Agymenés. Ez az egy szó tökéletesen jellemzi a történetem. Figyelem! Slash tartalom, és nem kevés haláleset. A HP6 eseményeit nem tartalmazza; Dumbledore és Piton rajongók csak saját felelősségre olvassák. Senki ne lepődjön meg, ha esetleg sablonszerű – sajnos ez ilyennek készült. Tehát: mi sül ki abból, ha Cly három hétre elutazik és nagy unalmában hülyeséget ont magából?

Egy gyönyörű, napsütéses napon, amikor még a madarak is hangosan csipogáltak és a csúnya-búnya felhők is kerülgették a Roxfortot – persze majd később megtalálják hatalmas esőzést, havazást, jégesőt és forgószelet hozva magukkal, de ezt most a kedves ~ (?!) … $#!:?; … (!!) ~ olvasó elfelejti, de aztán hűdeizibe – Dumbledore Albus professzor a kádjában csücsülgélt és azon morfondírozott, hogy most kell-e vagy mégsem, miközben a cserfesen csillogó, csintalanul csalafinta, csecsebecse napsugár megcsillant vizes, Sesshoumaru fílinges haján és félholdalakú, erősen bepárásodott szemüvegén, amit most Dumbledore meg is törülgetett, mert már nem látott ki mögüle és utána Dumbledore tovább gondolkozott.

~ A kedves olvasó pedig felsóhajt, hogy ez a fél-elmebeteg* író végre pontot tett a mondat végére. Most a kedves olvasó pedig tartsa vissza lélegzetét, mert nagyon-nagyon izgis rész jön! ~

Dumbledore professzor felült a kádban. És még mindig azon filózott, hogy most igen vagy nem, kell-e vagy hülye lenne, ha hívja. Erre kiugrott a kádból és felsikoltott a gyönyörűségtől. Aztán világgá kiabálta.

-         Nem vagyok hülye, vagy talán mégis, de akkor is hívom!

Beleugrott valami göncbe és kirobogott a fürdőből. Aztán gondolkozni kezdett.

Na várjunk csak. Nem jó ez így. Még órája van. Fene. Nem baj. Én vagyok a mindenható az iskolában, én megtehetem, hehehe, és elkérem. Hűdemilyenokosvagyok.

Már épp elindult volna üzit írni, amikor megint egy bibije lett. Mármint nem Dumbledore-nak, hanem a tervének. Hogy vajh milyen órája lehet terve tárgyának. Ezért inkább úgy döntött, hogy megvárja, míg végez. És hííídehepi volt. Mert ez jobb terv. És így gondolta.

* * *

Közben Potter Harry valahol a sokadik emeleten bolyongott. Elvileg a Szükség Szobájába tartott, de annyira tele volt a feje a megmentési kényszerével és az üldözési mániájával, hogy a hülyéje elfelejtette, hol a szoba és egyáltalán miért akar odamenni…

Olyan gondolatok jártak a fejében, hogy:

-         Mindjárt előugrik az egyik szobor mögül Hermione és agyonver a Roxfort történetével!
Ekkor egy kósza felmosó borult a folyosóra Ragyás Rubi szobra mögül. Harry alaposan beparázott.

-         A következő sarkon elém ugrik Ron, és rám uszítja a szeplőit!
Erre a következő sarok mögül előugrott Cho Chang és kicsi, piros szívecskéket bűbájozott Harry képébe. Harry alaposan beparázott.

-         A hátam mögé lopódzik Piton, és a fülembe üvölt, és meghalnak a hallószöröcskéim! – style by V.V.T., azaz clí néne bioszi mamija! XD
Ekkor a háta mögött panaszosan felüvöltött Neville, ráadásul Hóborc is rákontrázott (a rekontrát Hisztis Myrtle adta, de ez a történet szempontjából elhanyagolható). Meghaltak Harry hallószöröcskéi. (©!) Harry alaposan beparázott.

-         Mindjárt felbukkan Draco, a falnak dönt, és… csupa jót csinál velem!
Harry negyvenszer is körbenézett, de nem történt semmi.

-         Bassza meg! – üvöltött fel Harry és szavai hosszan visszahangoztak. De még erre sem történt semmi. Harry alaposan bepipult.

* * *

Dumbledore közben intézkedni kezdett. Aztán várt.

* * *

Potter Harry továbbra is csak bolyongott. Hirtelen az egyik festményről rákiáltott valaki.

