|
A csend olyan gyorsan szakadt meg, ahogy keletkezett. Hirtelen egy egész teremnyi fiatal kezdett egyszerre beszélni. Izgatott suttogás, és vidám kurjongatás egyaránt hallható volt.
Hermione visszafogottan mosolygott, majd hátára kapta a táskáját, és az ajtó felé indult. Negyedikben ott volt Viktor, de most ki hívná meg? Elvégre barátja nem volt, még a láthatáron sem. Már éppen azon elmélkedett, hogy melyik volna rosszabb: egyedül menni, vagy ott sem lenni, mikor valaki megfogta a karját, és megperdítette. Ron volt az.
Az évfolyamtársaik hömpölygő folyóként vonultak el mellettük. Ők voltak az aprócska sziget a víz közepén. Ron félrevonta Hermionét, és a fal mellett végül elengedte őt.
- Hermione… - kezdte. A lány alig észrevehetően összerezzent. Mintha Draco elképzelt jövőképe elevenedett volna meg előtte. A rengeteg diák, Ron és ő a fal mellett… Csak nem?
- Igen?
- Én…nos…te még mindig lány vagy – vigyorodott el idegesen a fiú.
- Igen, tudtommal még az vagyok – mosolygott Hermione, pedig belül sikoltani lett volna kedve, mivel úgy érezte, tudja mi sül ki ebből.
- Én csak…szóval…
- Na mi van, nem jöttök? – lépett oda hozzájuk Harry. – Szerintem… Jól vagytok?
Ron és Hermione némán meredtek egymásra, végül Ron erővel elszakította tekintetét a lány szemétől.
- Jól! Menj előre! Mindjárt utánad megyünk!
- Oké! – biccentett Harry lassan. – Biztos, hogy…
- Biztos! – sziszegte Ron. – Harry, légy szíves!
Hirtelen Draco jelent meg a fekete hajú fiú mellett, megragadta annak karját, és elhúzta őt a másik kettőtől. Ron hálásan pillantott utána, majd visszafordult Hermione felé.
- Hol is tartottunk?
- Éppen ott tartottál, hogy „Én csak…szóval…” – emlékeztette a lány.
- Ja, igen! Tehát…én csak…szóval arra gondoltam, hogy te meg én… A múltkor azt mondtad, hogy legközelebb időben szóljak, és hát…gondolom…ennél hamarabb már tényleg nem…szóval…
- Mondd már ki! – fakadt ki Hermione kétségbeesetten, mire Ronban átszakadt a gát.
- Volna kedved velem jönni a bálba? – hadarta egy szuszra. – Mint barát a baráttal – tette hozzá.
Hermione elpirult, majd sietve bólogatni kezdett.
- Igen! Persze! Nagyon szeretnék…mármint szívesen…van kedvem.
Ron hatalmasat sóhajtott.
- Huh! Ti lányok el sem tudjátok képzelni, mekkora nyomás nehezedik a férfiemberre ilyen alkalmakkor! – mondta, majd felkínálta a karját. – Kisasszony, bekísérhetem az étkezőbe, hogy elfogyasszuk az ebédünket?
- Természetesen, uram! – kuncogott a lány, és belekarolt Ronba.
Nem sokkal később mindketten nevetve ültek le Harry mellé, aki már várta őket. Letette a csirkecombot, amit eddig harapdált, és Ronra pillantott.
- Most kezdődik elölről ez a párválasztási hacacáré!
Ron kivett pár cipót egy kosárból, és felsorakoztatta őket a tányérja mellé.
- Nekem már van párom – jegyezte meg.
- Ilyen hamar? És ki az? – nézett rá Harry.
Ron és Hermione felvont szemöldökkel egymásra pillantottak, majd Ron egy kicsit közelebb hajolt a barátjához.
- Szerinted miért küldtelek e-l a folyosón?
- Majd azt is megbeszéljük, de előbb halljam, ki a párod?
