Harry kezével eltakarta a szemét, és nagyon jól tudta, hogy meg kell találnia Alyssát élve vagy halva… Tényleg, mi van, ha Alyssa halott? Hogy fogja túlélni, hogy utolsó családtagját is elveszítse? Élete során folyamatosan vesztette el családját: először szüleit, amit Voldemortnak „köszönhet”; aztán 15 éves korában keresztapját; 20 éves volt, amikor elvesztette szerelmét és egyben kislánya édesanyját… És most lehet, hogy elveszíti Alyssát is? Már nem törődött semmivel, fogta magát és elindult fölfelé a lépcsőn. A rengeteg portól nem látott semmit. A falnak dőlt, nem tehetett mást, várt, amíg egy kicsit leülepszik a por. Amikor valamelyest már látott, akkor pillantotta meg Alyssát. Nem zuhant le! Nem zuhant le, és ez már jó jel! Valószínűleg észrevette a bajt és még idejében ki tudott ugrani a szobából. De a törmelék elől nem ugorhatott el… Nem volt eszméleténél, tehát megsebesült.

Harry óvatosan odalépkedett hozzá, és letérdelt mellé. Végigtapogatta a kislányt, és annyit tudott megállapítani, hogy nincs törött csontja. De több sebből is vérzett. Némelyikből nem is akármennyire… Olyan súlyos sebeket szerzett, hogy abba akár bele is halhat, ha azonnal nem látja el valaki a sebeit. Harry csak rövid időre tudná csak elállítani a vérzést, de ezzel is segíthet Alyssán. Néhány tiszta darabot letépett ingjéből, és bekötötte Alyssa legsúlyosabb sebeit. Aztán egyszerűen felkapta a kislányt, és elindult vele ki a házból. Amikor úgy 40 méterre járt a háztól, hirtelen megremegett a föld, és újra por lepett el mindent. Harry nem akarta látni mi történt, mégis visszanézett. Házuk a föld szintjével lett egyenlő. Szinte meg sem lepődött ezen. Nem véletlen, hogy Alyssa szobája beszakadt; nem véletlen, hogy majdnem mindketten meghaltak… Valaki rájött, hogy itt élnek, és hogy kik ők, és megpróbálta őket megölni. Hát igen; ha az ember olyan varázslót intéz el, akinek több száz híve van, az ne várjon mást… Valahogy minden Potter szerencsétlen…

Ekkor ajtócsapódást hallott, majd egy sikítást. De nem erre figyelt, hanem Alyssát vizsgálgatta. A kislányból egyre jobban ment ki a szín, és teste is egyre hidegebb lett.

-Harry! – kiáltott rá hirtelen valaki. Persze a hang ismerős volt: Charlotte. Rémült volt. Csak úgy sütött a hangjából a félelem és az aggodalom. Odafutott hozzájuk és rémülten sikoltott fel Alyssa láttán. – Te jó ég, mi történt? Veletek és a házatokkal?

Harry fájdalmasan mosolygott.

-Engem a ház nem érdekel… Alyssa viszont annál inkább… Orvoshoz kell vinni… - Igen. Majd az itteni gyógyítók biztos segítenek rajta.

-Be kell jönnöd! – nézett rá Charlotte olyan komolyan, ahogyan még Harry sosem látta. – Gyorsan! Ha nem akarod, hogy a kezedben haljon meg…

-És te hogy tudnál segíteni? Várj csak… Orvos vagy?

Charlotte sejtelmesen elmosolyodott.

-Nem, nem. Gyógyító vagyok…

-Tessék?! – nyögte megrökönyödve Harry. Charlotte csak mosolygott, miközben húzta magával Harryt.

Hamar átlépték a küszöböt, és amikor az ajtó csapódott, Charlotte már vette is át Alyssát Harrytől, és elindult vele fel az emeletre.

