|
- Mi történt? Mi van? – kérdezte Harry Draco döbbent arcát látva.
- Baj – felelte a másik fiú. – Méghozzá nem is akármekkora.
- Nem tudsz minket kivinni?
- Nem. Úgy néz ki, levédték a házat hoppanálás ellen – rázta a fejét Draco, majd a gondolataiba merülve fel-alá kezdett járkálni.
- És az baj? – tudakolta Harry, mire a szőke fiú felnézett rá.
- Ja, tényleg, te nem tudod. Igen, ahol nem tudsz hoppanálni, ott dimenziókaput sem tudsz megnyitni.
Harry hosszan meredt maga elé, aztán felkapta a fejét.
- De akkor eddig hogyan tudtál?
- Alighanem most vették észre, hogy megléptünk – vélekedett Draco, aztán összevonta a szemöldökét.
Tekintete a csukott ajtóra vándorolt, a kezét pedig a zsebére tette.
- Eszedbe jutott valami? – csillant fel Harry szeme.
- A másom eddig sem terjesztette a dimenzióutazásról szóló híreket – mondta lassan a kérdezett. – Ha szerencsénk van, akkor még Nott sem tud róla.
- De ezzel így mire megyünk?
- Így sehogy, de ha te nem vagy itt…
- Jó, akkor én kisétálok a ketrecből, és elbújom a függöny mögé – tárta szét a karját Harry. – Ja, nem! Várjunk csak, hisz be vagyunk ide zárva!
- Van más mód is a rejtőzésre – mosolyodott el Draco, és előhúzta a láthatatlanná tévő köpenyt a zsebéből.
- Ez az enyém? – vonta fel a szemöldökét a fekete hajú fiú.
- Igen, Hermione adta kölcsön. Bújj be alá!
Draco megvárta, míg a barátja eltűnik, aztán visszafordult az ajtó felé, és elkiáltotta magát.
- Nott! Befelé, most rögtön!
Még szinte el sem halt a kiáltás, a vastag ajtó felcsapódott, és a nyakigláb halálfaló jelent meg benne. Tekintete villámgyorsan végigpásztázta a szobát, de amikor megpillantotta a ketrecet, benne Dracóval, arca elsápadt, és szeme dühösen csillogott. Ahogy mozdulatlanul állt a rácsok túloldalán lévő fiúra meredve, arcán olyasfajta kifejezés jelent meg, amely csakis a fiús apák sajátja, mikor a lurkó rossz fát tett a tűzre.
Ahogy azonban megszólalt, hangján nem lehetett érezni dühöt, inkább némi mesterkéltséget és nyájasságot.
- Mi történt, Mr Malfoy?
Draco gúnyosan felvonta az egyik szemöldökét.
- Pihengetek. Mégis mit gondol, mi történt, maga barom? Az a ragyás patkány valahogy kicserélte magát velem. Az egyik pillanatban még kétméternyire álltam a ketrectől, a következőben pedig már benne.
Nott összevonta a szemöldökét, de még mindig nem mozdult az ajtóból.
- De hát hogyan…
- Honnan tudjam!? – üvöltötte váratlanul a fiú, mire a férfi idegesen összerezzent. – Volt nála valami ampulla.
- Az nem lehet – rázta a fejét a halálfaló. – Magam ellenőriztem, nem volt nála…
- Úgy, szóval maga hagyta nála – vágott közbe Draco halk, mégis szinte fagyos hanggal. – Most már legalább tudom, kit kell hibáztassak az apám előtt…és a Nagyúr előtt.
Nott arca falfehér lett, ádámcsutkája szinte pattogni látszott, ahogy a férfi idegességében nyeldekelt.
- Én…én nem…kétszer is ellenőriztem…
- Jól van! – legyintett türelmetlenül Draco. – Kiengedne?
- Hát persze – bólogatott sietve a férfi, és előhúzta a pálcáját. Tett néhány bonyolult mozdulatot vele, mire a ketrec körül kéken felderengett a pajzs, majd lassan feloszlott.
- Most a rácsot! – parancsolta a fiú.
- Igen!
A halálfaló a kulcslyukhoz érintette a pálca hegyét, mire a zárból sárgás fény szüremkedett elő, és az ajtó kitárult. Draco kisétált, és csak néhány centire Nottól torpant meg.
