Hermione a lehető legcsendesebben csukta be a szoba ajtaját. Hosszú nap volt a mai. Alecnek túltengtek az energiái, amiket véget nem érő rohangálással és kacagással próbált meg levezetni. Még akkor is nevetett, amikor az anyja végre ágyba dugta. Persze elaludni nem lett volna hajlandó az apja nélkül, de szerencsére annyira lefárasztotta magát, hogy nem hívogatta Dracót percekig tartó vinnyogással. Az persze teljesen mellékes, hogy az említett férfi jelenleg nem is tartózkodott a Grimmauld téren. Bár már éppen ideje lett volna, hogy visszatérjen.

Hermione nyújtózkodva indult lefelé a lépcsőn. Még el kell intéznie Harryt - pontosabban a sebet a karján, ami egyre szebben gyógyul -, megvárja Dracót, aztán lefekszik aludni. A mai napja rettenetesen derékzsibbasztó volt. Csak reménykedni tudott abban, hogy holnap a fiúcska aludni fog unásig, mert két ilyen napot egymás után már nehezen viselne el.

A konyhába belépve cseppet sem meglepő kép fogadta: az asztal két felén három ember ült, és elmélyülten diskuráltak valamiről. Harry és Parvati hallgatagon ültek egymás mellett, előttük egy-egy gőzölgő csészével. A férfi elmélyülten hallgatta Drew roxforti beszámolóját, míg a nő igyekezett tudomást sem venni róla. A jelenet már mindennapos volt, bár váltakozó szereplőkkel. Hermione mit sem törődve velük lehuppant Harry mellé, és nekiállt az előkészületeknek.

- ...ezért büntetőmunkán lesz, amíg ki nem derítem, mit is keresett ott valójában - fejezte be utolsó mondatát Drew. Észrevéve újdonsült társukat, elvigyorodott. - Alec?
- Alszik, ha épp erre vagy kíváncsi - vetette oda cseppet sem barátságosan Hermione.
- Hallottam ám, milyen izgága volt a kisöreg! Harry is páholyból figyelhette, mert elég részletesen emlékszik mindenre...
- Hát persze, mivel nem volt hajlandó semmit sem csinálni! - Megsemmisítő pillantást vetett az említettre. - Most viszont ideadhatnád a karodat, mert már szeretnék túllenni rajtad!
- Igenis, asszonyom! - vigyorodott el Harry, és "átadta" az érintett testrészt. Hermione nekilátott a háromnapi rutinműveletnek, amihez a sérült bár hozzászokott, még mindig nem volt hajlandó figyelemmel kísérni. - Mit gondolsz, miért talált ki ilyen átlátszó mesét Wyle? - kérdezte Drew-tól, visszatérve a félbeszakított témához.
- Halvány lilám sincs, különben mondtam volna! - tárta szét a karját.
- Vajon mi érdekes lehet még a Tiltott Rengetegben? - vetette fel tűnődőn Parvati, tenyerébe támasztott állal. - Már minden lényről tudnak, ami abban az erdőben tanyázik, hála a mi drága Ron-Harry párosunknak, nem igaz? - kacsintott rá Harryre. Amaz vállat vont.
- Minket is csak sodort az ár arra - mondta védekezően.
- Érdekes módon az az ár mindig a tiltott dolgok felé sodort titeket - vigyorodott el a nő.
- Jut eszembe, Ron most hol van? - tette fel a kérdést a jelenlegi bájitalok mestere.
- Dracóval. Ha még nem hagyták el egymást...
- Kész - szólalt meg váratlanul Hermione morcos hangon. - Három nap múlva ugyanitt, ugyanekkor.
- Oh, lám csak, Mio fáradt, nyűgös, és szeretne végre csucsukálni! - gügyögte gúnyosan az asztal túloldaláról Drew.
- Pofa be, Wyon, és eridj vissza a katedrádra! - vágott vissza a nő.
- Már gondoltam rá - vigyorodott el. Áthajolt az asztal felett, és megsimogatta Hermione arcát. - Aludj jól - mosolygott rá kedvesen.

