Bevezető: Hát, elérkezett az utolsó fejezet is. Remélem tetszett nektek a történet, és ennek bizonyitékaként írtok egy rövidke kritikát. Elég annyi is hogy tetszett, vagy hogy nem. Köszi!

Másnap London városa meleg őszi napra virradt. A nap hétágra sütött, a lágy nyugati szél madarak dallamos csicsergését repítette hátán. A legtöbb ember még ágyában heverészett, megtehette vasárnap lévén. Ellenben a Grimmauld tér 12-ik szám alatt nagy volt a sürgés-forgás. A ház minden lakója a Granger-Malfoy nászra készült. A hölgyek a mennyasszony körül forgolódtak, ki a haját, más a sminkjét, ki pedig ruhakölteményét igazgatta.

Közben a vőlegény nyugodtan ücsörgött szobájában, barátja Ron Weasley társaságában. Még utoljára, mindketten szabad emberként, elbeszélgettek a múltról, iskoláskorukról, párbajokról, vitákról, kviddicsmeccsekről, majd arról az estéről, mikor Draco megkérte szerelme kezét Rontól. A téma végül a jövőjükre terelődött.

- Személy szerint én még szeretnék néhány gyerkőcöt, bár nem tudom, mi erről Hermione véleménye – mondta Draco, arcán közben egy boldog mosollyal.

- Hát, ahogy őt ismerem, nagyon szívesen térne vissza tanítani a Roxfortba, úgyhogy vigyázz, nehogy azon vedd észre magad, hogy egyedülmaradsz a gyerekekkel, mint egy háziasszony – viccelődött a vöröshajú férfi.

- Kösz a bíztatást! Na és te mit tervezel?

- Tudod, nemrég még azt hittem, hogy szerelmes vagyok, megnősülök, és lesz egy tucat gyerekem. Erre mi történt, egyedül maradtam, a nő, akit szeretek meg akarta ölni a legjobb barátomat, és Azkabanban ül. Azt hiszem, a legjobb, amit tehetek, hogy visszamegyek dolgozni.

- Hermione végtelenül csalódott lenne, ha megint eltűnnél, na és azért nekem is hiányoznál, Weasley.

- Ugyan Malfoy, sajnos ti sem vagytok elegek, hogy itt tartsatok. A legjobb, amit tehetek, hogy messze megyek, és megpróbálok felejteni, mert sajnos akármi történt, még mindig szeretem Pénelopét.

- Nyugi, meg tudlak érteni. A nők elcsavarják a fejünket, és örökre magukhoz láncolnak. Veled is és velem is ez történt, az más kérdés, hogy akit én szeretek, nem Azkaban vendégszeretetét élvezi.

- Ez ellen már nem tehetünk semmit, így kellett történnie. Na, idő van, ideje lemenni – váltott témát Ron, majd a két férfi kilépett a szobából, majd Draco nagyot sóhajtott.

*

Hermione gyönyörű fehér dísztalárban lépdelt az oltár felé, oldalán legjobb barátjával, Ron Weasleyvel. Ruháját rengeteg apró gyöngyszem díszítette, melyek csak úgy világítottak, haja laza kontyba volt tűzve, néhány hajtincs ki is lógott belőle. Arcán halványrózsaszín smink emelte ki mégjobban gyönyörű gesztenyebarna szemeit, és cseresznye színű ajkait. Vőlegénye elbűvölve csodálta kedvese szépségét, és büszke volt rá, hogy a boszorkány nemsokára hivatalosan is társa lesz egy életre. Malfoy méregzöld dísztalárja jól ment szőke hajához, egyben valamiféle utalásnak hatott mardekáros múltjára.

Az oltárhoz érve Ron átadta a vőlegénynek a mennyasszonyt, majd Perselus Piton összeadta a két fiatal szerelmest. Megható és szép esküvő volt, melyet saját maguk által írt esküjeik tettek még igazabbá, romantikusabbá és meghittebbé. Többen megkönnyezték a szép szavakat, természetesen Mrs. Weasleyvel az élen, de Ron szemében is valamiféle különös csillogás volt felfedezhető.

A ceremóniát követően mindenki gratulált az ifjú párnak, két nagyobb gyermekük, Lotte és Alan vörösrózsa-szirmokat dobáltak az ifjú párra. Egy szenvedélyes csókban forrtak össze, megpecsételve vele szerelmüket, és közös jövőjüket. Mindkettejük ujján ott ragyogott egy fehérarany karikagyűrű, belegravírozva szerelmük nevét.

