|
10. Minden jó, ha jó a vége
2006.12.17. 10:04
| Bevezetõ: Itt a legújabb fejezet, remélem mire a végére juttok, nem átkoztok a föld alá, tudom hogy nagyon gonosz vagyok. Remélem azért tetszik majd nektek, feltéve ha tetszhet bárkinek egy ilyen rész, és írtok jó sok kritikát! |
Hermione másnap reggel korán ébredt, de ahhoz nem eléggé, hogy maga mellett találja Dracot. Kétségbeesetten pillantott körbe a réten, de az kihalt volt, nem tartózkodott ott egy árva lélek sem. Szemeiben könnycseppek gyűltek össze, haragudott a fiúra, amiért egy ilyen gyönyörű éjszaka után magára hagyta. Lassan újra és újra körbepillantott, mikor egy apró pergamenfecnit vélt felfedezni maga mellett. A levelet cikornyás betűkkel írták és koromfekete tintával, legalább olyan sötét volt az, mint amennyire címzettje olvasása után bánatos. A lány meg sem próbálta visszatartani könnyeit, keserves zokogásba kezdett, az írás ettől teljesen elmosódott.
„Hermione!
Tévedés volt, amit tegnap este tettünk, nem szabadott volna, meg kellett volna maradnunk a barátság és a közöny határán, mert éppen így, emiatt fogunk egymástól eltávolodni. Ha ez az éjszaka jó is volt, nem lesz több, ezt garantálom.
Az ünnepekre hazautazom, ne keress! Apám és anyám azt üzenték, hogy mindenképpen beszélni óhajtanak velem, és kértek, töltsem velük a karácsonyt. Örömest térek haza, már csak azért is, hogy lehetőséget adjak neked, hogy elfelejtsd azt, ami köztünk történt.
Ne hidd, hogy elárullak, nem teszem! Csupán az eszemre hallgatok, a szívem eddig soha nem súgott helyest. Köszönöm neked, hogy rávilágítottál erre, nem szerethetlek, és jól mondtad, gyáva vagyok szeretni téged. Sajnálom, keress magadnak valaki olyat, aki megérdemli, hogy szeresd, én erre nem volnék megfelelő.
Boldog karácsonyt: D. M.”
Hosszú óráknak tűnő percekig sírt a lány, nem értette, hogy lehet valaki ennyire gyáva. És hogy gondolja, hogy másnál keres vigaszt, hisz számára már biztos volt, csak a fiú kell, senki más. Azt sem értette, mióta megy az ifjú Malfoy szívesen szülei otthonába, hiszen mindig azt hangoztatta előtte, neki a nővére volt mindig is az egyetlen kedves az otthonában. Képtelen volt elfogadni, Draco mégsem lehet az övé, egyre inkább rémképeket látott maga előtt, más nő oldalán látja majd, mást ölel és csókol, és egykor halálfalóvá válik. Márpedig ő, Hermione Granger megígérte neki, ha az ellenség oldalán harcol, őt is megöli. Ma már közel sem volt ebben olyan biztos, meg tudná-e ölni a szeretett fiút, sőt, férfit. Hisz Malfoy már minden tekintetben férfi volt, korban és kinézetben is. Egy valamit tudott a lány, soha többé nem fog tudni férfi iránt úgy érezni, mint Draco iránt, egyszerre imádja és gyűlöli. Elhagyta őt, hogy azzal töltse az idejét, aki megölte a lány szüleit, hiába volt a fiúnak az apja, nem tudta elhinni, hogy ez valaha is megtörténhet vele. Hiszen ez a szerelem a semmiből jött, egy álom okozott mindent, amiben pedig csupán egy kisfiút lát, de neki egy olyan arcát, amit ő megismerhetett felnőtt formában is. Lehet, hogy képzelte, egy illúzió volt, mert ennek a férfinak jégből van a szíve.
Hermione végül felöltözött, majd utoljára körbenézett a tisztáson, s elhatározta, soha többé nem tér ide vissza, mert hiába volt itt nagyon boldog, itt élte át élete legszomorúbb pillanatait is. Csak akkor jön ő ide, ha Draco elfogadja, nem kell félni a szeretettől. És rettegett attól, hogy ez esetben ő sohasem fog újra ellátogatni ide. Végül felbandukolt a klubhelyiségbe, lezuhanyzott, átöltözött és ebédidő lévén, lement a Nagyterembe.
Nem sokan maradtak az iskolában a szünidőre, éppen ezért az ebédlőben egy közös köralakú asztal volt. Már szinte az összes hely foglalt volt, csupán egy hely árválkodott, valószínűleg Hermionéra várva. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánt, majd amolyan semmitmondó tekintettel elkezdett enni, közben végigmérte, kik is tartózkodnak a kastélyban. Két oldalán Vicktoria és Kelly ültek, illetve jelen volt Perselus Piton, David, Diego, Dumbledore és legnagyobb meglepődöttségére Sandro is. Éppen a fiút nézte a lány, mikor ő is ránézett, az ifjú griffendéles végül gyorsan elkapta a fejét, és visszafordult ételéhez.