-         Na végre megvagy Potter James Harry! – lihegett két sort, aztán folytatta. – Az igazgató ÚR hivat, fiam! Igyekezzél!

Harry meg mit tehetett mást, elindult.

Az igazgatói iroda elé érve aztán igencsak megdöbbent. A lépcsőt őrző kőszörny előtt Piton Perselus állt, kivont pálcával, miközben fennhangon magyarázott.

-         Neeeem, nem, Potter! Te soha se lehetsz nagyobb varázsló, mint ÉN! Állj el az utamból, te mocsok! – Artikulátlanul felüvöltött, eldobta a pálcáját és puszta kézzel nekiesett a szobornak. – Ezt neked, te! – Belerúgott. – Meg ezt! – Belebokszolt. – És ezt…! – Majdnem lekazenokizuzta* a szobrot, de az sikítva elszaladt a folyosón, döngő léptekkel.

-         Héééééé! Megállj, te szemétláda! – ordított utána Piton, aztán üldözni kezdte kivont, bazinagy kardjával.

Harry meg megbénultan bámult utána. Aztán fölugrott a levegőbe és miközben diadalittasan vonyított, összecsapta a sarkait. Aztán miután földet ért, felkiáltott.

-         Én mindig tudtam, hogy hülye!

Fapofát erőltetett magára és az immár kőszörnyetlen lépcsőn caplatott fel. Az ajtó előtt megállt és bedörömbölt.

-         Csusszanj beljebb! – kiáltott ki Dumbledore.

Erre Harry agyát elborították a perverz gondolatok, amint egy bizonyos szőke, félig ördög, félig angyal srác mondja neki ugyanezt, anyaszült meztelenül, miközben ő felhevült testéhez simul… Gyorsan megrázta magát, és eltemette ezeket a gondolatokat. Belépett az irodába. Amint ezt megtette, megtapasztalhatta, miért használta ezt a kifejezést Dumbledore. A padlón centi magasan állt a víz, és ahogy Harry beljebb ment, métereket csúszott előre fél lábon Dumbledore asztaláig, az hason eltrafálta és Harry nyögve seggre csüccsent az asztal előtti szék mellett.

-         Sajnálom, fiam, elfelejtettem elzárni a csapot fürdés közben. – Megcsóválta a fejét. – Egyre feledékenyebb vagyok.

-         Azt látom! – morgott magának Harry. – Miért hívott, professzor? – nyögte aztán hangosan.

-         Szükségem van a segítségedre, Harry – Dumbledore vesébe… ~ Vesébe?! Egy frászt! Ez már annyira sablon! Legyen inkább… máj! ez az! Máj! ~ Dumbledore tehát májba látón figyelte a földről feltápászkodó Harryt. – Szükségem, igen. Ehhez. – a fiókból előszedett egy 10×10 centis, aranyszínű, félig átlátszó kockát. Harry nagy szemekkel bámult rá.

-         Hát ez meg mi a… –… tököm?!, akarta mondani, de aztán visszafogta magát, és inkább nem fejezte be a mondatot.

-         Hát… ez kérlek szépen egy… valami – magyarázta nagy értelmesen Dumbledore. – Egy olyan valami, amire te biztos tudsz magyarázatot.

-         Ééén?! Mégis honnan tudnék? – horkant fel Harry.

-         Te is nagyon jól tudod, miért van okom ezt feltételezni, ne játszd itt a szende, szerényke árvácskát! Egyébként sem vagy olyan szép, mint egy árvácska! – nézett Harryre sértődötten Dumbledore. *Az árvácska egy virág, ha valaki nem értené a poént. ;)* – Te vagy a Kis Túlélő, a KIVÁLASZTOTT, csupa nagybetűvel és nem mellesleg te vagy ennek a történetnek a főszereplője, még a címben is benne van a neved! Ezért bármit megtehetsz! – Nem úgy, mint én, tette hozzá magában.

-         Mond valamit… – villanyozódott fel Harry és egoja a Plútóig ugrott. Hatalmas buzgósággal újra a kockára nézett, de… semmi. – Hát ez szívás. Még mindig nem tudom. Elmehetek?

-         Természetesen… – Harry már állt volna fel. –… nem. – Visszaült. – Itt maradsz, és megnézed!