- Az elkövetkezendő időkben a maga helyében meghúznám magamat – mondta hűvösen. – Az apám tenni fog róla, hogy kiderüljön, mi az igazság. Bár ha engem kérdez, szerintem egyértelmű, hogy ki hibázott.
Draco némán meredt a férfi arcára, aki viszont nem nézett a szemébe, ehelyett inkább a szoba egyik távoli sarkába fúrta tekintetét. Ahogy a férfi nyelt egyet, a szőke fiú gunyoros mosolyt villantott fel.
Nott válla mellett lassan megmozdult az ajtószárny, majd vissza oly módon, ahogy magától nem mozoghatna. Ez jelezte, hogy Harry sikeresen kijutott a ketrecből úgy, hogy észrevétlen maradt.
- Most pedig maradjon itt!
- Miért? – értetlenkedett a férfi.
Draco felvonta az egyik szemöldökét, és kifejezéstelen arccal meredt rá, mire a férfi visszakozni kezdett.
- Rendben, itt maradok…de mégis meddig?
- Majd kiderül – felelte a fiú, miközben elindult az ajtó felé. – Amint elkaptuk Pottert…vagy időnk lesz arra, hogy a maga ügyével foglalkozzunk.
Draco anélkül lépett ki a teremből, hogy visszanézett volna, így nem látta Nott arckifejezését, csak a halk nyöszörgést hallotta, ami akaratlanul tört elő a férfi tüdejéből.
Ahogy elhagyta a sarkot körülnézett, majd halkan belesúgta a levegőbe.
- Itt vagy?
- Igen – hallatszott a fojtott válasz. – Komolyan mondom, az előbb rémisztő voltál. Mintha a valódi Malfoyt láttam volna.
- Nekem mondod? – forgatta a szemét Draco. – Olyan ideges voltam, görcsbe rándult a gyomrom. Egy hajszál választott el attól, hogy le ne rókázzam.
- Az szép lett volna! – Harry hangján érezhető volt, hogy vigyorog.
- Most jussunk ki innen!
- És azt hogy tervezted?
Draco elgondolkodott.
- Valószínűleg az egész házat lezárták hoppanálás ellen, tehát ki kell jutnunk az épületből, hogy elmehessünk.
- Tudod a kiutat?
- Elvileg igen – bólintott a szőke fiú, majd felvonta a szemöldökét és körbenézett. – Hogy aztán az elméletet hogy sikerül átültetni a gyakorlatba… Viszont azt hiszem, jobb lesz, ha mostantól bebújok melléd a köpeny alá.
- Miért? Így adhatod az eddigi szerepet…
- Csakhogy ez az igazi Malfoynál nem hiszem, hogy beválna. Márpedig csak ő, vagy az apja bocsáthatta a pajzsot a kúriára, mivel más nem ismeri a részleteket. Valószínűleg az egész házat körbejárják utánunk, és azon sem csodálkoznék, ha az első útjuk ide vezetne.
Szövet susogása hallatszott, aztán Dracótól nem messze felbukkant Harry.
- Rendben, gyere! Tűnjünk el innen, amilyen gyorsan csak lehet.
- Hidd el, haver, én is erre vágyom.
Miután mindketten eltűntek a láthatatlanná tévő köpeny alatt, nem esett több szó köztük. Halkan meneteltek abba az irányba, amerre a szőke fiú a kijáratot sejtette. Egyszer összefutottak azzal a bugyuta arcú, ámde hatalmas termetű férfival, akitől Draco Harry hollétéről, és az őr nevéről értesült. Ezúttal egyedül volt, és magában motyogva sietett valahová, így Harryéknek csak be kellett húzódni egy kisasztal mögé, hogy az alak elférjen mellettük a folyosón.
Végül jó negyed órás séta után egyre ismerősebbek lettek a falat díszítő drapériák és festmények. Ekkorra Draco már biztosan tudta, merre kell menni, így meg sem lepődött, mikor egy sarkon befordulva a fehérmárvány előcsarnokban találták magukat.
Harry vetett egy pillantást a szalon csukott ajtajára, majd a másik fiúhoz fordult.
