Az átváltoztatás tanterem felé közeledve nevetést hallottak. Egyre hangosabban. James Lilyre nézett, aki csak vállat vont, ő sem tudta mi ez. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és McGalagony lépett ki rajta dühösen-elégedetten. Aprót biccentett nekik, miközben elhaladt mellettük. Nem sokkal utána nevetgélő lányok és röhögő görcsben szenvedő mardekárosok vonultak ki. Lily még mindig nem értette, mi folyik itt. De ahogy meglátta a teremből kilépő Sirius Blacket, nem tudta, hogy sírjon-e, vagy röhögjön. A fiú teljes testhosszában vizes volt, víztől csöpögő haját éppen akkor taszigálta ki a szeméből. Mögötte a röhögéstől fulladozó Remus és Peter mászott, mellette pedig Grace vigyorgott bőszen. Úgy néztek ki, mintha nem is a Földről származnának. Minimum a tizedik bolygóról! Lily a mellette szobrozó Jamesre nézett. Ő egy furcsa fintorral vizsgálgatta barátját.

-         Hát te meg? – szólalt meg szokatlanul magas hangon.

-         Ágas! – rikkantotta el magát Sirius, és már ugrott is volna James nyakába… ha az be nem ugrik Lily mögé, szinte nyüszítve.

-         Ne, ne, ne!

Sirius megtorpant a mozdulat közben, és értetlenkedve pislogott a Lily mögül kilógó James-testrészekre.

-         He?

-         Vizes vagy, te sokeszű! Nehogy már így ugorjál a nyakamba!

-         Oh már, ezt a sok problémát… oh, szia Evans.

-         Black – köhintette Lily, mert már egyre jobban elhatalmasodott rajta a röhöghetnék.

-         És neked mi bajod? – nézett rá furcsán Sirius. Néhány vizes hajtincs a szemébe hullott, Lilyből meg kitört a nevetés. – Ez is hülye.

James is kuncogni kezdett Lily háta mögött, aminek talán a lány örült a legjobban. Elugrott a fiú elől, és Grace-hez szaladt.

-         Mi történt vele? – kérdezte Siriusra mutatva.

-         Hümm. Elmondom! – vigyorgott a szőke lány. – Figyelem! – kiáltotta el magát. – Mesélek!

-         Mit?… te jó ég, engem?! – hebegte Sirius.

-         A nagy és dicső Sirius Black épp szokásos órai programját folytatta, tehát firkált, mivel nem volt James, akivel hülyülhetett volna. McGalagony persze tartotta az órát… és mit nem ad az ég? A második számú “nem-figyelek-én-ha-addig-élek-is” diák feje koppant az asztalon. Bealudt. – Lily felnevetett, és a tekergők is újra röhögni kezdtek, ezúttal Jamesszel együtt. – Drága házvezető tanárnőnknek természetesen ez nem tetszett, így hát “akcióba” lendült. Egy hasznos kis bűbáj segítségével nyakon öntötte a diákot. Ő rögtön felébredt, és szembesülnie kellett diáktársai harsogó röhögésével. A vizes talár azonban nem a legjobb viselet… Kedvenc Siriusunk lába köré tekeredett, aki kifele jövet bemutatott egy igazán menő hasra esést. Még a tanárnő se bírta ki kuncogás nélkül. Ennyi, vége!

-         De kár, hogy nem láttam! – szólalt meg egyszerre Lily és James.

A tekergők részéről hatalmas taps, éljenzés és füttyögés hallatszott. Még maga Sirius is röhögött. Lily vigyorogva fogta meg Grace és James karját, és elkezdte a bájitaltanterem felé terelni őket. Utánuk megindult a másik három fiú is, még mindig lilulva a röhögéstől.

A jókedv egész napra kihatott. Már James sem tűnt olyan elveszettnek, sőt szinte egész nap abba sem tudta hagyni a nevetést, ami részben Siriusnak volt köszönhető. A barátok mindent megtesznek a másikért… Mért lenne ez másképp az ő esetükben?

Lily is már nyugodtabb volt. Még az egyébként igencsak fárasztó bájitaltan órát is jókedvűen dolgozta végig, miközben gyakran pillantott James felé. Grace folyamatosan faggatta, hogy mi is történt valójában, azonban Lily nem volt hajlandó válaszolni. Folyamatosan kitért a kérdések elől, egyikre sem adott kielégítő választ, amit barátnője rosszallott is, de azt sejtette, hogy valami nagy titkot takargatnak előle.

