Harry már megint felsírt. Csupán este ez már a harmadik! Nincs egy nyugodt percem! Szinte biztos, hogy az apját akarja, de James már három hete nem jött haza! A fenébe már! - dühöngött magában Lily, miközben felfelé igyekezett a szobájába. Mivel Harry mostanában gyakrabban sírdogált éjszaka is, jobbnak látta, ha ott van a közelében, minthogy minden éjszaka kilométereket rohangáljon azért, hogy megnyugtassa! Mintha a gyerek érezné, hogy valami nincs rendjén… sejtenie kell, hogy mi történik körülötte… tehát az, hogy az apja még arra sem veszi a fáradtságot, hogy hetente egyszer a karjába vegye, vagy csak hazanézzen és rámosolyogjon a saját fiára! De egyáltalán! Hol a francban van?! Még Sirius sem tud semmit, pedig a legjobb barátja! Hát mit gondoljak én ezek után?! Ha nem szeretném ennyire, talán már egy hete nem lennénk házasok!

Gondolatai szövögetése közben felért a szobájába és ekkor váratlan dolog történt. Mintha Harryt hirtelen kikapcsolták volna, elhallgatott. Amikor Lily fölé hajolt, már csak vizes arca, és könnyes szeme emlékezetett arra, hogy egy pillanattal azelőtt még sírt. Pici kezecskéit kinyújtotta anyja felé, mire ő boldogan mosolyogva kivette a kiságyból és magához ölelte. Szórakozottan simogatta a kis Harry fejecskéjét és hátát, miközben újra gondolataiba mélyedt… Jaj, James, fogalmad sincs, hogy mit dobsz el magadtól! Harryt csak a születése után láttad, és itthon is csak egyszer! Aztán egyik napról a másikra eltűntél, és nekem még csak egy üzenetet sem hagytál! Mondjuk, az is lehet, hogy eleged lett belőlem… - itt elakadtak a gondolatai és könnyekben tört ki.

A kis Harry időközben elaludt, és most csendesen szuszogva feküdt anyja karjában. Lily visszafektette az ágyba, és betakarta. Remélte, hogy Harry ma már nem fog felébredni…

Aztán halkan kisurrant az ajtón, és visszament a földszintre. A konyhában leült egy székre, az asztalra dőlt és keservesen zokogni kezdett. Most már nem dühös volt Jamesre, hanem aggódott érte! Miért tűnt el olyan hirtelen? Mi oka volt rá, hogy elmenjen, amikor annyira boldogok voltak ketten? Azt kizártnak tartotta, hogy Harry az oka, mert James szeme csak úgy ragyogott a boldogságtól, amikor először meglátta Harryt. Lily az esküvőjük napján látta utoljára olyan boldognak Jamest. És utána néhány napig. Mert azután többet nem jött vissza… Elment, és talán soha nem jön vissza! Akkor mihez kezdek?! Mi van, ha azóta már meghalt… Alig fejezte be a gondolatot, máris keservesebben zokogott. Nem halhatott meg! NEM!! Nem akarom! Észre sem vette, hogy kint nyílt az ajtó, majd halkan csukódott. Léptek zaja közeledett feléje, mégsem törődött vele. Úgy sírt, mint talán soha…

Halkan nyílt a konyhaajtó és bejött valaki. Úgy tűnt, mintha egy pillanatra megtorpant volna. Aztán sietős léptekkel Lilyhez sietett. Kihúzott egy széket és leült mellé. Átölelte a vállát és végre megszólalt:

-         Mi a baj, Lily? – kérdezte halkan.

Lily felemelte a fejét és férfira nézett. Könnyei megállás nélkül folytak, de úgy is ki tudta venni váratlan látogatója arcát.

-         Jaj, Sirius! Nem akarom! Nem akarom, hogy halott legyen! Nem tudnám elviselni!

-         Hát ezért zokogtál ilyen keservesen? – kérdezte Sirius. Lily bólintott. Sirius arcán mintha egy halvány mosoly suhant volna át. – Jamest lehetetlen megölni!

-         Bárcsak igazad lenne! – zokogott fel újra Lily, és Sirius vállára borult. Sirius először még meglepettnek tűnt, aztán vigasztalón magához ölelte Lilyt, míg az teljesen kizokogta magát.

Mikor lassan lenyugodott, Sirius újra megszólalt.

-         Harry?

-         Végre elaludt! – morogta Lily. – Egész nap nem aludt! Folyamatosan azért sír, mert éhes, vagy egyszerűen bőg az apjáért!

-         Jaj, ne sírj megint! – szólt rá Lilyre, amikor annak szemében ismét könnyek gyülekeztek. – Biztos vagyok benne, hogy James előkerül, csak idő kérdése!

-         Még hogy idő kérdése?! – csattant fel Lily dühösen. – Három hét, Sirius, három hét! Mi ez, ha nem idő?! Hol lehet most, miért van ott, és miért nem jön vissza?!…

-         Itt valami nincs rendben Lily. – vágott a szavába Sirius nyugodtan. – James nem ilyen. Nem ilyennek ismertem meg. Sohasem tenne ilyet, főleg azokkal, akiket a legjobban szeret!

Nem hiszem, hogy dolgozna. Azért egy aurort se dolgoztatnak meg ennyire, főleg, ha családja van! Valami történhetett vele, amiről még Dumbledore se tud…

-         De mi?

-         Jó kérdés… nem tudom.

-         Annyira aggódom érte!

-         Tudom. – sóhajtott fájdalmasan Sirius. – Én is. De nem tehetünk semmit…

Ebben a pillanatban kopogtattak. Lily felkapta a fejét, aztán résnyire húzta össze szemét.

-         Ki lehet az ilyenkor? – kérdezte, bár az kétséges volt, hogy kitől: magától, vagy Siriustól.

Az órára nézett. Az tizet mutatott. Sirius szemébe nézett, miközben felállt. Sirius alig láthatóan bólintott, mire Lily elindult az ajtó felé. Lassan haladt. Félt, hogy ki lehet az ajtó előtt. Bárki. Aki akár meg is ölheti, ha akarja… Nyelt egyet, amikor az ajtóhoz ért. Arra most, mintha erőből valaki rátenyerelt volna. Néhány pillanat múlva pedig csak egy tompa puffanást lehetett hallani, mintha összeesett volna valaki… Lily ’feltépte’ az ajtót. Sikolyától az egész ház zengett, Harry is felsírt az emeleten…

Következő