Erre hozzávágta Harryhez a vackot, ami nagyot koppant amaz üres, sebhelyes fején és az ölébe huppant. Harry bemutatott Dumbledore-nak, mire az is beintett. Elvoltak ezzel néhány percig.

Aztán Harry elkezdte nyomkodni a kockát. Amaz egy kisebb helyen besüllyedt és zselés anyagúvá vált. Majd szépen lassan újra beszilárdult és szörnyű… retinaégető rózsaszín lett! Dumbledore a szemüvegét cserélheti több dioptriásra, mert hatott rá az átok! De Harry jobb volt! Sokkal! Mert neki a pápaszeme visszaverte a retinaégető sugarakat a kockára és… az átlátszó lett. Mint egy jósgömb. Csak ez jóskocka volt. Harry már épp közelebbről megvizsgálta volna… amikor kirobbant az ablak és berepült rajta a kőszörny feje.

Dumbledore nagyot nézett.

-         Hát ez meg?!

-         Elfelejtettem mondani, professzor, hogy Piton tanárÚR elüldözte a szörnyet.

-         Ooh wazze… Azt hiszem, elkapta… – Dumbledore ezután olyan pózba vágta magát, mint Munch-Sikoly festményén az alak. És sikított is. Beza.

Harry pedig csak lóbálta kócos nyakát… izé haját vagy fejét, tök mindegy. Harry megint közelebb akart hajolni a bigyóhoz, de ekkor… berobbant az ajtó. És betoppant… Piton Perselus! A bájital (… tanár, de ez mellékes).

-         Hogy fortyognál forró fűzbe*, Potter! Hiányzik a Papu, mi?! Bizony Potter – köpte a szavakat. A nyál fröcsögött a szájából, Dumbledore még mindig a Sikoly-pózban volt, Harry pedig gyorsan beoltotta magát veszettség ellen. – Bizony, Papunak hívtad a naaaagy James Pottert! PAPUNAK! – üvöltötte, aztán kecsesen kilengve kilencvenszer két fokban hanyatt vágódott. ~ Jogos lenne a kérdés, hogy ezt vajon hogyan csinálta? Én sem tudom. Csak jól hangzik. ~ Hajából literekben folyt a zsír, a padlón az immár több centis víz csillogott is.

-         Te jó Merlin, még mindig nem zártam el a csapot! – sikoltotta Dumbledore és még mindig arcára szorított kézzel elrohant, miközben háromszor profi hasra esést mutatott be.

Harry meg nem tudta, hogy sírjon-e vagy röhögjön. Ezért inkább belenézett a kocka egyik lapjába. Abban pedig azt látta, hogy a Misztériumügyi Főosztályon a függöny mögül előmászik Sirius… aztán a szülei, az öt és feledik unokatestvére és még sokan mások. Gyorsan elfordította a kockát. A következő lapon Hermione volt, amint dühösen trappol föl a már kőszörnyetlen lépcsőn.

Abban a pillanatban Hermione ugrott át Piton eszméletlen testén, aztán a zsíros vízen elesett és Pitonra esett seggre, akinek eltört két és fél bordája. Vagy több.

-         Harry! Féltelek! – sikított föl Hermione. – Folyton aggódom érted, de te csak eltűnsz és baszol életjelet adni! Mindjárt kiugrom az ablakon tőled.

-         Ne törd magad! – nézett rá bűnbánón Harry. – Segítek!

Letette Dumbledore asztalára a kockát, Hermionét a vállára dobta, mint egy hullazsákot és az ablakhoz trappolt.

-         Harry, mielőtt meghalok… – nyegdeste Hermione. – Meg tudod mondani, mi ez? Épp az imént találtam az erdőben.

Harry orra alá dugott egy enyhén görbített nyilat, mire az vérszemet kapott.

-         Nem hallottad még a mondást, te szuka?! – fröcsögte. – A magyarok nyilaitól ments meg uram minket! – Lendületet vett és kivágta Hermionét a már a kőszörny által betört ablakon. Odakint már javában tombolt a sztori elején beharangozott vihar (piros hó, jégeső, forgószél, sőt cunami is!). Aztán Harry kihajolt és utána ordított. – Holnapra százszor leírod!