Ron összefonta a karjait a mellkasa előtt, és úgy meredt Harryre, aki egy ideig értetlenül ráncolta a szemöldökét, végül a fejéhez kapott.
- Bocs – szabadkozott. – Kissé le vagyok lassulva az utóbbi időben. Keveset alszom.
- Azt észrevettük! Egyébként te kivel mész a bálba?
- Hát…én…
Ebben a pillanatban Ginny lépett oda hozzájuk, és egy hatalmas ásítás közepette letelepedett a Harry melletti székre.
- Hallottátok? Újra lesz karácsonyi bál! – mondta vidáman.
- Aha! – bólintott Ron. – Éppen azt kérdeztem Harrytől, hogy kit akar megkérni, de még nem válaszolt.
- Igazából még nem gondolkodtam ezen, de… Ginny! Van már párod?
- Nincs!
- Megyünk együtt?
- Miért is ne? – vonta meg a vállát a lány, majd szedett magának az előtte gőzölgő levesből.
- Akkor ezzel meg is volnánk! Egész könnyen ment! – rikkantotta Ron elégedetten, majd elkapva Hermione pillantását szégyenlősen hozzátette. – Nos…viszonylag.
Draco eközben némán fogyasztotta az ebédjét egy csapat vadidegen között. Akármilyen furcsa volt, most, hogy Pansy nem ugrálja körül minden percben, valahogy hiányzott neki a jelenléte. És a két ruhásszekrényé is. Ők pár emberrel arrébb ebédeltek, és láthatóan jól érezték magukat.
Jó nekik! gondolta Draco keserűen. Ki kell derítenünk a haza vezető út titkát, mielőtt teljesen begolyózom. Nem elég a dimenzióutazás, még báli partnert is találnom kell. Habár…
A kezében megállt a villa. Pansy!
Körülnézett, és meglátta, hogy a lány valamivel arrébb ücsörgött a barátnői társaságában. Felállt a helyéről, és odalépett hozzájuk. Lehajolt, és Pansy fülébe súgta:
- Beszélhetnénk?
- Persze – biccentett a lány, és maga is felállt. Mikor kissé távolabb mentek, felnézett a fiúra. – Mi az?
- Tudod, lesz ez a bál, és arra gondoltam, hogy esetleg mi ketten mehetnénk együtt.
- Reméltem, hogy megkérsz – mosolyodott el a lány. – De ez nem mond ellent a „szünet” szabályainak?
- Miért mondana? – kérdezett vissza Draco. – Elvégre két barát is mehet együtt a bálba, nem?
- De, igazad van! – mosolygott a lány. – Akkor tehát, igen! Menjünk együtt.
- Örülök! – mondta Draco, majd megpuszilta a lányt. – Biztos, hogy nem haragszol a szünet miatt?
- Ha haragudnék, szerinted igent mondtam volna?
- Igaz! – vigyorodott el a fiú. – Akkor majd találkozunk!
Draco a kijárat felé indult. A szeme sarkából látta, hogy Ron rápillant, majd azon nyomban felpattan az asztaltól. Kiment hát az ajtón, és az előcsarnokban várta be barátját. A vörös üstök csakhamar megjelent az ajtórésben, körülnézett, és mikor meglátta a szőke fiút, Ron odalépett hozzá.
- Köszi!
- Mit? – értetlenkedett Draco.
- Az előbbit. Még óra után – magyarázta Ron, de közben fülig pirult. Draco visszafojtott egy vigyort, és helyette felvonta a szemöldökét.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
Ron egy pillanatra meghökkent, majd hebegni kezdett.
- Hát…az előbb…az izét…Harry…te…én…Hermione…tudod…
- Ja, hogy azt az izét, amit Harry, te, én meg Hermione…így már minden világos! – csapott a homlokára Draco.