Majd egy köpönyegfordulással eltűnt a kandalló zöld lángjaiban. Harry egyetlen mozdulattal ledöntötte a torkán a maradék teát, majd ásítozva felállt. Hermionéra pillantott, aki még mindig ott gubbasztott a széken, egyre laposabbakat pislogva.

- Halálosan ki vagy fáradva - tette a vállára a kezét Harry. - Nem muszáj megvárnod Dracót, majd utánad megy. - Rámosolygott. - No, gyere, menjünk aludni. - Megragadta Hermione karját, és felállította. Majd a még a széken ülő és őket figyelő Parvatira nézett. - Te?
- Én még megvárom a fiúkat - mosolygott rá a nő. - Megígérem, azonnal az ágyába kergetem Malfoy urat! - emelte esküre a kezét, visszafojtott nevetéssel.
- Számítunk rád - kacsintott rá Harry, mire Parvati elpirult. - Jó éjt.
- Nektek is.

A páros elindult felfelé a lépcsőn. A második emeletre érve Hermione megtorpant az ajtó előtt, amin nemrégiben kilépett, és szemét dörzsölgetve tette kezét a kilincsre.

- Jó éjszakát - motyogta, és óvatosan lenyomva a kilincset, kinyitotta az ajtót.

Ám a küszöbre érve megmerevedett és azonnal kipattant a szeméből az álom. Egy fekete köpenyes alak állt a két ágy között, az ébredező Aleckel a kezében. Megnyikkanni sem volt ideje, a köpenyes suhintott a pálcájával, mire ő és a mögötte álló Harry a lépcső korlátjának csapódott, hatalmas zajt csapva. A fekete idegen pedig egy mozdulattal az ablaknál termett, és egy pillanattal később, a legifjabb Malfoyjal a kezében, eltűnt. Miután Hermione újból megtalálta az egyensúlyát, szétnézett az immár teljesen üres szobában. Szeme tágra nyílt, és rémülten sikoltozni kezdett.

Harry minden energiájával igyekezett lecsitítani az immár hangosan zokogó barátnőjét, sikertelenül. Próbálta elhitetni magával, hogy amit az imént látott, egy ostoba álom csupán, de a hátába nyilalló fájdalom igencsak valóságos volt... A feje zúgott, és egyre csak azt hajtogatta magában, hogy "Alecet elrabolták!" Ültében magához ölelte Hermionét, fejét a vállára rakta, hogy tompítsa a zajokat, de az incidens az egész ház fülébe elhallatszott. A nő remegve kapaszkodott Harry pólójába, miközben megállás nélkül ontotta a könnyeket. A lépcső felől sietős léptek zaja hallatszódott, majd Draco tűnt fel a fordulóban, nyomában Parvatival és Ronnal. Emelet-szerte ajtók nyíltak, és értetlenkedő hangok kiáltoztak az éjszakába.

Draco haja csapzott volt, fekete ruhája tiszta mocsok. Arcán aggodalom és rémület lett úrrá. Egyelőre fogalma sem volt, mi történt. Ron is hasonlóképp nézett ki, csak az ő arcán hosszú, vöröslő seb húzódott.

A szőke férfi leguggolt Hermione mögé, és a vállánál fogva elhúzta Harrytől. A nő csapkodva ellenkezett, és ha ez lehetséges volt, még keservesebben zokogni kezdett.

- Hermione... Mio, szívem, én vagyok az! - susogta a fülébe.

Hermione felismerte a hangot, majd férje karjába kapaszkodva hagyta magát talpra állítani. Remegő lábain állva nem bírta megtartani magát, ezért Draco óvatosan felemelte, bevitte a szobába és leültette az ágy szélére. Két kezébe fogta sűrűn csukladozó felesége arcát, és a szemébe nézett.

- Mi a baj, édesem? Mi történt?

