|
Hermione és Ron rémülten egymásra pillantottak. A lány villámgyorsan átnézte a szobát, majd az ágyhoz futott, és lehasalt. Ron azonnal tudta, mi a terve. Utána iramodott, és éppen ő is készült a földre vetni magát, mikor Hermione rásziszegett az ágy alól.
- A gyertya!
Ron a kezében lengedező gyertyára nézett, majd visszarohant a kis asztalkához, és lecsapta rá. Éppen visszaindult volna az ágyhoz, mikor hirtelen kitárult az ajtó. Ron, tudván, hogy már nem érheti el a fekvőhelyet, egy hirtelen elhatározással bevetette magát a szekrénybe.
Hermione mindezt látta az ágy alól, és rosszallóan megrázta a fejét. A kinyíló ajtóban egy fekete cipős láb, és egy fekete talár szegélye jelent meg, majd Piton professzor jól ismert morgása hallatszott.
- Képes, és rám borít egy egész üveg vajsört! Mi a fenének hoz egyáltalán egy kviddicsmeccsre italt?
Hermione szíve kihagyott egy ütemet. Piton egyenesen a szekrény felé indult. Már majdnem kinyitotta az ajtaját, mikor hirtelen megtorpant, és hátrafordult.
- Várjunk csak! – motyogta. – Mintha hagytam volna egy tiszta talárt az ágyon.
Hermione szeme elkerekedett, mikor a fekete cipők elindultak feléje, és az egyik a fejétől mindössze tíz centire állapodott meg. Halk surrogás hallatszott, ahogy a professzor áttúrta az ágyát, de végül valószínűleg nem járt sikerrel. A cipő orra ismét a szekrény felé fordult, és pár öles lépést követően kitárult annak ajtaja.
Hermione behunyta a szemét, és szinte már várta Piton felháborodott kiáltását, ahogy Ronra förmed: „Weasley! Mit keres maga a szekrényemben?” De csend volt. Semmiféle ordibálás nem hallatszott. Kinyitotta a szemét, de azon nyomban be is csukta. Majd hitetlenkedve ismét kinyitotta. Ez képtelenség! gondolta. Az nem lehet! Piton boxert hord?
Pedig akármilyen képtelenségnek tűnt, mégis igaz volt. Méghozzá nem is akármilyet. Mielőtt a professzor magára húzta volna a talárját, kis, piros szívecskék kacsintgattak Hermionéra. A lány alig bírta visszafojtani a nevetését.
Piton megszemlélte ruházatát a szekrény ajtajára szerelt tükörben, majd elfordult. Hermione már éppen megnyugodott volna, hogy Ron megúszta a nehezét, mikor ismét csak benne rekedt a levegő. A professzor megpördült, és egyenesen a szekrényre meredt.
- Száz pont a Griffendéltől! – kiáltotta, mire Hermione arcáról lefagyott a mosoly, és teljesen lesápadt. Piton azonban így folytatta. – Most túl messzire mentél, Potter. Ki foglak csapatni az iskolából, és röhögve fogom nézni, ahogy kilépsz a nagykapun. – Azzal valóban elkacagta magát, majd valami olyat tett, amit Hermione el sem tudott volna róla képzelni. Rákacsintott a tükörképére, majd így szólt: - Azért mégis maradt még valami az öreg Piton fenyegető mivoltából!
Elvigyorodott, majd becsapta a szekrény ajtaját. Hermione elhűlve nézte, ahogy peckesen a szoba kijáratához lép, majd bezárja maga után az ajtót. Várt még egy kicsit, s mikor már biztonságosnak ítélte, előkúszott az ágy alól. Hallgatózott még egy sort. Az ajtó felől csak csend jött, de a szekrény néha-néha megremegett, és vad vihogás hallatszott a belsejéből. Odalépett hát hozzá, és kitárta az ajtaját.
A vihogás hirtelen abbamaradt, de egy pillanattal később még vadabb röhögés tört elő a ruhák mögül.
- Láttad ezt? – kérdezte a rejtőzködő Ron. Hirtelen mocorgás támadt a felaggatott talárok között, és a teli szájjal vigyorgó fiú lépett ki mögülük. – Hát ez nem normális! „Azért mégis maradt még valami az öreg Piton fenyegető mivoltából!” Eldobom az agyam! Marha jó volt!
- Azért ne mondd, hogy te egy kicsit sem ijedtél meg! – korholta Hermione, de ő is mosolygott.
- Mondjuk, mikor rádörrentett erre a „Száz pont a Griffendéltől!” dumára, azt hittem, lebuktam. De aztán… - Ismét vihogni kezdett.
- Remélem, nem jön vissza – jegyezte meg Hermione, miközben kezében a gyertyával ismét a könyvespolchoz lépett, hogy újra átnézze azt.