- Nem! Harry…te…
- Jól van, el ne ismételd még egyszer! – vigyorodott el a szőke fiú. – Arra gondolsz, hogy elhúztam tőletek Harryt, mikor te meg Hermione beszélgettetek?
- Igen – sóhajtotta Ron. – Igen, azt.
- Szívesen! Egyébként sikerült?
- Mi? – vágott értetlen arcot Ron.
- Hát meghívtad Hermionét a bálba, nem?
- Dehogy! Csak megkértem, hogy segítsen a házi feladatban.
Draco döbbenten meredt rá. Meg sem bírt szólalni a meglepetéstől.
- Mi? Te…Hermione…házi feladat…én meg…Harry…
Ron nem bírta olyan sokáig, mint a másik. Kitört belőle a nevetés.
- Láttad volna, milyen arcot vágtál! – kacagta, majd mikor már sikerült rendeznie az arcát, Dracóra pillantott. – Egyébként igent mondott.
- Most akkor mégis elhívtad? – értetlenkedett Draco.
- Igen, csak szórakoztam veled! – nevetett fel ismét Ron. – Csak vicc volt!
Draco szeme összeszűkült, és kinyújtotta mutatóujját a másik felé.
- Teeee! – bökte mellkason a barátját. – Ron Weasley! Te gonosz vagy! Nagyon gonosz! – mondta, majd sarkon fordult, és elindult a Mardekár klubhelyisége felé. A pincébe vezető ajtóban azonban még hátrafordult, és Ronra kacsintott. – Egyébként gratulálok! Itt a nagy lehetőséged, haver! Ne szúrd el!
Ron még hosszan meredt az ajtóra azután is, hogy Draco már eltűnt onnan. Megfogadta magában, hogy nem fogja elszúrni. Bármi legyen is a vége, most végre megvallja érzéseit.
*
A hét további része eseménytelenül telt. Az egész iskolában a bál volt a téma, és már csütörtökön is a hétvége körül forogtak a diákok gondolatai, így a tanárok nem is kísérelték meg a tanítást. Ehelyett különböző praktikákat tanultak. Gyógynövénytanon például Bimba professzor megmutatta a lányoknak, hogy hogyan lehet valami kimondhatatlan nevű növény nedvéből hajegyenesítő krémet készíteni. Külön érdekesség volt azonban, hogy ugyanebből a növényi nedvből a fiúk cipőpucoló kenőcsöt keverhettek, így aztán se a lányoknak, se a fiúknak nem akaródzott kipróbálni ezt a módszert.
Természetesen a kutakodást sem hagyták abba, habár sokkal kevesebb időt töltöttek a könyvtárban, mint egyébként, azt is felváltva. Attól függően, ki mikor ért rá. Néha Draco ugrott be egy-egy órácskára, néha Hermione, Harry is olvasgatott, sőt még Ron is. De Dracót pillanatnyilag jobban izgatta a bál, mint a hazajutás. Igaz, nagyon szeretett volna visszajutni a saját világába, de így lehetősége támadt a régi-új barátaival bulizni egyet. A szombat már teljes egészében a pihenésnek volt szánva, legalábbis az iskola elég nagy részének. Harry épp ezért lepődött meg, mikor dél körül levetette magát az egyetlen üres fotelbe, és körülnézett.
A klubhelyiség telis-tele volt diákokkal. Habár a negyedévesnél fiatalabb tanulók zöme már aznap délelőtt hazautazott, így is elegen maradtak. A kandalló előtt egy csapat negyedéves lány vihorászott, és különböző magazinokat nézegettek, az ablaknál pár ötödéves nevetgélt. Itt egy pár, ott egy csoport, de Ron, Ginny, vagy Hermione sehol.
Parvati Patil éppen ekkor jött le a hálótermekből, és mikor elhaladt Harry fotelja mellett, a fiú megszólította.
- Parvati!
- Igen?
- Nem láttad valahol Hermionét?
