Bevezető: Bocsánat, hogy ilyen rövid lett a fejezet, de ez lesz az egész regénynek az alapja, úgyhogy, bocsi, ha nem túl hosszú. Légyszi dobjatok meg jó sok krtikával!

Az első hét szélsebességgel szállt el, egyre több házi feladattal és tanulnivalóval, de igazán említésre méltó esemény nélkül. Hermione péntek éjfélkor fáradtan ücsörgött a klubhelyiségben, figyelte a tűz apró lángjainak játékát, közben pedig elmerenget az aznap esti büntetőmunkán.

Este pontban hét órakor megjelent Piton irodája előtt az alagsorban, ahol már ott állt a két ifjú Malfoy. Hátukat a falnak vetve álltak, egymásba karoltak, s közben gyakran halkan nevetgéltek. A griffendéles lány nem ismerte a fiúnak azon oldalát, amikor nem gúnyból, hanem őszintén, szívből nevet. Márpedig most ez történt. És ez a rövid pillanat elég volt ahhoz, hogy valami egészen másfajta érzés járja át belülről a fiúval kapcsolatban. Talán még szimpatikusnak is, sőt vonzónak találta volna a fiút, ha nem ismerte volna olyan jól a másik énjét. Gondolkozásának professzora fagyos hangja vetett véget, mikor bekérette őket dolgozószobájába.

Az eligazítás rövid, de tisztán érthető volt, a tanteremben makulátlan rendnek és tisztaságnak kell uralkodnia este tízre, és varázspálcát tilos használni. És minthogy a tanár nem bízott a diákokban, el is kérte mindhárom varázseszközt. Piton átkísérte őket a tanteremig, majd az ajtót rájuk zárta, hogy ne próbálkozzanak szökéssel.

Hermione egykedvűen, Vicktoria mosolyogva, míg Draco arcán méla undorral fogott bele a kemény munkába. Portörlés, padlómosás, üstsikálás és egyéb kellemes dolgok szerepeltek a programban. Még csupán negyed órája dolgoztak, mikor a Malfoy fiúnál kiborult a bili, és elkezdett szitkozódni, hogy a muglik, hogy lehetnek ennyire együgyűek, hogy ilyen gusztustalan módon takarítanak.

Ekkor Hermionénál is elszakadt a cérna, hogy mit mer az ilyen gonosz dolgokat mondani, hiszen neki egész életében mindent szolgák hada csinált.

- Most komolyan Granger, a muglik nem érnek többet a házimanóknál sem – gúnyolódott a szőke fiú, a lány arca pedig paprikavörös színt öltött, és elkezdte volna fojtogatni a fiút, ha Vick nem fogja vissza.

- Egy szemét görény vagy Draco Malfoy, és nem érsz többet te sem náluk, csak azért, mert aranyvérű vagy. De talán azzal azért tisztában vagy, hogy nem a származás teszi az embert jóvá vagy rossz, hanem az, hogy mindenkivel egyenrangúan viselkedik-e, vagy egy olyan tetű, mint te! – üvöltötte magából kikelve a lány, mire a fiú meghökkent arcot vágott.

- Granger, fogd már be, még a végén mindenki azt hiszi majd, hogy meghibbantál! – gúnyolódott Malfoy, arcán pedig egy önelégült mosoly futott végig, hogy a lány elhallgatott.

- Ártott neked valaha is egyetlen egy mugli is, hogy ilyen szemét vagy azokkal, akiket nem is ismersz? – halkította le a hangerejét Hermione, mire a kérdésre Vicktoria megrettent, a fiú pedig se szó, se beszéd elkezdte súrolni az egyik üst fenekét.

- Érzékeny pontra tapintottál – mondta a Piton lány, majd elkezdte mosni az egyik ablakot. – Tudod, Draconak igenis van oka arra, hogy gyűlöljön, mert…

- Vicktoria, s’il te plait, Ta gueule! Nem kell mindenkinek, mindent kifecsegned, főleg nem egy sárvérű griffendélesnek. - mondta fagyos hangon a fiú, majd munkájára koncentrálva nem figyelt többé a két sértett lányra.

- Elmeséled? Vagy titok? – kérdezte Hermione Vicktoriától miután végeztek, és Piton útjukra bocsátotta őket, és Draco elviharzott a hálókörletébe. Igaz a lány tudta, hogy nem szabadna, hiszen ellensége titkáról van szó, de kíváncsisága felülkerekedett rajta.