- Nem lenne egyszerűbb a hopphálózaton? – suttogta.
Draco bizonytalanul a lépcső teteje felé bámult.
- Nem tudom… Lehet, hogy ott várnak ránk.
- De mi van, ha a hoppanálás gátló bűbáj nagyobb kiterjedésű, mint gondoljuk? Mi van, ha órákig nem találunk ki belőle?
- Igazad lehet – sóhajtotta a fiú. – Nézzük meg, nincs-e valaki odabent.
Fellopakodtak az ajtóhoz, és lélegzetvisszafojtva hallgatóztak. Nem volt szerencséjük.
- …a hopp port? – hallották Lucius kérdését, amire Malfoy válaszolt.
- Szerinted?
Csend.
- Biztosan megpróbálnak majd a kandallón keresztül elmenni, mikor észreveszik a hoppanálás gátló pajzsot. Én legalábbis ezt tenném.
Lucius ingerülten felcsattant.
- Lehet, hogy már itt sincsenek, addig húztad az időt!
Malfoy visszatette a kiürítet aranyszelencét a kandallópárkányra, majd hűvösen végigmérte az apját.
- Én mondtam, hogy őriztessük a másomat és azt a sárvérűt, nem? Emlékszel még, mit feleltél rá?
Lucius arca elborult, szája sarka gunyoros félmosolyra húzódott.
- Úgy emlékszem, egyetértettél, hogy nem szabadulhatnak ki. Az ő szökésük legalább annyira a te hibád, mint amennyire az enyém.
Malfoy közönyösen elfordult.
- A kúriát lezártuk, innen nem juthatnak ki, ha egyáltalán visszajöttek Potterért. Bár kétlem, hogy itt hagynák. Nem úgy ismerem őket.
- Hoppanálás elől lezártuk, de az ajtót azért még használhatják, nem?
A fiú az apjára kapta tekintetét.
- Azért mondtam, hogy állítsd oda őrnek Monstrót. Szóltál neki, vagy nem?
- Igen – csattant fel Lucius dühösen. – Persze, hogy szóltam. Nagyon elszaladt veled a ló az utóbbi időben, édes fiam!
Malfoy gúnyosan mosolyogva összevonta a szemöldökét.
- Csak nem zavar valami, apám? Nem tudod elviselni, hogy nekem sikerült az, ami neked sosem? Hogy elfogtam Harry Pottert?
Lucius arca lesápadt.
- Inkább ellenőrzöm Monstrót – mondta hűvösen, de az ökölbe szorított kezei nem arról tanúskodtak, hogy a lelke mélyén nyugodt lenne. Elfordult, és a szalon ajtajához sietett. Kitárta azt, aztán megdermedt. – Hol ez a marha?
- Mi? – fagyott le Malfoy arcáról a mosoly. Néhány lépéssel az apja mellett termett és lenézett az üres előcsarnokba. Dühös fintor torzította el vonásait. – Remek szervezés, mondhatom.
- Lehet, hogy csak kívül van – vetette fel Lucius, de hangjában több volt a remény, mint a bizonyosság.
Leszaladt a márványlépcsőn, aztán megragadta a hatalmas bejárati kapu kilincsét és megrántotta. A vastag ajtószárny baljós nyikorgással tárult ki.
A férfi hosszú, szőke haja meg-meglobbant az udvaron tomboló hűvös szélben, de ő ezzel nem törődött. Fagyos, szürke szemei végigpásztázták az ajtó környékét, a kő lépcsősort, és az embermagasságú sövényt, amit Narcissa akart minden áron a lépcső közelébe telepíteni, mintegy újabb falat vonva a kúria köré.
Monstro nem volt sehol.
- Az a barom biztos megint eltévedt valamelyik folyosón – hallotta maga mögül Malfoy hangját.
- Nem a legjobbkor tette – bólintott Lucius. – Amit ezért kap tőlem…
- Ahhoz előbb meg kell találnod.
A férfi megfordult, és Malfoy-jal a sarkában visszament az épületbe.
- Megkeresem, addig te maradj itt, és őrizd az ajtót – pillantott a résnyire nyitva hagyott kapu felé.
- Jól van – biccentett a fiú. – Utána pedig megnézzük, hogy egyáltalán megpróbálták-e elszöktetni Pottert.