A becézgetés eddig minden hisztinél hatott, de most úgy tűnt, nem használ. Hermione sűrűn pislogva nézett át a válla fölött, becélozva látókörébe a kiságyat, amely immár tíz teljes perce üres volt. Ám ezzel csak azt érte el, hogy újabb tehetetlen sikoly szakadt fel a torkából. Draco önkéntelen mozdulattal szorosan átölelte és ringatni kezdte a kétségbeesett nőt. Nem tudott a háta mögé nézni, de szörnyű gyanú ébredt benne, ami lesápasztotta, érzései pedig egymás ellen fordultak. Egy pillanatra sem akarta elengedni feleségét, de aggodalma egyre inkább fokozódott Alec iránt, aki a szörnyű zaj ellenére sem adott életjelet magáról...

Parvati és Ron együttes erővel segítették föl a földről Harryt. Amaz levegő után kapkodva állt fel, de kiegyenesedni csak kínkeservesen tudott volna. Elindult a nyitott szoba felé, és az ajtófélfába kapaszkodva pásztázta végig a káosz uralta szobát.

- A rohadt... életbe! - nyögte tehetetlenül. - Draco...
- Harry, mi történt? - kérdezte a mellette álló Ron.
- Harry... hol van Alec? - tette fel bizonytalanul a kérdést Parvati, aki időközben beslisszolt a szobába.
- Mi folyik itt? - érkezett meg a háta mögé Jack Carson, és a felesége Laura.
- Elrabolták - válaszolt vélhetően Parvati kérdésére Harry, ezzel teljesen ledöbbentve az összes jelenlévőt. Hirtelen mindenki beszélni kezdett.
- Hogy mi?! De hát hogyan...
- Senki sem képes áttörni a védőbűbájokon!
- Kinek juthat eszébe egy kisgyereket elrabolni?
- Vajon mit akarnak tőle? Vagy tőlünk?
- Talán közülünk volt valaki? Csak ránk akar ijeszteni?
- Kinek jutna eszébe pont közülünk ilyen ostoba tréfát űzni?! Nevetséges!
- Ezt jól kitervelték, akik...
- Elég ebből! - csattant fel türelmét vesztve Draco. Eszeveszett dühvel indult meg Harry felé, otthagyva a még mindig hisztérikus Hermionét. Hangja remegett a visszafojtott indulattól, amikor megszólalt. - Ki vitte el a fiam?!
- Nem tudom - rázta a fejét Harry. Nagyon jól tudta, hogy a másik dühe nem neki szól, mégis megijedt.
- Ne szórakozz velem, Potter! - Most már egész közelről nézhettek egymás arcába. Ebben a pillanatban Draco pontosan olyan volt, mint roxfortos éveik alatt, amikor még rivalizáltak. - Mit láttatok? Mit?!
- Csak egy fekete alakot - válaszolt a tőle telhető leghiggadtabb hangon Harry. - Az ablakon át távozott.
- Ki volt az? - suttogta alig hallhatóan Malfoy. Gyűlölettel teli hangjában már felismerhető volt az egyértelmű féltés, amit fia iránt érzett.
- Csuklya volt rajta, fogalmam sincs. Talpig feketében volt, pont mint...
- ...a halálfalók - fejezte be a mondatot Draco. Elgyötört pillantással nézett feleségére, akit most Parvati próbált meg vigasztalni. Majd elkínzott arccal és halálsápadtan fordult vissza Harryhez. - A francba!

Kilépett az ajtón, miközben egyre sűrűbben és cifrábban káromkodott. Majdhogynem rohanva tartott a szalon felé. Senki sem követte. De miután percekkel később sem tért vissza, Harry - bár hátfájása igencsak akadályozta a mozgásban - utána indult. Aprókat lépegetett és végig a korlátba kapaszkodott. A szalonba érve Dracóból csak egy ide-oda suhanó foltot látott. Miközben ügyelt arra, hogy ne ütközzön össze a ketrecbe szorult oroszlán módjára viselkedő férfivel, lehuppant az egyik kényelmes fotelbe, és hátradőlt. Meglepően tapasztalta, hogy hátának mennyire jólesik a szilárd, de mégis puha anyag. Ezek szerint csak a szivárvány színeiben pompázó foltjai lesznek. Abszolút megnyugtató. De még mindig nem tudta mire vélni Draco nyugtalanságát.