Viszonylag gyorsan távozott ebédet követően Kelly és Diego, majd Dumbledore is kimentette magát azzal, hogy sok elintéznivalója van. Hermionét feszélyezte az őt körbevevők jelenléte, szíve szerint el is ment volna, de nagyon érdekelte, hogy Vicktoria miért néz szinte folyton morcosan az apjára, és bátyja miért forgatja ilyenkor a szemeit rosszallóan.
- Akkor sincs igazad, jogom van a magánélethez! – fortyant fel hirtelen az ifjú Malfoy lány, majd kezeivel az asztallapra csapott.
- Ha lehet, ezt ne most beszéljük meg Vicktoria – felelte higgadt, száraz hangon a bájitaltan professzor, mire lánya még idegesebb lett. – Majd négyszemközt megbeszéljük.
- Nincs olyan dolog, amit az itt jelenlévők előtt ne mondhatnál el, elvégre David a bátyám, Hermione és Sandro pedig a barátaim. Nincs olyan dolog, amikről ők ne tudhatnának. Úgyhogy beszéljük ezt meg most! – mondta toporzékolva a szőke boszorkány, szemében közben tűz égett.
- Rendben, beszéljük meg most! Mit akarsz hallani? – kérdezte a tanár, mire lánya hátradőlt székén, és látszott rajta hogy lehiggadt.
- Az igazat apa, csak is az igazat! Miért fáj neked az, ha én boldog vagyok? – érdeklődött olyan hangon, mintha ez egy átlagos kérdés lenne, közben cseppet sem volt az, Hermione már nem értett semmit, így jobbnak látta hegyezni a fülét.
- Vicktoria, én örülök, ha boldog vagy, de az arra megfelelő emberrel legyél az, valaki olyannal, aki megérdemli, hogy szeresd, nem pedig egy ilyennel, mint… - harapta el a mondta végét Piton, s arca falfehér volt, színtelenebb, mint bármikor máskor.
- Mint milyennel? Mi bajod van vele, az hogy griffendéles, az hogy nem gazdag, az hogy nem Voldemort oldalán harcol a családja a háborúban, vagy mi a fene? Vagy azért, mert a te kapcsolatod anyával tönkrement a hülyeséged miatt, és nem tudod elviselni, ha más boldog körülötted? Mi bajod van neked a világgal? – fakadt ki a mardekáros lány, s arca egészen kipirosodott a dühtől.
- Először is, ne merj velem ilyen stílusban beszélni, nem tűröm el. Másodszor, ne mond ki a Nagyúr nevét, harmadszor, ne keverd ebbe az egészbe bele a saját tönkrement házasságomat, mert semmi közöd hozzá.
- Semmi közöm hozzá? Ezt most komolyan mondtad? Csak hogy tudd, rengeteg közöm van hozzá, mert nekem kellett az apám nélkül felnőnöm, anya meg mindig is szomorú volt a magány miatt, csak hogy tudd, ő a mai napig szeret téged, csak nem akar előtted gyengének látszódni. Ne is tagadd, számodra a szeretet felér a gyengeséggel – köpte a szavakat apja szemei közé a lány, és David is csak helyeselni tudott erre a monológra, ő is tisztában volt vele, anyja sohasem tudta elfelejteni az apjuk iránti szerelmét, mindig is szerette a férfit, még akkor is, ha elhagyta őt.
- Te sohasem tudtál szeretni, anya nem érdemli ezt, amit tettél vele. Minek vetted egyáltalán feleségül? – kérdezte halkan a fekete hajú fiatalabb férfi, hangjában a fájdalom és értetlenség csengett egyszerre.
- Igenis szerettem Letyt világ életemben, de el kellett őt ahhoz hagynom, hogy biztosítsam a lehetőséget arra, hogy felnőjetek. Ha nem állom át a Sötét Nagyúr oldalára, akkor ti nem élhettétek volna meg a felnőtt kort, és nekem ti fontosabbak voltatok, mintsem hogy elveszítselek titeket. És könnyebb mindenki felé a hideg, mogorva arcomat mutatnom, mintsem újra lemondani a remény érdekében. De csak hogy tudjátok, a látszat sokszor csalóka. Nem állok a sötét oldal pártján, kém vagyok, Dumbledore beépített téglája. De mindehhez el kellett titeket vágnom magamtól… - szinte suttogta a szavakat Perselus Piton, Hermione még életében nem halotta emberi érzésekről beszélni a férfit, és úgy sejtette, soha többé nem is fogja. Olyan ő mint valami egynyári virág, egyszer kinyílik, majd gyorsan elhervad, ilyennek képzelte professzorát.