Némán figyelte, ahogy az apja eltűnik az egyik oldalfolyosón, aztán megrázta a fejét.
- Egy rakás idiótával vagyok körülvéve – motyogta, aztán egy nagy lélegzetet vett, hogy sóhajtson egyet, de a levegő bent rekedt. Oldalra kapta a fejét és a nyitott ajtóra meredt. Nem volt benne biztos, de mintha valami mozgást látott volna.
Összevonta a szemöldökét, aztán előhúzta a pálcáját és lassan megindult a kijárat felé. Hegyezte a fülét, de nem hallott semmit. Ahogy elérte a kaput, óvatosan megérintette a vastag fát, mire az hangos recsegéssel-ropogással kintebb nyílt.
Draco idegesen pillantgatott hátra. Mikor kiosontak a nyitott kapun, véletlen meglökte egy kicsit az ajtószárnyat. Csak reménykedhetett, hogy az alteregója nem vette észre. Ha elérik azt a magas sövényfalat, megmenekültek. Onnan már gyerekjáték lesz észrevétlenül kijutni a birtokról…legalábbis remélte.
Ahogy némán meneteltek a köpeny rejteke alatt, hirtelen furcsa érzés száguldott végig Draco testén. Olyan volt, mintha kibukkant volna a vízből, és megszűnt volna a testére ható nyomás, amelyet eddig észre sem vett. Harryre pillantott.
- Te is érezted? – kérdezte halkan.
- Igen.
- Gondolod, hogy…
- Nem tudom, de elképzelhető.
Draco gondolkodás nélkül ledobta magáról a láthatatlanná tévő köpenyt, aztán észbe kapott, és villámgyorsan a kúria felé fordult. A bejárat előtti kőterasz üres volt. Előhúzta a pálcáját, és erősen koncentrált a világára.
- Fenestra mundus!
Ismét hallatszott a szövet szakadására emlékeztető hang. Harry döbbenten meredt a dimenziókapura. Dracónak emlékeztetnie kellett magát, hogy ő még sosem látott ilyet.
- Majd láthatod még eleget – mondta türelmetlenül. – Most menj!
Harry biccentett, aztán vett egy nagy levegőt és átlépett a másik világba. Ahogy így tett, a láthatatlanná tévő köpenybe belekapott a szél, és kiverte Draco kezéből a varázspálcát, ami begurult a sövény alá.
- Na még ez is – rázta a fejét a fiú, aztán belépett a növény árnyékába, és lekuporodott a tövébe. Éppen sikerült kikotornia a pálcát az ágak alól, mikor a bejárati ajtó nagyot nyikordult. Rémülten felpattant, majd igyekezett átlesni a levelek között. A kőteraszon Malfoy állt, és gyanakvó tekintettel fürkészte a környéket.
Draco az átjáróra kapta a szemét. Először meglepődött, hogy a mása miért nem látja meg, de aztán eszébe jutott, hogy hátulról nem lehet észrevenni. Csak ki kell várnia, míg visszamegy a házba.
A dimenziókapu felé fordult, ahol a belátható részen éppen ekkor jelent meg Harry arca. A fekete hajú fiú kitárta a karjait, és kérdő arccal meredt Dracóra, mintha csak azt kérdezte volna: na mi van, miért nem jössz?
A szőke fiú kezével jelezte, hogy húzódjon hátrébb, mert baj van, aztán próbált olyan mélyen belesüllyedni a sövénybe, amennyire csak tudott.
Malfoy óvatos léptekkel közeledett a bokrok felé. Nem tudta, mit vár, mit remél, de úgy érezte, meg kell néznie a növények túloldalát. Valami vonzotta felé.
Észre sem vette, mikor hátulról átsétált az átjárón. Mereven bámulta az előtte húzódó sövényfalat, ahol hirtelen mintha valami mozgást vett volna észre. Már csak két lépésre volt tőle, mikor halk suhogás csapta meg a fülét, mire megpördült.
Harry, aki éppen a köpenyt próbálta visszarángatni magára, megdermedt. Egyenesen farkasszemet nézett Malfoy-jal. A szőke fiú először döbbentnek tűnt, de aztán az arcán egy alattomos vigyor terült szét. Pálcájával megcélozta Harryt. Az mozdulni sem bírt a döbbenettől.
