze a készülődő ebédet. - De Madeline-t ismerve az már inkább, hogy mennyire lesz nyugodt…

* * *

Egy zsúfolt, piszkos kis mugli utca egyik lakását hangos robaj rázta meg. Még a járókelők is felfigyeltek a zajra, de főleg az egyik ablakból kiáramló zöldes-fekete színű füstre. Néhányan megijedtek, hogy tűz ütött ki, de mielőtt bármi más történt volna, a füst szállingózása abba is maradt.

- Hát ezt nem hiszem el - kesergett Edward, miközben pálcájával épp a füstöt tüntette el.

Szerencsére Sven éppen nem volt otthon, amikor egy alapanyag hozzáadása után felrobbant az egész üstnyi bájitala. Edward bosszankodva tűntette el az utolsó gyanús jeleket is, mely a robbanásra emlékeztethetett volna, amikor hallotta, hogy hazatért kedvese.

- Szervusz - mosolygott rá a nő, de hamar megkomolyodott, amikor látta Edward dühös arckifejezését. - Mi a baj?

- Csak a szokásos… megint elrontottam valamit.

- Ugyanmár… ne is törődj vele, majd sikerülni fog egyszer - próbálta vigasztalni Sven.

- Egyszer… elegem van, hogy sohasem sikerül egyik bájital sem!

Sven sóhajtott, és letette a vásárolt dolgokat tartalmazó kosarat.

- Nyugodj meg - lépett oda az elkeseredett fiatalemberhez. - Tudom, hogy mennyit próbálkozol. Tudom, hogy egyszer tényleg sikerülni fog!

Edward halvány mosolyt erőltetett arcára.

- Ha te nem lennél, már rég feladtam volna… Megyek, és rendet teszek az üst körül…

- Menj csak.

Edward bement a szegényesen berendezett, szűkös kis laborjába, és felállította elborult üstjét. Annak az alján még maradt a varázsszerből egy kevés. Edward felsóhajtott, és pálcáját a bájital maradékára szegezte, hogy eltűntesse.

Az azonban a szeme láttára furcsa, kékes-bíbor színt öltött, és minden átmenet nélkül sercegni kezdett.

Edward homlokráncolva nézte a folyadékot. Közelebb lépett az üsthöz, és felállította. A furcsa színű bájitalmaradványt egy palackba öntötte, és az asztalára tette. A fiatal férfi izgatottan lapozgatta a jegyzeteit, s közben néha a fiolára pillantott.

Végül elmosolyodott, és leült az asztalhoz, hogy pennát és pergament elővéve szorgos jegyzetelésbe kezdjen.

* * *

Marie alig ért még haza a szüleitől, máris arra kapta fel a fejét, hogy egy bagoly kopogtat az ablakán. Mikor beeresztette a madarat, megállapította, hogy Pitonék fülesbaglya az. A nő kissé szorongva vette el a bagolytól a levelet, de az válaszra várva ült  az ablakban. Marie elolvasta a levelet.

Abban Piton írt neki, az esküvői meghívónál egy kicsivel személyesebb levelet, amiben kéri a fiatal nőt, hogy ha tud, segédkezzen Meloénak Madeline esküvői előkészületeinél. Nem részletezte ugyan, de Marie sejtette, hogy a lány nem bizonyulhat túl készségesnek e téren. Mivel nemigen akart rosszat egyiküknek sem, és ő maga is éppen ráért, visszaírt, hogy számíthatnak a segítségére.

Másnap a nő reggel elbúcsúzott munkába menő férjétől, majd maga is készülődni kezdett, és nem sokkal később elindult Pitonékhoz.

Mikor a kapuhoz ért, becsengetett, s nemsokára Meloé ajtót nyitott neki.

- Szervusz Marie! - mondta mosolyogva a nő - Örülök, hogy jöttél segíteni… Madeline nem nagyon akar az előkészületekben részt venni, a férjem meg nem nagyon ért a mugli dolgokhoz!

- Szívesen segítek, Mrs. Piton!

- Gyere, itt van a szabó, már méretett vett Madeline-ről, de a ruhát magának nem hajlandó kiválasztani - hellyel kínálta Marie-t, és elétett egy esküvői ruha-prospektust.

