Lily zokogva térdre esett. Remegő kezét férje holtsápadt arcára simította. Jéghideg volt. Másik kezét James szíve fölé helyezte. Az bár egyenletesen vert, de nagyon lassan. Mint akiből éppen elszállna az élet… Közben Sirius is kirohant a konyhából, kivont pálcával, de amikor meglátta, mi történik, rögtön odasietett, és leguggolt Lily mellé.

-         Te jó ég…! – szólalt meg döbbenten, és fájdalmasan. – Borzalmasan néz ki!

-         Segíts! – szipogta halkan Lily. Az emeleten Harry iszonyatos hangerővel bömbölt. Fel kell mennem megnyugtatni… de Jamesszel meg mi történhetett? Ki tette ezt vele?! Mert biztos, hogy nem magától került ilyen állapotba…

Óvatosan felemelték Jamest a földről, és bevitték a nappaliba. Miután lefektették a kanapéra, Lily alaposan végignézett rajta. James valóban borzalmasan nézett ki. Testsúlya a felére csökkenhetett, és körülbelül úgy nézett ki, mint egy bőrbe bújtatott csontváz. Arcát és testét is sűrűn borították enyhébb, vagy súlyosabb sérülések. Keze-lába néha-néha görcsösen megremegett. Ez utalt arra, hogy még életben van, vagy épp most készül meghalni.

Lily leült férje mellé, és közelebbről is megnézte sebeit. Némelyik már elég csúnyán elfertőződött. Jobb csuklója be volt dagadva, bal bokája eltört, bal válla kiugrott a helyéről. Viszont akadt egy nagyobb hely, ahol egy sérülést sem talált: az arcán. Azon kívül, hogy az alultápláltság miatt lefogyott, és falfehér volt, semmi baja sem volt. A szeme csukva. Bár közel sem volt olyan vonzó, mint három héttel korábban.

James szeme hirtelen felpattant. Egykor meleg, barna szemei most kifejezéstelenek voltak. Tekintete üres volt. Lily, aki talán mindenkinél jobban ismerte Jamest, akármilyen mélyre nézett a szemében, semmit sem fedezett fel benne. Üres, kifejezéstelen és érzelemmentes volt. Kétségbeesett. Kezdte sejteni, mi történt… az egyetlen baj az volt, hogyha igaz, amit feltételez, akkor talán sokkal rosszabbul járt, mintha…

Ekkor vette észre, hogy csend van. Harry elhallgatott. Fölkapta a fejét, és körbenézett. Sirius nem volt sehol. Lily hálásan felsóhajtott. Sirius megoldotta az egyik gondját… de itt a másik, amit talán sehogy se lehet majd megoldani…

Lily visszafordult James felé, és a szemébe nézett. A tekintete még mindig nem változott, de most viszonozta pillantását. Lily biztos volt benne, hogy nem ismerte fel… egy pillanatra lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott. Nem sírhat újra. Józannak és higgadtnak kell maradnia, ha segíteni akar Jamesen. Már ha képes rá…

A lépcső irányából léptek zaja szűrődött a nappaliba. Néhány másodperc múlva Sirius jelent meg, Harryvel a karjában.

-         Még jobban rákezdett volna, ha egyedül hagyom… - magyarázkodott.

-         Semmi baj. Köszönöm – válaszolt halkan Lily, felállt és odasétált Siriushoz. Sirius átnézett Lily válla fölött, és észrevette, hogy James szeme nyitva van.

-         Magához tért? – kérdezte döbbenten Lilytől.

-         Testileg igen – mondta fájdalmasan Lily. – De lelkileg talán már nincs is életben…

-         Ezt hogy érted? – Sirius összehúzta a szemét, miközben átadta Lilynek Harryt.

-         Cruciatus. Talán a három hét alatt végig… - Lily (hogy ezzel is vigasztalja magát) magához ölelte a kicsi Harryt, aki pillanatok alatt kényelmesen elhelyezkedett, és élvezte anyja társaságát. Sirius ezzel szemben kifakadt.

-         Micsoda?! Nem! Nem, az lehetetlen, akkor most nem lenne életben!

-         Te ezt életnek nevezed? – kérdezte nyugodtan Lily.

