Mivel szinte biztosra vette, hogy Gil (a bagoly) aznap már nem megy vissza, becsukta az ablakot, gyorsan lefürdött és ágyba bújt. Merengve nézett ki az ablakon és a csillagokat bámulta. Hirtelen úgy ugrott ki az ágyból, mintha darázs csípte volna meg. Nem tragédia történt, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen csak meglátta a csillagát. Még kicsi korában mondogatta az anyja, hogy válasszon magának egy csillagot, és az szerencsét hoz, és segít a bajban. Hát ő választott egyet. Utoljára két éve látta a csillagot, amikor nagydolog történt vele…

Soha nem akarta bevallani magának, mi is az, most sem akarja. Hogy miért? Az jó kérdés… Gyáva? Vagy egyszerűen csak a büszkeségét félti? De az is lehet, hogyha bevallana magának, nem bírná ki sírás, esetleg kiabálás, sikítás és nevetés nélkül… Hát. Ez van…

És most megint látja a csillagát. Vajon ez most mit jelent? Kész rejtély… de ez az egész is az. Először egy ’szerzőtlen’ levél, aztán meg ez… Itt fogok meghülyülni! Ekkor vette észre, hogy az égen egy világos pont közeledik. Egyre közelebb és közelebb, végül, ha Lily nem nyitja ki az ablakot, nekimegy.

-         Na ne! – nyögött fel meglepetten. – Gil?

A bagoly huhogott, lepottyantotta a levelet gazdája asztalára, aztán a kalitkájához ment csipegetni.

Lily felvette a levelet és kibontotta. Két pergamenlap esett ki belőle. A kevésbé gyűröttet vette fel először, és elolvasta.

Lily!

Nem fogod elhinni mi történt! Olvasd el a másik levelet, és megtudod miről van szó! Ha elolvastad, akkor olvasd majd el ennek a pergamennek a másik oldalát jó?

Kösz, Grace

Na, ez semmi jót sem jelenthet, ha Grace így titokzatoskodik. Lehajolt a másik levélért is. Azon bezzeg rögtön felismerte az írást! Mert legalább száz levelet kapott az illetőtől…

Áh, hello Grace!

Tudom, hogy nem szokásom neked vagy bárki másnak levelet küldeni… csak hát… mindegy, ez hosszú… a lényeg az, hogy unatkozom, mert be vagyok zárva azért, amit a suliban csináltam…

Hát azt nem csodálom! Megérdemled! - morogta magában Lily.

Szülők… semmit sem értenek… mindegy. Anya nem engedte, hogy a barátaimmal levelezzek, sőt megtiltotta! Csak annyit mondott, hogy: Ideje lenne, hogy megtaláld végre azt a lányt, aki majd egyszer a menyem lesz… Rémes… Nekem meg csak te jutottál eszembe… Meg ne ijedj, nem akarlak elvenni, csak jobb átverni anyámat, minthogy én szenvedjek… Remélem, nem táplálsz irántam semmiféle ’komolyabb’ érzést sem, mert akkor megbántanálak, amit (bármennyire hihetetlen) nem szeretnék. Kérlek, válaszolj! Kösz, előre is… bízom benned…:)

James

Lily hangosan felnevetett. Amire persze egy morgás volt a válasz szülei szomszédos szobájából. Szájára szorította a kezét, és úgy nevetett tovább. Leült az ágyára és újra elolvasta Potter levelét. Most viszont már más volt a reakció: arca elfelhősödött és olyan nyilallást érzett a szívében, amit nem kellett volna… féltékeny volt Grace-re...  Jaj, már megint de hülye vagyok! Mi okom lenne Grace-re féltékeny lenni?! Inkább sajnálnom kéne szegényt, erre féltékeny vagyok rá, mert Potter neki írt… De miért?! A fenébe, miért?! Ekkor jutott eszébe, hogy ideje elolvasni Grace levelének hátulját. Azon csak egy rövidke megjegyzés állt:

Jaj, Lily, hát nem édes? Annyira aranyos! Szegény, milyen rossz lehet neki… őszintén sajnálom őt, szerintem te is így vagy vele… Nem is értem igazán, miért piszkálod őket mindig… két felelőtlen srác, de te mindig kiborulsz, ha egy rossz szót is szólnak… Nem értelek… Pedig helyesek, jópofák és totál jó humoruk van! Kész; nekem te kész rejtély maradsz, ha ezt nem árulod el… De azért remélem, egyszer talán elmondod, mit is érzel valójában… mert szerintem nem azt, ami kívülről lerí rólad…

Puszi, Grace

Lily elgondolkozva eresztette le a kezét és megint kinézett az ablakon. Grace jól látta a dolgokat. Tényleg nem haragszik rájuk, és nem is utálja sem Pottert, sem Blacket. De akkor mért csinálja ezt az egészet? Újabb jó kérdés… A végén a saját kérdéseibe őrül bele… Hoppá! Ráadásul nem is tud semmit egyik srácról sem, akkor miért gyanúsítja őket olyannal, ami nem is biztos, hogy igaz? Ha ezt így folytatom, sosem fogok aludni! De ezt még meg kell néznem… Ezzel az asztalához lépett és összehasonlította James levelét azzal, amit ő kapott. Nagy hülyeségnek tűnt ez már az elején, és az is lett… ugyanis az egyik írás kicsit sem hasonlított a másikra. Lily lemondóan sóhajtott, letette a leveleket az asztalára, és most a kinti fák tanulmányozásába kezdett. Azok most mozdulatlanul álltak a nyári fülledt levegőben. Az egyik vékonyka fa ágai megremegtek, egy időben azzal, amikor Lily rájött, valójában mi is folyik le a lelkében…

-         Te jó ég! – nyögött fel keservesen. – Az lehetetlen, hogy szerelmes legyek belé!

De már hiába mondogatta ezt magának, tudta jól, hogy ezt érzi. Végre bevallotta magának, amit már lassan két éve sejtett… De hogy Potter sosem tudja meg, mit érzek iránta, az egyszer biztos! – döntötte el magában, miközben befeküdt az ágyba és két pillanat alatt elaludt…

 Következő