- Milyen ruhára gondoltak? - kérdezte Marie, miközben lapozgatta a kis füzetet.

- Valami fehér, hosszú ruhára - szólalt meg Piton kissé gúnyosan a háttérből.

- Perselus! - szólt rá feddőn felesége - Szerinted milyen állna jól Madeline-nek? - kérdezte a lánytól.

- Hm… egy ilyen szerintem szép lenne rajta - mutatta oda az újságot Meloénak. Az általa kiválasztott ruha egy szolidabb, de csinos, fehér csipkés selyem anyagú volt, melyhez vékony uszály kapcsolódott.

- Tényleg szép - állapította meg Meloé - Perselus, neked mi a véleményed?

Piton odahajolt, megnézte a képet, és mogorván válaszolt.

- Jó ez neki! - vágta oda, és belemélyedt a cukrászdából kapott prospektusba.

Marie zavartan mosolygott, majd visszaadta az esküvői ruhaprospektust Meloénak.

- Marie… Lehetne még egy nagy kérésünk? - kezdett hozzá Meloé zavartan.

- Persze - mosolygott udvariasan a nő.

- Nos… Ugye Madeline jövendőbelije mugli. És nem szeretnénk, ha úgy jönne létre ez a házasság, hogy ő nem tud Madeline boszorkányvoltáról…

- Értem. Szóval… mondjam el neki én, hogy Madeline boszorkány?

- Igen… Mivel a lányom erre nem hajlandó, én nem tudnám neki bebizonyítani, hogy létezik ez a varázsvilág, a férjem meg… - az utolsó érvet inkább csak súgta Marie fülébe.

A nő lassan bólintott.

- Rendben, Mrs. Piton. És… mikor beszélhetnék erről vele? - kérdezte.

- Körülbelül fél óra múlva - válaszolt Meloé helyett Piton, majd morogván nézte tovább a szebbnél szebb tortakölteményeket kínáló újságot - Kész rablás, ami az esküvők körül folyik! Még szerencse, hogy nincs több lányunk!

Marie halványan elmosolyodott a megjegyzésre.

- Értem - majd Meloéhoz fordult. - Addig segítsek még valamiben?

- Igen - mondta ismét a férfi, megelőzve Meloé válaszát - Itt van néhány torta, amiket megjelöltem. Ezek közül kellene választani. Utána itt egy prospektus a fodrásztól - azzal Marie kezébe nyomott egy csomó papírt, és elővett még egy színes katalógust, ezúttal az esküvő és a lagzi helyéve kapcsolatban.

Marie visszaült vele a kanapéra, és lapozgatni kezdte a prospektusokat. Megnézegette a bejelölt dolgokat, majd rábökött néhányra, és megmutatta Meloénak, ő mit szól hozzá. A nő általában elfogadta a véleményét, s így elég hamar dűlőre jutottak sok kérdésben.

- Szerintetek szálloda vagy étterem célszerűbb a lakodalom színhelyének? - kérdezte Piton fáradtan egy rövid idő múlva, amikor belefáradt a lapozgatásba.

- Szerintem étteremben célszerűbb - mondta Marie. - De a vendégek számától is függ…

- Igen… - sóhajtott Piton - Azt sem tudjuk, hogy a vőlegény részéről hány ember fog jönni…

- Mindjárt jön a fiatalember - nyugtatta Meloé - Akkor megkérdezhetjük erről is.

Ekkor halk, de határozott kopogásra lettek figyelmesek.

Meloé ugrott ajtót nyitni, hamarosan beszélgetés hangjai szűrődtek ki az előszobából.

Marie kissé feszengett, nem tudta, hogy fog reagálni a vőlegény, ha közli vele, hogy Madeline boszorkány. Meloé és a férfi nemsokára bementek a nappaliba.

- Üdvözletem - köszöntötte őket Alfred de Lachsahn.

