-         Még mindig itt van a Rend? – csodálkozott el Harry.

-         Mért, hol máshol lehetne?! A halálfalók nem fedezték fel a főhadiszállásunkat, így hát itt maradtunk! Vagy talán baj? Mert akkor kitelepítek mindenkit, most azonnal! – mondta készségesen Parvati.

-         Jaj de lökött vagy!

-         Enyhe kifejezés! – vigyorgott Parvati, és bement a házba.

-         Apu…? – lehelte Alyssa. Harry ránézett, és megdöbbent. Alyssa arca csodálkozó volt, lepett és egyben halvány félelem is tükröződött rajta. A kislány megszorította apja kezét.

-         Igen? Mi baj? – kérdezte tőle, és közben óvatosan a ház felé kezdte húzni, mert nem hitte, hogy jó ötlet lenne kinn maradni sokáig.

-         Azt hiszem… emlékszem erre a házra… - felelte suttogva. – Mintha… nem is tudom. Olyan fura érzésem van…

-         Emlékszel? – döbbent meg Harry, és egy pillanatra meg is állt. – De hiszen még csak egy éves voltál! Vagy kevesebb…

-         Tudom, de… te is emlékszel a szüleidre valamennyire, nem?

-         De… csak hát… mindössze néhányszor vittünk ki a házból. Többet voltál bent. Lehet, hogy az ismerősebb lesz.

-         Lehet… de én nem várom… - súgta alig hallhatóan Alyssa.

-         Miért?

Alyssa mélyen apja szemébe nézett. – Azért, mert anyára emlékeztet.

-         Tessék? – Harry lehajolt, egészen addig, míg egy vonalba nem került szeme Alyssáéval. – Hiányzik, igaz?

-         Mindig is hiányzott. Régebben még azt hittem, hogy csak összevesztetek, és egyszer visszajön. De nem jött. És amikor megkérdeztem, hol van, túlságosan elkomorodtál… utána már féltem megkérdezni. De annyira szeretném tudni, hol van, és mi van vele!

-         Ezt mindenki szeretné tudni, még én is…

-         Most… be kell mennünk? – kérdezte Alyssa, elkanyarodva a témától.

-         Igen – Harry fölállt, és az ajtóhoz vezette a kislányt. – Gyere, essünk túl rajta!

-         Min? – értetlenkedett Alyssa.

-         Tudod te, hogy fognak minket üdvözölni odabent? Mindenki azt hiszi, halottak vagyunk! Szép lesz, mit ne mondjak…

-         Örülni fognak, nem?

-         Hát… mindenki a maga módján.

-         Ezt hogy érted?

-         Mindjárt meglátod.

Ezzel be is léptek. Először még minden olyan furcsán idegennek tűnt, de rövid idő alatt minden dolog derengeni kezdett. Az előszoba sötét volt, mint mindig, csak Parvati halvány körvonalait lehetett kivenni.

-         Gyertek beljebb!

Harry még egy kicsit beljebb tolta Alyssát, utána maga is bement és becsukta az ajtót. Az orrukig se láttak, de amikor Parvati újra megszólalt, a hang irányában elindultak befelé.

Hirtelen a falak mentén felgyulladt néhány fáklya, fénybe borítva az előszobát. Harryt és Alyssát a hirtelen fény elvakította. Pislogtak néhányat, hogy kitisztuljon a látásuk, aztán körbenéztek. Látszólag semmi sem változott, azon kívül, hogy példás rend és tisztaság uralkodott.

-         Nos, azt hiszem, nem sok mindent kell mondanom. Molly szabályai érvényesek még mindig, az évek alatt semmiből sem engedett, de semmit sem szigorított meg. Azon kívül, hogy majd’ leharapja a fejem, ha háromóránként nem eszek! – Elmosolyodott, és a lépcsőn fellépett két fokot. – Sejtésem szerint mindenki lent van a konyhában. Ha nem gond, én ledőlök egy kicsit, mielőtt szembenézek velük. És… khm… ezt amúgy is nektek kell egyedül megoldanotok…

-         Nagy segítség vagy! – grimaszolt Alyssa.

-         De Alyssa! – mosolygott rá Parvati. – Mégis, mit vártál el tőlem…

-         Azok után, hogy engem is többször csőbe húztál? – Harry elhúzta a száját. – Ronról, és Drewról nem is beszélve!

-         Jujj, Drew! Most jut eszembe! Drew mindig is hitt benne, hogy te és Alyssa éltek még valahol. És lám, igaza volt! Most ő is lent lehet… legalábbis amikor elindultam, még itt volt. Szóval siess! – Ezzel felszaladt a lépcsőn.

-         Imádom Parvatit… olyan jófej! – kuncogott Alyssa. – Tényleg itt van Drew?

-         Állj meg! Állj már meg, Cly! – a kiabálás lentről hallatszott. Egy sikítás. Néhány pillanat múlva kicsapódott a konyhába levezető ajtó. Egy lány rontott ki rajta. Gyorsan szaladt a lépcső felé. Csak annyit lehetett kivenni belőle, hogy világosbarna hajú, és hogy tiszta kosz. Pont mikor a második lépcsőfokra tette a lábát, rontott ki az ajtón egy férfi. Gondolkozás nélkül, a lány után vetette magát, Harryéket észre sem véve. Félúton járhattak, amikor elkapta a derekát. A kislány sikítva nevetett, és kapálózott.