- Obstructo!
A tarolóátok mély búgás kíséretében hagyta el a pálca hegyét, és süvítve szelte a levegőt. Ahogy nekicsapódott Malfoy testének, az a levegőbe emelkedett és hosszú méterek után nagyot nyekkenve csapódott a földnek. Harry értetlenül meredt arra a helyre, ahol nem sokkal ez előtt még a szőke fiú állt, míg Draco meg nem jelent, és át nem ugrott az új világba. Egy suhintással lezárta maga mögött az átjárót, aztán elkapta Harry karját és rohanni kezdett a bejárati ajtó felé.
- Mi történt? – kérdezte Harry futás közben.
- Tarolóátok – felelte zihálva Draco. – Semmi maradandó, úgyhogy sietnünk kell!
Hirtelen megcsapta a fülüket a szakadó szövet hangja.
- Ne nézz hátra, csak rohanj! – kiáltotta Harry.
Már majdnem elérték az előcsarnokba vezető kaput, mikor halk zúgás hallatszott. Draco elkapta a fekete hajú fiú vállát, és lerántotta a földre. Az átok nagyot robbant az ajtón. Az egyik szárny le is szakadt a zsanérjairól, és visszhangos dörrenéssel hullott a poros márványpadlóra.
Harry és Draco felpattantak. Mielőtt újra futásnak iramodtak volna, a szőke fiú vetett egy pillantást a háta mögé. Malfoy vérben forgó szemekkel rohant utánuk, és sorban lődözte az átkokat. Szerencsére annyira elvakította a düh, hogy nem tudott célozni, így a legtöbb bűbáj céltalanul szállt el az ég felé, vagy csapódott a kúria falának messze az eredeti célponttól.
- Együtt megyünk – kiáltotta Draco Harrynek, mikor már a fehér márványlépcsőt mászták.
- Ugyan miért? – mosolygott futás közben Harry.
- Egyrészt elég sietős a dolgunk – vigyorodott el a másik fiú is –, másrészt csak egy útra elég hopp porom van.
A szalon ajtaja éles csattanással csapódott a falnak, ahogy átszáguldottak rajta. Draco már a küszöbön elhadarta a tűzgyújtó bűbájt, így mire a kandallóhoz értek, abban már vígan lobogtak a lángok. A maréknyi portól zöld szikrák csaptak ki a tűzből, a fiúk pedig beálltak a lángnyelvek közé.
- Ne értsd félre – szólt Draco figyelmeztetően, ahogy átölelte Harryt –, de kapaszkodnunk kell egymásba. Ez elég fura lesz.
Míg a másik fiú kimondta az úti célt, Harry oldalra pillantott, és megfagyott az ereiben a vér. A szalon ajtajában Malfoy állt, a poros parketta fölött pedig egy ciánkék átok süvített feléjük. Aztán mindent elnyelt a kandallók forgataga.
Harry és Draco hatalmas robajjal estek ki egy másik kandallóból. Egymást ölelve hevertek a padlón egy pillanatig, aztán Dracóból kiszakadt a nevetés.
- Megúsztuk! – kiáltotta boldogan, és örömében magához szorította a barátját.
Végre kiszabadult belőlük az eddig visszafojtott feszültség, és ettől olyan érzésük támadt, mintha egy hatalmas terhet vettek volna le a vállukról. Szabadok és végre igazán boldogak voltak.
- Mi folyik itt?
A váratlan hangtól mindketten megdermedtek. A szoba bejárata felé pillantottak, ahol ott állt a szőke fiú édesanyja. Hálóinget viselt, és látszott rajta, hogy most ébredt fel.
Harryék a nőre néztek, utána egymásra, végül pedig tele szájjal hahotázni kezdtek. Narcissa egy ideig döbbenten figyelte a két földön fetrengő, piszkos, poros fiút, aztán felvonta a szemöldökét.
- Hát végül mégis megőrültetek attól a rengeteg tanulástól, amit mindig emlegettek? – kérdezte csipkelődőn. – Egyébként tudatában vagytok annak, hogy hajnali fél öt van? Mit kerestek itt ilyenkor?