- Üdvözlöm - mondta Piton nyájasan, túl nyájasan, mint ahogy megszokhatták tőle - A múltkor elfelejtettem bemutatni menyem, Mrs. Pitont. A hölgy valamit szeretne mondani önnek Madeline-nel kapcsolatban…

- Jó napot - kelt fel a kanapéról Marie, és kissé zavartan lépett közelebb a férfihoz. - Nincs kedve sétálni egyet az udvaron?

- De, szívesen. Nagyon szép idő van - kapott az ötleten a vőlegény.

Marie és Alfred kisétáltak az udvarra. Valóban kellemes levegő fogadta őket, s a szél is csak gyengén fújdogálta a fák leveleit.

- Szeretnénk, ha megtudna valami fontosat Madeline-ről, mielőtt feleségül veszi - tért rá a Marie a beszélgetésük tárgyára.

- Hallgatom - biccentett udvariasan a férfi.

- Nos… Nem tudom, milyen mélységig ismerkedtek meg Madeline-nel, de van egy sanda gyanúm, hogy a származását nem árulta el önnek.

- Mrs. Piton, engem nem érdekel, honnan jött Madeline - mosolygott Alfred. - Szeretem őt, és a többi nem számít.

- Értem, uram. Mindazonáltal én szeretném magának elmondani.

- Szeretném, ha tudná, hogy… nos, Madeline boszorkány.

Marie kissé feszengve nézett a nála alig magasabb férfira, aki továbbra is mosolygott.

- Ezt nem egészen értem, kisasszony.

- Ez azt jelenti - magyarázta tovább a nő. -, hogy varázserővel rendelkezik. Mint majdnem mindenki a családjában…

A férfi elnevette magát.

- Igazán mulatságos, amit mond, Mrs. Piton!

Marie megforgatta a szemét. Sejtette, hogy nem fogja első hallásra elhinni a férfi, amit mond, ezért elővette a varázspálcáját.

- Nézze… látott már ilyet korábban?

- Persze. Ez egy faágacska, ha nem tévedek - mosolygott a férfi.

- Ez a varázspálcám - magyarázta a nő. - Látja azt a virágcserepet az asztalon? - mutatott a mondott tárgyra.

- Látom - bólintott a férfi.

- Figyelje - Marie a cserépre szegezte varázspálcáját. - Invito virágcserép - szólt, mire a tárgy a levegőbe emelkedett, és a nő kezébe repült.

- Igazán nagyszerű trükk, kisasszony - nézett rá elismerő mosollyal a vőlegény.

Marie látta rajta, hogy ezzel nem sikerült meggyőznie, úgyhogy némi töprengés után ismét a cserépre szegezte a pálcáját.

- Ezt az anyám tanította nekem - mosolyodott el. - Argulumentus - mondta, mire a virágcserép halk pukkanással egy mókussá változott.

Marie ismét a férfi felé fordult, aki mély döbbenettel meredt a nő kezében ficánkoló kisállatra.

- Ez… lehetetlen - volt a reakciója.

- Nézze, nem kell tőle félnie - mondta gyorsan Marie. - A varázslás egyáltalán nem rossz képesség, emiatt nem kell tartania tőlünk…

- Nem, én nem mondtam ilyet, kisasszony - rázta a fejét a vőlegény.

Marie legnagyobb megkönnyebbülésére mosolygott.

- Akkor még mindig úgy gondolja, Madeline-nel kapcsolatban… - kezdte a nő.

- Igen, Mrs. Piton. Tudja… hihetetlennek tűnik, hogy léteznek olyan emberek, mint Önök. De ennek ellenére, úgy érzem, Madeline iránti érzéseim nem változtak. Ezzel együtt is szeretném feleségül venni őt.

Marie hálásan mosolygott vissza rá.

- Oh, és még valamit szeretnék mondani, Mr. Lachsahn. Tudja, a varázstalan emberek közül csak nagyon kevesen tudnak rólunk… Szeretnénk, ha minél kevesebb emberrel tudatná ezt...

- Természetesen, kisasszony - biccentett a férfi. - Köszönöm a bizalmukat, és hogy őszinte volt velem az imént.

Közben Marie és a jövendőbeli vőlegény visszasétáltak a házhoz.

- Végre, hogy előkerültetek! - zengett fel az ajtóban Madeline dühös hangja.