- Még nincs késő visszamenned anyához, elvégre tudod, hol találod – mondta szinte nyugodt hangon Vick, majd kitörlt szeméből egy apró könnycseppet. – És apa, fogadd el, én Ront szeretem, ez ellen nem tehetsz semmit! – váltott témát a lány, Hermione pedig egy pillanatra azt hitte rosszul hall. Ron és Vick szerelmesek egymásba?
- Csak nehogy megbánd, hogy rosszul választottál! – felelte Piton, arcán pedig egy ritka, bár igen halvány mosoly jelent meg. – Ha megbocsátotok, most el kell mennem, fontos elintéznivalóm van – jelentette ki, majd suhogó talárja kíséretében eltűnt a Nagyterem ajtajában, fél perccel később pedig David is távozott.
- Te összejöttél Ronnal? – kérdezte hitetlenkedve Hermione barátnőjét, mire annak egy széles mosoly terült szét arcán.
- Igen, nem hallottad tegnap a bálon apát, hogy mennyire üvöltözött velünk, amiért csókolóztunk. Szinte leharapta szegény Ron fejét. De tök jó, boldogok vagyunk! - felelte könnyed, csevegő hangon a szőke lány.
- És mégis mióta jártok? – érdeklődött tovább a griffendéles.
- Hát, tegnap a bálon még úgy jelentünk meg, mint két barát, aztán Ron végre összeszedte a bátorságát, és megcsókolt. Apa nem ezt a csókot látta meg, hanem akkora már a sokadikat, de kellően kiakadt. De nem érdekel, nagyon boldog vagyok! Na de most te jössz! Mesélj, tegnap hogyhogy ilyen jól kijöttél Dracoval? – kérdezte Vick, mire a még mindig ott ülő Sandro arcán egy keserű fintor jelent meg.
- Egyáltalán nem jöttem ki vele jól, csak szórakozni akartam, mert az utóbbi időben túl sokat voltam ezért meg amazért, na meg persze egyesek miatt kiakadva. Malfoy meg hajlandó volt életében először tenni nekem egy szívességet, így hát mondjuk azt, elviselhetően telt a karácsonyestém. De ez nem változtat azon a tényen, mely szerint Malfoy az ellenségem, és az is marad egy életre – jelentette ki Hermione nyomatékot adva az ellenség szónak, mire Sandro bűnbánó arcot vágott.
- Hermione, szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan bunkó voltam, nem szabadott volna, elvégre ez az egész báli izé tudom, hogy csak Dumbledore büntetése volt. De azt hittem, hogy Draco és teközötted van valami – mondta szomorúan a mardekáros, mire Hermione csak megrázta a fejét.
- Egy tánc az ellenséggel, semmi több. Na és mi van Pansyvel? – kérdezte kicsit megrovóan a lány, mire Sandro vigyorgott.
- Egy üresfejű liba, nem jó igazából semmire, nem is volt köztünk semmi, csak féltékennyé akartalak tenni, én még mindig szeretlek, Hermione! – mondta ki érzéseit hangosan a fiú, mire a griffendéles lány kétségbeesett.
- Sandro, kérlek legyünk egymáshoz őszinték. Nekem sajnos volt hozzád egy hatalmas hazugságom, nem vagyok beléd szerelmes, soha nem is voltam, de számomra egy nagyon jó barát vagy, se több, se kevesebb. Bocsáss meg nekem! – mondta bűnbánó szemekkel Hermione, látszott hogy nehezére esett neki ez az egész helyzet.
- Legalább kvittek vagyunk; én mondtam el a barátaidnak, hogy szívesen visszamennél a szüleidhez. Sajnálom, tönkretettem sok mindent! – mondta a fiú is, erre Vicktől hitetlenkedő tekintetet kapott.
- Akkor tényleg kvittek vagyunk – felelte a lány.
- Barátok? – nyújtott kezet felé Sandro, majd Hermione kicsit félve ugyan, de elfogadta a békejobbot. – Ha bármikor segítségre lenne szükséged bármiben, akkor én segítek, ahogy tudok – szögezte le a fiú, mire a barnahajú boszorkány mosolyogva ölelte meg a varázslótanoncot, Vick pedig meghatódva nézte a két legjobb barátját.
- Minden jó, ha jó a vége! – jelentette ki a szőkehajú lány, majd az egész napot együtt töltötte a három fiatal.
Nagy hócsatát vívtak a parkban, este társasjátékoztak varázsló módra, énekelgettek, mókáztak, végül pedig fáradtan dőltek ágyaikba. Hermione újra álmodott, ez úttal viszont valami egész mást, egy szőkehajú kisbabát tart a karján, a gyermek pedig nagy kék szemekkel mosoly rá, az édesanyjára.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