- De igen! – bólintott a lány. – Odafent van a szobánkban Ginnyvel. Éppen a ruhákat nézegetik, meg folyik a diskurzus a sminkekről. Tudod, amolyan lányos csevely. Ginny a te párod, igaz?
- Igen! És te kivel mész?
- Kyle Gibbonsszal. Hollóhátas. Igazából Padma egy barátja. Remélem most jobb lesz a bál – mosolyodott el hamiskásan.
- Jujj! Ez most szíven ütött – kapott a mellkasához Harry tettetett fájdalommal. – Hát még mindig nem bocsátottál meg amiatt az este miatt?
Parvati felnevetett.
- Az igazat megvallva, nagyon jól éreztük magunkat a bálon, habár ez nem rajtad és Ronon múlt! Szóval nincs miért haragudnom rád.
- Igaz is, nem láttad Ront?
- Mostanában nem – rázta meg a fejét a lány. – Délelőtt Neville-lel pusmogott valamit, bár az egész héten ezt csinálták, szóval… Nem tudod, mit forgat a fejében?
- Fogalmam sincs – ismerte be Harry.
Parvati az órájára pillantott.
- Bocs, de most mennem kell. Kyle-lal találkozom.
- Jó mulatást! – intett mosolyogva utána Harry, majd a lányok hálótermébe vezető lépcső felé pillantott, ahol ekkor bukkant fel Ginny. Mikor észrevette Harryt, odasétált hozzá, és letelepedett a fotel karfájára.
- Huh! Hosszú volt a délelőtt, de a délután még hosszabb lesz… Az estéről nem is beszélve.
- Készen vagytok Hermionéval?
- Készen? Dehogy! Még csak most kezdődik majd a munka. Miért?
- Nincs időd egy kis szünetet tartani? Hermione fent van, Ron felszívódott Neville-lel…
- Neville-lel? Mit csinálnak azok együtt?
- Szerinted tudom? Na, van időd?
- Hát, fél órát talán megengedhetek magamnak – vonta meg a vállát Ginny.
- Menjünk sétálni! – ajánlotta Harry, és azzal fel is pattant a fotelből.
Pár perccel később már Badar Barnabás és a tüllszoknyás trollok faliszőnyege előtt álldogáltak, és a Szükség Szobájába vezető ajtót feszegették, de az nem nyílt ki.
- Én ezt nem értem – vakarta a fejét Harry, miközben megindultak a folyosón felhagyva a próbálkozással. – Ilyen még sosem fordult elő. Vajon miért nem engedett be?
- Lehet, hogy volt bent valaki – találgatott Ginny. – De végül is teljesen mindegy! A lényeg, hogy nem tudtunk bejutni.
Harry félrehajtotta az egyik falikárpitot, és előre engedte a lányt az így feltárt titkos átjáróba. Alig zárult be mögöttük a szőnyeg, Ginny körülnézett, majd Harryhez fordult.
- Annyira hiányoztál! Mostanában állandóan Draco Malfoy-jal lógtok. Rám már nincs is időd – mondta, és megcsókolta a fiút. – Kezdem azt hinni, hogy már nem érdekellek – tette hozzá huncut csillogással a szemében.
- Már hogy ne érdekelnél? – simította végig a lány arcát Harry. – De muszáj segítenünk Dracónak, különben sosem jut haza.
- Nem azzal van a baj, hogy segítetek neki – rázta meg a fejét Ginny. – Csak hogy ez minden idődet felemészti. Persze, ha elmondanánk…
- Ginny! Ezt már ezerszer átbeszéltük. Ha eljön az ideje, mindent elmondunk Ronnak és Hermionénak, de most még várjunk egy keveset.
- Jól van! – sóhajtott a lány. – De kissé fárasztóak ezek az éjjeli találkák.
- Sajnálom. Komolyan – ölelte át kedvesét Harry. – Nemsoká kitálalunk, és utána nem kell bujkálnunk. Csak meg ne bánd!