- Mi bajod? - kérdezte meg tőle, hátha válaszol. Nem felelt. - Draco!

A férfi ránézett, de még mindig nem válaszolt. Leült vele szemben a kanapéra, és csak bámult rá. Éveknek tűnő pillanatok múlva megszólalt.

- Mondd meg Harry, hát milyen apa vagyok én? - suttogta megsemmisülten.

Harry felsóhajtott. Számíthatott volna rá, hogy valami ilyesmiről van szó. Az elmúlt tizenegy év alatt ő is sokszor elgondolkozott azon, hogy vajon tényleg alkalmas-e apának. Igaz, az ő lányát sosem rabolták el, azonban majdnem megölték. Az, hogy Alecet elvitték, nem Draco bűne, és ezt neki is tudnia kéne!

- Nem a te hibád, ami történt.
- Itt lett volna a helyem, a családom mellett! - rázta a fejét kétségbeesetten. Ha rajta is eluralkodik a páni félelem, esélyük sem lesz tiszta fejjel elgondolkodni azon, hogy ki és miért vitte el a gyereket!
- Nem tudhattad előre, hogy...
- De sejthettem volna! - csattant fel Draco, felpattant és tovább folytatta a fel-alá járkálást. - Számíthattam volna rá, hogy ez egyszer bekövetkezik! Csak idő kérdése volt, mikor történik meg!
- Hogyan? - nézett rá döbbenten Harry.
- Nem sokkal az esküvőm után Lucius megpróbált megölni - kezdett bele a magyarázatba. Az, hogy nevén nevezte a saját apját, csak annyit jelenthet, hogyha ő kerül olyan helyzetbe, biztosan ő is megpróbálja ugyanezt. - Miután nem sikerült neki, bosszút esküdött. Alec születése után felvetődött bennem, hogy ő tökéletes eszköz lenne a bosszújához. És lám, bekövetkezett, amitől a legjobban féltem! Azóta ki tudja mit művelt szegény gyerekkel, és mindez az én óvatlanságom miatt van!

Síri csend lett a szobában. Harryt megdöbbentették a hallottak, de egyben el is gondolkoztatták. Ha valóban Lucius Malfoy áll a történtek mögött, az mindent leegyszerűsít. Egyszerűen csak oda kell menniük a Malfoy kúriába, fenékbe billegetni a házfőt, és távozni az ép és sértetlen Aleckel. Na igen, kisnyúl nagy füllel, gúnyolódott magán Harry.

Draco újfent lehuppant vele szemben, és szótlanul bambult maga elé. A lassan fülsértővé váló csendet egy nyögés töltötte be. Harry felkapta a fejét, és az ablakok között lévő festményre nézett. Phineas Nigellus éppen akkor oldalazott be a képbe, majd megköszörülte a torkát.

- Leeson professzor átvette az üzenetet, Malfoy úrfi - jelentette be vontatott hangon.
- Köszönöm, Phineas. Elmehet - felelte Draco anélkül, hogy felnézett volna.
- Pimasz népség! Hova fajul a világ... - Szitkozódva oldalazott ki a képéből, hogy a Roxfort igazgatói irodájában elfoglalhassa "méltó" helyét.
- Szóltál Jasonnek? - tette fel a helyzet után logikátlannak tűnő kérdést Harry.
- Igen. Végül is joga van tudni, hogy halálfaló járt itt, nem igaz?
- Valóban.

A szobába ekkor három nő lépett be: Hermione, Parvati és mögöttük a teljesen összezavarodott Ginny. A vörösre sírt szemű nő határozott léptekkel Dracóhoz ment, leült az ölébe, és a lehető legáthatóbban ölelte át. Csak ők ketten tudták átérezni egymás fájdalmát, hiszen mindketten érintettek voltak az ügyben. Alec az ő fiuk volt, és gyötörte őket a bűntudat, hogy szinte tálcán nyújtottak át az ellenségnek.