~ A kedves olvasó elgondolkozik, honnan oly’ ismerős ez a jelenet… Már ha ismerős. Beza, beza, a Magyar Vándor című film szolgált alapul. Ühüm, nem volt véletlen egybeesés, hehe, így is hülye egy jelenet. De most térjünk vissza érdekfeszítő és hót izgalmas sztorimhoz! ~

Harry visszament az asztalhoz és újra kézbe vette a kockát. Azon most éppen az látszott, hogy Crak, Monstro, Parkinson és Bulstrode… lufikat fújtak “Draco dákó!” felirattal. Ekkor leszáguldott a lépcsőn Draco maga és meglátta a lufikat. Odavágtatott egy tűvel a kezében és minden lufit kiszúrt, azokat is, amiket amazok még fújtak. Azok a négy jókígyó (nehogy mán madár legyen, he!) képére durrantak. Ők nem tudták leszedni a képükről és… megdeglettek. Jáj, micsoda mázli… öhm, balszerencse.

És ekkor… Harry megunta. Eldobta a kockát, ami repült és repült három sarkon befordult és berepdesett Dumbledore fürdőszobájába, fejbetalálta Dumbledore-t, aki beleájult a kádba. ÉS MÉG MINDIG NEM ZÁRTA EL A CSAPOT!

Harry szemöldöke éktelen ugrándozásba kezdett a csobbanás hallatán, de nem szólt. Harry ekkor felállt. A víz most már alulról az 53 és feledik szőrszáláig ért a lábán, és a nyitott ajtón át folyt le a lépcsőn, így már a folyosón is állt a víz, Frics macskája meg fújt, a fene se tudja miért, mert szart se ért el vele, de azért csinálta, mögötte Frics bá’ meg szentségelt, hogy már MEGINT fel kell mosnia Dumbledore szeszélyei miatt és ráadásul még a macskáért is aggódott, ezért a hóna alá csapta Mrs. Norrist és mint a Shell-Forma1 reklámban a paci, átvágtatott a tócsán, hogy már szemmel alig lehetett követni.

Közben Dumbledore irodájában Piton felébredt részeges álmából, nagy levegőt vett – vagyis vett volna, mert a víz már teljesen elfedte. Piton sokkot kapott, nyeldekelte a vizet, aztán… megdeglett. Íjj, ez nem jó, szegény Piton, mi lesz velünk nélküle?!

Harry fölkapott az asztalról egy kiskanalat ~ Hogy kerül az oda? – mélázik el az író. *ciripp ciripp* Mindegy. – legyint, és ír tovább. ~, odagázolt a vízben Pitonhoz, és a szájába dugta a kanalat. ~ Minek? Miért? – kérdezi az író háta mögött ácsorgó haverja. *néma csönd és hullaszag* Nem t’om – nyögi be clí és elhessenti maga mögül az akadékoskodót. ~

Harry az egoista mintaképét megszégyenítve önelégülten vigyorgott. Ekkor a vízcsobogás mellett még egy ploccs volt. Dumbledore lépett be az irodába zöld-fehér képpel. Harry vérszemet kapott.

-         Fradistaaa! – üvöltötte és nekiesett. Mert ő ugye vérbeli UTEista volt.

És addig csépelte Dumbledore-t, amíg a zöld szín lilába nem váltott. Harry elégedetten állt fel és újabb szemöldökliftezéssel vette tudomásul, hogy Dumbledore is.

Harry nagy dirrel-dúrral leült vissza az asztalhoz. Majd Dumbledore is.

-         Na, Harry, rájöttél, hogy mi ez a… izé? – hörögte meg-mögakadva.

-         Hát… nem – hazudta Harry.

-         Oh… hát az nem jó – sóhajtott (vagy hörgött) Dumbledore.

Harry nagyon jó hallásával hallotta, hogy valaki jön föl az igencsak vízesés-lépcsőn. Dumbledore felállt és a merengőjéhez lépett. Miközben nagyban operálta ki az emlékeket a fejéből, a már térdig érő vízben befutott… Malfoy Draco.

-         Harry! – lihegte. – Tudtam, hogy itt leszel! Már rengeteget késtél, azt hittem, hogy nem jössz, és inkább megkerestelek.

Harrynek ekkor leesett, hogy miért is akart a Szükség Szobájába menni. Felnyögött, tenyerével csapkodta a homlokát és az asztalba verte a fejét. Hát persze, én barom, Dracóval volt/van/lesz randim! De most nem lehet itt! Ha Dumbledore megtudja, hogy… hogy… hogy… amit nem tudhat meg, akkor Potter Harrynek annyi!