Elérkezett az ebéd ideje. Grace kíméletlenül nekiesett Lilynek.

-         Lily, elmondod végre, hogy mit csináltatok Jamesszel? – hadarta, miközben Lily valami ehetőt pakolt a tányérjára. Erre a kérdésre azonban felháborodottan fordult barátnőjéhez.

-         Mégis mit csináltam szerinted?! Rosszra gondolsz, mi? Jellemző, Grace, jellemző…

-         Ne próbáld meg megint elterelni a figyelmem! Egyszerűen csak kíváncsi vagyok! Hol volt, mit csinált? Hogy tudtad behozni órákra? Azt már tudom, miért nem akart Sirius utánamenni…

-         Oh, igen? – adta a nemtörődömöt, miközben sült krumplit rágcsált.

-         Meg sem lep? Hűha, akkor valami igazán érdekes történhetett!

-         Elég legyen már! – mordult Grace-re, és egy kis vizet ivott kiszáradt torkára.

-         Még ilyen jelentéktelen apróságot sem lehet belőled kihúzni!?

-         Jelentéktelen apróság?! Hát ez minden volt, csak nem jelentéktelen… – Az utolsókat már csak maga elé morogta, de Grace ezt is meghallotta.

-         Kérlek Lily, mondd el! – nézett rá könyörgő tekintettel.

Lily nem válaszolt. Érezte, hogy figyelik, ezért zavartan körbenézett. Elkapta az asztal túloldalán ülő James tekintetét, és hosszan egymás szemébe néztek. A lány szemében ott égett a fel nem tett kérdés: “Elmondhatok neki mindent?”. Rövid idő múlva James alig láthatóan bólintott, majd visszafordult az éppen a székről leforduló Siriushoz. Lily is nagyot sóhajtva fordult ismét Grace felé.

-         A tóparton volt – kezdett bele, Grace-nek pedig fölcsillant a szeme és közelebb húzódott Lilyhez. – Aludt. Azt hittem, ha felébresztem, rögtön velem jön, egy szó nélkül, de azt hiszem elfelejtettem, kihez mentem oda. Megpróbáltam kideríteni, mi történt vele a nyáron, mert tudod neked is így sikerült… – Zavartan elhallgatott. Grace komolyan bólintott. – Nem volt hajlandó beszélni. Lekezelően bánt velem, el akart zavarni, én meg annyira fölhúztam magam, hogy csak azért is ott maradtam. Végül csak rávette magát, és elmondta… Most nem szeretnék belemenni a részletekbe… És… – Ismét elhallgatott. Nem tudta, elmondja-e az ezután történteket, de megbízott Grace-ben, így hát mégis elmondta. – Aztán… Te jó ég, elsírta magát! – súgta nagyon halkan, úgyhogy barátnőjének igencsak közel kellett hajolnia, hogy hallja a folytatást. – Fogalmam sem volt, mit csináljak. Soha életemben nem láttam még sírni, és én… Haboztam. Erre kifakadt, hogyha vigasztalom, legalább csináljam rendesen… – Lily már annyira halkan beszélt, hogy a Nagyterem zajában majdnem teljesen elveszett a hangja. – Jobb híján azt csináltam, amit veled szoktam. Megöleltem, és hagytam, hogy kisírja magát… Utána feljöttünk.

-         Nagyon megrázott? – kérdezte együtt érzőn Grace, és megszorította barátnője kezét.

-         Igen… – sóhajtott Lily. – Nem is kicsit. De látod, most már egész jókedve van… – intett James felé, aki épp intenzíven veszekedett Siriusszal. – Hát, ja… Éjszaka milyen kedve volt?

-         Pocsék – húzta el a száját Grace. – Tőle szokatlan módon szótlan volt, és még csak nem is mosolygott, miközben mindenki szakadt a röhögéstől… Egyszerűen elképzelni se tudtam, mi történt vele, hogy ennyire megváltozott…

-         Ajánlottam neki, hogy beszéljen veled. Te már túléltél egy ilyen esetet, talán többet tudsz neki segíteni, mint én…

-         Rendben van – mondta habozás nélkül. Folytatta volna, de valaki megszólította.