A lány felnézett a fiú smaragdzöld szemébe.
- Nem fogom – felelte, és megcsókolta őt.
Ebben a pillanatban valaki elhúzta a falikárpitot, mire mindketten megdermedtek, mint a reflektorfénybe került szarvasok. A résben Neville jelent meg, miközben nagyban magyarázott.
- És tényleg csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó vagy. Szerintem… - Hirtelen észrevette a másik kettőt, és megtorpant. Szeme végigfutott az egymásba karoló Harry és Ginny rémült arcán, majd sarkon fordult, és a visszahulló szőnyeg ismét sötétbe borította a keskeny átjárót.
- Szerintem jobb lesz, ha inkább a másik úton megyünk – hallották a hangját kívülről. A javaslatra válasz is érkezett, kétségtelenül Ron hangján.
- Miért? Ez miért nem jó?
- Valami eszement trágyagránátot szórt szét a folyosón. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én inkább a hosszabb utat választom, mint hogy aztán bűzölögve menjek a bálba.
Hallatszott, ahogy megindulnak. Hangjuk egyre távolabbról érkezett.
- Tényleg! Még nem is kérdeztem! Te kivel mész?
- Meghívtam Lunát, erre ő azt felelte, ha a bál nem esik egybe a kócsagos bongyorkák költési időszakával, akkor szívesen jönne.
- És? Nem költenek a kócsagos bongyorkák? – nevetett Ron.
- Nem! Valamit a holdtöltéről magyarázott, meg…
Többet nem hallottak, ugyanis Neville hangját elnyelte a köztük húzódó távolság. Harry és Ginny egymásra meredtek, végül hatalmasat sóhajtottak.
- Na, ennek hajszál híja volt! – rázta a fejét Ginny.
- Jobb lesz, ha most rögtön visszamegyünk a klubhelyiségbe.
Rövid idő múlva Harry belépett a portrélyukon. Ginny addigra már rég felment Hermionéhoz. Megbeszélték ugyanis, hogy a fiú csak kicsit később követi. Mikor körbenézett, azonnal meglátta Ront és Neville-t, amint egy-egy fotelben ücsörögtek, és sütőtöklevet iszogattak, amit a bál alkalmából töltöttek minden vizeskancsóba.
- Sziasztok! Hát itt vagytok! – köszönt rájuk. – Éppen téged kerestelek, Ron!
Neville hangos prüszköléssel köpte ki a töklevet. Ron és Harry egyaránt döbbenten meredtek rá. A fiú megtörölte a száját, szolidan köhintett még párat, majd megköszörülte a torkát.
- Félrenyeltem.
- Neville! Beszélhetnék veled egy kicsit? – fordult feléje Harry, majd Ronra pillantott. – Négyszemközt.
- Hát persze – bólintott a másik, és feltápászkodott a fotelből. Ron kíváncsi pillantásaitól kísérve egy kicsit távolabb húzódtak, hogy senki ne hallja őket.
- Amit az előbb láttál – kezdett hozzá Harry –, nem az volt, aminek látszott.
- Hát persze! – vigyorodott el Neville. – Csak Ront kerested…Ginny szájában.
- Na jó, talán az volt, aminek látszott, de szeretném…szeretnénk megkérni téged, hogy egyelőre ne áruld el senkinek. Bízhatunk benned? Nem mondod el senkinek?
Neville a szívére tette egyik kezét, a másikat pedig felemelte az arca mellé.
- Esküszöm!
Harry felnevetett, és megveregette a fiú vállát.
- Köszönjük! Egyébként megkérdezhetem, hogy mostanában min ügyködtök Ronnal?
- Bocs, de titok – tárta szét a karját Neville.
Ő és Harry nevetve mentek vissza Ronhoz, és a délután további részét együtt töltötték. Végül elérkezett a bál ideje.
<< Előző fejezet || << Történet kezdőlapja >> || Következő fejezet >> | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