Odavezette Siriust Jameshez. Ő maga elfordította tekintetét férjéről, és Harryt próbálta megnyugtatni. A kicsi nyugtalan volt, talán egy kicsit még meg is volt rémülve. Lily meg se próbálta kedves szavakkal megnyugtatni: egyrészt, mert nem tartotta a helyzethez illőnek, másrészt meg már volt alkalma kitapasztalni, hogy Harrynél ez nem mindig működik…

-         Egyszerűen… üres. Mintha egy halottal szemezgetnék… - Sirius hangja se volt kevésbé fájdalmas, mint Lilyé. – De lehetetlen, hogy így végezze…!

Lily felnézett, egyenesen Sirius szemébe. Tekintete elszánt volt, dühös és fájdalmas.

-         Sirius! Ne csinálj semmi ostobaságot, könyörgöm! Ha veled is történik valami, esküszöm, megölöm magam! – fakadt ki kétségbeesetten.

-         Persze! Az kéne még, hogy a halálod is az én lelkemen száradjon! Nem elég, hogy úgy lógok rajtatok, mintha jobb dolgod nem is volna annál, hogy engem pátyolgass! Ha meg épp nem itt vagyok, akkor Remusnál, Peternél, vagy tudom is én kinél! Rosszabb vagyok már, mint egy pióca!

-         Jaj, te jó ég, de bolond tudsz lenni néha! – Lily fejcsóválva lépett Sirius mellé. – Zavart engem valaha is, hogy itt vagy? Szerinted nem látlak itt szívesen? Ezt gondolod? Ha nem láttalak volna szívesen, egyszerűen rád ordítok, hogy tűnj már el innen, és kész. De jólesik a társaságod, és mivel Harry keresztapja vagy, neki is hiányoznál egy idő után. És ne hasonlítsd magad a piócákhoz, mert azok undorítóak, te meg nem vagy az! – És megeresztett egy halvány mosolyt.

-         Ha James nem vesz el előbb, én biztos megtettem volna! – Sirius is halványan elmosolyodott. Aztán eszébe jutott, hogy mi is a fontosabb helyzet, és újra elkomorult. – Szerinted James már… menthetetlen?

-         Nem tudom.

-         Annyira… kifejezéstelenül nézett rám, mintha fel se tudna ismerni…

-         Nem vagy egyedül… de ha még ránk sem emlékszik, akkor szinte biztos, hogy semmi másra sem…

-         Ez így nem teljesen igaz. Gondolj bele! Ha nem emlékezne ránk, vagy akár bármi másra, hogy talált ide? Emlékeznie kell valamire, különben nem jött volna ide!

-         Igazad van… muszáj próbálkoznom! Talán csak túlságosan ki van merülve… vagy nem tudom.

-         Figyelj, ha bármiben segíteni tudok, csak szólj, de most mennem kell…

-         Máris? – döbbent meg Lily. – Hova?

-         Öhm… - Siriuson látszott, hogy zavarban van. Lily (ismét) halványan elmosolyodott.

-         Ki az?

-         Majd úgyis megtudod! – Sirius rákacsintott Lilyre, megsimogatta Harry fejét, és dehoppanált.

Lily sietős léptekkel felindult az emeletre. Aznap már ki tudja hányadszor, lefektette Harryt. Miután ezzel végzett, egy kicsit leült az ágyára kifújni magát. Ami a következő napokban rá vár, az nem lesz egy leányálom… Az éjjeliszekrényen egy nagyon ismerős könyv feküdt… hát persze! Egyik este éppen olvasgatta. A naplója.

Kezébe vette, és felütötte valahol. Szeme egy csupa nagybetűs bejegyzésen akadt meg.

Gyűlölöm Pottert! Gyűlölöm őt, meg azt az átkozott Blacket is! Még két ilyen felfújt egoista hólyag biztos nincs a világon! Legszívesebben egy kanál vízbe fojtanám mindkettőt! Gyerekes, idióta barmok!!!

Ezen, muszáj volt mosolyognia. Talán egykor gyűlölte, de most már házasok, és ráadásul még nagy szüksége is van rá… Az igaz, hogy a Roxfortban még teljesen más volt, mint most, de körülmények is mások. Ott még gyerek volt, és hülyült, de most már nem teheti meg ugyanezt. Ezt végre ő is belátta.

Visszadobta a könyvecskét az éjjeliszekrényre, felállt, kisétált a szobából, és halkan becsukta az ajtót. Aztán lement a földszintre, és kezdetét vette egyik legnehezebb másfél hete…