Harry nem ment utánuk. Most érezte, hogy megbízhat Charlotteban; hogy ő valóban gyógyító és biztosan tud segíteni Alyssán. Ezért ő inkább azt próbálja majd kideríteni, hogy mégis ki tette ilyen borzalmassá ezt a napot…

De mielőtt még bármit is tehetett volna, egy bagoly röppent be az ablakon, és egyenesen elé szállt. Harry lekötözte lábáról a levelet, bár kételkedett benne, hogy neki szól a levél. De amikor meglátta saját nevét a papíron, kissé gyanakodva, de kibontotta.

Harry!

Hermione már napok óta eszméletlenül fekszik a Szent Mungóban. Ha meghal, az kizárólag a Te lelkeden szárad! Nem is értem, hogy valaki miért borul ki ennyire a barátja „halála” miatt, aki ráadásul nem is halott! A barátaid halálát akarod okozni azzal, hogy így eltűntél az életükből?! Csak a Roxfortban mondtam ilyet utoljára, de kegyeletlenebb vagy, mint Voldemort volt… Visszatérve… Ha Hermione meghal, megkereslek és megöllek. Nem menekülsz előlem!

Draco

Harry szeme tágra nyílt. Na ez az, amire a legkevésbé számított! Draco Malfoy, aki egész életében utálta őket, ilyen leveleket küldözget. Igaz-e ez egyáltalán? Vagy ha igaz is, Malfoy miért foglalkozna azzal, hogy mi van Hermionéval? Hát ez fura… Úgy néz ki, több dolog történt Angliában, mint azt bárki is gondolta volna…

Ekkor lépteket hallott a lépcső felől. Kezében még mindig a levelet szorongatva Charlotte elé igyekezett és reménykedve nézett rá. Charlotte szája sarkában mosoly bujkált.

-Sok vért vesztett, de túléli. – közölte a legkomolyabb hangján. – Hála neked…

Harry hálásan rámosolygott a nőre és megköszönte a segítségét.

-Ugyan! – legyintett pirulva a nő. – Nagyon jól tudom, hogy neked már csak Alyssa jelenti a családot…

-Gondolom, nem volt nehéz kitalálni.

-Álljunk csak meg! Alig egy napja tudom csak, hogy Potter vagy!

-Hét év alatt még csak nem is sejtetted? – döbbent le Harry.

-Hát… Nem. Mit ne mondjak, egész jól titkoltad.

-Oh, kösz!

Charlotte pillantása ekkor a levélre esett.

-Megkérdezhetem, hogy az micsoda? – és a levélre mutatott.

-Ez?- Harry még egyszer átfutotta a levelet. – Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Vagy szórakozik velem valaki, vagy tényleg igaz lehet…

-Kitől jött? És honnan?

-Egy régi iskolai ellenségtől, aki úgy néz ki egyeseknek már nem az. Honnan? Szerintem Londonból…

-Csak nem Draco Malfoytól?- kérdezte Charlotte.

-De… Ezek szerint olvastad az újságokat…

-Nem lehetett kihagyni! – mondta a nő és elmosolyodott. – Mozgalmas és izgalma diákkorod lehetett…

-Az volt. És egyben szörnyű is…

Néhány pillanatig feszült csend volt közöttük.

-Fogalmam sincs, hogy milyen borzalmakat élhettél át ezekkel a dolgokkal, de hidd el, hogy nagyon sajnállak ezért.

-Végre egy őszinte ember… - jegyezte meg Harry és halványan elmosolyodott. – Mát untam azt, hogy mindenki tudja, mit érzek, és hogy mit éltem át.

-Ezt sejtettem… Valahogy nem vagy túl türelmes…

-Tudom. Apám sem volt az. És Alyssa sem az… - Egy kis időre elhallgatott. – De mért nem mondtad meg, hogy boszorkány vagy?

-Mert én meg azt hittem, hogy te vagy a mugli…

Ezen mindketten nevettek.

-És mihez kezdtek ezek után? Tudod hova fogsz menni, vagy hogy mit fogsz tenni?

-Igen. – válaszolt halkan Harry. – Visszamegyünk Londonba…

 Következő