-         Grace! – Egy barna hajú, zöld szemű, szemüveges fiú közeledett feléjük. Magas volt, kisfiúsan vonzó és hollóhátas.

-         Alan! – mosolyodott el a lány, és a fölé magasodó fiúra nézett.

-         Velem tudnál jönni? – kérdezte Alan, miután biccentett Lilynek is.

-         Persze! – lelkesült fel Grace. Bocsánatkérőn barátnőjére nézett. – Ne haragudj Lily. Indulj el órára, majd megyek én is!

Ezzel felkapta a holmiját, és a fiú oldalán elhagyta a Nagytermet. Lily szótlanul fejezte be az ebédjét, majd egyedül elindult sötét varázslatok kivédésére…

A délutáni órák után a két lány fáradtan lépett be a klubhelyiségbe. Átvonultak a helyiségen az ablakhoz, ledobták táskáikat és megkönnyebbülten huppantak le az ablak előtti kanapéra. Lily elégedetten hunyta le a szemét. Nem is volt olyan szörnyű, az első nap, mint általában szokott lenni. Bár az is igaz, hogy az ilyen James féle esetek sem gyakran játszódtak le, az is biztos. Erre sóhajtott egy nagyot. Kiskorában megtapasztalhatta, milyen, ha elveszít egy olyan embert, akit nagyon szeret. Már két olyan ember vigasztalásán van túl, akik a legközelebbi rokonaikat vesztették el: a szüleiket. Grace szülei mugli gyilkosság áldozatai lettek, míg James szüleit Voldemort hívei, vagy talán ő maga ölte meg. A különbség nem nagy, mégis…

Lily szeme kipattant. Szinte biztosra vette, hogy James valahol mélyen bosszút tervez, de nagyon remélte, hogy még eszébe sem jut soha megvalósítani. De ha sikerül elmennie aurornak, ez elkerülhetetlen marad. Akkor még meg is becsülnék, ha elkapna egy-két ilyen embert…

-         Lily, mi a baj? – szakította ki gondolatiból Grace. – Nagyon elgondolkodtál…

-         Semmi különös – mosolyodott el. – Miért hívott ki Alan ebédkor? – kérdezte, és reménykedett, hogy nem volt olyan feltűnő a témaváltás.

-         Tudod, hogy régebben jártunk – vállat vont. Na igen, régebben… február végén szakítottak… Hűha, milyen régen volt! – gondolta gúnyosan Lily.

-         Igen, és…? – Nem értette, barátnője mire akar kilyukadni.

-         Mindig is ő érezte magát hibásnak a szakításunkért. Azt hiszi ő rontott el mindent. Most tetszik neki egy mardekáros lány, és a segítségemet kérte, hogy tudná meghódítani, megtartani satöbbi… Nem olyan nagy ügy – vont vállat megint.

Lily csak megcsóválta a fejét. Grace csak úgy falja a pasikat, őt meg eddig szinte egy sem érdekelte. És ő még képes róluk ilyen szenvtelenül beszélni, és ráadásul minddel barátok maradtak! Hihetetlen ez a lány…

Még néhány perc lustálkodás után lassan feltápászkodtak, és lementek vacsorázni. Ismét volt olyan szerencséjük, hogy a tekergőkkel szemben ültek le. A lányok csendesen beszélgetve fogyasztották bőséges vacsorájukat, míg a fiúk szinte semmit nem ettek, csak folyamatosan bohóckodtak. A vacsora vége felé Lily már gyakran ásított, maga sem értette igazán, mitől fáradt ki.

-         Lily! – szólította meg váratlanul az asztal túloldalán ülő James. – Ideadnád a poharad?

-         Mégis minek? – nézett rá értetlenül.

-         Szépen kérlek! – bámult rá nagy szemekkel, sűrűn pislogva. Lily szája sarka megrándult.

-         Oké. De had öntsem át belőle a… – kezdte, miközben felemelte a kicsi poharat.

-         Tessék, itt az enyém, már úgyis üres!