Harry – aki eddig háttal ült Dracónak, de most felé fordult – végignézett Dracón. Draco tejfelszőke haja kócos volt. Felül mindössze csak egy inget viselt, annak is fölső néhány gombja ki volt gombolva. A hagyományos roxforti fekete nadrág megfeszült a combján és valószínűleg a fenekén is. Pont most nem áll háttal! – kesergett magában Harry. Annyira elmerült Draco bámulásában, hogy tudomást sem vett a környezetéről.

Dumbledore elejtette a merengőt. Harry magához tért révedéséből és felpattant, mint akinek szurcsók harapott a seggibe. Nagy nehezen odaverekedte magát az úszó bútorokon át Dracóhoz és kifele taszigálta az irodából.

-         Menj vissza, rögtön jövök én is – hadarta el Harry, azzal lelökte a lépcsőn Dracót.

Draco visított, miközben csúszott és gurult le a lépcsőn, majd egy nagy csobbanással leért és elcsendesedett.

Harry gyorsan visszamasírozott az asztalhoz, de nem ült le.

-         Professzor! Mennem kell, mert… ööö… Hermione bajban van, és segítenem kell neki! – magyarázta gyorsított tempóban Harry Dumbledore-nak. Ez nem is akkora hazugság, de én biztos nem segítek neki! Megérdemelte, a kis mocsok, amit kapott!

-         Ha ez a helyzet, akkor menj, Harry! – fordult felé csillogó szemekkel Dumbledore. – De aztán gyere majd vissza, hátha mégis sikerrel jársz!

Harry sűrű bólogatásokkal az ajtóhoz ment. Leült a legfelső lépcsőre és lecsúszdázott. Odalent senki sem volt, Draco is gyorsan összeszedte magát és elhúzott. Harry azon gondolkozott, hogy még egyszer fölmegy és lecsúszik, mert ez nagyon jó buli volt, de aztán meggondolta magát és inkább felállt, aztán gyorsléptekben elvágtázott.

* * *

Harry rekordidő alatt érte el a Szükség Szobáját. Először jó alaposan körbenézett, aztán kinyitotta az ajtót és belépett. A kis szobában mindössze egy nagy, mennyezetes ágy volt. A szobát több mint egy tucat fáklya lángja világította meg, amelyek a falakon körbe voltak elhelyezve. Becsukta az ajtót maga mögött, mire az ágyról felpattant Draco, és keserves nyögésekkel felé igyekezett. Harry megrökönyödve nézett végig barátján.

-         Hát te meg hogy nézel ki?!

-         Lelöktél azon az átkozott lépcsőn, te féleszű, és még csodálkozol, hogy így nézek ki?! Totál összezúztam magam! – kesergett Draco panaszosan. – Annyi a gyönyörű testemnek!

-         Ne aggódj, megoldom – suttogta Harry.

Ledobta magáról a talárt, meglazította a nyakkendőjét, aztán az ingjénél fogva közelebb húzta magához Dracót. A smaragdzöld és a kékesszürke szempár egybeolvadt, a két tekintetből csak úgy sütött a vágy. Harry a lehető legóvatosabban kezdte el kigombolni Draco ingén a maradék gombokat. Még mindig mélyen a szemébe nézve hámozta le a fiúról az inget. Draco felsőtestét zöld, kék és lila foltok borították. A csúnyácska elszíneződésekből bőven jutott az arcára is. Harry aprócska félmosollyal közelebb hajolt és egy leheletfinom csókot nyomott Draco szájára. Amaz lehunyta a szemét és mozdulatlanul tűrte a kényeztetést. Harry végigcsókolta az összes foltot Draco arcán, mire azok majdnem rögtön el is tűntek. A fiú ajka fokozatosan és őrjítően lassan haladt lefelé a fiú testén. A nyakáról majd szépen lassan a felsőtestéről is eltűntette a szivárvány minden színében játszó foltokat. Mikor Draco nadrágjának széléhez ért, kénytelen volt abbahagyni, mert a nadrág igencsak visszafogta volna az igazi élvezetet. Felállt. Draco közben kinyitotta a szemét, mert feltűnt neki, hogy a kényeztetés abbamaradt. Harry üdvözült mosolyát látva végignézett magán, és nagy szemeket meresztett. Aztán felkapta a fejét, és Harry szemébe nézett.