- Nem hiszem – rázta meg a fejét Ron, mikor végre lenyugodott, és ő is odalépett a lány mellé. – Szerintem jobban érdekli a meccs, minthogy ki-be rohangáljon.
Hermione átolvasott pár könyvcímet, majd a fiú felé fordult.
- Mit akartál mondani?
- Tessék?
- Mikor jött Piton, te épp mondani készültél valamit. Mi volt az?
Ron hirtelen elpirult, habár ezt szerencsére elfedte a jótékony félhomály.
- Áááá! Hogy az! – motyogta. – Semmi! Időközben rájöttem, hogy nem is olyan lényeges. Hagyjuk!
- Ó! Értem! – bólintott a lány, majd lehajtotta a fejét. – Azt hittem, talán valami fontos.
Ron megköszörülte a torkát.
- Hát…igazából…megtaláltam!
- Mit?
- A könyvet! – kiáltotta izgatottan Ron, majd lehúzott egy vastag kötetet a polcról. – Az interdimenzionális világegyetem titkai. Ez az, nem?
- Igen, ez! – felelte Hermione élénken, és kikapta a könyvet a fiú kezéből. Sietve átpergette a lapokat az ujjai között, majd mikor úgy nem talált semmit, egyenként kezdte végiglapozni. Ahogy egyre kevesebb átlapozni való oldal maradt, egyre jobban kétségbeesett. Mikor végül a hátlapot is ráhajtotta a könyvre, komor tekintettel pillantott fel Ronra.
- Van egy kis gond – mondta.
*
Draco izgatottan lépett be a mardekáros kviddicscsapat számára fenntartott öltözőbe. Habár az ő világában minden héten edzett a csapattal, nagyon keveset tudott élesben játszani, hiszen általában Harry volt a fogó. Most azonban itt a lehetőség, hogy bizonyítson, ráadásul éppen Harry ellen.
Normál körülmények között úgy gondolta volna, hogy semmi esélye sincs, de neki volt egy előnye. Nemegyszer fordult elő, hogy ő és Harry együtt edzettek, és ezen alkalmakkor sikerült ellesnie párat Harry megmozdulásai közül. Így talán valamivel könnyebb lesz. És Harry szerint rengeteget fejlődött a közös edzéseknek köszönhetően.
- Végre, hogy megjöttél! – sóhajtott nagyot az egyik játékos, mikor megpillantotta a sátorba belépő Dracót. – Már azt hittük, egyedül a kapitány fog hiányozni a csapatból. Egyébként van egy kis vitánk.
- Vita? – kérdezte Draco erőtlenül. – Mivel kapcsolatban?
- A taktikával. Nott azt mondja, hogy szerinte azt kéne használni, amit a múlt edzésen vettünk. Szerintem viszont azt kellene, amit még októberben mutattál.
- Áá! – bólogatott Draco, mintha fogalma lett volna róla, hogy miről is van szó. – Igen! Az októberi taktika. Hát! Szerintem azt használjuk. Az októberit.
A fiú, aki felvetette a problémát, megfordult, és rávigyorgott egy másikra, aki erre elhúzta a száját, felállt, és kilépett a sátorból. Draco úgy vélte, ő lehetett Nott.
- Hát akkor! – kiáltotta Draco, próbálva nyugalmat erőltetni magára. – Rajta! Kezdődjön a meccs!
A csapat egyszerre vonult ki az arénába, ahol dobhártyaszaggató üdvrivalgás fogadta őket, és a griffendéleseket. A játékosok elhelyezkedtek oda, ahova meg volt beszélve, Harry és Draco pedig a kezdőkörbe lépett.
- Szia! – köszönt Harry.
- Hello! Mekkora tömeg!
- Ja! Általában a griffendél-mardekár összecsapás a legnépszerűbb. Így meg, hogy először játszunk egymás ellen csapatkapitányként…
- Értem már! – vigyorodott el Draco. – Gondolom, ez igencsak felvihette a reklámárakat!
- Úgy valahogy.
- Potter, Malfoy, fogjanak kezet! – hallatszott Madame Hooch hangja, majd maga a boszorkány is megjelent a seprűjén a fejük fölött.
- Sok szerencsét! – mondta Harry, majd előre nyújtotta a kezét.
- Neked is! – felelte Draco, és megrázta a baráti jobbot.
- Felkészülni! – szólt a tanárnő, majd feldobta a kvaffot, és belefújt a sípjába.
Harry és Draco mindössze fél méterre egymástól emelkedtek a levegőbe. Ha akartak volna, még beszélgethettek is volna, de nem akartak. Amint a levegőbe hasított a síp hangja, már nem barátok voltak, hanem ellenfelek. Mindkettejük tudta ezt, és úgy is cselekedtek.