Ezzel odaadta a saját, valamivel nagyobb poharát, átöntötte az italt és kivette Lily kezéből a sajátját. Lily most már nemcsak értetlenkedve, hanem gyanakodva nézett rá. Mire készülhet…? James a mellette ülő Siriushoz fordult, és megkocogtatta a vállát. A fiú felé fordult, mire barátja a homlokára nyomta a pohár száját. Aztán elvette, és nevetve nézte a Sirius homlokán éktelenkedő pirosas kört. Az bambán bámult rá, aztán kikapta kezéből a poharat, és most ő nyomta James homlokára azt. Mikor észrevette, milyen vicces kör van barátja homlokán ő is elkezdett röhögni. Elkezdte össze-vissza nyomogatni a poharat James arcán, karján, míg a fiú tele nem lett köröcskékkel. Aztán ezt eljátszották fordítva is.

Lily megbotránkozva nézte őket.

-         Fiúk… – nézett rájuk fintorogva. – Ez annyira dedós!

-         Most mért? – vigyorogtak rá a nagyeszűek.

-         Csak nézzetek egymásra… – Megtették. Röhögtek. James áthajolt az asztal fölött, és Lily arcára nyomta a poharat. Aztán visszahuppant és Grace-hez fordult.

-         Szerinted nem vicces? – vigyorgott rá. A lány Lilyre pillantva kénytelen volt bólintani.

-         Ebből divatot lehetne csinálni! Lily, roppantul jól áll neked! – nevetett megrökönyödött barátnőjére.

-         Javíthatatlanok vagytok… – morgott, aztán felállt és felindult a klubhelyiségbe. Felérve lehuppant szokott helyére, a vacsora előtt ledobott táskájából előszedte tanszereit és elkezdte megcsinálni a házikat. Utált mindent az utolsó pillanatra hagyni, így volt ez a házikkal is. Éppen a McGalagonynak írandó dolgozatán dolgozott, amikor belépett a helyiségbe a társaság, akiket vacsoránál ott hagyott. Nyugodtan írta tovább a feladatát, miközben érezte, hogy Grace egy szó nélkül melléhuppan.

Egy fél óra múlva felnézett. Remus a jelenleg használatlan kandalló előtt ült, és olvasott. Néha előbújt belőle, hogy segítsen a mellette ülő Peternek a leckeírásban. Döbbenten vette észre, hogy James és Sirius odahúztak egy-egy fotelt az asztalukhoz, és most éppen őt nézték.

-         Mi az? – kérdezte felvont szemöldökkel. A kettő vállat vont, és elfordultak. Halkan sutyorogni kezdtek, mintha jobb dolguk sem lenne… Lily vállat vont, és újra a dolgozatokra irányította figyelmét.

Újabb néhány perc elteltével kopogásra lettek figyelmesek. Az asztalnál mindenki felnézett. Grace szólalt meg először.

-         Ott! – mutatott az egyik becsukott ablakra, amin épp egy kicsiny bagoly kopogtatott. Felpattant, és kinyitotta az ablakot. A bagoly körözött néhányat fölöttük, majd Lily kész bájitaltan dolgozatára ejtett egy apró levelet, és kiszállt az ablakon. Grace becsukta az ablakot és visszajött. Lily felvette a levelet és körbeforgatta. Szülei mindig írnak a levelekre címzést, ha bagollyal küldik is. Mástól meg nem szokott kapni levelet. Ezen viszont nem volt címzés. Gyanakodva nézett fel.

-         Melyikőtök írta? – mutatott a fiúkra.

-         Én biztos nem voltam – rázta a fejét Sirius. – Minek is kéne, amikor James már itt van? – vigyorodott el. Elkapta, megölelgette és összekócolta barátja amúgy is borzos hajzatát. Amaz riadtan vonult vissza saját foteljába.

-         Jól van haver, nyugi! – nézett rá úgy, mint a kis háromévesekre szokás. – Én se voltam… Mikor is csináltuk volna? Egész nap egy sort sem írtunk – fordult Lily felé vigyorogva.

-         Hát jó… – sóhajtott egy nagyot Lily, és felbontotta a levelet.

Kedves Lily!

Bocsáss meg, hogy ilyen késői órán zavarlak. Szerettem volna veled még a Roxfortban beszélni, de vagy nem volt alkalmam, vagy túl gyáva voltam odamenni hozzád. Két éve végeztem, azóta még jobban erősödött bennem az érzés, hogy beszélnem kell veled. Az első roxmortsi hétvégéteken szeretnék találkozni veled. Írd meg az időpontot, és a Mézesfalás előtt várni foglak! Nagyon fontos lenne!