-         Nagyon agyafúrtnak hiszed magad? Na majd én adok neked… - a férfi hangja fenyegető volt, mégsem komoly. A kislány úgy nézett ki, vette a lapot, felemelte a lábát, és hagyta, hogy a férfi lecipelje a lépcsőn. Az utolsó néhány lépcsőfokig csak azt figyelték, hogy ne zúgjanak le. De egyszercsak fölnézett mindkettő. A kislány arca teljesen kormos volt. Szürke szemeit alig lehetett észrevenni. Arcán csak a kíváncsiság látszódott. A férfi reakciója kicsit furább volt… egy pillanattal később emelte csak fel tekintetét, mint a lány, de amikor meglátta Harryéket, hirtelen elejtette a kislányt. Az egy kis sikkantással leesett a fenekére, két lépcsőfokot csúszott lejjebb, és ott jajongani kezdett. Megpróbált felállni, de visszaesett. – A fenébe! Sajnálom Cly! Nagyon megütötted magad? – A férfi lehajolt a lányhoz, és talpra állította. A lány még nyögött egy utolsót, aztán haragosan válaszolt.

-         Ez fájt! Miért dobtál el?! – teljesen fel volt háborodva.

-         Mondtam, hogy sajnálom! De… - és itt újra felnézett. Tekintete csak Harryre szegeződött, mivel csak őt ismerte fel. Harry azonban alaposan végignézett barátján. Szinte semmit sem változott, azon kívül, hogy valamivel komolyabb volt a pillantása. Sárgásbarna szeme hitetlenkedve kerekedett el, arckifejezése döbbent volt. Orra az évek sora alatt rendbe jöhetett, mert már teljesen úgy nézett ki, mint a „véletlen baleset” előtt. Szőkés haja szemébe lógott, de nem foglalkozott vele. Továbbra is vékony maradt. Hát igen; kétség sem férhetett hozzá, hogy ő Drew Wyon.

Drew is alaposan végignézett Harryn, aztán számára is világossá vált: nem káprázik a szeme. Szemtelen vigyor jelent meg arcán.

-         Lám csak, lám! Csak nem Harry Potter? – kérdezte pimaszul vigyorogva, miközben befogta a Clynak nevezett kislány száját, mert félt, hogy megszólal.

-         Oh… de. Nekem Drew Wyonhoz van szerencsém? – Harry se bírta ki vigyorgás nélkül.

Drew leugrott a lépcsőről, és Harryvel összeborultak egy ’lapockaropogtató ölelésben’. Közben Alyssa és Cly kezdték egymást fixírozni. Körülbelül egyidősek lehettek. Cly egy pillanatra Drew felé nézett, gonoszul elvigyorodott, és gúnyosan megszólalt.

-         Nem is tudtam, Drew, hogy a férfiakhoz vonzódsz…

-         Tessék?! – csattant fel az említett, és gyors 180°-os fordulatot vett. Dühösen nézett Clyra, aki viszont rögtön abbahagyta a vigyorgást. – Te…! Kis alattomos!

-         Ajjaj… - Cly megint megpróbált felszaladni a lépcsőn, de előbbi esése miatt, már az első lépcsőn megakadt. Drew leemelte a lépcsőről, és magához ölelte a kislányt. Cly először egy jó nagyot ütött Drew derekára, de aztán szép lassan lenyugodott.

-         Nagyon örülök, hogy újra látlak, Harry! Menten szétrobbanok, de sajnos fegyelmeznem kell…

-         A lányod? – kérdezte Harry Clyra pillantva.

-         Még hogy a lányom?! Az kéne még! Nem, nem, ő itt Clyvine Carson – a kislány dühöngeni kezdett. – Nos, igen, szegénykém, gyűlöli a Clyvinet, ezért jobban teszed, ha inkább Clynak szólítod! A kis pimasz, és szülei öt éve jöttek Angliába, Amerikából. Biztos nem ismered őket, de rendes emberek, és azon kivételek egyikei, akik az utóbbi időben beléptek a rendbe. Na, és ő ott – itt Alyssára mutatott – a te lányod?

-         Igen. Alyssa, mint gondolom, tudod – Harry lenézett lányára, aki úgy tűnt, teljesen elbambult. Harry csettintett egyet az orra előtt, mire Alyssa megugrott, de újra felvette érdeklődő arckifejezését.

-         Hm? Mi van?

-         Semmi, Alyssa semmi. Miért is bambultál el ilyen látványosan?

-         Oh… szóval… mindegy.

-         Ahogy gondolod.

-         Nos… - szólalt meg újra Drew. – Nekem még el kell mennem  ezzel  a fürdőbe. Ti meg addig szerintem menjetek le. Bár kicsit nagy a rumli, amit Clynak köszönhetünk, de nem baj.

-         Kösz. – fintorodott el Harry. – Sok sikert!

-         Nektek is! – Ezzel Drew újfent felemelte Clyt, aki félve engedte magát. Mire felmentek a lépcsőn, Harryék már félúton jártak lefelé. Alyssa hirtelen gondolt egyet, és egyedül berontott a konyhába. Minden szempár feléje fordult, de ő csak az egyiket ismerte fel: Draco Malfoy-ét…

Következő