Magasan a pálya felett végül szétváltak, és megkezdték saját körútjukat. Mindketten a levegőt fürkészték a cikesz után. Draco ujja már éppen kezdett fázni, mikor megpillantotta. De sajnos későn. Harry már úton volt feléje.
A cikesz valamivel a föld fölött lebegett az egyik mardekáros pózna mellett. Harry ráfeküdt a Tűzvilláma nyelére, és szédítő sebességgel repesztett az irányába. Draco tudta, hogy kevés esélye van, de mégis meg kellett próbálnia. Szinte függőlegesbe fordította a seprűjét, és zuhanórepülésben közeledett a föld felé. Még önmagát is meglepte, milyen gyorsan lent volt. Talán még mindig van reménye. Egy majdnem derékszögű kanyart követően fél méterre a földtől suhant a cikesz felé. Felnézett, és maga fölött észrevette Harryt.
Egyszerre értek oda az aranycikeszhez, de az még időben észbekapott, és villámgyorsan elsuhant. Harry és Draco más-más oldalról kerülték meg a póznát, majd élesen a levegőbe emelkedtek.
Fej-fej mellett száguldottak a kis golyóbis után. Kinyújtott kezük mindössze tíz centire volt tőle, mikor Draco hirtelen mély zúgásra lett figyelmes. Maguk alá pillantott, és ijedten oldalra kapta seprűje nyelét. Éppen csak sikerült kitérnie az egyik gurkó elől, de Harry még annál is közelebb volt az ütközéshez. Ő csak arra figyelt fel, hogy Draco elkormányozza mellőle a seprűt, és hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Elrántotta a saját seprűje nyelét, de a gurkó így is megkoccintotta azt, amitől egy pillanatra elvesztette felette az uralmat, de végül sikerült magát egyenesbe hoznia.
Draco mindezt rémülten figyelte. Míg tekintetével a cikesz után kutatott, ami újra eltűnt, látta, hogy a gurkó, ami majdnem eltalálta Harryt, most újra a fiú után vetette magát, aki viszont háttal volt neki, így fogalma sem volt róla. Ha eltalálja, akár komolyabb sérüléseket is szenvedhet.
Draco előre hajolt, seprűje kilőtt. Gyorsított, így még időben érte el Harryt. Alulról közelítette meg, és olyan közel suhant el az orra előtt, hogy akár meg is érinthette volna, ha akarja. Harry felpillantott, így még látta, ahogy a feléje robogó gurkó hirtelen irányt vált, és Dracót vette célba.
Draco az ég felé száguldott, egyre magasabbra. Mikor már úgy döntött, elég magasan van, hirtelen megállította a seprűt, és zuhanni kezdett. Elsuhant a gurkó mellett, ami egy pillanatra megzavarodott. A fiú hátrapillantott a válla fölött, és látta, hogy a labda egy ideig a magasban lebeg, majd elindul valamerre. Nem követte többé. Ismét előre fordult. A másik gurkó úgy érkezett, mint derült égből a villámcsapás. Az egyik pillanatban még nem volt sehol, a másikban meg már letaszította Dracót a seprűjéről.
Draco tehetetlenül zuhant a föld felé, és közben kétségbeesve próbálta elérni a seprűjét. Nem sikerült. Egy pillanatra meglátta a cikeszt, de hogyan érhetné el, ha nem tudja begyűjteni a járművét? Hirtelen észbe kapott. Előhúzta a pálcáját, és a seprűre szegezte.
- Invito! – kiáltotta, mire a nyél engedelmesen a tenyerébe simult. A nézőtér visszhangzott a kiáltásoktól és sikoltásoktól. Draco zuhanás közben visszalendült a nyeregbe, és ismét beindította a seprűt. A talpa súrolta a talajt, mikor végre sikerült egyenesbe hoznia magát. Odapillantott, ahol a cikeszt látta, és felvidult. A kis labda nem mozdult. Ott lebegett a tanárok nézőhelye fölött és mögött valamivel.
Megfordította a seprűt, és elsuhant a cikesz irányába. Időközben Harry is észrevette a labdát, de most az ifjú Malfoy volt kedvezőbb pozícióban. Elszáguldott a tanárok feje fölött, majd egy hirtelen mozdulattal száznyolcvan fokos fordulatot tett. A szeme sarkából látta, hogy Piton nedves talárban felpattan, és kiüt egy vajsörös üveget Vektor professzor kezéből. Egy pillanatra elmosolyodott, de szinte rögtön vissza is tért a feladatához. Már majdnem elérte a cikeszt, mikor hirtelen Harry oldalról elévágott, így mindketten szem elől tévesztették a kis golyót.