D. L.

Ui.: A találkozásunkig nem szeretném a nevemet megmondani, mert talán úgy döntesz, hogy nem jössz el. Remélem megérted.

Lily néhány pillanatig döbbenten bámult. Hát ilyen tényleg nincs… Egy újabb ismeretlen küldő! Micsoda mázli! Azonban gyorsan magához tért.

-         Mikor lesz az első roxmortsi hétvége? – kérdezte a többiektől. James készségesen felpattant és a kandalló melletti hirdetőtáblához sietett. Pár másodpercig állt előtte, szemével keresve, aztán visszajött.

-         Nagyon hamar, szerintem ilyen korán még sosem volt esélyünk Roxmortsba lemenni…

-         A lényeget mondd már! – sürgette Lily.

-         Bocs. Szóval… szeptember 22-én lesz, szombaton. Miért kérded?

-         Hogy-hogy ki van már írva első nap? – vonta fel szemöldökét Grace.

-         Szerintem a tanárok meg akarták úszni a folyamatos kérdéseket, hogy “Tanárnő! Mikor mehetünk le Roxmortsba?” és ezek fajtái – kacsintott rá Sirius. A lány halványan elpirult, és Lily felé fordult.

-         Kitől jött a levél?

-         Fogalmam sincs… – nézett rá tanácstalanul Lily. – A második ismeretlen küldő ebben az évben… Az első ő volt – itt Siriusra mutatott. – De még csak tippem sincs, ez ki lehet. Monogram van, de hát azzal sokat érek…

-         Mutasd – Lily odaadta Grace-nek a levelet, aki gyorsan elolvasta azt. – Hm. Szerintem hasznos, hogy most ez a két srác itt van – mosolygott Siriusra és Jamesre. – Ti rengeteg embert ismertek a Roxfortban. Talán tudtok segíteni… Két éve végzett, fiú, D. L. a monogram.

A két fiú elgondolkozott.

-         David Lootchett? – vetette fel Sirius, és Jamesnél várt megerősítésre.

-         Három éve végzett, nem jó – válaszolt. – Daniel Lyon?

-         Hmm… a hugrabugos? Lehet…

-         Duncan Lloyd, az a kis mocsok, aki mindig védte Pitont? Ha ő volt Lily, szóba se állj vele! – figyelmeztette James.

-         Igen, igen – helyeselt Sirius. – De volt még valaki… te emlékszel?

-         Hát… azt hiszem hollóhátas volt, és kviddicsezett is…

-         Dylan Lander?

-         Igen! Ő volt! Okos vagy Tapmancs! – vigyorgott rá büszkén.

-         Tudom! – húzta ki amaz magát.

-         És Dennis Leschel? – vetette fel bátortalanul Grace. Mindenki ránézett, ő pedig behúzta a nyakát, úgy nézett rájuk vissza.

-         Valóban! – bólintott egy nagyot Sirius. – Szintén mardekáros, bár egész jófej volt ahhoz képest, hogy azzal a Malfoyjal haverkodott… Jól emlékszem, Ágas?

-         Jól fog az agyad, haver, semmi kétség! – veregette meg a vállát James. Majd az eddig szótlanul őket figyelő Lilyhez fordult. – Nagyjából ennyi. Segítettünk valamit?

-         Hát nem sokat, de azért nagyon köszönöm! – mosolygott rájuk Lily. James visszamosolygott rá, Sirius még csókot is dobott, Grace meg rávigyorgott. Örült, hogy ő jobban emlékszik valamire, mint a tekergők, és ez hízelgett a lelkének.

Lily ásított egy nagyot, és már tényleg nagyon fáradtnak érezte magát. Összeszedte kész dolgozatait – a többiek már meg sem lepődtek, hogy kész van velük, azon meg főleg, hogy rögtön első nap leckét kaptak – és felállt.

-         Én megyek lefeküdni, mert itt helyben esem össze. Tényleg köszönöm a segítséget fiúk, és neked is Grace! Ne gyere fel későn, nem akarok fölkelni miattad…

Felkapta a táskáját, és James fotelét megkerülve akart eljutni a lépcsőhöz. A fiú azonban elkapta a karját, és megállította.

-         Bárki legyen is az, ne menj el egyedül! – nézett rá áthatóan.

-         Remélem, nem fogok – nézett a szemébe Lily. – Jó éjt!

James elengedte a karját, ő pedig fölment a hálóba…