Mindenki tiszta szívéből boldog volt, csak Ron Weasley nézte kissé csalódottan a párost, hiába voltak a barátai, ő mégis egyedül érezte magát. Az ifjú feleségnek ez fel is tűnt, ezért elindult a férfi felé, arcán valamiféle ördögi vigyorral.

- Ron, te nem vagy boldog, igaz? – kérdezte a nő, mire a kérdezett elszégyellte magát.

- Bocsáss meg nekem, de nemrég még azt hittem, hogy egy nap nekem is így gratulálhattok. Nagyon sok boldogságot kívánok! – mondta a férfi, majd megölelte a boszorkányt.

- Szerintem nemsokára neked is fogunk, ugyanígy örülni, ha nem jobban. Odanézz! – suttogta Hermione barátja fülébe, majd szemeivel a sarok felé intett. Ott egy fiatal nő állt, fekete haja kontyba volt fogva, vörös dísztalárt viselt.

- De hát, ez hogy lehet? – kérdezte megrökönyödve a férfi, mikor a nő elindult feléjük.

- Az ítélet másodikszámú pontja kimondta, abban az esetben, ha én úgy döntök, megkegyelmezhetek neki, és én megtettem. Mostmár rajtatok áll, hogy mihez kezdetek ezzel a helyzettel, én megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ti boldogok legyetek. Na jó, nekem még dolgom van – azzal Hermione sarkon fordult, és magára hagyta a két barátját, ő pedig csatlakozott férjéhez.

- Meg tudsz nekem valaha bocsátani? – kérdezte remegő hangon Pénelopé Meyers a férfit, akit mindenkinél jobbal szeretett.

- Egy feltétellel – mosolygott Ron.

- És mi lenne az?

- Ha megcsókolsz – majd választ nem várt, odahajolt a nőhöz, és ajkaik lassan összeértek. Újra megízlelték egymás ajkainak zamatát, majd egy szenvedélyes csókban forrtak össze.

Az egész helyiség örömujjongásban tört ki, akármit is tett Pen a múltban, mindenki Hermione kérésére, megbocsátotta neki a hibáit. Ron végre újra boldog volt, nem győzött elégszer köszönetet mondani barátjának.

A mesékben úgy tartják, minden jó, ha jó a vége; hát ez nem egy mese volt, de szerencsére boldog véget ért. A jó elnyerte méltó jutalmát, és győzedelmeskedett a gonosz felett. Aki pedig hibázott, az tanult a hibáiból. Ilyen volt Pénelopé Meyers is, aki nem sokkal később Mrs. Weasley lett. Mindenki boldogan élt, míg meg nem halt.

*

Utószó:

Hermionénak és Draconak született még egy kisfiúk és egy lányuk. Harry Oliver egy, míg Sandra Eliza három évvel szüleik esküvője után jöttek világra. Hermione idővel visszatért tanítani a Roxfortba, mint SVK tanár, de csak nappal volt az iskolában, családjával lakott Roxmortsban. Draco íróként lett sikeres, miután regényt írt saját története alapján, Sötétségből világosság címen.

Gyermekeik egytől-egyig griffendélesek lettek, és remek varázslók, akik köztiszteletnek örvendtek. Ötük közül a legtöbbet Alex érte el, aki mindenidő legfiatalabb mágiaügyi minisztere lett.

Pénelopé Meyersnek és Ron Weasleynek egy fiuk és egy lányuk volt. Virginia Weasley egyidős volt Harryvel, míg Fernando Sandrával. A két Weasley testvér is griffendéles volt, szintén nagyra becsült mágusok. Pen és Ron mindenidők legsikeresebb varázsrégészei voltak, nagyhatalmú műtárgyakra leltek rá.

Hermione idővel a Roxfort igazgatója lett, miután Piton visszavonult a munkakörtől, és feleségül vette Tonksot. Mione munkássága idején új szabályokat vezetett be az iskolában, többek között megszüntette a külön házakat. 85 éves koráig dolgozott, ezek után visszavonult roxmortsi otthonába férje oldalára, és még tíz boldog évet töltöttek együtt. A történelem hasábjaira, mint a varázsvilág két legmeghatározóbb alakja lettek feljegyezve.

Pénelopé és Ron 90 évet éltek, mikor egy sajnálatos balesetben életüket vesztették Spanyolországban. A Roxfort parkjában megtalálható élethű másolatú szobruk, mely emlékezteti a jövő nemzedékeit a tetteikre.

Hősök voltak ők, nem is akármilyenek! Mindenki hős volt, aki bármit is hozzátett a Voldemort elleni harcban kivívott békéhez.

VÉGE!