Augusztus közepe felé járt. Látszólag minden nyugodt volt. De egy lányban vihar tombolt…

Lily, amióta elküldte a levelet ismeretlen küldőjének, nem kapott választ. És Grace se válaszolt az óta… Még a végén rosszra gondol! Hogyha hagyhatják meg tévhitben?! Ezért kitekerem a nyakad Grace! Mivel csak Grace-re volt dühös, csak őt hibáztatta. Ha a névtelen küldő nem válaszol, lehet, hogy ismeri Potteréket, és most felőlük érdeklődik. De azt még mindig nem sikerült kiderítenie, hogy ki lehet az! Nem mintha idáig egyszer is hosszan gondolkodott volna róla. Egyszer egy egész napot áldozott a dologra, de nem jutott semmire. Egyszerűen nem tud elindulni sehonnan!

Pedig velem ritkán esik meg az ilyesmi…

szinte biztos, hogy megszökök itthonról!!!  

Várjunk csak…! Sosem unatkozik, meg akar szökni… James nem lehet, de akkor ki? Kinek lehet annyi esze, hogy meg akarjon szökni otthonról? Ki más, mint az egyik Tekergő! De még mindig marad három ember; mondjuk ez még mindig jobb, mint több száz!

-         Lily! Gyere le légy szíves!

-         Megyek! – kiáltott vissza Lily, és elindult. Szüleinek nem szólt a dologról, nem értették volna meg. Nem jártasak annyira a varázslóvilágban, Potteréket sem ismerik… csak fölöslegesen törte volna magát…

Bement a konyhába, anyját ott találta. Épp főzött, nem tudta, mi lehet a baj. Lehet, hogy csak segíteni kell, amihez jelen pillanatban nincs túl sok kedve. De ha kell, hát megteszi…

-         Igen? – tette fel a mindent eldöntő kérdést.

-         Már itt vagy? – kérdezte az anyja, miközben szorgosan aprított valamit. – Csengettek, és én nem tudok ajtót nyitni. Meg szerintem hozzád jöttek.

-         Hozzám? Mégis ki az? – döbbent meg Lily.

-         Nem tudom. Innen csak azt látom, hogy egy fiú.

-         Egy fiú?

-         Igen. De menjél, ne várakoztasd meg! Akár hozzád jött, akár nem!

-         Jó, jó, megyek már!

Átvágott a konyhán, majd az előszobán, és egy pillanatra megállt az ajtó előtt. Megrázta a fejét, sóhajtott és kinyitotta az ajtót…

-         Black! – kiáltott fel hirtelen. – Mit keresel itt?!

-         Én is örülök neked Lily. Beszélni akartam veled.

-         De jó…

-         Ne undokoskodj már! Két perc az egész!

-         Jó, akkor kezdj hozzá! - Mért kell nekem állandóan piszkálnom?! Mért nem tudok vele normálisan beszélni?! És egyáltalán miért van itt?!

-         Öhm… Biztos vagy benne, hogy a Sötét Jegyet láttad másfél hónappal ezelőtt? Kezdek megijedni, csak azért… - kezdett hozzá Sirius tétován.

-         Honnan tudsz te erről? – döbbent meg Lily. Na ne, csak nem…

-         Én írtam a levelet. De most nem ez a lényeg…

-         Te voltál?! És mégis milyen megfontolásból?! – csattant föl Lily.

-         Ne akadj már ki ennyire! Különben is, kérdeztem valamit!

-         Jó, jó…  Igen, biztos vagyok benne. A frász kerülgetett akkor! De ugye nem történt semmi…?

-         Ezt még nem tudom… csak most szabadultam otthonról. – elhúzta a száját. – Azért kösz a „segítséget”!

-         Ne gúnyolódj velem! Én csak ennyit tudok!

-         Jól van na, nem kell rögön a torkomnak esni!

-         Hát… nem.

-         Na tessék! Jól van, én mentem. A vonaton majd találkozunk. Szia.

Ezzel megfordult, és indulni készült, amikor Lily hirtelen magához tért, és utána kiáltott.

-         Várj egy picit! – utána szaladt és megfogta a karját. Sirius most felé fordult.

-         Hm?

-         Ugye… majd elmondod, amit megtudsz?

-         Igen… - suttogta a fiú, és kissé elfordította a fejét. – Remélem, jó híreket osztok meg veled…

-         Én is… és kösz. – Lily halványan elmosolyodott.

-         Mit? – döbbent meg Sirius és újra Lily felé fordult. Az még mindig mosolygott.

-         A leveled. Feldobtad vele a nyaramat…

Erre már Sirius is elmosolyodott.

-         A válaszod első felével te is az enyémet. Viszont a másik fele nem tetszet… - a mosoly, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. – tudtam, hogy te nem viccelnél ilyesmivel. Azonnal keresni kezdtem Jameset. Már amit megtehettem… anyámnak is szóltam, de ő nemigen foglalkozott velem… a házból viszont nem engedett ki… nem kereshettem meg a legjobb barátomat, aki azóta lehet, hogy már… nem is él. Még a saját öcsém is ellenem fordult, bár ez nem meglepő. Így megszökni sem tudtam. De most már nem érdekelt, mindenféleképpen el akartam jönni. Nehezen, de sikerült. Először veled akartam beszélni, hátha többet is tudsz, mint amit leírtál. De úgy néz ki, hogy nem.

-         Sajnálom…

-         Nem a te hibád. De most már tényleg megyek. Nem akartalak sokáig feltartani…

-         Mégis miben tarthattál volna fel? – döbbent meg Lily. – Nem csináltam semmit. Még örülök is, hogy végre beszélhetek valakivel.

-         Igen? Még akkor is, ha én vagyok az?

-         Aha.

-         Miért is aggódsz te annyira Jamesért? Jobban utálod, mint minden rosszat együttvéve.

-         Senkinek nem kívánnám ezt az egészet. Bármilyen meglepő, még neki sem. Nem ezt érdemelte. Jó, nem rajongok azért, amit művel, de a halálát sosem kívántam!

-         De sok mindent vágtál már a fejéhez…

-         Mindent jóváteszek, ha nem halt meg! Bármit, csak éljen!

-         Remélem, megtalálom valahol, de ha nem válaszol…

-         Levelet küldtél neki?! – hökkent meg Lily.

-         Nem. Ez egészen más. – Sirius a zsebébe nyúlt, és kihúzott belőle valamit. – Ikertükör. – mondta Lilynek, és megmutatta a tükröt.

-         Ikertükör? Biztos hogy nála van a másik?

-         Biztos. Nálam is mindig itt van. Pontosan ezért; mert bármikor szükségünk lehet a másikra. De most hiába próbálom elérni, semmi sem történik.

-         Nem lehet, hogy eltört?

-         De, és ez a baj. Az rosszat jelentene. Hogy James rosszkor rossz helyen volt.

-         Ajaj…

-         Bizony, ez nem jó…

Lily most vette csak észre, hogy még mindig fogja a fiú karját. Elengedte, és hátrébb lépett.

-         Ne beszélj erről az egészről senkinek! Jó?

-         Jó. – válaszolta Lily. Rámosolygott Siriusra, mire válaszképpen ő is kapott egy mosolyt.

Sirius most már tényleg elindult, és a következő sarkon már el is tűnt, amikor Lily bement a házba. Hosszan nézett a fiú után, és a szavain gondolkozott. Mit meg nem tesz az ember a legjobb barátjáért!

Következő