Ginny leült Harry mellé a fotel karfájára, és olyan közel húzódott, hogy a karjuk teljesen összesimult. Parvati inkább állva maradt. Mindenki csendben figyelte a másikat, főleg a Malfoy házaspárt, hogy most milyen döntésre jutnak. Harry fejében azonban szöget ütött egy gondolat, amitől nem tudott nyugodni. Ha valóban úgy történt, ahogy gondolja, nagyobb bajban vannak, mint sejthette volna.

- Tehát Lucius Malfoy van a háttérben. Akkor már tudjuk azt, hogy ki vitte el Alecet, de még mindig kérdés, hogyan.
- Harry, te most egy gyerekről beszélsz! A fiamról! - csattant fel sírástól rekedt hangon Hermione.
- Tisztában vagyok azzal, hogy mi történt alig fél órája! De el kell kezdenünk végre gondolkozni, hogy visszahozhassuk!
- Igaza van, Hermione - szólalt meg Draco, majd Harryre pillantva folytatta. - Kíváncsi vagyok, mire akarsz kilyukadni. Folytasd.
- Mint tudjuk, egy halálfaló járt a házban. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogyan lehetséges ez, és csak egy válasz van.
- Mi? - kérdezett rá Parvati. Harry nagyot sóhajtott.
- Áruló van köztünk. - Az összes jelenlévő felszisszent. - És ha ez nem volna elég, ez az ember Luciushoz hűséges, nem hozzánk.
- Ez mondhatni természetes, hiszen egy halálfalóról beszélünk - vetette közbe Ginny.
- Akkor máshogy fogalmazok. Nincs remény arra, hogy még a magunk oldalára állítsuk. Ha egy csepp emberi érzés lett volna benne, habozik. De nem tette. Hermione nem sokkal azelőtt vitte fel a szobájába Alecet. - Harrynek egyre jobban kezdett összeállni a kép. - Vagyis az egész meg volt szervezve, és az árulónk kivárta a legjobb alkalmat, mikor lecsaphat. - Dühösen a karfára csapott, mire Ginny összerezzent. - Nap, mint nap együtt volt Aleckel, mégis habozás nélkül átadta őt Malfoynak!
- Nő - Egy szó hangzott el Hermionétól, és nem értette senki. Észlelte a döbbent csendet, tehát folytatta. - Az áruló egy nő.
- Honnan veszed? - nézett rá áthatón Draco.
- Egy pasi nem hord melleket - válaszolt gúnyosan Hermione.
- Jól van na! Ha elfelejtetted volna, én nem láttam.
- Bocsi - motyogta a felesége, és a nyakába fúrta az arcát.
- És most mihez kezdünk? - tette fel a kérdést Draco, tudomást sem véve a nyakát érő meleg leheletről. Harry vállat vont.
- Igyekszünk lebuktatni az árulót, és kitaláljuk, hogyan hozzuk vissza Alecet.

Ebben maradtak. Harry azonnali hatállyal ágyba zavarta a Malfoy házaspárt, és érzéseikre való tekintettel, átengedte nekik a szobáját. A másik szoba elé érve őt is rossz érzések töltötték el, és nagyon jól sejtette, hogy aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem tud majd aludni.

- Jó éjt - köszönt el minden meggyőződés nélkül Ginnytől, aki még az ajtóban is mellette állt.
- Harry! - kapta el a karját a nő, mielőtt becsukhatta volna az ajtót.
- Igen?
- Nagyon... aggódom Alec miatt - szólalt meg remegő hangon. - Láttam Dracót aznap, mikor sikerült megszöknie Malfoytól. Ha... szegény fiú még csak a negyedét is kapja annak, abba belehal! - Az utolsó szavakat már csak lehelte. - Nem akarom, hogy baja essen!
- Ezt senki sem akarja. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy kihozzuk onnan. Ennél többre még én sem vagyok képes...

Miközben beszélt, Ginny arca egyre közeledett az övéhez. Végül a nő, minden átmenet nélkül, megcsókolta őt.