- Nem szabadna, de jogod van tudni, mert bánt valami olyanért, amit nem is te követtél el. Valakit okolni akar azért, amiért egy mugli miatt elvesztette azt, aki neki mindig is a legfontosabb volt. Én emlékszem arra az időszakra, amikor Draco maga volt a jóság, szeretet és kedvesség.

- Akkor mi történt, hogy ma hideg, gúnyos, álnok és kötekedő?

- Megölték a nővérét.

- Volt neki nővére?

- Igen, Diana hét évvel volt nála idősebb, és mivel Narcissa néni, már akkoriban sem gyakran foglalkozott a fiával, mert gyakran volt beteg, meg hasonlók, ezért Diana volt az anyja szinte. Mielőtt ide jött a Roxfortba, három hónappal előbb ölte meg egy mugli, mert el akarta rabolni a táskáját, de ő nem adta, erre az leszúrta.

- Úristen, ez szörnyű!

- Az is, Dianát még beszállították a Szent Mungóba, Draco azonnal ment meglátogatni, és így lehet az, hogy a nővére a karjai között halt meg. Akkor egy délután alatt változott meg ennyire, azt mondta, ő többé nem akar senkit szeretni, mert fél, hogy elveszítené, helyette inkább gyűlöl, öl és olyanná válik, mint az apja. Ma már én meg David vagyunk az utolsók, akikkel nyílt tud lenni, elhatárolta magát egy hatalmas fallal, és nem tudni, hogy valaha át tud majd mászni-e rajta valaki.

- Attól még nem kéne mindenkit sértegetni, csak mert egy valaki igaz hatalmasat, de fájdalmat okozott neki. Nehéz róla elhinni, hogy valaha volt másmilyen is.

- Pedig volt, emlékszem, mikor nyaranta meglátogatott minket Diával Amerikában, milyen boldog időszak volt az. Diana is maga volt a jóság. Egy földre szállt angyal volt.

- Mesélj róla, kérlek!

- Éppen befejezte az iskolát, mikor történt az a szerencsétlenség. 18 éves volt, gyönyörű. Aranyszőke haja volt, és csillogó loknikban omlott mindig a vállára. A szemei olyan kékek voltak, mint a legtisztább vizű óceán. A megjelenése egyszerű volt, mégis fenséges, minden fiú bolondult utána. Ő viszont csak egy fiút szeretett, valaki olyat, aki sosem szerethette viszont nyilvánosan is.

- Miért? – kérdezte halkan Hermione.

- Lucius bácsikám nem tartotta volna megfelelőnek a lánya számára, mert nem volt Voldemort szolgája sem ő, sem pedig a családja. Egyszerű ember volt, de mégis nagyszerű. Ő is itt végzett a Roxfortban, háztársak voltak. Adrian nagyon szerette Dianát, el is szöktette volna, de ő nem akart elmenni, nem akarta egyedülhagyni az öccsét. Így maradt, és akár örökre boldogtalan maradt volna, de megtörtént a tragédia. Draco a mai napig azt próbálja bemesélni magának is, és másoknak is, hogy ha ő nincs, a nővére még mindig élne.

- Nem hittem volna róla, hogy képes ilyen érzelmekre, olyan jégcsapnak tűnik – mondta ki hangosan a gondolatait Hermione, mire Vick megértően mosolygott.

- Hölgyeim, ilyenkor már rég a hálókörletükben kéne lenniük. De így is jó, húsz pont a griffendéltől, és sajnálattal a mardekártól is.

- Apa, nyugi, már megyünk is. Jó éjt, Hermione! – búcsúzott el Vick, mire a lány visszaintett és eltűnt.

- Ha már úgy is itt vagy, beszélgessünk egy kicsit! – invitálta lányát Perselus Piton, és bement dolgozószobájába.

Hermione már egy órája üldögélt a kandalló előtt, közben újra meg újra a Malfoy fiúra gondolt, és próbálta elképzelni, milyen a fiú, amikor kedves. Nehezen ment, de mikor elaludt a fotelban, megértette. Egy szőke kisfiút látott a réten szaladni, arcán boldog mosoly terült el, és vidáman integetett. Hát ilyen, mikor Draco Malfoy mosolyog.
Következő