- Bocs, anya – kacagta Draco. – Éppen csak beugrottunk.
- Szinte sejtettem – rázta fejét a nő, aztán felsóhajtott. – Na jó, ha rám nincsen szükségetek, akkor én visszafekszem. Van, akinek holnap dolgoznia is kell. Ha elmentek, ne felejtsétek el bezárni az ajtót! Jó éjszakát!
- Jó éjt, anya!
- Jó éjszakát!
Fél perccel később már abba tudták hagyni a nevetést, és úgy gondolták, ideje elindulni. Elsétáltak a Grimmauld térre, ott pedig Draco megnyitott egy újabb átjárót. Harry odalépett a réshez, de ott megtorpant.
- Te nem jössz át elbúcsúzni a többiektől?
A szőke fiú vetett egy pillantást az átjáróban látható főhadiszállásra, aztán a saját világa-bélire.
- Egy perc – szólt oda Harrynek, majd a bejárati ajtóhoz szaladt és becsöngetett.
Pár pillanattal később az ajtó kinyílt, és Ron dugta ki rajta a fejét. Harry elmosolyodott, ahogy a vörös fiú boldogan köszöntötte Dracót, aztán beszólt a házba. Hamarosan egy újabb alak jelent meg, aki félrelökte Ront, a szőke fiú nyakába vetette magát és megcsókolta. Pár szót váltottak, aztán Draco Harry felé bökött. Ron és Hermione, mikor meglátták a barátjuk mását, bizonytalanul integettek neki. Harry visszaintett.
Végül Hermione bólintott egyet és ismét megölelte Dracót, aztán a fiú megfordult, és visszafutott a dimenziókapuhoz.
- Mehetünk!
Harry bólintott, aztán a szőke fiúval a nyomában átlépett a másik világba. Draco lezárta az átjárót, majd odamentek a 12-es számhoz és fellépdeltek a lépcsőn.
- Vedd föl a köpenyemet! – javasolta Harry.
- Nincs itthon egy rendtag sem.
- Tudom, de az óta megjöhetett valaki.
Draco egyetértőn bólintott, majd magára kanyarította a láthatatlanná tévő köpenyt. Becsöngettek. Nem sok idő telt bele, nyílt az ajtó, és Ginny aggodalmas arca jelent meg a résben. Ahogy meglátta az érkezőt, nagy hévvel kitárta az ajtót, a fiú karjaiba vetette magát és megcsókolta.
Félpercnyi várakozás után Draco megköszörülte a torkát, mire a pár ajkai szétváltak, Ginny pedig csodálkozva meredt a Harry mögötti üres levegőbe.
- Ööö…Ginny, itt van Draco is.
- Ó! – A lány a szája elé kapta a kezét, és ijedten pislogott Harryre.
- Nyugi, tud rólunk – nyugtatta a fiú. – Menjünk be! Azért jött, hogy elbúcsúzzon a többiektől.
- Oké, persze – bólogatott Ginny sietve, és utat engedett az előszobába.
Ahogy becsukódott az ajtó, Draco suttogva azt kérdezte:
- Még mindig nincs senki a házban?
A lány Mrs Black portréja felé pillantott, aztán megrázta a fejét.
- Madam Pomrey-n kívül nincs. Ő odafent van Ronnal.
- Hogy van?
- Most már jól, alszik. Pár nap, és újra felkelhet.
- Akkor jó – sóhajtotta a szőke fiú megnyugodva. – Hermione?
- Fent van Ronnál.
Nem sokkal később már az egyik emeleti szobában álltak, amit a Rend gyengélkedőnek használt. Rövid rábeszélés után a javasasszony beleegyezett, hogy magukra hagyja őket egy kis időre, de csak azzal a feltétellel, ha szólhat valamelyik felnőtt rendtagnak, amit eddig a fiatalok határozottan elleneztek.
Mikor becsukódott a boszorkány mögött az ajtó, Draco lelökte magáról a láthatatlanná tévő köpenyt, mire Hermione vidáman a nyakába ugrott.
- Tudtam, hogy sikerülni fog!
- Éppen csak – ismerte be a fiú vigyorogva. – Malfoy ott lihegett a sarkunkban, de végül hopp porral sikerült meglépni előle.