Újra hozzáláttak a kereséshez. Harry éppen a mardekáros póznák fölött repült, Draco pedig ugyanott, csak a griffendéles oldalon, mikor megpillantották a cikeszt. Ugyanabban a pillanatban dőltek előre, és lőttek ki a labda felé.
A cikesz pontosan a kezdőkör közepén lebegett pár méternyire a földtől. Draco és Harry egyszerre értek oda. A cikesz függőlegesen emelkedni kezdett, a fiúk pedig követték. A cikesz húzta képzeletbeli tengely mentén köröztek egymás körül, és egyre közelebb kerültek céljukhoz.
Minden olyan gyorsan történt, hogy a nézők követni sem tudták. Az egyik pillanatban Draco és Harry még egymást kerülgetve emelkedtek, a következőben pedig elhúztak egymás mellől, mintha valami széttaszította volna őket.
Draco markában érezte az aranycikesz vergődését. Elvigyorodott, és a levegőbe emelte a markát, amiből kilógott a labda egyik szárnya. A nézőtéren ülő tömeg egy emberként őrjöngött. Draco még sosem hallott ehhez foghatót. Körülnézett. Természetesnek vette, hogy a zöld-ezüst színekbe öltözött mardekárosok vígan kiáltoznak, és dudálnak, de hogy mellettük a hugrabugosok is… Sőt! A hollóhátas és a griffendéles szurkolók is tomboltak.
Draco összevonta a szemöldökét, majd Harry felé pillantott, és ugyanolyan értetlen arccal találta szembe magát, mint amilyen az övé is volt. Harry a seprűjén ült, és a magasba emelte a kezét. Draco alig kapott levegőt. A feketehajú fiú markában ott fickándozott a cikesz egyik szárnya. Draco villámgyorsan kinyitotta a tenyerét, és a szeme elkerekedett. Az ő markában az aranycikesznek csak az egyik fele hevert. Egy szárny, és egy félgömb. Harryre pillantott, aki szintén a tenyerére meredt, majd elvigyorodott.
- Hihetetlen! – kiáltotta a közvetítő, akit Draco eddig nem is hallott. – Döntetlen! Potter és Malfoy egyszerre kapták el a cikeszt, és kettétépték. Ilyen még nem fordult elő! Az állás háromszáznyolcvan-háromszáznyolcvan. A Griffendél és Mardekár holtversenyben nyerte a meccset!
Harry és Draco egymásra vigyorgott, majd mindketten az aréna közepébe repültek, felemelték a kezüket, és összeillesztették a cikesz két darabját. A tömeg, ha az lehetséges, még tovább növelte a hangerőt. Dracónak még soha nem volt ilyen remek napja.
Fél órával később Draco félénken pillantott be a griffendéles öltözőbe. Megnyugodva látta, hogy Harryn kívül nincs más ott.
- Gyere csak! – szólt oda neki Harry. – A többiek felmentek ünnepelni, de én gondoltam, hogy beugrasz, így inkább maradtam még egy kicsit.
- Hihetetlen volt ez a meccs! – mondta Draco, majd letelepedett az egyik padra. – El sem hiszem. Mintha valaki más játszott volna.
- Tényleg nagyon jó voltál. Bár mikor a gurkó lelökött téged, egy pillanatra megállt bennem az ütő, de egyébként parádésan repültél. Kitől tanultad ezeket a trükköket?
- Tőled! – vallotta be vigyorogva Draco. – A másik világban.
- Értem már! – mosolyodott el Harry is.
Ebben a pillanatban meglebbent a sátor ajtaja, és Ron vörös feje jelent meg benne. Mikor látta, hogy csak Harry és Draco vannak bent, ő is belépett, mögötte pedig Hermione lépkedett.
- Irtó nagy gáz van! – mondták kórusban.
Draco felpattant, és a fejéhez kapott.
- Hadd találjam ki! Gyereketek lesz, és nem tudjátok, hogy mondjátok el a leendő nagyszülőknek!
Ron felvihogott, majd az arca hirtelen elkomorult.
- Mi?
Hermione legyintett egyet.
- Még annál is rosszabb. Nincs meg a cetli.
- Tessék? – Draco teljesen lesápadt.
- Átlapoztam a könyvet, de egész egyszerűen nincs benne a cetli.
Draco visszahuppant a padra.
- Az volt az egyetlen esélyem – motyogta. – Ha az nincs, sosem jutok haza.
Ron odalépett hozzá, és vigasztalón a vállára tette a kezét.
- Ne aggódj! Ki fogunk találni valamit.
Hirtelen egy ismerős hang csattant fel.
- Mi a fene folyik itt?
Mindannyian odakapták a fejüket. A sátor ajtajában Ginny állt, és értetlenül meredt a Dracót vigasztaló bátyjára.
<< Előző fejezet || << Történet kezdőlapja >> || Következő fejezet >> | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