-         Varázscsók… – suttogta könnyekig hatódva.

Harry nyakába borult és megcsókolta a fiút. Amaz viszonozta a közeledését, és percekig tartó csókcsata vette kezdetét köztük. Először egymás hajába túrva falták egymást, mintha nem tudnának betelni a másikkal. Aztán kezük felfedezőútra indult egymás testén. Időközben Harryről is lerepült a nyakkendő, illetve az ing, így felhevült, síkos testük végre egymáshoz simulhatott. Kezük továbbra sem állt meg, a vágyuk már szinte elviselhetetlen volt számukra. Mikor az ajkuk egy pillanatra szétvált, hogy levegőt vegyenek, Harry falta a tekintetével Draco látványát, mintha most látná utoljára. Majd újabb csókban forrtak össze, miközben sorra dobálták le magukról a maradék ruhadarabokat. Anyaszült meztelenül hanyatlottak az ágyra, miközben ajkuk nem vált el egymástól, és egy forró együttlét kezdődött el…

~ A többit a kedves olvasó fantáziájára bízom. Nem hiszem, hogy képes lennék leírni részletesen ezt a jelenetet. Így is ez az első slash írásom, ráadásul még fiú-lány közti szeretkezést sem írtam, nemhogy ilyet. XD Szóval bocsi, aki epekedve várta a “szaftosabb” részeket. Tőlem egyelőre ilyet ne várjatok. NA DE! A sztorinak itt még nincsen vége! Lássuk a folytatást… ~

Közben Dumbledore az irodájában már az asztalnál ülve várta, hogy Harry visszajöjjön. Végre összejött neki, és sikerült elzárni a csapot, így folyamatosan apadni kezdett a víz. Már bokáig ért, amikor az ajtón bevágtatott három ember. Névlegesen: Potter Lily és James, valamint Black Sirius! Dumbledore felpattant ültéből.

-         Hát maguk élnek? – nézett végig rajtuk megrökönyödve.

-         Naná! Engem nem olyan könnyű megölni! – vágta rá erélyesen Sirius.

-         Hol a fiam?! – kérdezte egyszerre a Potter házaspár.

-         Hát… gondolom még mindig Hermionét menti – Dumbledore erőtlenül huppant vissza a székébe. Mi ez az egész?! Hogyhogy élnek ezek?! – Kérem, üljenek le, és magyarázzák meg ezt a dolgot, mert semmit sem értek!

* * *

Harry és Draco már az éj leple alatt kilopóztak a szobából és kisurrantak a kertbe. Elég közel haladtak el az igazgatói iroda alatti terület mellett. A kastély tövében ott állt a forgatóstáb, és éppen Hermionét próbálták magához téríteni. Úgy tűnt, vékony volt a biztonsági matrac, amire zuhant, és tényleg megmentésre szorult.

De a két fiú nem foglalkozott vele, a tó felé tartottak, hogy a hosszas szerelmi játék után kiszellőztessék fejüket, és tiszta levegőt szívjanak. Közben egy szót sem szóltak. Elindultak a part mentén, amikor a víz hirtelen bugyogni kezdett. A két fiú megtorpant és nagy szemekkel bámulták a rendellenes jelenséget. Pillanatokkal később több vastag, tapadókorongos csáp emelkedett ki a vízből és a parton állók felé tartott. A karok elkapták Harryt és elrántották Draco mellől, aki tehetetlenül nézte a történteket. Aztán a Kraken*… izé, vagyis az óriáspolip lerántotta a mélybe Harryt és felfalta. Draco pedig elájult.

Másnap reggel, mikor felkelt először panaszosan üvölteni kezdett majd üvöltése zokogásba fulladt. A földhöz verdeste magát, a földet kaparta tehetetlen dühében. Aztán felült és megfogott egy kicsi kavicsot. Beledobta a vízbe. Aztán még egyet. Nemsokára elfogytak körüle a kis kavicsok. Ekkor Draco kikapart a földből egy nagyobb követ és azt is behajította majdnem a tó közepéig. Ekkor már ordibálni is elkezdett.

-         Rohadj meg, te szemétláda! Hogy merted Harryt megenni, he?! Bűnhődj, te rohadék!