- Hopp porral? – kerekedett el Hermione szeme. – Hogy volt arra időtök?
Harry és Draco egymásra pillantott, elvigyorodott, aztán a fekete hajú fiú széttárta a karját.
- Elég kínos erről beszélnünk – mondta fájdalmas arccal. – Talán majd idővel…egyszer…
Hermione értetlenül meredt a másik lányra, de Ginny is hasonló arckifejezéssel nézett vissza rá. Aztán mikor a két fiú nevetni kezdett, már végképp nem tudták hová tenni a dolgot.
- Hát ennyire törődtök ti egy beteg emberrel?
Mind a négyen az ágy felé kapták a tekintetüket, amiben a kába, de mosolygó Ron ücsörgött.
- Ron! – kiáltott fel Hermione. A fiúhoz sietett és megcsókolta.
- Jól vagy, haver? – kérdezte Draco.
- Hála neked – biccentett Ron.
- Nekem köszönheted azt is, hogy egyáltalán bajod esett.
- Nem. Malfoy-nak köszönhetem. Te ugyanolyan áldozat voltál ebben, mint mi.
Draco felvillantott egy erőtlen mosolyt, de nem szólt semmit. Hogy megszüntesse a kínos csendet, Ginny a fiú felé fordult.
- Most mihez kezdesz?
- Hazamegyek – vonta meg a vállát Draco. – A többiek már várnak.
- Mármint mi? – mosolygott Hermione. – Ebbe még most is furcsa belegondolni.
- És mi lesz a dimenzióutazással?
Ron megrázta a fejét.
- Titokban kell tartanunk.
- Veszélyes dolog – bólintott Harry. – Biztosan nem véletlenül nem tárta nyilvánosság elé az, aki feltalálta. Talán vele is történt valami ilyesmi.
- Épp ezért nem használhatjuk többet – mondta Draco komoran.
A többiek nem szóltak semmit, mindnyájan a cipőjük orrát bámulták, Ron pedig a takarója mintáit.
- Hát akkor ez a végső búcsú? – nézett fel Hermione hosszú idő után Dracóra. – Soha nem találkozunk többé?
- Soha ne mondd, hogy soha – vigyorodott el Draco. – Hisz tudjátok, az idő minden sebet begyógyít. Hacsak fel nem őröl a vasfogával…most nem jut eszembe több közhely.
Ginnyék felnevettek.
- De komolyra fordítva a szót – hervadt le a szőke fiú szájáról a mosoly –, remélem, még találkozunk valahol…valamikor.
- Ez csak rajtad múlik – mutatott rá Harry. – Egyedül te tudsz utazni a dimenziók között.
- Igaz – mosolygott Draco, aztán felsóhajtott. – Most ideje indulnom. Köszönök mindent.
- Nem – rázta a fejét Ron. – Mi köszönjük.
Pár perccel később már újra az utcán voltak. Draco megnyitotta az átjárót és még egyszer, utoljára végignézett a barátain. Bármennyire is szeretett volna már otthon lenni, innen is nehezen tudott elszakadni.
- Hát akkor…ég veletek! – intett oda a csapatnak, akik tőle fél méterre álltak. Még Ron is ragaszkodott hozzá, hogy lekísérje őt. Kész szerencse, hogy nem találkoztak a lépcsőn Madam Pomfrey-val.
- Üdvözöljük a másainkat – mosolyodott el Harry.
- Átadom – biccentett Draco, aztán átlépett a másik világba. Ahogy visszafordult, és a résen át nézte a barátait, furcsa dèja vu érzés lett rajta úrrá. Ugyanígy búcsúzott a saját világában lévő barátaitól is nemrég.
- Jó utat hazáig – bökött az állával Ron vigyorogva a főhadiszállás felé.
- Nem megyek rögtön haza – felelte a szőke fiú sejtelmesen, aztán látva a többiek döbbent arcát, még hozzátette: – Még van egy kis dolgom.
- Hogy-hogy? – vonta össze a szemöldökét Hermione.
Draco legyintett.
- Mindegy. Ez legyen az én titkom.
Aztán suhintott egyet a pálcájával és bezárta az átjárót.
<< Előző fejezet || << Történet kezdőlapja >> || Következő fejezet >> | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