Újabb követ kaparászott ki a földből és azt is messze behajította a vízbe. Dühe egyre nagyobb lett, arrébb mászott néhány métert és az ott álló, majdnem vele egymagasságú (persze ha állt volna, de térdelt) sziklát csak olyan erőlködéssel kapta fel, mintha a Roxfort történetét lóbálta volna a feje fölött. Azt is bevágta a vízbe, mire a víz újra bugyogni kezdett és véres, horzsolásos karok emelkedtek ki belőle. Draco kitárt karokkal várta a végzetét, ami el is jött. A csápok elkapták, a víz fölé rántották térdelő helyzetéből, de ekkor… Egy átok lenyisszantotta a polip karját, Draco pedig a vízbe zuttyant. Dühösen, és mint a nyíl, olyan gyorsan úszott ki a partra és nekiesett a kivont pálcával a parton álló, igencsak keresztbeálló szemű Dumbledore-nak.

-         Mi a francért csinálta ezt?! – üvöltött rá. – Nem látta, hogy meg akarok dögleni?!

-         Akkor nem értem, édes fiam, hogy miért kifelé úsztál, s miért nem befelé?

-         A francba! – Draco káromkodott egy sort. Verni kezdte a fejét, közben pedig elindult vissza a víz felé. – Igaza van, a francba is!

-         Nem mehetsz csak úgy el, Malfoy! – ordított rá Sirius és visszarántotta csillogó, tejfelszőke hajánál fogva, mire Draco tarkótól fejközépig kopasz lett. – Azonnal áruld el, hova rejtetted Harryt! – fröcsögte az arcába.

-         Mi a francot akar maga az ÉN Harrymtől?! A franc egye meg magát, Black, aztán húzzon a francos bagázsával a francba!

Draco vérig sértve trappolt újra a víz felé. Magában siratta a világon egyedüli, apjától örökölt hajkoronáját. És persze a drága Harryt is, aki csak az övé volt és Black mégis magának akarta. Hogy fordulna fel!

Erre Black egy hatalmas nyögéssel fejre állt. Draco összeszűkített szemekkel visszanézett, és akkor meglátta… Őt! Hát mégsem halt meg! Kócosan csillogó fekete haja olyan volt, akár egy bedugult fekete lyuk. Szemüvegéről visszaverődött a napfény, és ahogy lassú léptekkel közeledett a tó felé, olyan volt, mint egy mélybe szállt arkangyal. Draco könnyáztatta szemekkel rohanni kezdett felé, valahogy úgy, mint a romantikus filmekben, mikor a nő (háháhá!) meg a férfi kb. 10 év, 5 hónap, 3 nap, 8 óra, 19 perc és 47 másodperc után újra találkoznak. Draco a srác nyakába vetette magát, miközben boldogosan visított.

-         Harry, Harry, Harry! – ujjongott. – Azt hittem, megevett az a dög!

Úgy dörgölőzött a másikhoz, mint a Draco a Harryhez. Egy ideig úgy szorította, hogy a srác meg se tudott nyikkanni. Ebben a pillanatban egy dühös hang csattant fel nem messze tőlük.

-         Ereszted el, de rögtön! – Két kicsi kéz rángatni kezdte, de Draco nem hagyta magát, makacsul szorította pasija testét, aki lassan kezdett belilulni fejtájékon. – Engedd el a pasimat! – visította a nő.

-         Még hogy a te pasid?! – fordult felé felháborodottan Draco.

Először azt hitte a vöröskére, hogy Ginny Weasley, de aztán leesett neki, hogy milyen Harry szemei vannak. A nő megbénultan bámulta gyönyörű szemét, felsőtestét és lábát, amit még maga David Beckham is megirigyelne. Csábító mosolyt öltött, és Dracóhoz dörgölőzött.

-         Hogy hívnak? – búgta. Dracót is elbűvölte a zöldszemű jelenség. Vagyis bűvölte volna, ha nem Draco lett volna. De azért felvillantotta az általában Harrynek tartogatott mosolyát, és lepöckölte magáról a nő kezeit, mint a port szokás.

-         Draco, egzotik latinosan ejtve. De most már hagyd, had élvezzem újonnan visszatért pasim társaságát!

Újból az említett srác felé fordult, aki időközben lassan elkezdett hátrálni.

-         Hova mész, Harrym? – nézett utána szomorúan Draco. Aztán gonoszan felcsillant a szeme. – Biztos nem bírod a közönséget! Na várj, mindjárt kinyírok itt mindenkit, oké?